Pedig egy zenei dolog volt

Szöveg:
"A lét, a fizikai univerzum alapvetően játékos. Semmiféle szükség nincs rá. Nem tart sehová. Nincs egy cél, ahová el kellene jutnia. De a legjobban a zene hasonlatával érthető meg. Mert a zene, mint művészeti forma, eredendően játékos. Azt mondjuk, zongorán játszani, nem dolgozni a zongorán. Miért? A zene más, mint mondjuk az utazás. Ha utazol, próbálsz eljutni valahová.

A zenében nem a végét szokás a zene lényegének tartani. Ha az lenne, akkor azok a karmesterek lennének a legjobbak, akik a leggyorsabban játszanának. És lennének olyan zeneszerzők, akik csak befejező részt írnának. Az emberek csak azért mennének koncertre, hogy a végső cintányér hangját hallják, mert az a vége. Ugyanez van a tánccal. Nem célozzuk meg a szoba egy bizonyos pontját, mert oda kellene megérkeznünk. Az egész tánc lényege, a tánc.

De a közoktatás miatt a hétköznapi életben nem ezt látjuk. Egy olyan oktatási rendszerünk van, ami teljesen más benyomást kelt bennünk. Minden osztályozva van és azt csináljuk, hogy a gyereket ennek az osztályozási rendszernek a folyósójára tesszük és azt mondjuk: "Gyere cic, cic". És elmennek óvodába. Ami nagyon jó, mert ha befejezted, akkor bekerülsz az első osztályba. És gyerünk, az első osztály után jön a második és a többi. Majd az általános iskola, aztán a középiskola. És kezd felpörögni, közeledik az a bizonyos dolog, úgyhogy elmész főiskolára, majd másoddiplomás képzésre. És miután letudtad a másoddiplomás képzést, csatlakozhatsz a világhoz. Aztán bekerülsz egy biztosító céghez biztosításokat értékesíteni, és ott el kell érni a kitűzött számokat. És te meg fogod csinálni azt is, és állandóan ott lebeg, hogy jön az a bizonyos dolog... jön, jön. Az a nagyszerű dolog. A siker, amiért dolgozol.

Aztán egy nap, 40 évesen felébredsz és azt mondod: Istenem, megérkeztem! Ott vagyok. És nem érzed magad sokkal máshogyan, mint ahogyan mindig érezted. Nézd csak azokat, akik azért élnek, hogy nyugdíjba menjenek, hogy félrerakják a pénzt. Aztán amikor 65 évesek lesznek, már nincs több energiájuk és egy öregek otthonában rohadnak meg. Egyszerűen azért, mert egész végig hazudtunk magunknak. Úgy gondolunk az életre, mint egy utazásra, mint egy zarándokút. Aminek egy komoly célja van a végén, és a legfontosabb az, hogy eljuss ahhoz a véghez. Siker, vagy bármi legyen is az, vagy mondjuk a mennyország, miután meghaltál. De teljesen félreértettük a lényeget.

Ez egy zenei dolog volt, és énekelned vagy táncolnod kellett volna, míg a zene szólt." -- Alan Watts

Zene: Sleeping At Last - Saturn

Dalszöveg:

Te tanítottad nekem a csillagok bátorságát, mielőtt elmentél.
Hogy megy tovább a fény vég nélkül, még a halál után is.
Légszomjjal magyaráztad a végtelent.
Milyen ritka és csodálatos egyáltalán létezni.

Muszáj megkérnem
Hogy elmondd az egészet újra.
Megpróbáltam leírni
De sosem találtam a tollat.
Bármit megadnék, hogy halljam
Ahogy még egyszer elmondod,
Hogy a világmindenség csak azért lett
Hogy a szemeim láthassák.

Légszomjjal magyarázom el a végtelent.
Valóban milyen ritka és csodálatos az, hogy létezünk.

