Apokalipszis mégsem

/ Toby HemenwayApocalypse, Not. A Critical Look at Peak Oil Catastrophism című írása - fordítás általam: /

"Az általunk ismert világ vége" egy olyan kifejezés, amit az elmúlt évtizedekben annyira elcsépeltek, hogy az olajcsúcshívők már rövidítve használják: TEOTWAWKI (the end of the world as we know it). Az ehhez hasonló esetlen rövidítéseket egykor a Y2K katasztrófahívők kezdték el alkalmazni; és ennek öröksége - életem legfeleslegesebb "ránk szakad az ég" pánikja - elegendő számomra ahhoz, hogy szkeptikus legyek a legtöbb olajcsúcshívő társam borúlátásával kapcsolatban. Az olajcsúcs épp annyira biztos és elkerülhetetlen, mint a halál és az adók. De amennyi embert felébreszt ez a végítéletről és homályról szóló jóslat, épp annyit el is idegenít. Olyanokat, akik lehet hogy máskülönben kiszálltak volna a városi terepjárójukból. Az olajcsúcs katasztrófizmus által ismételgetett megkérdőjelezhető tények, a borúlátó gondolkodás és a kritikus elemzés hiánya lerontja a mozgalom hitelét. Szeretnék megvizsgálni néhány, az olajcsúcs katasztrófizmus körül található féligazságot és tévedést, de nem azért, hogy bátorítást adjak a szemellenzős olajcsúcs-tagadóknak, az tragédia lenne, hanem hogy finomítsam és rávilágítsak azokra az érvekre amik valósak.

Kétség nem lehet afelől, hogy az olaj fogyóban van. De ahhoz, hogy abban higgy, hogy ez elkerülhetetlenül a világ végét fogja jelenteni, a következőkben is hinned kell:

1. Az olaj iránti keresletünk változatlan és nem függ jelentős mértékben az ártól.

2. Annyira piszokul függünk az olajtól, hogy inkább végignézzük civilizációnk összeomlását, mintsem hogy változtassunk viselkedésünkön.

3. Képtelenség jelentősebb mennyiségű olajat megtakarítani.

4. Még ha meg is takarítunk, a kereslet akkor is több lesz, mint amit az olaj és alternatívái kielégíteni képesek.

5. A társadalom olyan törékeny, hogy képtelen elviselni egy nagyobb sokkot.

Ahhoz, hogy olajcsúcs-katasztrófa hívő legyél, hinned kell ezekben. Pedig mindegyik vitatható. Vizsgáljuk meg őket.

A legtöbb olajcsúcs katasztrófizmus a Hubbert görbével indít. M. King Hubbert egy kőolajjal foglalkozó geológus volt, aki 1956-ban (1) és 1974-ben (2) publikált cikkeket, amikben rámutatott, hogy az Egyesült Államok és a világ olaj termelése egy egyszerű haranggörbét fog követni. Úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok 1970 körül éri el a csúcsot, a világtermelés pedig 1995 körül, aztán épp olyan meredeken esik majd, ahogyan nőtt. Nem szolgált egyenletekkel és csekély matematikai számításokra alapozta elméletét, de felmutatott adatokat az amerikai görbe növekvő oldala mentén.

Hubbert előrejelzése az amerikai termelési csúcsról pontos volt és a csökkenés mindeddig követte görbéjét. Nemrég viszont jelentősen eltért. A világtermelés pedig már a 1970-es évek vége óta nem követi Hubbert görbéjét. Más országok termelése 51 esetből csak 8 alkalommal követték Hubbert várakozásait. (3) Ezek a tények nem zavarták a katasztrófahívőket, mivel egyes elméletek annyira vonzóak, hogy még akkor is nehéz eldobni őket, mikor ellent mondanak a tényeknek.

