Wétiko

fordítások, idézetek, gondolatok, innen-onnan

Miről is szól ez az egész? | Legjobbak | Archívum

Túlnépesedés tulajdonképpen nincs is?

Komoly demográfus szaktekintély, a világ egyik legszínvonalasabb sajtótermékének mondott, globalizációkritikus, francia Le Monde diplomatique-ban leír ilyet:

"50 év alatt a Föld népessége megduplázódott, az 1950-es 2,5 milliárdról 2000-re 6,1 milliárdra emelkedett. Az ENSZ átlagos becslése szerint pedig 2050-re eléri a 9,1 milliárd főt. De lehet-e túlnépesedésről beszélni? Ha mind a 9,1 milliárd fő az Egyesült Államokban telepedne le, a Föld többi területét parlagon hagyva, az Egyesült Államok népsűrűsége még mindig nem érné el Párizs környékének (Ile-de-France megye) népsűrűségét..." - Gérard-Francois Dumont

A szerző a cikkében több szempontból is a tudósokra és a tudományra általánosságban is jellemző szűklátókörűségről tesz tanúbizonyságot, teljesen figyelmen kívül hagy mindent, ami az ő szakterületén kívül esik, többek között az ökológiát is. Mondatai mögött elfogultság és burkolt utalások tömkelege húzódik meg, míg a példák, amiket a saját kijelentésit alátámasztandó hoz fel, épphogy ellentmondanak neki.

Egy részlettel szeretnék reagálni Daniel Quinn - If they give you a lined paper write sideways (Vonalas füzetlapon, keresztben írj) című könyvéből, ami arról is szól, hogyan ismerjük fel a fentiekhez hasonló abszurd kijelentéseket. De mivel a könyv annyira jó, hogy nem bírtam abbahagyni a fordítást, így valójában még ennél is jóval többről :)

---

Daniel: Itt egy kérdés, amit az egyik olvasóm nem tudott kibogozni, de lefogadom, hogy most már nem lesz kihívás a számodra. Azt írja, hogy amikor 1999-ben megszületett a hatmilliárdodik ember, a National Review egy újságírója próbálta mindezt perspektívába helyezni és rámutatott, ha mind a hatmilliárdan Texasban élnénk, mindenkinek egy nyolcad holdnyi földterület jutna. És feltette a kérdést: nem tűnik túl nagy problémának a számomra, hát önnek?

Elaine: Uhum.

Daniel: Csak egy "uhum"?

Elaine: Nos, feltételezem, hogy a számítás pontos.

Daniel: Ezt én is feltételezem. Habár gyanítom, hogy a cikk szerzője Texas teljes területével számolt, nem a teljes lakóterületével, amibe nem tartoznak bele a folyók, tavak, utcák és autóutak.

Elaine: Kicsit bizonytalan vagyok, hogy mekkora is egy hold.

Daniel: Számítottam a kérdésre. Egy hold ~4000 m2 (az angol szövegben 1 acre = 43.560 sq.feet szerepel). Ennek a nyolcada 500 m2, körülbelül egy átlagos városi építési telek mérete. Egy négytagú család rendelkezne fél holddal, egy külvárosi parkoló területével.

Elaine: Oké.

Daniel: Sok hely.

Elaine: Igen.

Daniel: Így már perspektívában látod a népességünk helyzetét.

Elaine nem mond semmit.

Daniel: Gyerünk, Elaine. Mi a benne foglalt kimondatlan feltételezés ebben a "perspektívában"?

Elaine: Nyilvánvalóan a hellyel függ össze.

Daniel: Gondold át. Ez egy könnyű darab.

Elaine [gondolkodás után]: Egy négytagú család gond nélkül el tudna éldegélni fél holdnyi területen. Több millió amerikai él így.

Daniel: Ebben most nem fogok segíteni. Gondold át mit mondasz, szóról szóra.

Elaine [miután még többet gondolkodott]: Na jó. Rajta élnek a fél holdnyi földön, de nem belőle élnek.

Daniel: Nyilván nem. Mi történne, ha mindannyian megpróbálnának abból a fél holdnyi területből megélni?

Elanie: Az a tippem, hogy nem tudnának.

Daniel: Természetesen nem tudnának. Most akkor helyezzük perspektívába a hatmilliárd ember Texasba költöztetésének ötletét.

Elaine: Hatalmas mennyiségű élelmet kellene importálniuk.

Daniel nem szól semmit.

Elaine [néhány perc gondolkodás után]: Senki sem lenne odakint, akitől élelmet importálhatnának. A világ összes többi farmja lakatlan lenne. Texason kívül senki sem termesztene élelmet, senki sem takarítaná be, dolgozná fel, csomagolná be és szállítaná el.

Daniel: Bravó... A szünet alatt egy kicsit kutakodtam. Egy négyzetmérföldnyi (~2.6 km2) termőföld körülbelül ezer embert tud ellátni. Ha kivágnánk Texas összes erdejét és a teljes földterületet művelés alá vonnánk, 262 millió embert tudna ellátni. Tehát...?

Elaine: Tehát a hatmilliárd ember Texasban nem élne hanem éhezne.

Daniel: De bőven jutna hely házakra, teraszokra és úszómedencékre.

Elaine: Igen. Ez volt a National Review írójának fejében.

Daniel: Hogy őszinte legyek, meglepett, hogy az elején annyira könnyen elfogadtad ezt valószínű víziónak.

Elaine: Miért? A National Review-nál is mindenkinek valószínűnek kellett tűnnie - és az olvasóiknak is.

Daniel: Igaz, de vedd figyelembe az eredeti kérdést, amivel felvezettem neked. A kérdező azt mondta, "Számomra ésszerűnek tűnik, hát önnek?" Tudhattad volna, hogy az én válaszom az lesz, hogy "Nem, számomra nem tűnik annak."

Elaine: Tudtam én. [Egy kicsit gondolkodik.] De ez nem változtat a tényen, hogy számomra ésszerűnek tűnt. Akkor még.

Daniel: Ha szeretnél megtanulni úgy gondolkodni, mint egy marsi antropológus, akkor sokkal gyanakvóbbnak kell lenned a folyamatosan elénk rakott, ésszerűnek-tűnő javaslatokkal kapcsolatban. Mint ez a mostani, hogy Texasban kényelmesen elférne az egész világ népessége. Biztos vagyok benne, hogy több tízezren egy szempillantás alatt elfogadták a kijelentést, és hogy további milliók is elfogadnák, ha ugyanígy tálalnák nekik.

Elaine: Minden bizonnyal igazad van.

Daniel: Gyakorlatilag próbálom megtörni benned a szokást, hogy automatikusan azt mond, "Igen, ez ésszerűnek tűnik. Elfogadom." Arra próbállak megtanítani, hogy egy pillanatra állj meg és mond azt, "Igen, ez ésszerűnek tűnik. De valóban az?"

Elanie [egy kis töprengés után]: Megértem amit mondasz, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg... Úgy értem... megtanultuk, hogy akkor álljuk meg, ha valami nem tűnik ésszerűnek. De ha valami annak tűnik...? Az biztos, hogy nem állhatsz le minden egyes pillanatban, amikor valami ésszerűnek tűnik.

Daniel: Természetesen igazad van.

Elaine: Tehát az a kérdés, hogy mikor kell megállni, nem igaz? Honnan tudod, hogy mikor kell megállni?

Daniel: Ez egy nagyon jó kérdés. És valójában nagyon hasznos is.

Elaine: Miért hasznos?

Daniel: Egy olyan irányba terel, amit nem láttam előre, nem készültem fel rá, hogy felfedezzük. Lássuk, el tudom-e magyarázni... Ha követnél egy őslakos vadászt az erdőben, ő olyan dolgokat látna, amik számodra szó szerint láthatatlanok. Felismerne jeleket a sárban, amikhez neked igazán oda kéne figyelned, hogy egyáltalán meglásd. Zavarokat látna a fűben, amik számodra észrevehetetlenek.

Elaine: Ez biztosan így van.

Daniel: Ugyan ez igaz lenne akkor is, ha a vadász követne téged a bevásárlóközpont női részlegére. Te azonnal meg tudnád különböztetni a valóban jó ruhákat a vacakoktól, amire ő kétség kívül képtelen lenne. Észrevennéd, amint egy hivatalnok személyes telefonbeszélgetést folytat. Anélkül, hogy gondolkoznál rajta, nyilvánvaló lenne számodra a különbség egy személyes és egy üzleti beszélgetés között, míg a vadász számára nem.

Elaine: Igaz.

Daniel: Azokat látjuk meg a minket körülvevő dolgokban, amikre megtanultunk odafigyelni. A te életkörülményeid nem igénylik, hogy észrevedd a finom jeleket a porban. A vadász életkörülményei nem igénylik, hogy észrevegye a különbséget a szépen elkészített ruhák és a vacakok között.

Elaine: Igaz.

Daniel: Én megtanítottam magam arra, hogy észrevegyem Kultúra Anyánk hangját, mindabban amit olvasok vagy hallok. Tudod mit értek Kultúra Anya alatt.

Elaine: Igen. Kultúra Anya... a megszemélyesítése mindannak a kollektív tudásnak, ami a szüleinktől, a tanárainktól, a tankönyveinkből, a filmjeinkből, a televíziós kommentátorainktól származik.

Daniel: És az újságainkból, beleértve a Scientific American-t és a National Review-t.

Elaine: Így van.

Daniel: Azonnal felismertem Kultúra Anya hangját a National Review észrevételében, hogy az egész világ népessége kényelmesen elférne Texas határai között. Látod miért?

Elaine: Nem vagyok biztos benne.

Daniel: Tippelj.

Elaine [egy kis gondolkodás után]: Kultúra Anya meg akar nyugtatni, hogy minden amit teszünk, az rendben van. Nincs miért aggódnunk, ha hatmilliárdnyian leszünk.