Kapcsolódó bejegyzés:
Milyen különös (Neutral Milk Hotel - In the Aeroplane Over the Sea)

Érett és éretlen ökoszisztémák

/ Részlet Toby Hemenway: Ecological Patterns, Land Use, and Right Livelihood című írásából - fordítás általam: /

Útmutatóul, hogy miből és mennyit használjak, az ökoszisztémákhoz fordulok inspirációért. Végzettségem szerint biokémikus vagyok, és emlékszem a döbbenetre amit akkor éreztem, amikor először értettem meg a tankönyvekben az anyagcsere-folyamatokat leíró szövevényes hálót. Akkor azt kívántam, ahogyan most is, hogy minden mérnököt kötelezzünk a természet kémiájának tanulmányozása. [...]

A nyugati mérnökök, ha egyáltalán veszik a fáradságot, hogy utánozzák a természetet, kiforratlan ökoszisztémákat hoznak létre. Egy ökoszisztéma fejlesztéssel foglalkozó meghatározó lapban, Eugene Odum rámutatott az éretlen ökoszisztémák néhány jellemzőjére:

  • A minták és fajok sokféleségének szegényessége
  • A bomlástermékeknek csekély szerep jut a tápanyag regenerációban
  • Lineáris élelem és energialáncok (szemben a több szinten összekapcsolt hálókkal)
  • A fennálló (évelő) biomassza alacsony szintje
  • Magas energiafelhasználás jut a biomassza egy egységére
  • Az egy terményre eső biomassza nagy volumenű termelése és fogyasztása
  • Nagyméretű inputok és outputok gyors ciklusai

Számomra ezek a nagyüzemi gazdálkodás tökéletes jellemzői. Ezzel szemben az érett ökoszisztémák épp az ellenkező minőséget jelenik az összes fenti kategóriában. Ahhoz, hogy kultúránk fenntartható legyen, érett ökoszisztémaként kell működnie. A permakultúra azzal, hogy az évelőket, a vastag mulcsozást (talajtakarást) és az összeköttetéseket hangsúlyozza, az ember által alkotott ökoszisztémákat egy fejlettebb szintre emeli.

Az érett ökoszisztémák zárt ciklusokon nyugszanak, csak annyit importálnak, amennyi az entropikus veszteségek pótlásához szükséges. (Ennek kapcsán jutott eszembe, hogyan nyerik ki a növények gyökerei az ásványokat a málló kőzetekből. Talán a "minden kertészkedik" mellett elismerhetnénk, hogy "minden bányászik" is egy kicsit).
A fejlett ökológiai rendszerek hatalmas mennyiségű erőforrást használnak fel, de az anyag a bioszférán belül táncol, ahelyett hogy lehúznák a WC-n. Az ember itt vall kudarcot. Az egészséges ökoszisztéma 100% közeli újrafelhasználást követel meg, nem csekély 30%-ot, amire a városaink próbálnak törekedni. (Egy példa a természet hatékonyságára: Az ökológusok azt találták, hogy egy érett erdő biomasszája hektáronként 365 kg kalciumot tartalmaz, a málló kőzetekből csak évi 8 kg-ot kell kivonnia. A fennmaradó 357 kg (98%) megmarad és újrahasznosul).

A körforgásban lévő anyag mennyiségének egyetlen korlátja az energia, feltéve hogy a toxinok gyorsan lebomlanak. Tehát a természet mintáját alapul véve elképzelhető, hogy nem bűn, ha egy kultúra nagy mennyiségű anyagot mozgat meg, ha az újrafelhasználás közel 100%-os, a szennyezőanyagok mennyisége pedig alacsony és az a kevés is lebomló. Az ökológiából származtatott rendszerek, amik az energia és anyag input természetes korlátai által önszabályozóak, megmutatják helyénvalóságukat. A nyugati kultúra fényévekre van bármi hasonlótól, de jó kiindulópont lehet egy érett ökoszisztéma utánzása felé a permakultúra már felhasznált javakra és nem-fosszilis energiákra való támaszkodása. Az ökológiai rendszerek nem szegények anyagilag és nem hiszek abban, hogy a környezettudatos életmód megköveteli a fa, a fém, a műanyag vagy a félvezetők használatának beszüntetését. Viszont drasztikusan korlátoznunk kell a kitermelő iparágakat és újra kell hasznosítanunk azt, ami már jelenleg is a techno-szférában van.