A Hubbert görbe lejtmenete

Legyünk egy kissé kritikusak Hubbert görbéjével szemben. A hazai (az Egyesült Államokbeli - a ford. megj.) olajtermelés 1970 körül meredeken esni kezdett. Minek köszönhető ez a jelentős visszaesés? Ha vakon hinnénk az elméletnek azt mondhatnánk "mert kiszáradtak a kutak" és ennyiben hagynánk a dolgot. De egy körültekintő gondolkodó meg kell hogy vizsgáljon más magyarázatokat is. Van jó néhány: Egy jelentős kaliforniai olajfolt 1969-ben, az első Föld Napja 1970-ben és sok más esemény a  70-es évek végén megemelte a közvélemény környezettudatosságát és hamarosan a közfelháborodás rákényszerítette a kormányt, hogy tiltsa be a part menti fúrásokat és más környezetszennyező belföldi kitermeléseket. Az 1973-as arab olajembargó az árakat az egekbe emelte és az amerikaiak kisebb autókat kezdtek vásárolni, letekerték a termosztátokat, lefojtva ezzel a keresletet és ezáltal a hazai termelést is. Továbbá a 60-as 70-es évek volt a nemzetközi nagyvállalatok felemelkedésének ideje és az időszak, amikor az Egyesült Királyság kivonult a legtöbb Közel-Keleti gyarmatáról, ami arra késztette az olajóriásokat, hogy elhagyják az amerikai olajmezőket és hatalmas erőket mozgósítsanak a Közel-Keletre, ahol szabályozás alig, a munkaerőköltségek alacsonyak, a készletek pedig hatalmasak voltak.

Tehát az amerikai termelés meredek esésének - bár hatással volt rá a könnyen hozzáférhető hazai lelőhelyek kimerülése - sok más oka is volt. Napjainkban a lejárt amerikai szerződések visszahozták az olajóriásokat, akik a mezőket most már újabb technológiákkal termelik ki. A kongresszus újra engedélyezte a part menti fúrásokat és az amerikai termelés visszaesése megállt. Már nem követjük a Hubbert görbét. Azt hinni, hogy a hazai olajtermelés csak azért esett vissza, mert az Egyesült Államok 1970-ben kifogyott az olajból leegyszerűsítő és tévesen csak a kínálat csökkenésére összpontosít, figyelmen kívül hagyva a kereslet jelentős visszaesését.

Az ár diktálja a keresletet

Az olajtermelést nem csak kínálat alakítja. Az árnak jelentős hatása van és a termelési szintek világosan rámutatnak erre a tényre. 1960-tól 1973-ig az olajárak csökkentek, a termelés minden évben 6%-al fokozódott. (4) Aztán jöttek az arab olajembargó magas árai és a termelés 1973 és 1979 között már csak évi 1.5%-al nőtt. A világ elkezdett megtakarítani. Az árak 1979-ben tovább nőttek és a termelés növekedése ismét lassult, évi 0.75% alá, és a mai napig ott maradt. Másképpen szólva az olajtermelés éves növekedését közel 6 év alatt (1973-tól 79-ig) 87.5%-al csökkentettük és lent tartottuk, ami rávilágít, hogy a termelési szint mennyire képlékeny és érzékeny az árakra.

A katasztrófahívők ijesztő statisztikákat hangoztatnak, mint "ha a világ olajfogyasztása csupán évi 5%-al növekszik, 15 év alatt a világ összes olaját elhasználjuk." Mivel a világ fogyasztása 25 év során mindössze évi 0.75%-al nőtt, felelőtlenség azt állítani, hogy ilyen felfújt számok valószínűek lennének.

Néhány katasztrófahívő, ahogyan Richard C. Duncan geológus is (5), az egy főre jutó energiafogyasztást hozza fel, mint szorult helyzetünk mércéjét. Helyesen megjegyzik, hogy az egy főre jutó fogyasztás világszerte csökkenésnek indult, de máris levonják a következtetést, hogy ez nem jelenthet mást, mint hogy a "kőkorszak felé" tartunk: Ha egy főre kevesebb olaj jut, akkor egy főre kevesebb élelem és pénz jut, úgyhogy a civilizációnak annyi. Habár, az egy főre jutó amerikai olajfogyasztás 1979 óta folyamatosan csökken, mégis több kacatunk van, mint valaha. 1979-től 2001-ig a gazdaságunk több, mint 100%-al, a népességünk pedig 30%-al növekedett, de az olajfogyasztásunk csak 9%-al (vagy évi 0.25%-al).  Az egy főre jutó olajfelhasználás csökkenése nem csak a kínálat visszaesésének tudható be, hanem sokkal inkább annak, hogy manapság jelentősen kevesebb energiát használunk fel, ugyan azon eredmények eléréséhez - ez egy nagyon jelentős pozitívum, amit a katasztrófahívők figyelmen kívül hagynak. A tanulság ismét: Ne hagyd abba a gondolkodást az első adódó magyarázatnál.