Daniel: Mivel, nézd, mind a hatmilliárd elférne Texasban és még maradna is hely! Rögtön feltűnt, hogy Kultúra Anya meg akar minket nyugtatni. Ezért álltam meg, hogy megvizsgáljam. És amint elkezdtem megvizsgálni, csak néhány pillanatba telt, hogy felismerjem abszurditását.

Elaine: Oké. Azt nem mondhatnám, hogy ez sokat segít rajtam. Azt mondod, hogy megtanítottad magad, hogy felismerd Kultúra Anya hangját a dolgokban amiket olvasol vagy hallasz. De hogyan segít ez énrajtam?

Daniel [egy perc gondolkodás után]: Azt hiszem mondhatjuk, hogy a vadász, miközben mozog az erdőben, valami olyan dolgot keres, ami felkelti figyelmét és jelzi, hogy mi történik körülötte. Amikor te megvizsgálsz egy blúzt vagy ruhát, valószínűleg vannak olyan dolgok, amik jelzik számodra a minőségét.

Elaine: Igen, azt hiszem.

Daniel: Én is figyelemfelkeltő dolgokat keresek. Vagy amint már mondtam, megtanítottam magam, hogy észrevegyem őket. Nem kell keresnem őket, maguktól előbukkannak.

Elaine: De mik azok?

Daniel: Nem tudok listát adni rólunk - még sosem jutott eszembe, hogy készítsek egyet. Ahogyan haladunk, talán képesek leszünk összeállítani egyet.

Elaine: És ebben az esetben mi volt az, ami felkeltette a figyelmed?

Daniel [egy kis gondolkodás után]: A nyilvánvaló céltudatossága. Azt értem ezalatt, hogy a kijelentés egyértelműen egy burkolt érvelést tartalmaz. Ha valaki azt mondja, hogy ha sorba állítanád a világ összes autóját egy autópályán, kétszer körbeérnék a földet, az nem tartalmaz burkolt érvelést. Nem állítja azt, hogy ezt valóban meg lehetne tenni. Semmi különlegeset nem sugall az autókról, az utakról vagy a Föld kerületéről. Csak egy számítást végez, hogy bemutassa, mennyi autó van a világon. Az író, aki azt állítja, hogy Texas kényelmes lakhelyéül szolgálhatna hatmilliárd embernek, sugall valamit, azt állítja, hogy ezt meg lehetne valósítani.

Elaine: Rendben. De nem vagyok biztos benne, hogy felismerném a burkolt kijelentést.

Daniel: Dehogynem ismernéd fel. Nézzük, ki tudok-e találni néhányat... Itt van egy, amit azt hiszem egy francia katona mondott a 17. században: "Isten a nagy zászlóaljak oldalán áll, nem a kicsikén."

Elaine: Aham.

Daniel: Biztos vagyok benne, hogy észreveszed, mi a burkolt nézet, amit ez a kijelentés tartalmaz.

Elaine: Igen. Azt állítja, hogy a csatatéren, Istennek semmi köze ahhoz, hogy ki nyer vagy veszít.

Daniel: Természetesen. Hadd gondolkozzam még egy kicsit... II. János Pál pápa azt mondta, "A társadalom hatalmas része nem tudja, hogy mi helyes és mi helytelen." A burkolt állítás az, hogy...?

Elaine: Hogy ő tudja.

Daniel: Hát persze... A kezdetektől fogva azt mondom, hogy a feladatunk az, hogy az emberek szavai mögé tekintsünk, hogy megértsük az implicit elképzeléseket, amik a szavakat létrehozták.

[Folytatás: Kulturális téveszme]

Kapcsolódó bejegyzés: Túlnépesedés

2011. november 25
Vissza a tetejére


Vakfolt

/ Ran Prieur írása - fordítás általam: /

Michael Pilarski a permakultúra észak-nyugati szószólója és általában a konferenciák főszervezője, épp az egész csapathoz intézett beszédet. Egy jövőképről beszélt és arról, hogy a megvalósulásához több nemzedékre lesz szükség. Valaki a tömegből azt mondta, "Nem kell várnunk. Nekiláthatunk most azonnal!" Michael válasza tökéletes volt: "Ó, dehogy fogunk várni. Mindvégig dolgozni fogunk rajta."

Ez rámutat az aktivistáknál meglévő közös vakfoltra. El tudjuk képzelni a világ azonnali változását és el tudjuk képzelni, hogy nem teszünk semmit, míg a világ lassan vagy egyáltalán nem változik. De azt képtelenek vagyunk elképzelni, hogy hatékonyan dolgozunk, évről évre, és még így is több generációra lesz szükségünk, hogy eljussunk oda, ahová jutni szeretnénk. Az emberi elme képtelen felfogni egy ennyire nehéz feladatot. De ettől a feladatok még nem válnak könnyebbé.

Ide illik, amit nemrég olvastam a My Stroke of Insight című könyvben. Amikor a szerző elkezdett felépülni (az agyvérzésből - a ford. megj.), rájött, hogy a felülés túl nehéz cél, ami így kudarchoz és csalódáshoz vezetne. Ehelyett inkább teljes mértékben a hintázásra koncentrált, és amikor már nagyon jól ment, akkor arra, hogy lelkesen hintázzon, aztán arra, hogy felfele gördüljön és végül felült. Később a felépülése során úgy kellett elsajátítania a lépéseket, hogy fogalma sem volt, mi lesz a következő lépés.

Pontosan ezért nem támaszt követeléseket - ezen a ponton - az Occupy Wall Street mozgalom sem. A követelések kudarchoz és csalódáshoz vezetnének. A feladat most a kérdések megfogalmazása és a széles társadalmi támogatás elnyerése, és csak azután lehet továbblépni.

2011. november 22
Vissza a tetejére


A helyes és nem helyes tudás

/ Su-la-ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában. Sári László, Magyar Könyvklub, 1999: /

"A helyes tudás önmagáért van"

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a Mesterhez a szerzetesek.

- Mester! Beszélj nekünk a tudásról. Áruld el, mi az és mire való?

- Nem szóltam volna még róla? – színlelt csodálkozást Lin-csi, majd váratlanul kijelentette. – Ne gondolkozzatok ezen, szerzetesek! Jobb lesz nektek nem tudni ezt!

- Ha volna még valami mondanivalód róla, szívesen meghallgatnánk – próbálkoztak a szerzetesek.

- Nincs több mondanivalóm – felelte határozottan Lin-csi, s már faképnél hagyta volna őket, amikor az egyik szerzetes utána szólt.

- A helyes tudásról kérdezünk, apát! Útmutatást kérünk a használatához.

- Az más! Amennyiben a helyes tudásról van szó, érdemes híveim, máris rendelkezésre állok. Hallgassátok hát a helyes tudásról szóló tanítást! – fordult vissza a csarnokba megkönnyebbülten Lin-csi, s leült szokott helyére.

- Helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, – kezdte – mellyel semmi célunk a világon. A helyes tudás önmagáért van, s önmagát szemlélve a lelket gyönyörködteti. A helyes tudás óvatos, érzékeny kapcsolatot tart a világgal, nem igényli annak szoros közelségét. Sokkal inkább távolról szemléli, mintegy meglesi részleteit, s kilesi az egész bonyolult működését. Nem avatkozik a folyásába, kíváncsian és merengve szemléli, s örökkön azt reméli, hogy meglátja benne a szabályt. A helyes tudást tehát csak az érdekli, amivel sohasem gyarapíthatja magát. Csak arra kíváncsi, ami kifürkészhetetlen, de amit nem fürkészni bárgyúság. Semmi sincs, amitől elfordulna, egyformán vonzza közel és távol, mély és sekély, szépség és csúfság. Lenyűgözi a világ. A helyes tudás sohasem hallatja hangját. Néma és hűvös, mint a csillag – fejezte be a tanítását a helyes tudásról Lin-csi apát, s a szerzetesek már felkászálódtak a csarnokban, mikor hozzátette.

- Jegyezzétek meg, érdemes híveim, hogy bár semmi célunk a helyes tudással, birtoklása a legfőbb áldás. A helyes tudás birtokában nem ragadhat el a szenvedély, nem kell félnünk sem házunk romlásától, sem szegénységtől, sem a megbecsülés hiányától, de még a restség szégyenletes hírétől sem. A helyes tudás birtoklása a legteljesebb szabadság, maga a földi Buddhaság – szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

---

"A nem helyes tudás a haszonért van"

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a Mesterhez a szerzetesek.

- Mester! Legutóbb a helyes tudásról hallgatunk téged. Áruld el, mit nevezel nem helyes tudásnak, s az mire való.

- Ne gondolkozzatok ezen, szerzetesek! Jobb lesz nektek nem tudni ezt!

- Ha volna még valami mondanivalód róla, szívesen hallgatnánk. - próbálkoztak a szerzetesek.

- Nincs több mondanivalóm – felelte Lin-csi határozottan, s már faképnél hagyta volna őket, mikor az egyik szerzetes utánaszólt.

- Meg akarjuk különböztetni a nem helyes tudást a helyes tudástól. Ezért kérdezünk, apát! Nincs más szándékunk vele.

- Az más! Amennyiben a nem helyes tudás felismeréséről van szó, máris a rendelkezésetekre állok. Hallgassátok hát a nem helyes tudásról szóló tanítást – fordult vissza a csarnokba megkönnyebbülten Lin-csi, s leült szokott helyére.