Itt vagyunk hát, egy eretnek helyen. Egy földközpontú vallás nem feltétlen áll ellentétben a környezetet módosító technológiákkal. És a kultúra, ha ökológiai törvényeken alapul, bűntudat vagy környezetpusztítás nélkül is lehet anyagiakban bővelkedő. A lényeg az, hogy hagyjuk a természetes szabályozó folyamatokat sértetlenül működni és figyeljünk oda biztató szavaikra. Minden kertészkedik és minden bányászik egy kicsit, és erre talán még mi is képesek vagyunk.

Hatalom és autonómia

/ Ran Prieur egy rövid írása a közelmúltból - fordítás általam: /

Egy új tanulmány rámutat, hogy az emberek azért akarnak hatalmat, mert autonómiára vágynak. Úgyhogy azon gondolkoztam, mi történik azokkal, akik hatalomhoz jutnak, de elégedetlenek és még több és több hatalomhoz akarnak jutni? Tényleg autonómiára vágynak, de a több hatalom több felelősséget ró rájuk és kevesebb autonómiát, csak ezt nem veszik észre, és ha észrevennék, inkább hatalom nélküli autonómiát keresnének és mindenki boldog lenne? Tényleg ennyire egyszerű lenne jobbá tenni a világot?

Úgy gondolom, hogy néha igen. Látom azt a rengeteg munkát, amit ebben az évszakban a szomszédaim a gyepükre fordítanak, miközben az én kertem sokkal kevesebb munkával és locsolással is csinosabb. Középen van egy cseresznyefám, mögötte egy őszi- és sárgabarack, alatta eper, és a kerítés mellett málna, a paradicsom tőle balra, a lila virág pedig gyöngyike, ami túléli a száraz nyarat és magától terjed. A sárga virág természetesen pitypang, ami teljesen ehető, vonzza a beporzó rovarokat és javíta a talajt. Az egyik leghasznosabb és legszebb növény a világon, az emberek mégis gyomként tekintenek rá és próbálják kiírtani (sikertelenül).

Számomra ez túlmutat a kertművelésen, egészen a metafizikáig. Miért feszülnek meg az emberek, hogy a világot nehezebbé tegyék? Miért van az, hogy a legerősebben szabályozott helyek annyira ocsmányak, míg az elhagyatott területek gyakran gyönyörűek?

Optimista vagyok. A pesszimista azt hiszi, hogy a létező világok legjobbikában él, és az még mindig szar. Én viszont úgy gondolom, hogy rengeteg erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a világot ennyire rossz hellyé tegyük, de még így is egész jó.

De amikor jobban belegondolok, rosszabbá tenni a világot fizikailag nehéz és emocionálisan kielégítő, mert elpusztítod amit találtál és helyettesíted azzal, amit te hoztál létre, ellenben jobbá tenni a világot fizikailag könnyű, de emocionálisan fájdalmas, mert ki kell terjesztened a tudatodat, hogy befogadd a számodra idegent.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

Holdfény-Illata

/ Részlet Ran Prieur - Apocalypsopolis című novellájából, fordítás általam: /

[Előzmény: Az irányítás manifesztója]

A prérifarkas, aki a Holdfény-Illata névre hallgatott, egy sötét szurdokban osont. Fél éjszakával és fél nappal korábban felbukkantak a pusztítók és megölték a kölykeit. Széllel szemben jöttek, míg ő aludt, így nem érezte meg tébolyuk szagát, míg már késő nem volt. Arra ébredt, hogy egy nyurga fickó rászegezi fegyverét, mire ő mint a villám, kiugrott. Vannak akik maradtak és harcoltak volna, de a prérifarkasok mindig úgy éltek túl, hogy gyorsan tanultak és ő már tudta, hogy a fegyver ellen nincs küzdelem. A lövés nem talált, ő pedig megszökött, és amikor hallotta, hogy a villámlás végez a kölykeivel, fél napon és fél éjjen át nyüszített. Aztán eljött hozzá Mindennek Anyja, egy küldetéssel.