1973-ban az amerikai autók fogyasztása átlagban 20 liter volt. Az áremelkedés hatására 1981-re ez 10 liter körülire csökkent, 8 év alatt közel a felére. (6) Az árak azóta nem változtak jelentősen és az átlag fogyasztás is változatlan maradt (ismételten, az ár és a fogyasztás között szoros kapcsolat van). A magasabb árak csökkentik a keresletet és arra ösztönöznek, hogy hatékonyabban használjuk fel az olajat, ami tovább csökkenti a keresletet. A kereslet ezen kétszeri csökkenése sok időt nyerhet az átálláshoz.

Már jelenleg is rendelkezünk azzal a technológiával, ami megfelezheti vagy megnegyedelheti a fogyasztást és amint növekedni kezdenek az árak, ezek el fognak terjedni, így a fogyasztás is vissza fog esni, ami jelentősen ki fogja nyújtani Hubbert görbéjének jobb oldalát. Az Egyesült Államokban már most eltolódott a körbe azáltal, hogy megfeleztük a járműveink fogyasztását és csökkentettük olajfelhasználásunk növekedését évi 6%-ról 0.25%-ra. És a legtöbb fejlett világbeli ország nálunk jobban takarékoskodott.

A következő kijelentés, mely sok olajcsúccsal foglalkozó weboldalon olvasható, rávilágít a roppant hiányos közgazdaságtani ismeretekre: "Hubbert azt is megjósolta, hogy a világtermelés 1995-ben éri el a csúcspontját, ami bekövetkezett volna, ha a 70-es évek politikailag létrehozott olajválságai nem tolják ki a csúcsot körülbelül 10-15 évvel" (7) De hiszen épp ez a lényeg! A jelentős árnövekedés csökkenti a keresletet és kitolja az hátralévő olajkészletek éveinek számát. És a magas árak nem csak alternatívák keresésére sarkallnak, a teljes energiafelhasználás is csökken miközben takarékoskodunk. Hubbert görbéjének jobb oldala évről évre hosszabb lesz.

Tehát az 1-es és 2-es pontban megfogalmazott hiedelmek, miszerint az ár nincs hatással a fogyasztásra és inkább végignézzük civilizációnk összeomlását mintsem, hogy változtassunk szokásainkon, tévesek.

A Just-in-Time faj

Az embereket a krízis mozgósítja és általában alig tesznek valamit a bekövetkeztéig. Amíg a kellemetlen helyzetek csak alakulóban vannak, inkább elódázzuk és tagadjuk őket, ahogyan Hitler többszöri agressziójával is tettük Európában az 1930-as évek végén. Aztán elérünk egy pontot ahonnan a mindent-bele üzemmódba váltunk; a háború, vagy azzal hasonló helyzetek felvillanyoznak. Nézzük meg a Második Világháború repülőgépgyártását: 1939-ben az Egyesült Államok 180 repülőgépet gyártott havonta. (8) 1940-ben havi 1600-at, 1944-re pedig 8000-et. Ez 5 év alatt 4500%-os növekedés. Még nem hallottam a Fehér Házból olyan kijelentést, hogy "háború az olajfüggőség ellen", de ha egyszer eljutnak idáig, biztos vagyok benne, hogy hasonló lesz az eredmény még ha a feladat az is lesz, hogy megtanuljuk hogyan kell kevesebbet csinálni, semmint hogy többet.

Számos figyelemfelhívás van az olajcsúcsról, de a lelkes katasztrófahívők úgy gondolják, hogy mivel kevesen hallják meg a figyelmeztetést, a társadalom semmit sem fog tenni míg túl késő nem lesz és ezért összeomlik. Bár a jelentősebb olajcégek már most egész oldalas szóló reklámokat fizetnek az olajcsúcsról. Ford a hibrid autókat népszerűsíti, melyek eladásai szárnyalnak. A General Motors washingtoni szóvivője azt hangoztatja, hogy tovább kellene lépnünk az olajtól. A Toyota a jogalkotóknál lobbizik, hogy az energia függőség csökkentését és a több energiaforrást választási kampánytémává tegye. A terepjáró eladások esnek. Már most reagálunk és minden egyes megtakarítás időt nyer számunkra. Hubbert görbéje nyúlik.