- Nem helyes tudásnak azt a tudást nevezzük, – kezdte – mellyel különféle célokra tör az ember. A nem helyes tudás a haszonért van, s ösztönzője a lázas munkavágynak. Nyers akarással közelíti meg a világot, s a legszorosabb kapcsolatra vágyik vele. A nem helyes tudás fojtogatja a világot. Örömmel ragadja meg és emeli ki részeit, s szenvedélyesen hatol az anyagi részek belsejébe. Az egész működésében a szabály zavarja a leginkább, melynek helyébe a saját elveit állítaná, hogy azokkal szabályozzon. Hatalommal bír az anyagi világ felett, melynek elemeit szabadon rendezgeti. Ezt nevezi alkotásnak. E művelet a helyes tudás szempontjából teljességgel értelmetlen. Az alkotás pompás, ám veszedelmes játék, mely a nem helyes tudás birtokosát lenyűgözi, mint a gyermeket. Az elbűvölt gyermek már sohasem nem tudja abbahagyni a rögeszmés játékot, élete értelmét a rítus adja. Az alkotás hőse színes cserépcsörgőjét rázza. Csörömpöl és harsog, mint körötte a dolgok – fejezte be a tanítását a nem helyes tudásról Lin-csi apát, s a szerzetesek már felkászálódtak a csarnokban, mikor hozzátette

- Jegyezzétek meg, érdemes híveim, hogy a nem helyes tudás forrásai tiltottak, a forrásokat kolostorunkban a helyes tudás leghivatottabb birtokosai őrzik. Ők felügyelik az odajárókat. Nehogy mértéktelenül merítsenek, romlást hozzanak magukra és kolostorunkra, sorsunk a szenvedély legyen, majd a megvetés. A nem helyes tudásnak áldozók sorsa: örök szenvedés – szólt egykor Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az egyetlen tökéletes dolog a világon

2011. november 16
Vissza a tetejére


Ladakh tanulsága

Ladakh a Tibeti-fennsík nyugati szélén, mélyen a Himalája belsejében található. Egyike a Föld legmagasabban fekvő, legszárazabb lakott területeinek. Olyan vad, sivatagi vidék ez, ahol szűkösek az erőforrások és szélsőséges az éghajlat. Nyáron a nap égeti, télen nyolc hónapon át minden kőkeményre fagy. És mégis: egy több mint ezer éve virágzó kultúra otthona. A takarékosság és az együttműködés hagyományai, valamint a környezetükhöz fűződő meghitt kapcsolat képessé tette az ott élőket arra, hogy ne pusztán túlélők legyenek, hanem boldoguljanak is.

Aztán elérkezett a "fejlődés". Lehbe, a fővárosba már beköltözött a környezetszennyezés, a társadalmi megosztottság, az infláció, a munkanélküliség, a türelmetlenség és a kapzsiság. Az évszázadokon át megőrzött ökológiai egyensúlyt és társadalmi harmóniát most a modernizáció veszélye fenyegeti.

Helena Norberg-Hodge, aki az elmúlt tizennyolc év nagy részét Ladakhban töltötte, az Ökológia és Kultúra nemzetközi szervezet megbízásából filmet készített itteni tapasztalatairól.

Az 1993-ban készült dokumentumfilmet Ősrégi jövendők: Ladakh tanulsága címmel a Magyar Televízió is levetítette. A kérdések, amelyeket felvet, sohasem voltak még ilyen aktuálisak:

Köszi Almaleves, hogy legutóbbi posztodban felhívtad rá a figyelmemet :)

Kapcsolódó bejegyzés:
Micsoda Út: Élet a Birodalom Végnapjaiban

2011. november 10
Vissza a tetejére


A fehér ember tüze

Az egyik ember a csapatban egy középkorú, jó kedélyű indián volt, aki engedélyt kapott a gazdától, hogy meggyújtson egy szalmabálát, hogy melegen tartson bennünket. Először levágta a köteleket, majd a kocka formájú bálát patkó alakúra hajlította és meggyújtotta a közepét. Így a meleg visszatükröződött és nem vitte el a szél. Később, mikor már leégett, fánk alakba rendezte, ami több oxigént kap, mintha halomban lenne.

Amikor a tűz ereje a tetőfokára hágott, valami vicceset mondott: "Ez a fehér ember tüze!" És elmesélt egy régi mondást: A fehér ember nagy tüzet rak és hideg van; az indián kis tüzet rak és meleg van.

És erről egy remek hasonlat jutott az eszembe. Egy olyan társadalomban, ahol magas az energiafelhasználás, az emberek boldogtalanok; egy olyan társadalomban, ahol alacsony az energiafelhasználás, az emberek boldogok. Persze mindkét oldalon vannak kivételek, de a lényeg az, hogy a növekedés alapú civilizáció az embereket azzal igyekszik melegen tartani, hogy minél nagyobb tüzet rak, ahelyett, hogy ügyesebben rakna tüzet. Tüzünk melege és fénye most kezdi meghaladni a csúcsot. A "fehér tűz" kezd "vörös parázzsá" változni, és ügyességre van szükség ahhoz, hogy melegen tartsuk magunkat. De ez a legjobb idő a szalonnasütésre is!

- Ran Prieur - fordítás általam

2011. november 9
Vissza a tetejére


Techmérce - A technológiák értékelése

/ Ran Prieur - TechJudge: Introduction and Rating System című írása - fordítás általam: /

Napjainkban a "technológia értékelése" két dolgot jelenthet: megvizsgálhatunk egy adott eszközt, hogy mennyire elégíti ki a fogyasztó igényeit, vagy elgondolkozhatunk mélyebben a Technológia mint egész értelméről. Szerintem nem létezik olyan dolog, hogy "a technológia". Minden eszköz, eszközök rendszere és azok felhasználása különböző. Ahelyett, hogy azt néznénk, hogy egy ruhaszárító mennyire jól szárít más ruhaszárítókhoz képest, azt is meg kellene vizsgálnunk, hogy mennyi értelmet ad hozzá az élethez, a társadalomhoz amelynek része és a bolygón található többi élethez. Az alábbi írás célja, hogy kicsit mélyebb gondolkodásra serkentsen a technológiákkal kapcsolatban.

Nem vagyok sem primitivista, sem techno-utópista. Mindkét álláspontot együgyűnek találom, és ezt bővebben kifejtettem A civilizált-primitív ellentét meghaladása című írásomban. Alapvetően azt gondolom, hogy a civilizáció nem egy véletlen műve, hanem változó természetünkből fakadóan született, úgyhogy hiába taszítanának vissza minket a középkorba, nem maradnánk ott. Szerintem az emberiség a történelme során még az emberi potenciál egy százalékát sem fedezte fel, így hát magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni elérni a legjobb primitív törzseknél megtalálható szabadságot és elevenséget, egy globálisan-összekapcsolt civilizációban.

De ezt nem érhetjük el úgy, ha minden "technológiát" feltétel nélkül elfogadunk, ahogyan attól sem lakunk jól, ha az erdőben futva bekapunk minden létező levelet és gombát. Meg kell tanulnunk különbséget tenni. Az általam készített értékrendszert egy első lépésnek szánom ezen az úton. Meghagytam egyszerűnek, mert ezen a szinten az egyszerűség értékesebb, mint a pontosság. Minden technológia, módszer, eszköz, vagy felhasználási rendszer 0-100-ig kaphat pontot, így a tíz kategóriából mindegyik 0-10 pontot ér. A kategóriák:

1. Elutasítás szabadsága
2. Visszafordulás szabadsága
3. Felhasználás autonómiája
4. Javíthatóság autonómiája
5. Rendszerszintű részvétel
6. Gyártás ökológiája
7. Felhasználás ökológiája
8. Hatékonyság
9. Emberi zsugorodás/bővülés
10. Képességek kiváltása / létrehozása

1. Elutasítás szabadsága

A "szabadság" szó nagyjából jó irányba mutat, de sok terhet hordoz. A Webster szótár úgy definiálja, mint a "szükség és kényszer hiánya, vagy a választás és cselekedet kényszerének hiánya." Úgy gondolom, hogy a kényszerűség hiánya nem reális - amire valójában szükségünk van, az a megfelelő kényszerek megléte önmagunkkal és másokkal kapcsolatban, hogy maximalizálják az életminőséget. A kényszer hiányát jobb a filozófusokra hagyni. Jacques Ellul a Technológiai Társadalomban azzal érvel, hogy az emberen kívüli többi állat sem szabad, mivel a természetük irányítja őket; de én jobban szeretem azt a gondolatot, hogy azáltal, hogy az vagy aki, és közvetlenül a legbelső lényedből eredezteted a cselekedeteidet, az a legmélyebb gyökere a szabadságnak.

A kényszerítés hiánya egy kissé feljebb található ugyanezen a gyökéren. Mielőtt megteheted amit eldöntöttél, először le kell törölnöd a táblát, hogy ne mások parancsát teljesítsd. Egy jó teszt, hogy kényszerítve vagy-e, ha felteszed a kérdést: meg leszel-e büntetve vagy megfélemlítve a büntetéssel, ha nemet mondasz?

Amerika legnagyobb részén nagy büntetés jár azért, ha nincs autód: a távolságok túl nagyok a sétához és az utak túl veszélyesek a biciklizéshez. Ha nincs telefonszámod, akkor a büntetés az, hogy nem kapsz munkát. Munka nélkül nehéz pénzhez jutni és pénz nélkül szinte lehetetlen életben maradni.

Természetesen nincs semmi az autóban, a telefonban vagy a pénzérmében, ami azt mondja, hogy meg leszel büntetve ha nem rendelkezel velük. De mégis ez történik minden egyes társadalomban ahol ezek az eszközök általánosak, míg senkit sem büntetnek meg azért mert nincsen széke. Egy napon talán megértjük miért. Addig is az értékrendszeremet arra alapozom, ami az írás pillanatában és helyén, vagy bizonyos feltételezett esetekben történik. Egy 0-10-ig terjedő skálán a nulla azt jelenti, hogy az elutasítás büntetése halál, míg a tíz azt, hogy egyáltalán nincs büntetés.