Nyugatra fog menni, sok hegyen át, a pusztítók táboráig, mely oly' nagy, hogy az épületek az eget nyaldossák és a csillagok belefulladnak a fénybe. Általában több hétig tartana az út és egy magányos prérifarkas számára valószínűleg végzetes volna, de Mindennek Anyja megnyitotta az Alösvények Földjét.

Az Alösvények Földje az, ahová a bölények vándorolnak télen és ahol a legendák várakoznak. Kevés lény léphet oda önszántából, legtöbben csak véletlenül tévednek arra vagy másokat követve, vagy sohasem. Anya rejtve és zárva tartja az ösvényeket, mert különben a világ kibillenne egyensúlyából. De most az Anya szólt neki, a pusztítók már messze kibillentették a világot az egyensúlyból. Ha kárt okozna is a járat, a pusztítók már megtették és a nyitást az ő halott dolgaik világa fogja megszenvedni.

Aztán az Anya emlékeztette arról, amit a legendák mesélnek, de rövid életű lények gyakran elfelejtenek: A pusztítók nem lényegükből fakadóan pusztítók. A becsületes nevük nem pusztítók, hanem ahogyan magukat nevezik, az emberek. És ahogyan azt mindenki tudja, a különbség az emberek és más állatok között az, hogy embereknek nincs lelkük. A sólyom lelke hőoszlopokon lovagol és kis állatokra csap le; a lazac lelke haza úszik, felfele a folyón, az ívás idején. De az emberek - ó, van némi lélek állati testükben, de többnyire csak hatalmas üres tér, amit szellemek töltenek meg. Általában ezek a Föld szellemei, és az emberek bölcs gondozói más állatoknak. De néha a rideg, gyűlöletes világok irigy szellemei azok, amik megvetik a Földet és el akarják pusztítani. Így van ez most is. Ezúttal erősek, már sok mindent elpusztítottak és még többet el fognak. De mivel nincs bennük szeretet, ezért nincs bennük megértés, és mivel nincs bennük megértés, elbuknak, mindig. - Folyamatosan más szellemek költöznek az emberekbe már most is - mondta az Anya -, és a te feladatod az, hogy segítsd őket. Ezernyi nemzedék forog kockán, és több milliárd lélek, de én valamilyen formában fenn fogok maradni. Nem ez az első, hogy megnyitottam az Alösvények Földjét, és nem is az utolsó.

Holdfény-Illata a szurdok tetejére ért és beleszimatolt a szélbe. Ott, a gesztesfenyő és a nyíllevelű balzsamgyökér mögött, a folyton jelenlévő gépfüst egyszerre tűnt valami réginek és frissnek. Jobbra fordult a hegygerincen, megkerülte a szoknyás csúcsot és leereszkedett egy másik szurdokba. Már közel volt. Átfurakodott a bozóton és talált egy utat, egy szarvas nyomát. Az alösvények mindig ösvények nyomán vannak, még ha az csak egy rovar útvonala is, vagy a szél járása.

Most, ahogy haladt, más irányba vándorolt az elméjével. Annyira könnyű volt! Tehát ilyen az, amikor nyitva van az Alösvények Földje. A fák körülötte nagyobbak és öregebbek lettek, az éjjeli rovarok hangja mélyebb és a szagok sűrűek és élesek. Olyan növények szagát érezte és olyan madárfüttyöt hallott, amiket korábban sosem, de amik rég volt ősök emlékeit kavarták fel, akik benne éltek. Egyszer aztán, amikor két ösvény keresztezte egymást, biztos volt benne, hogy felismerte a Szemében-Két-Csillagot, minden prérifarkas nagybátyját. Tovább osont az éjszakában.

Az irányítás manifesztója

/ Részlet Ran Prieur - Apocalypsopolis című novellájából, fordítás általam: /

Az irányítás manifesztója
írta Archibald Lind

Minden hitrendszer ellenőrizhetetlen alapfeltevéseken nyugszik, és ennek a dokumentumnak az alapja az, hogy az irányítás előnyösebb a káosznál. A káosz nem rend nélküliség; hanem irányítás nélküli rend. A nyilvánvaló - és talán az egyetlen - példa a káoszra, a természet.