Bár lecsökkentettük az olajfogyasztás növekedését, még mindig többet fogyasztunk minden egyes évben. Tudnánk kevesebbet fogyasztani? Mennyivel csökkenhetne a fogyasztás, hogy elkerüljük a katasztrófát? Itt van néhány adat.

1965-ben a világ 12 milliárd hordó olajat fogyasztott. Ez hamarosan 30 milliárdnál fog tetőzni. Úgy becsülik, hogy 2040-re a termelés 12 milliárd hordóra fog visszaesni - vissza az 1965-ös szintre. Ahhoz, hogy idáig ereszkedjünk, 35 év alatt évi 2.2%-al kellene csökkentenünk a fogyasztásunkat. Meg tudnánk ezt tenni? Szerintem igen. 1973-tól 1975-ig és utána 1979-től 1983-ig a fogyasztás közel ilyen sebességgel csökkent évente. Amint csökkentek az árak, a fogyasztás újra nőtt. Egy pillantás lehet a jövőbe ha megnézzük, hogy amikor a Katrina hurrikán idején 30%-al nőttek az üzemanyag árak, az amerikai fogyasztás két hét alatt 6%-al esett vissza. Az évi 2.2%-os megtakarítás bőven megvalósítható.

Az ár és a kereslet szorosan összefügg. Ha nőnek az árak, jelentősen változtatunk a viselkedésünkön. Ezek alapvető tények, melyeket az olajcsúcs katasztrófizmus figyelmen kívül hagy. Kína és India lehet, hogy iparosít, de mindezt egy drága olaj korszak közeledtével teszik. Az alacsony egy főre jutó jövedelmük azt jelenti, hogy az emberek nem engedhetnek meg maguknak sok olajat. Ez a gazdaságosságot és takarékosságot elkerülhetetlenné fogja tenni, így ezen országok igyekezetét, hogy utánozzák a nyugatiak tékozló életét alapjaiban fojthatja el a saját keresletük által megnövelt ár.

Tudunk annyit takarékoskodni, hogy az számítson? Az energia tanácsadók, mint amilyen az Amory Lovins rámutatnak, hogy a gyárak és erőművek által felhasznált erőforrások nem kevesebb, mint 90%-a veszendőbe megy. Az elérhető olaj növelésére a legolcsóbb módszer a szigetelés, könnyebb alapanyagok használata, vagyis a megtakarítás. Már az is 25%-al csökkentené az olajfogyasztást, ha felére redukálnánk a járművek fogyasztását. Akár 50%-al is könnyedén csökkenthetnénk olajfogyasztásunkat anélkül, hogy életmódunkon változtatnák, egyszerű takarékoskodással. A 70-80%-os csökkentés is elérhető lehet.

A katasztrófahívők gyakran mutatnak rá az összes többi kezdődő katasztrófára, amivel az olajcsúcs mellett szembe kell néznünk: globális felmelegedés, fogyatkozó vízkészletek, termőtalaj erózió, városok melletti aktív vulkánok, gyilkos viharok - és azt mondják: "Válassz kedvedre, valamelyikük biztos telibe-talál minket". Alábecsülik a kultúra és az ökoszisztéma rugalmasságát. Ha felsorolnánk az összes katasztrófát ami az Egyesült Államokban az elmúlt 25 év során történt, szörnyen ijesztőnek tűnnének: Egy sor 4-es és 5-ös osztályú hurrikán, a St. Helens tűzhányó kitörése, erősödő infláció, tőzsdekrach, két jelentős földrengés Kaliforniában, hatalmas áradások, szeptember 11, legalább két választási csalás, több államra kiterjedő áramkimaradások, New Orleans pusztulása - és mégis, az Egyesült Államok és a világ valahogy még mindig kullog.