2. Visszafordulás szabadsága

Képzeld el, hogy heroin függő vagy. Amikor először kezded el használni, mindent csodálatossá tesz. De ez a hatás fokozatosan elmúlik és végül eljutsz arra a szintre, amikor heroinra van szükséged ahhoz, hogy normálisan érezd magad és ha abbahagyod, az élet szinte elviselhetetlenné válik.

Most képzeld el, hogy egy egész társadalom elkezdi használni az autót. Az első sofőr úgy mozoghat, mint a szél. De ahogyan egyre több ember ül volánhoz, elkezdenek kialakulni a forgalmi dugók, és a helyek ahová mennek, egyre távolabb épülnek egymástól. Végül egy olyan rendszert kapsz, ahol az emberek épp annyi időt töltenek autóban ingázással, mint amennyit korábban gyaloglással, csak sokkal nagyobb költséggel. És ha az autó hirtelen eltűnne, a rendszer összeomolna.

A visszafordulás szabadságát úgy határozom meg, hogy ne legyen átfedésben az elutasítás szabadságával: ha feladod a kocsit és ez az állásodba kerül, az oda tartozik és nem ide. Ebbe a kategóriába azok a személyes döntések tartoznak, amiknél a visszafordulás költsége nagyobb, mintha el sem kezdted volna csinálni, és ez tartalmazza a rendszertől való függőséget. Egy 0-10-ig terjedő skálán a tíz jelenti azt, ha a visszafordulás egyáltalán nem jár büntetéssel, az öt, hogy fájdalmas, míg a nulla, hogy halállal vagy teljes összeomlással jár.

3. Felhasználás autonómiája

Ha már használsz egy technológiát, a következő kérdés az, hogy mennyi választási lehetőséged van a felhasználása során. Egy autóban bármerre mehetsz amerre van út, ugyanakkor maga a vezetés szigorúan szabályozott is, ha nem maradsz a sávodban összetöröd magad vagy elakadsz, ha túl gyorsan vagy túl lassan mész megbüntetnek, a törvény kötelez arra, hogy legyen forgalmi engedélyed és biztosításod, hogy be legyél kötve, és bármikor ok nélkül félreállíthatnak és átkutathatnak. Ezek közül szinte egyik sem érvényes a biciklizésre. Persze, az autó gyorsabb és ez számít valamennyit, de nem a szabadságban.

Nem akarok szőrszálhasogatónak tűnni a "szabadság" és "autonómia" szavakkal, csak azt a kifejezést akarom használni, ami közelebb áll ahhoz, amit mondani szeretnék. Az olyan külső szabályok, mint a sebességhatárok inkább a "szabadsággal" kapcsolatosak, míg az "autonómia", amit a szótárak homályosan "önrendelkezésként" definiálnak, jobban passzol azokhoz a korlátokhoz, amik bele vannak építve a technológiákba. Például egy ásóval áshatsz egy lyukat, meggyilkolhatsz egy királyt, elriaszthatsz egy medvét, beverhetsz egy szöget, kifeszíthetsz egy ajtót - nincs semmi az ásóba tervezve, ami megakadályozná, hogy kihasználd annak teljes potenciálját. De az iPhone-ra nem telepítheted fel a saját szoftvered és a Microsoft Windows minden újabb verziója csökkenti a számítógéped teljesítményét és a rendelkezésed a saját géped felett. Egy 0-10-ig terjedő skálán az ásó tízet kapna, nullát pedig egy olyan TV, amin a hangerőt vagy a csatornát sem változtathatod meg.

4. Javíthatóság autonómiája

Száz évvel ezelőtt még nem léteztek olyan termékek, amikre az volt írva, hogy "garanciavesztéssel jár, ha eltávolítod ezt a matricát" vagy "a készülékben nincsenek felhasználó által javítható alkatrészek". Ez egy rossz trend. Ha egy eszközt nem tudsz megjavítani, nem rendelkezel vele teljes mértékben. És ha szükséged van erre az eszközre az életben maradáshoz és valaki más monopóliummal rendelkezik a gyártása és javítása felett, akkor gyakorlatilag feletted rendelkezik.

Ideális esetben mindent otthon készítenél el és javítanál. De mi számít "otthonnak"? Egy vadászó-gyűjtögető törzs mindent el tud készíteni és meg tud javítani amire szüksége van, de ők egy vagy több háztartásnak számítanak? Mi a helyzet egy középkori kastéllyal? Úgy definiálom az eszközkészítő-javító háztartást, mint emberek egy csoportját, akik közös erőforráson osztoznak és önkéntes munkamegosztásban dolgoznak. Persze ez egy szürke terület, ami az apró ajándékgazdaságtól kezdve, a helyi barter közösségeken át, a hatalmas, kizsákmányoló pénzgazdaságig terjed. A számok a skálámon azt jelképezik, hogy milyen mélyre kell bemenned a szürke területre ahhoz, hogy elkészíts vagy megjavíts valamit, és mennyi képességre van szükséged, hogy ne kelljen mélyebbre menned. Több hangsúlyt fektetek a javításra, hogy jobban elkülönítsük azokat a dolgokat, amiknek egy részét meg tudjuk javítani, de elkészíteni már nem. Amit bárki el tud készíteni, mint egy ásóbot, tíz pontot kapna; A biciklinek én hetet adnék, mert bár nehéz, de el lehet készíteni egy garázsműhelyben is, és viszonylag könnyen javítható; és nullát kapna az, amihez még hozzáférésünk sincs, mint az erőmű, ami az áramunkat termeli.

De mi van akkor, ha egy annyira felvilágosult társadalomban élsz, hogy bármely járókelőre rábízhatod az erőmű karbantartását? Mi van, ha ez az óriás gazdaság tökéletesen kényszerítés mentes? Ez átvezet a következő kategóriába...

5. Rendszerszintű részvétel

Kétfajta emberi rendszer létezik. Mindkettő megtalálható a technológia szintjén. A primitív törzsek általában vagy az egyik vagy a másik fajtát követik, míg a fejlett civilizációk eddig mind keverékek voltak. Az egyik fajta rendszerben a hatalomban való részvétel széles körben elterjedt, a döntések alulról indulnak és konszenzuson át emelkednek nagyszabású intézkedésekké. A másik fajta rendszerben a hatalomban való részvétel csak a "tetején", vagy a középpontban található emberekre korlátozódik, és az ő döntéseik parancsok a tömegeknek és erőszakkal kényszeríthetők ki. Én ezt az uralom rendszerének nevezem, és onnan tudhatod, hogy egy ilyenben élsz-e, ha az erőszak bizonyos embereknek engedélyezve van, míg másoknak nincs. Az uralom másik jele a titkolózás, és még egy jele egy olyan gazdaság, amelyben a vagyonból még több vagyont lehet csinálni.

Ez a kategória a technológiai rendszerek egészét tekinti, és azt, hogy milyen politikai rendszerek a szövetségeseik. Például a nukleáris energia (amilyennek most ismerjük) hatalmas, központi erőművet igényel, amit kiváltságosok egy csoportja kezel és ők adagolják az energiát mindenkinek. Ezt nagyon nehéz összepárosítani az autonómiával, míg teljesen természetszerűleg passzol a dominanciához. Napenergiát (amilyennek most ismerjük) bárki termelhet otthon egy napelemmel és ez a széleskörűen elosztott energiatermelés passzol a széles körben elosztott politikai rendszerhez.

Úgy határoztam meg ezt a kategóriát, hogy ne legyen átfedésben az elkészítés-javítás autonómiájával. Szóval nem számít, hogy nem tudsz napelemet készíteni, ha már van egy a kertben, termeli az áramot és nem kell a felülről jövő nagy rendszerektől venned, úgyhogy tíz pontot kapsz, míg egy tipikus központosított erőmű (akár szolár) nullát ér. A köztes számok jelképezhetik az olyan központosított rendszereket, amelyek engednek némi alulról-felfele irányuló részvételt, vagy az olyan rendszereket, mint az internet, ahol minden csomópont (node) önálló, ám maga az infrastruktúra magánkézben van.

Van némi átfedés a rendszerszintű részvétel és a felhasználás autonómiája között, de ez a téma megéri, hogy kétszer számoljunk vele.

6-7. Gyártás és felhasználás ökológiája

Ökológia alatt egész egyszerűen az adott technológia nem emberi világra gyakorolt hatását értem. Megmérgezi a folyókat? Kivágja az erdőket? Kimeríti a termőtalajt? Kihalásba taszít fajokat? Vagy védi ezeket a dolgokat, akár még helyre is állítja őket? A két al-kategória magától értetődő.

Mivel annyira sok ökológiailag káros technológia van, olyannyira széles palettán, ezért a semlegességet magasra teszem, hogy jobban meg tudjuk őket különböztetni. Tehát egy 0-10-ig terjedő skálán a hét azt jelenti, hogy épp oly hatással van a bioszférára, mintha az ember egyáltalán nem is létezne. Az alacsonyabb értékek a nagyobb kárt, a felette található értékek pedig az emberi potenciált jelentik, amivel indokolhatjuk létezésünket.

8. Hatékonyság

Divat lett manapság a hatékonyságot tekinteni a legfontosabbnak: megmenthetjük a Földet, ha betiltjuk a hagyományos izzókat és áttérünk az elektromos autókra. De a gyakorlatban a hatékonyság nem menti meg a Földet, sőt még árthat is, ha gazdaságossá teszi egy erőforrás kiaknázását. Pontosan ez történt a szénnel és a gőzmotorral. Most, hogy fogytán vannak az erőforrások, a hatékonyság nem tesz más, mint hogy lehetővé teszi, hogy ugyan úgy éljünk. Az elektromos autó nem menti meg a Földet; az autózást menti meg. De továbbra is ez az, amire a legtöbben áhítoznak és egy jótékony technológia is többet tehet, ha hatékony.