Képzelj el egy sirályt a parton. Nincs időbeosztása, nem követ utasításokat, nem felügyeli senki. A part bármely pontjára elrepülhet, bármikor. Nem kell fizetnie vagy igénylést benyújtania azért, hogy döglött halat ehessen, és nem mérik ki az adagokat. Mégis, a sirályok évmilliókig fennmaradtak, együttműködésben más irányítatlan élőlényekkel. De ezalatt az idő alatt mit hoztak létre? Mit értek el? A sirály semmi mást nem termel, mint madárürüléket és a végén egy halott madarat. Több száz millió év alatt a természet nem tett mást, mint fenntartotta a körforgást, és egyre rendetlenebbé vált.

Most képzelj el egy dolgozót a gyárban. Reggel 8-tól délután 5-ig dolgozik, egy órás ebédszünettel és egy vagy két 15 perces pihenővel. Tevékenységének összhangban kell lennie a gyár gépsorával, ruhája és ápoltsága szabályozott, és testhelyzete, munkastílusa és külsődleges hozzáállása a felettesei által irányított. Az egyetlen káosz, ami maradt, a rakás irányítatlan gondolat a fejében, de meditációs gyakorlatokkal még az is kontrollálható.

És mit hoz létre? Talán egy űrhajó alkatrészét, amivel át lehet törni a Föld határait, vagy egy mesterséges szerv darabját, amivel az emberek már nem függnek a természettől. És ez még csak a kezdet.

Az a tény, hogy a természet engedte, hogy kialakuljon belőle az ellenőrzés, bizonyítja, hogy a káosz irányítást akar. A tény, hogy pusztítjuk a természetet, bizonyítja, hogy az irányítás felsőbbrendű a káosznál. A "környezetvédők", akik a mérgek és a fajok kihalása miatt panaszkodnak, félreértik az egész helyzetet. Nincs középút. Ha előnyben részesítendő a káosz az irányítással szemben, akkor vissza kéne mennünk az állati léthez, zöld fűben közösülni, gyökereket és bogyókat enni. Ha előnyösebb az irányítás mint a káosz, ki kell írtanunk minden biológiai életet.

A biológiai élet eredendően kaotikus. Ezért sztrájkolnak a munkások, ezért engedetlenek a gyerekek, ezért lesznek gyomosak a kertek. Idomíthatnánk sirályokat és mikrochipet ültethetnénk a fejükbe a laboratóriumokban, hogy megkíséreljük irányítani merre repüljenek és mikor, de nagyon nem lenne hatékony. Egyszerűbb megölni őket és helyettesíteni mondjuk távírányítású gépekkel, amik begyűjtik a homokot és építőanyaggá alakítják.

A káosz és az irányítás konfliktusa minden politika gyökere, és az, hogy ezt képtelenek voltunk megérteni, összezavart bennünket. Nem számít például, hogy a génmanipulált növények biztonságosak vagy táplálóbbak-e. A káosz vagy az irányítás perspektívájából ezek a kérdések pusztán figyelemelterelések, vagy a legjobb esetben is csak kifogások. A kérdés az, hogy a gazdák félrerakják és maguk választják ki a vetőmagjaikat, ami kaotikus, vagy minden évben egy irányító strukturától kell, hogy beszerezzék. Semmi más nem számít.

Az ökológusok azt állítják, hogy az emberi civilizáció a természettől függ, de a valóság az, hogy ez nem szükségszerű, és nem is szabad hogy így legyen. Amellett érvelnek például, hogy egy város vízellátására az a legegyszerűbb mód, ha érintetlenül hagyjuk az erdős vízgyűjtőket. De ha az irányítás előnyösebb a káosznál, ez elfogadhatatlan. A vizet víztisztítóműveken keresztül kell szolgáltatni és az erdőt be kell építeni. Igen, ez "drágább", de a "költség" fogalma, mint negatívum, elfogult a káosz felé. A "drága" egyszerűen azt jelenti, hogy "több irányított tevékenységet igénylő", ami jó. Ha egyszerűbb hagyni az erdőt, hogy ellásson vízzel, akkor nincs menekvés a további következtetés elől, hogy egyszerűbb, ha nem építünk városokat, ha szalmakunyhókban élünk, patakból iszunk és a fáról esszük a gyümölcsöt. Ha nem fogadjuk el ezt az életformát, ha hajlandóak vagyunk áldozni a fejlődésért, akkor nem menekülhetünk a további következtetés elől, miszierint le kell cserélnünk az összes biológiai életet egy alternatív életformával, amely lehetőséget nyújt arra, hogy tökéletesen irányított legyen: a mechanikus élettel.