Az energiahatékonyság egy radikális definícióját használom. Ahelyett, hogy az egységnyi megtett útra vagy elvégzett munkára eső fogyasztást mérném, én az egységnyi időre eső fogyasztást mérem. Azért, mert az emberi életet is időben mérjük és ha elütjük az időt egy tevékenységgel, kevesebb időnk jut bármi másra. Ezzel szemben, ha meg kell tennünk egy távot vagy egyetlen tevékenységből álló munkát kell végeznünk, az megnöveli a más tevékenységekhez szükséges időt és távolságot és a társadalom egyre több távolságot és munkát tart majd normálisnak. Például, bár a repülőgép távolság-energia szempontjából hatékonyabb az autónál, a repülőgép léte sokkal több megtett utaskilométert és sokkal több energiafelhasználást eredményez. Ha bárki teleportálhatna egy bicikli távolság-energia hatékonyságával, egy nap alatt elégetnénk a megmaradt olajat és annyit teleportálnánk amennyit csak tudunk, a végső határig tolva ki az energiafelhasználást.

A közlekedési hatékonyság értékelésem többé-kevésbé ezen a diagramon alapul: Energetic Performance of Personal, Passenger and Freight Vehicles (A személyes, személy- és teherszállító járművek energetikai teljesítménye), az alábbi cikkből: How Green Is You Ride (Mennyire zölden utazol). Van rá lehetőség, hogy matematikailag pontosabb legyünk, de én csak durva becsléseket csinálok és a figyelmem inkább minőségi kategóriáknak szentelem.

9. Emberi zsugorodás / bővülés

Ha a technológia célja, hogy az emberiséget szolgálja, akkor mi az emberi lét célja? A Star Trekben a tech rendszerek lehetővé teszik, hogy felfedezzük a galaxist és úgy gondoljuk, hogy ez jó. A Mátrixban a tech rendszer egy szimulált világba zár minket és úgy gondoljuk - még akkor is ha élvezzük a szimulált világot! -, hogy ez rossz.

Én úgy gondolom, hogy az emberi lét célja a tudat(osság) növelése és nem csak az absztrakciók megtanulása és a különböző érzéki tapasztalatok által, hanem hogy képességeket gyakorlunk és megosztjuk életterünket más élőlényekkel.

A technológiák értékelése zsugorító vagy növelő hatásuk szempontjából fontos, de bonyolult dolog. Egy repülőgép elszakít minket mindazoktól a helyektől amiken átutazunk, ugyanakkor eljuthatunk általa olyan helyekre is, ahová máskülönben nem mennénk. Egy egyszerű könyv - az internetről nem is beszélve -, megerősíthet kényelmes hitünkben, vagy megmutathat olyan világokat, amiket soha nem tudtunk volna elképzelni.

Van egy olyan mítosz, hogy a "technológia semleges" és bármely eszköz értéke attól függ, hogy hogyan használják. Ez az a kategória, ahol ez a mítosz a leginkább igaz lehet. Tehát ha egy technológia széles szakadékot hagy a legzsugorítóbb és a legbővítőbb felhasználása között, osztályozhatom egy fix szám helyett egy tartománnyal, vagy szétbonthatom két különböző bejegyzésre. A nulla az extrém zsugorító, a tíz az extrém bővítő és öt, ha egyik sem, vagy ha a kettő kiegyenlíti egymást.

10. Képességek kiváltása / létrehozása

Ez a zsugorítás / bővülés egy aspektusa, ami javarészt minden eszköz sajátja: valami olyat tesz számunkra, amire mi is képesek lennénk, ha kicsit megerőltetnénk magunkat? Vagy lehetővé teszi, hogy megtegyünk valami olyat, amire egyébként nem lennénk képesek? Ékes példája az előbbinek a mozgólépcső: míg segítségére van azoknak, akik alig tudnak járni, a kerekesszékeseknek haszontalan, és legtöbbször olyanok használják, akik nem csak hogy képesek lennének lépcsőzni, de valójában jót is tenne nekik egy kis mozgás. Az utóbbira pedig jó példa a repülőgép.

Egy 0-10-ig terjedő skálán a nulla jelképezi azt, amit mindannyian képesek lennénk megtenni és kell is, hogy megtegyünk, míg a tíz jelképezi azt, amire senki sem képes. A köztes számok részben azt mutatják meg, hogy hányan vagyunk képesek vagy képtelenek megtenni valamit és főként azt, mennyire terjeszti ki az adott eszköz a képességeinket.

Egy gyakori kérdés

"Szóval, akkor mi is a megoldási javaslatod?"

Nem vagyok én utópista diktátor, és nem hiszem, hogy lenne egy megoldás, amivel valami reformmozgalom néhány évtized alatt meg tud javítani mindent. Még ha lehetséges is, hogy építsünk egy jó és tartós emberi társadalmat, szerintem ehhez újabb tízezer évnyi kísérletezésre és kudarcra van szükségünk. Birodalmak fognak felemelkedni és összeomlani, számunkra elképzelhetetlen technológiákat fognak feltalálni és elfeledni. Ez a szöveg lehet, hogy holnap elvész egy napviharban, de ma úgy tűnik, hogy talán hasznos lehet.

---

Frissítés, 2011. augusztus: Egyelőre csak a közlekedéssel kapcsolatos részt fejtettem ki bővebben. Tervezem, hogy kifejtem a többit is, de egy időre elvesztettem a motivációmat és nem vagyok megelégedve a hatékonyság kategóriájával. A közvélekedéssel ellentétben az energiahatékonyság nem takarít meg energiát. A gyakorlatban csak lehetővé teszi, hogy még több dolgot csináljunk, felhasználva az összes rendelkezésünkre álló energiát. A hatékonyságnövekedés, ha rentábilissá tudja tenni egy energiaforrás kiaknázását, lehetővé teszi, hogy még nagyobb ökológiai kárt okozzunk -- lásd a Jevons paradoxont. (ezért hiába az összes törekvés a hatékonyságra, ha a kultúrát nem változtatjuk meg - a ford. megj.) Ahelyett, hogy azt kérdezzük, hogy mennyi mindent tehetünk meg egy adott energiamennyiséggel, inkább azt kellene kérdeznünk, hogy jó vagy rossz-e az a dolog, amit csinálunk. De ezt lefedi a többi kategória. Ha viszont kidobom a hatékonyságot, akkor kellene helyette valami más, hogy megmaradjon az egyszerű tíz-szer-tíz pontos rendszer és még nem találtam ki valami igazán jót. Össze lehetne vonni az elutasítást és a visszafordulást is, hogy legyen hely még egy újabb kategóriának.

---

Példa az értékrendszer használatára: a közlekedési eszközök értékelése (angolul).

Kapcsolódó bejegyzések:
Az őrült gépek kora

2011. november 4
Vissza a tetejére


A sivatag zöldítése

/ A természetközeli gazdálkodási technikák alkalmazása Afrikában. Interjú Masanobu Fukuokával, készítették Robert és Diane Gilman - fordítás általam: /

Masanobu Fukuoka egyike a fenntartható gazdálkodás nagy úttörőinek, aki eljött a II. Nemzetközi Permakultúra Konferenciára. Pár nappal a konferencia előtt beszélgettünk vele, mikor az Abundant Life Seed alapítványnál tett látogatást, a Washington állambeli Port Townsend-ben.

Szeret úgy beszélni magáról, mint akinek nincs tudása, de könyvei, köztük a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) és a The Natural Way (A természetes út) sejtetik, hogy legalábbis bölcsesség a birtokában van. Gazdálkodási módja nem alkalmaz talajművelést, műtrágyát és növényvédő szereket, gyomlálást, metszést és rendkívül kevés munkaerőt igényel. Mindezt (és a magas hozamot) az ültetés gondos időzítésével és a növények kombinációinak gondos kiválasztásával (polikultúra) éri el. Röviden szólva a természetben végzett munka gyakorlatának művészetét magas szintű kifinomultságra emelte.

Ebben az interjúban kifejti, hogy az 1985-ben Afrikában szerzett tapasztalatai alapján, hogyan alkalmazhatók az ő természetes gazdálkodási módszerei a világ sivatagaiban.

Robert: Életének 50 munkával töltött éve alatt mire jött rá, milyen hatása lehet a mezőgazdaságnak?

Masanobu: Amint azt láthatja, én egy apró ember vagyok, de nagy szándék vezérelt, amikor az Államokba jöttem. Ez a kis ember egyre kisebb és kisebb lesz és már nem húzza túl sokáig, úgyhogy szeretném megosztani az 50 évvel ezelőtti ötletemet. Az én álmom olyan, mint egy luftballon. Lehet egyre kisebb és kisebb, vagy nagyobb és nagyobb is. Ha egy szóval kellene jellemeznem, talán a "semmisség" lenne az. Nagyban űzve magába foglalhatná az egész Földet.

Egy kis hegyen élek és kertészkedek. Semmiféle tudásom nincs és semmit se csinálok. Én úgy kertészkedem, hogy mellőzöm a földművelést, a trágyázást és a vegyszereket. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a Rodale Press gondozásában megjelent a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) című könyvem. Ettől a pillanattól kezdve már nem tudtam csupán a hegyekben maradni. Hét évvel ezelőtt, életemben először elrepültem Kaliforniába, Bostonba és New York-ba. Meg voltam lepve, mert azt hittem az Egyesült Államok mindenütt zöld, de számomra kietlen, halott földnek tűnt.

Aztán beszéltem az ENSZ sivatagokért felelős részlegének vezetőjével, a természetes gazdálkodási módszeremről. Megkérdezte, hogy meg tudná-e változtatni az én módszerem az iraki sivatagot? Az mondta, hogy fejlesszem ki a módszert, amivel a sivatagot zölddé lehet változtatni. Ekkor úgy gondoltam, hogy én csak egy szegény kertész vagyok, nincs se hatalmam se tudásom, úgyhogy azt válaszoltam neki, hogy nem tudom. De innentől kezdve úgy éreztem, hogy a sivatagok zöldítése az én feladatom.

Néhány évvel ezelőtt Európában utazgattam. Azt láttam, hogy Európa nagyon szép, sok természet megmaradt. De éreztem, ahogy 1 méterrel a felszín alatt, lassan jön fel a sivatag. Azon tűnődtem, miért. Aztán rájöttem, hogy a mezőgazdaságban követték el a hibát. A hiba ott kezdődött, hogy húst kezdtek termelni a királynak és bort az egyháznak. Mindenütt tehén, tehén, tehén, szőlő, szőlő, szőlő. Ezzel megváltoztatták a természetet, főleg a hegyek lejtőit. Ilyenkor következik be a talajerózió. A völgyek termőtalajának csak 20%-a maradt egészséges, a maradék 80% kimerült. Mivel a talaj kimerült, műtrágyára és növényvédő szerekre lett szükségük. Az Egyesült Államok, Európa és Japán mezőgazdasága a föld felszántásával indított. A földművelés a civilizáció kezdetéhez is kapcsolódik, és a hiba már itt elkezdődött. Az igazi természetes gazdálkodás nem használ sem földművelést, sem ekézést. A traktorok és eszközök használata elpusztítja a valódi természetet. A fűrész és a balta a fák, míg a földművelés és szántás a termőtalaj legfőbb ellenségei. Ha az emberek nem rendelkeznének ezekkel az eszközökkel, mindennek jobb élete lenne.

Mivel az én gazdaságom nem alkalmaz sem szántást, sem műtrágyázást, sem vegyszereket, sok rovar és állat él a farmon. A rovarirtó szer arra való, hogy egy bizonyos rovarfajt elpusztítson, és ez felborítja a természet egyensúlyát. Ha békén hagyjuk, a tökéletes természet vissza fog térni.

Robert: Hogyan alkalmazta a módszereit a sivatagokban?

Masanobu: A vegyszeres mezőgazdaság nem tudja megváltoztatni a sivatagot. Még traktorral és hatalmas öntözőrendszerrel sem képesek rá. Eljutottam arra a felismerésre, hogy a sivatag zöldítéséhez természetes gazdálkodás kell. A módszer roppant egyszerű. Csak el kell vetned a magokat a sivatagban. Itt egy kép az etiópiai kísérletről. Ez a terület 90 évvel ezelőtt gyönyörű volt, és most úgy néz ki, mint a coloradói sivatag. Adtam 100 különböző fajtájú növénymagot az etiópiai és szomáliai embereknek. A gyerekek elültették a magokat és három napon át öntözték. Mivel magas a hőmérséklet és kevés a víz, a gyökerek gyorsan lemennek. Most a nagy daikon retek nő ott. Az emberek azt hiszik, a sivatagban egyáltalán nincs víz, de még Szomáliában és Etiópiában is van nagy folyó. Nem arról van szó, hogy nincs víz, csak egész egyszerűen a föld alatt marad. 2-4 méter mélyen meg lehet lelni a vizet.

Diane: Ön csak addig öntöz, amíg kicsíráznak a magok, azután magára hagyja a növényeket?

Masanobu: Továbbra is szükségük van vízre, mondjuk tíz napig vagy egy hónapig, de nem szabad túlöntözni őket, hogy a gyökerek mélyre nőjenek. Manapság Szomáliában az embereknek házi kertjeik vannak.

A projekt az UNESCO segítségével, nagy befektetéssel indult, de jelenleg csak néhány ember foglalkozik a kísérlettel. Ezek a tokiói fiatalok nem sok mindent tudnak a földművelésről. Úgy gondolom, hogy jobbat teszünk, ha tej és liszt helyett inkább magokat küldünk Szomáliába és Etiópiába, de nincs rá mód. Az emberek Etiópiában és Szomáliában el tudják vetni a magokat, még a gyerekek is képesek rá. De az afrikai kormányok, az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, nem magokat küldenek, hanem kizárólag azonnali élelmiszert és ruhát. Az afrikai kormány ellehetetleníti a házi kerteket és a kistermelőket. Az elmúlt 100 év során a vetőmag hiánycikké vált.

Diane: Miért teszik ezt ezek a kormányok?

Masanobu: Az afrikai kormányok és az Egyesült Államok kormánya azt akarják, hogy az emberek kávét, teát, gyapotot, mogyorót, cukrot termeljenek - mindössze öt vagy hat fajtát exportra, és keressenek pénzt. A zöldség az csak élelmiszer, nem hoz sok pénzt. Azt mondják, hogy ők majd biztosítják a kukoricát és búzát, úgyhogy az embereknek nem kell saját zöldségeket termeszteniük.

Robert: Vannak az Egyesült Államokban olyan vetőmagfajták, amik jól éreznék magukat Afrika sivatagos részein?

Masanobu: Ami azt illeti, ma reggel ebben a városban (Port Townsend) láttam néhány növényt, köztük zöldségeket, dísznövényeket és gabonákat, amik megélnének a sivatagban. A daikon retek még jobban is nőne ott, mint az én földemen, és az olyanok, mint az amaránt és a pozsgás növények is nagyon jól meglennének.

Robert: Tehát ha az Egyesült Államok, Japán és Európa valóban akarna segíteni az afrikaiaknak és megállítani a sivatagosodást, akkor ön azt javasolja, hogy vetőmagokat küldjenek?

Masanobu: Amikor Szomáliában jártam, azt gondoltam, hogy ha lenne itt tíz termelő, egy teherautó és néhány mag, könnyedén lehetne segíteni embereken. Az év felében nincs semmi zöldjük, nem jutnak vitaminokhoz, és így természetesen megbetegednek. Már azt is elfelejtették, hogyan kell a zöldségeket elfogyasztani. A leveleket eszik és nem az ehető gyökeret.

Tegnap elmentem az Olympic Nemzeti Parkba. Le voltam nyűgözve, szinte sírtam. Élt ott a föld! Úgy nézett ki a hegy, mint Isten ágya. Az erdő olyan élőnek tűnt, amilyet még Európában sem találni. A kaliforniai vörösfenyők és a francia rétek szépek, de ez a legjobb! Az itt élő embereknek van vizük, tüzelőjük és fáik. Olyan, mint az édenkert. Ha az emberek itt valóban boldogok lennének, ez a hely maga lenne a megvalósult Utópia.

A sivatagban élő embereknek csak egy csészéjük, egy késük és egy fazekuk van. Vannak családok, akiknek még késük sincs, úgyhogy kövekkel törik a fát, amit aztán mérföldekre kell cipelniük. Le voltam nyűgözve, hogy milyen szép az itteni vidék, de ugyanakkor megszakadt a szívem, amikor a sivatagi emberekre gondoltam. Akkora a különbség, mint a menny és a pokol között. Úgy gondolom, hogy a világ egy nagyon veszélyes pont felé közeledik. Az Egyesült Államok olyan hatalomra tett szert, hogy elpusztíthatja a világot, de akár segíthetne is rajta. Vajon értik az emberek ebben az országban, hogy miközben segítenek a szomáliaiaknak, el is pusztítják őket? Azzal, hogy kávé és cukortermesztésre kényszerítik és közben etetik őket. A japán kormány is így tesz. Ruhákat oszt, az olasz kormány pedig makarónit küld. Az Egyesült Államok kenyérevőkké akarja őket tenni. Az etiópiaiak főtt rizst, árpát és zöldségeket esznek. Örömmel lennének kistermelők. De az Egyesült Államok kormánya azt mondja nekik, hogy dolgozzanak, úgy dolgozzanak, mint a rabszolgák egy nagy kávéfarmon. Azt mondják, hogy keress pénzt és akkor majd boldog lehetsz.

Egy japán professzor kollégám, aki Szomáliában és Etiópiában járt azt mondta, hogy ez a világ pokla. Azt mondtam neki, hogy "Nem, ez a mennyország kapuja". Ezeknek az embereknek se pénzük, se élelmük, mégis nagyon boldogok. Az ok, amiért ennyire boldogok, hogy nincsenek iskoláik és tanáraik. Örömmel cipelik a vizet és örömmel aprítják a fát. Ez nem olyasvalami, ami a terhükre van; hanem tényleg élvezik. Dél és három között nagy a forróság, de azon kívül szellő fúj és nincsenek legyek vagy szúnyogok.

Az Egyesült Államok ahelyett, hogy a távoli világűrbe megy, inkább a sivatagokba szórná a magokat az űrsiklóiról. Fel lehetne használni a nagy cégek repülőgépeit is és azokról is vethetnének.

Diane: Ha csak kiszórnák a magokat, lenne elegendő eső, hogy kicsírázzanak?

Masanobu: Nem lenne elegendő, ezért én beburkolva vetném el a magokat, így nem száradnának ki és nem ennék fel az állatok. Sokféleképp lehet beburkolni a magokat. Használhatunk tapasztott földlabdát, vagy kalciumot.

Az én földemen van minden: gyümölcsfák, zöldségek, akác. Ahogyan a földemen is, a sivatagokba is össze kell válogatunk a fajtákat és mindet egyszerre vetni. Közel 100 fajta oltott fát vittem magammal, fajtánként kettőt és szinte mindegyik, közel 80%-uk megmaradt. Azért említettem a repülőgépet, mert amíg csak kísérletezünk, kis területet használunk. De nekünk hatalmas területet kellene gyorsan bezöldítenünk. És mindezt egyszerre kellene tennünk! Össze kell válogatnunk a növényeket, fákat; ez a siker leggyorsabb módja.