Az emberi civilizáció átmenet a biológiai (kaotikus) és a gépi (irányított) között. A civilizáció java részében mindkét világban benne kellett állnunk és áltatnunk magunkat, merre is tartunk valójában, mert biológiai elménk nem fogadná be. De mostanra az átmenet végéhez közeledünk. Technológiánk gyorsuló fejlődésével közeledik az önfenntartó és irányítás-alapú gépi élet korának beköszönte. Úgyhogy most nekünk, mint az emberi civilizáció előőrseinek, őszintének kell lennünk önmagunkkal.

Történelmileg az irányítás paradigmája "konzervativizmusként" nyilvánult meg, de ez a fogalom előítéletekkel terhelt, ezért ideje elhagynunk. Nem ellenezzük a változást, épp a legradikálisabb változást támogatjuk - az élet továbbfejlesztését a káoszon és természeten túl. Nem vagyunk vallásosak: a mindenható égi atya idális hasonlat az irányítás paradigmájára, de nincs bizonyíték valódiságára, és a hit a maga valóságában csak túl lustává tenne az irányítás igazi munkájának elvégzéséhez, amit magunknak kell megtennünk. Nem vagyunk individualisták, kivéve amikor az egyén önzősége az irányítás struktúráit támogatja - mint a nagyvállalati világban. A vállalatokat előnyben részesítjük a kormányokkal szemben, mert a kormányok látszólag azért léteznek, hogy az embereket szolgálják, míg a nagyvállaltok definíció szerint pusztán a saját befolyásuk növeléséért, amit szimbolikusan a "profit" jelképez. Nincsenek illúzióink a szabadság, demokrácia vagy bármely kormány melletti kiállásról, kivéve a fentről lefelé szerveződő rendet és a legdominánsabb rendszer dominálásának "szabadságát".

Színlelhetjük, hogy támogatunk homályosan definiált népszerű értékeket, hogy becsapjuk a közvéleményt, hogy engedelmeskedjen nekünk, de a saját fejünkben tisztában kell lennünk céljainkkal: A természet kiírtása, az emberiség kipusztítása és egy új, irányítás-alapú élet létrehozása.

A stratégia ezen célok eléréséhez elegánsan egyszerű. Először osztályokba kell osztanunk az embereket: az átlagemberek, akik teljesen a természettől függnek a túlélésükért és az elit, akik alig függnek a természettől, mivel fejlett technológiájuk lehetővé teszi, hogy évtizedekig fennmaradjanak nélküle is. Másodszor folytatnunk kell a természeti élet becsatornázását a gépi életbe. És kész is! A természet el fog pusztulni, az átlagemberek vele együtt, az elit tagjai pedig kellően hosszú ideig túlélik ahhoz, hogy tökéletesre fejlesszék az irányítás-alapú gépeket, aztán kihalnak ők is, életet adva egy új világnak.

---

Archibald Lind, biomérnök, ezredszer olvasta át a manifesztót, amit még soha, senkinek sem mutatott meg. Erős késztetést érzett rá, hogy magával vigye a ma esti konferenciára, de nem talált racionális okot rá. Nem volt - még ott sem - senki, aki kész lett volna rá, hogy elolvassa. Elzárta a fiókjába és kilépett sötét irodájából.

Kapcsolódó bejegyzések:
A civilizáció felfalja önmagát
Az emberiségnek fogalma sincs a természetről
A helyes és nem helyes tudás