Egy másik ok, amiért ezt mondom, mert gyorsan kell cselekednünk, a világ már kevesebb, mint 3%-a zöld, az egész Föld haldoklik. Az oxigén hiánya miatt az emberek boldogtalanokká válnak. Tavasszal a növényekből származó oxigéntól érezzük magunkat boldognak. Széndioxidot lélegzünk ki és oxigént lélegzünk be, és a növények épp fordítva. Az ember és a növények kapcsolata nem csak az étel, hanem a levegő megosztásáról is szól. Úgyhogy az, hogy Szomáliában fogytán van az oxigén, nem csak az ottaniak problémája, hanem a mienk is. Mivel Afrika földje gyorsan pusztul, ezt mindenki meg fogja érezni. A folyamat nagyon gyorsan zajlik. Nincs időnk a tétovázásra. Most kell tennünk valamit.

Az etióp emberek örülnek a szélnek és a fénynek, a tűznek és a víznek. Miért kell ennél több az embereknek? A mi feladatunk az, hogy úgy gazdálkodjunk, ahogyan Isten teszi. Ez lehet a módja, hogy elkezdjük megmenteni ezt a világot.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

2011. október 28
Vissza a tetejére


Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

/ Részlet Masanobu Fukuoka One-straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) című könyvéből - fordítás általam: /

Egy ok, amiért a természetes gazdálkodás nem terjedt el

Az elmúlt húsz vagy harminc év alatt, a rizs és a téli gabonák termesztésének ezen módszere a klimatikus és természeti viszonyok széles palettáján lett kipróbálva. Japán szinte összes prefektúrája végzett kísérleteket az átlagos hegygerincen való hántolatlan rizs, rozs és árpa termesztésre, a "szántás nélküli közvetlen vetés" módszerével. Ezek a kísérletek igazolták a természetes gazdálkodás általános alkalmazhatóságát.

Ezért feltehetnénk a kérdést, miért nem terjedt el a híre? Azt hiszem az egyik ok, hogy a világ annyira specializálódott, hogy az emberek képtelenekké váltak arra, hogy valamit a teljes valójában értsenek meg. Például Kochi prefektúra kísérleti központjából jött egy rovarkár megelőzési szakértő, hogy megvizsgálja, miért olyan kevés a földemen a mezei kabóca, amikor nem használok rovarölő szereket. Miután megvizsgálta a területet, a rovarok és természetes ellenségeik közötti egyensúlyt, a pókszaporulatot és így tovább, úgy találta, hogy épp annyira kevés mezei kabóca volt található nálam, mint a kutatóközpont földjein, amiket számtalanszor permeteztek végig különféle halálos vegyületekkel.

A professzort is meglepte, hogy míg kártevőből kevés, a természetes ellenségeikből sokkal több volt a földelem, mint a permetezett területeken. Aztán rájött, hogy a földet a különböző rovarközösségek között kialakult természetes egyensúly tartja ebben az állapotban. Elismerte, hogy ha általánosan elfogadott lenne a módszerem, a mezei kabóca okozta terménypusztítás problémája meg lenne oldva. Aztán beült az autójába és visszatért Kochi-ba.

De ha az a kérdés, hogy eljöttek-e a kísérleti központból a föld termőképességét vagy a termést vizsgáló szakértők, a válasz az, hogy nem, nem jöttek. És ha azt javasolnánk egy konferencián vagy összejövetelen, hogy ezt vagy azt a módszert próbáljuk ki nagyban, az a tippem, hogy a prefektúra vagy a kutatóközpont azt válaszolná, hogy "Sajnáljuk, de ez még túl korai. Először további kutatásokat kell végeznünk, a létező összes szempontból, mielőtt tényleg elfogadnánk." Évekig tartana, mire levonnák a következtetést.

Mindig ez történik. Szakértők és mérnökök jöttek erre a farmra szerte Japánból, hogy mind a saját szakmájuk szemszögéből vizsgálják meg a földet, és ezen kutatók mindegyike legalább kielégítőnek, ha nem rendkívülinek találta. De az elmúlt öt vagy hat év alatt, mióta a kutatóközpont szakértője itt járt, Kochi prefektúrában szinte semmi sem változott.

Idén a Kinki Egyetem felállított egy természetes gazdálkodás projekt-csapatot, aminek keretében különféle szakirányokon tanuló diákok jönnek majd el ide vizsgálódni. Ez a megközelítés egy lépés előre, de van egy olyan érzésem, hogy két másik lépés fogja követni az ellenkező irányba.

Az úgynevezett szakértők gyakran mondják azt, hogy "Az ötlet alapvetően jó, de nem lenne kényelmesebb géppel aratni?" vagy "Nem lenne nagyobb a hozam, ha bizonyos esetekben és helyzetekben műtrágyát és rovarirtót használnánk?" Mindig vannak, akik megpróbálják összekeverni a természetes és a tudományos gazdálkodást. De ez a fajta gondolkodás teljesen félreérti a lényeget. Az a gazda, aki kompromisszumot köt, már nem kritizálhatja a tudományt a legalapvetőbb szinten.

A természetes gazdálkodás gyengéd és könnyed és a gazdálkodás forrásához való visszatérést jelenti. Bármely lépés a forrástól elfele, csak tévútra vezethet.

Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

Mostanában azon gondolkoztam, hogy el kellene jönnie a pontnak, hogy a tudósok, politikusok, művészek, filozófusok, a vallás emberei, és mindazok, akik a földeken dolgoznak összejöjjenek, szétnézzenek ezen a földön és közösen átbeszéljék a dolgokat. Azt hiszem ennek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az emberek a szakterületükön túlra láthassanak.

A tudósok azt képzelik, hogy megérthetik a természetet. Ez az álláspontjuk. Mivel meg vannak győződve, hogy képesek megérteni a természetet, elkötelezettek a természet kutatása és felhasználása iránt. De én azt gondolom, hogy a természet megértése meghaladja az emberi intelligenciát.

Gyakran mondom a fiataloknak a hegyi kunyhókban, akik azért jönnek ide, hogy segítsenek és a természetes gazdálkodásról tanuljanak, hogy bárki láthatja a fákat a hegyen. Láthatják a levelek zöldjét, láthatják a rizsnövényeket. Azt hiszik, hogy ismerik a zöldet. És ha éjjel-nappal kapcsolatban vannak a természettel, néha még azt is hihetik, hogy ismerik a természetet. De mikor azt hiszik, hogy kezdik megérteni a természetet, biztosak lehetnek benne, hogy tévúton járnak.

Miért lehetetlen megismerni a természetet? Mert az, amit természetként érzékelünk, csak egy gondolat a természetről, ami minden ember saját elméjében létezik. Csak a csecsemők látják a természetet a maga valójában. Gondolkodás nélkül, egyenesen és tisztán. Ha már ismerjük a növények neveit, a mandarin fáét, mely a citrusok családjának tagja, a fenyőét, mely a fenyőfélék családjának tagja, már nem tudjuk a természetet a maga valójában látni.

Ha valamit az egésztől elkülönítve szemlélünk, az már nem a valóság.

A különféle területek szakértői összegyűlnek, hogy megvizsgáljanak egy rizsnövényt. A rovarkárok szakértője csak a rovarok okozta károkat látja, a növények tápanyagellátásával foglalkozó szakértő csak azt vizsgálja meg, mennyire erős a szár. Jelenleg úgy állunk, hogy ez elkerülhetetlen.

Például azt mondtam a kutatóközpontból kiérkező úriembernek, aki a rizsnövény mezei kabócáinak és a pókok közötti összefüggést vizsgálta, hogy "Professzor úr, mivel ön csak a pókokat vizsgálja, így ön a mezei kabócák csupán egyetlen természetes ellensége iránt érdeklődik. Idén a pókok nagy számban jelentek meg, de tavaly a varangyos-békák voltak azok. Azelőtt meg a levelibékák domináltak. Számtalan lehetőség van."

Egy specializált kutató képtelen megérteni egyetlen ragadozó egy bizonyos időpontban betöltött szerepét a rovarok közötti kapcsolatok bonyolultságában. Vannak évszakok, amikor azért van kevés mezei kabóca, mert sok a pók. Vannak időszakok, amikor sok eső esik és a békák miatt a pókok eltűnnek, vagy amikor kevés eső esik és a mezei kabócák és a békák sem jelennek meg.

Az olyan módszerek, mint a rovarvédelem, amik figyelmen kívül hagyják még maguk a rovarok közötti kapcsolatokat is, teljesen haszontalanok. A pókokkal és mezei kabócákkal foglalkozó kutatásoknak ki kell terjedniük a békák és pókok közötti kapcsolatra is. Mikor eljutunk erre a pontra, szükségünk lesz a béka-szakértőre is. Kell egy pók és egy mezei kabócaszakértő is, meg egy másik, aki ért a rizshez és az összejövetelhez csatlakoznia kell egy olyannak is, aki ért a vízgazdálkodáshoz.

Ráadásul négy vagy öt különféle pók él ezeken a földeken. Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt valaki kora reggel rohanva jött a házamhoz, hogy megkérdezze, beborítottam-e a földemet valami selyemhálóval. El nem tudtam képzelni, miről beszél, úgyhogy sietve megnéztem.

Éppen betakarítottuk a rizst és az éj leple alatt a rizstarlókat és az alacsony füvet teljesen beborították a pókhálók, mintha selyem lett volna. Ahogyan a reggeli ködben hullámzott és szikrázott, lenyűgöző látvány volt.

A csoda az, hogy amikor ez nagy ritkán megtörténik, csak egy vagy két napig tart. Ha alaposan megfigyeljük, minden négyzetcentiméteren van néhány pók. Annyira sokan vannak, hogy alig van köztük hely. Egy negyed hektáron hány ezren, hány millióan lehetnek! Ha két-három nap múltán újra megnézzük a földet, azt fogjuk látni, hogy a hálók több méter hosszan elszakadtak és a szélben lengedeznek, és mindegyiken öt-hat pók kapaszkodik. Olyan, mint amikor a pitypangok kis ejtőernyőit, vagy a fenyőtoboz magjait elfújja a szél. A fiatal pókok kapaszkodnak a szálakba és elvitorláznak az égbe.

A látvány a természet egy lenyűgöző drámája. Ha ezt megtapasztaljuk, rájövünk, hogy a költőknek és művészeknek is csatlakozniuk kell az összejövetelhez.

Amikor vegyszereket öntenek a földre, mindezt egy szempillantás alatt elpusztítják. Egyszer arra gondoltam, hogy semmi rossz nincs abban, ha a kandalló hamuját kiszórom a mezőre.* Az eredmény meghökkentő volt. Két-három nap alatt a pókok teljesen eltűntek. A hamu tönkretette a pókhálókat. Hány ezer pók eshetett áldozatául egy marék látszólag ártalmatlan hamunak? A rovarirtó szerek alkalmazása nem csak arról szól, hogy eltüntetjük a mezei kabócákat és a természetes ellenségeiket. A természet sok más nélkülözhetetlen drámája is érintett.

Az őszi rizsföldeken hatalmas számban rajzó pókok tüneményét és szabadulóművész szerű eltűnésüket a mai napig nem értjük. Senki sem tudja, hogy honnan jönnek, hogyan vészelik át a telet, vagy hová mennek amikor eltűnnek.

És ezért nem csak egyedül a rovartudósok problémája a vegyszerek használata. A filozófusok, a vallás emberei, a művészek és költők segítsége is kell, hogy eldöntsük, szabad-e vegyszereket használni a gazdálkodásban, és milyen hatása van még akár az organikus trágyának is.

Negyed hektáronként 22 véka (600Kg) rizst és 22 véka téli gabonát takarítottunk be erről a földről. Ha a termés eléri, ahogyan néha szokta a 29 vékát, nem találunk ennél nagyobb hozamot az egész országban. Mivel a fejlett technológiának ehhez a gabonához semmi köze, ez ellentmondásban áll a modern tudomány feltételezéseivel. Bárkinek, aki eljön megnézni ezt a földet és elfogadja tanúbizonyságát, mély kétsége támad arról, hogy van-e fogalmuk az embereknek a természetről és hogy megismerhető-e a természet az emberi megértés keretein belül.

A sors fintora, hogy a tudomány csak arra volt jó, hogy megmutassa, milyen csekély az emberi tudás.

* Fukuoka fahamuból és más organikus háztartási hulladékokból komposztot készít, amit a kis konyhakertjében hasznosít.

---

Larry Korn a One-straw Revolution-ről (angolul):

Kapcsolódó bejegyzések:
A sivatag zöldítése
A természet étel-mandalája

2011. október 19
Vissza a tetejére


Az egyetlen tökéletes dolog a világon

/ Su-la-ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában. Sári László, Magyar Könyvklub, 1999: /

Kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordult szerzeteseihez Lin-csi apát.

- Hívek! Tudjátok-e, hogy mi az egyetlen tökéletes dolog a világon?

- A világon az egyetlen tökéletes dolog Buddha tanítása – szólt hosszú csend után a legbátrabb tanítvány.

- Szerintem – kezdte a másik – tökéletesebb az elme, melytől a Tanítás származik.

- És tökéletes minden elme, mely a Tanítást felfogja – szólalt meg a harmadik, s magyarázatul hozzátette. – Merthogy a Tanítás által minden elme tökéletessé, vagyis buddha-elmévé válhat.

- Úgy van! Úgy van! – helyeseltek kórusban a szerzetesek, hogy jelezzék, ők is buddha-jelöltek.

- Az emberi elme tehát maga a tökély – foglalta össze Lin-csi mester, aztán egy újabb kérdéssel folytatta a beszélgetést. – Na és tudjátok-e, szerzetesek, hogy ez a tökéletes emberi elme mire való?

- Az elme teremtő – vágta rá a választ a legtudósabb szerzetes. – Az elme teremti a gépet, mely a föld mélyéből kiemeli a vizet, mely megforgatja a szántóföldet. Az elme teremt tudós gondolatokat, melyek világosságot gyújtanak a világban, s teremti a művészetet, mely szebb, mint a valóság.

- Jól mondtad, szerzetes! – dicsérte meg az eminenst azonnal Lin-csi, s tovább kérdezett. – És azt vajon tudjátok-e, hívek, hogy mindezt miért teszi az elme?

A csarnokban ismét nagy csend honolt, majd megszólalt egy öreg szerzetes.

- Az elme azért teremt gépet, mert gépek nélkül már nem boldogul. Azért gyújt fényt a világban, hogy ő maga ne tévelyegjen vakon, és azért teremt művészetet, hogy gyönyörködjék teremtő képességében, vagyis önmagában – szólt az öreg, mire Lin-csi így fejezte be a beszélgetést.

- Az elme tehát egyáltalán nem tökéletes, hiszen leginkább önmaga megsegítésén fáradozik. Az elme ezenkívül önző és akarnok. Tudása öncélú és haszontalan. Érdemes hívek! Az egyetlen tökéletes dolog tehát a világon: a nemtudásotok. Bármit tesztek, tehetnétek jobban is. Bármit tudtok, tudhatnátok jobban is. Amit viszont nem tudtok, azt hibátlanul nem tudjátok. Vagyis tökéletes a nemtudásotok! De azért el ne bízzátok magatokat, tanítványok! A nemtudásban különbet, mint ti vagytok, akárhol találok! – figyelmeztette végül szerzeteseit Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

2011. október 12
Vissza a tetejére


Középpont

/ Ran Prieur írása - fordítás általam: /

Nemrég sokat gondolkoztam azon, hogyan találhatod meg a középpontodat. Chellis Glendinning rámutatott, hogy a nyugati kultúrában határokkal definiáljuk "önmagunkat", míg a természeti népek úgy látják magukat, mint akik mindenbe beleolvadnak (ahogyan a gyerekek), és ezen a középponton alapulva az én egy egészen másféle értelmezését fejlesztik ki.

Kultúránkban túl elfoglaltak, zavartak és stresszesek vagyunk ahhoz, hogy megtaláljuk a középpontunkat, így hát megszállottan védjük az általunk definiált határainkat, hogy úgy érezzük élünk. Ezért panaszkodnak a jobboldali keresztények a liberálisokra és a melegekre, és ezért szólnak a politikai blogok az ellenfelek ócsárolásáról.

Mi tehát ez a "középpont"? Egy gyakorló buddhista barátom, aki nagyon sokat meditált azt mondja, hogy rájössz, minden, amiről azt hitted, hogy "te" vagy - a hiedelmeid, a személyiséged, amiket szeretsz és nem szeretsz - nem igazán te vagy. Ezeknél mélyebben van, amit a buddhisták úgy írnak le, hogy "azon részed, mely mindennek része." Olvastam hipnotizőrökről, akik felfedezték az általuk "emberi léleknek" nevezett valamit - ha elég mélyre viszed az embereket, mindannyiukban van egy nagyon bölcs hang és úgy tűnik mindannyiukban ugyanaz. Patrícia azt írja:

'Míg azt hiszem, tudom milyen érzés az, amikor én vagyok a középpontban, a saját középpontomat nem biztos, hogy le tudom írni... Nem tudom, hogy amit a középpontomnak gondolok, az tényleg az enyém-e egyáltalán, vagy talán valami közös, vagy egy olyan hely, ahol ennél az ideiglenes lénynél, amit Énnek nevezek, valami nagyobbal állok összeköttetésben.'

Én úgy írnám le a középpontomat, mint az, ami érzékel, az "érzékelés" legtágabb értelmében. Az egyik módja, hogy eljuss ide a "nem-ez -meditáció": Találj egy csendes helyet, hunyd be a szemed és tedd fel magadnak a kérdést, "Ki vagyok én?" És bármi jut eszedbe, mond azt, "nem ez" és keress még mélyebben. Egy másik módja, hogy próbáld meg elképzelni a lét nélküli tudatosságot (Ha azt mondod ez lehetetlen, akkor máris kitérsz a gyakorlat elől). Vagy ha nagy számítógépes játékos vagy, képzelj el egy játékot, ahol belenagyíthatsz bármely lénybe és irányíthatod, vagy eltávolodhatsz, hogy lásd az egész térképet és a csapatokat. A "középpontod" maga a zoomolható perpektíva, és ezt nem korlátozza emberi mivoltod. Ha megtalálod, egyszerre fogod magad szilárd alapon és szabadnak érezni, egyszerre halhatatlannak és ego nélkülinek.

Azt gondolom, hogy ez a kultúra nagy lehetőséget ad számunkra. Őseink, mint a természet részei vagy törzsek tagjai, erős identiással rendelkeztek. De mi szinte teljesen elidegenedtünk a természettől és a törzsek funkcióját pótolni igyekvő összes intézményünk üres és értelmetlen, mint a sportcsapatok, vagy uralkodó és pusztító, mint a vállalatok és nemzetállamok. Olyan ez, mintha elsüllyedt volna a szigetünk és már semmi másba nem kapaszkodhatunk, csak a cápákba, és most meg kell tanulnunk úszni: az emberi léleknek egy mélyebb, erősebb spirituális alapot kell találnia, mint valaha, ami képessé tesz arra, hogy ellenálljunk a jövőbeli birodalmaknak.

2011. október 10
Vissza a tetejére