Alkalmazkodó és összetett

A kultúrák és ökológiai rendszerek rendkívül ellenállóak, mivel sok, lazán összekapcsolt, részekre tagolt alrendszerből állnak.  Egyes részek - mint az elektromos hálózat egy szakasza - elromolhatnak, de a többi rész válaszul kiegyenlít és egy más szinten, vagy gyakran ugyan azon a szinten újra stabil állapotba hozza az egész rendszert. A Katrina hurrikán jól mutatja ezt. Egy éjjel alatt elvesztettük az olaj és gáztermelésünk 30%-át és egy nagyvárost. A benzinárak felszöktek, de a rendszer más elemei kompenzáltak, így a benzinárak hamar visszaestek. A gázt sokkal nehezebb szállítani, így több forrás híján az ára nem csökkent a Katrina óta. Ha az ára magas marad, látni fogjuk majd az olyan a takarékossági törekvéseket, mint a jobb szigetelés, jobb ablakok, átállás más fűtőanyagra és a növekvő igényt több nukleáris energia iránt (ami egy olyan lépés, aminek nem örülök, de elkerülhetetlennek tartom). Aztán észrevesszük majd, hogy a gáz iránti kereslet lecsökkent, mivel a kereslet egy részét más forrásokból elégítettük ki, más része pedig eltűnt a jobb hatékonyság és az alkalmazkodó kulturális ökoszisztéma következtében, ami a hangsúlyt a hatékonyabb stratégiákra helyezte.

Minden összefügg mindennel, de a kapcsolat laza. Az olyan forgatókönyvek, amik azonnali katasztrófát jósolnak alábecsülik a globális rendszerek összetettségét, laza kapcsolatát és ellenálló képességét.

Ha holnaptól nem lenne olaj, akkor nagy bajban lennénk. De van 35 évünk, hogy fokozatosan lecsökkentsük fogyasztásunkat az 1965-ös szintre. 1965 nem volt olyan rossz. Még ha azóta a világ népessége nagyobb is, az energiahatékonyság is növekedett. Alkalmazkodó faj vagyunk - ez a fő tulajdonságunk - és 35 év alatt a világ nagyot fog változni. Én a szőrtelen majomra teszem le a voksomat.

Az olajcsúcs katasztrófizmus fontos szerepet játszott abban, hogy feltérképezze az előttünk álló legnehezebb akadályokat és elég hangos volt ahhoz, hogy sok önelégült embert ráébresszen, hogy milyen lehetőségek előtt állunk ha ész nélkül cselekszünk. Az én forgatókönyveim sem éppen rózsásak. Még ha meg is takarítunk, még ha Kína el is kezd egyhengeres autókat gyártani, még ha mindannyian csak egy gyereket is vállalunk, az olajkorszak vége rázós lesz. Ahogy az olaj drágulni kezd, a világszintű gazdasági visszaesés és növekvő munkanélküliség szinte elkerülhetetlen lesz. De még a legsötétebb viharfelhőn is találhatunk derűsebb sávokat. A visszaesés definíció szerint egy átállást jelent a gazdasági növekedés pályájáról az összehúzódáséra, ami önmagában is csökkentő olajfogyasztást jelent. Még fontosabb, hogy kultúránk, mely a gazdasági növekedés foglya, először fájdalmasnak fogja találni annak hiányát, de a "több mindig jobb" korának vége helyet hagyhat más típusú növekedéseknek, olyanoknak ahol az értéket nem pénzben mérik: kulturális, művészeti, intellektuális, szociális - mindazon dolgoknak, amiket a gazdasághoz, mint az élet legfontosabb részéhez való nyers ragaszkodásunk hajlamos elpusztítani.

A magas munkanélküliség eredményezheti azt, hogy kevesebb ember fog rákényszerülni, hogy megdolgozzon olyan pénzért, amiből fölösleges kütyüket vegyen, kevesebben fognak ilyeneket gyártani és venni; kevesebb időt fognak olyan munkákkal tölteni, amiket valójában utálnak; és szélesebb körben fognak egyedül vagy közösségben előállítani olyan dolgokat, amikre valóban szükségük van - és amihez nem kell heti 40 óra. Ez egy lehetőség lesz arra, hogy lecsökkenjen életünkben a gazdaság szerepe és több időnk legyen sok más olyan dologra, amit pénzzel nem lehet, vagy nem érdemes megvenni.

Az emberiség végre elérte azt a szintet, amikor az alapvető túlélés sok ember számára már nem az első számú kétség. Még nem fogtuk föl, hogy a túlélésért folytatott küzdelemnek gyakorlatilag vége, úgyhogy túllőttünk a célon. Ahelyett, hogy észrevennénk, hogy mint faj, már nem szükséges ébrenlétünk minden erejével az alapvető élelemért és biztonságos lakhelyért dolgoznunk és küzdenünk a fertőzésekkel, ragadozókkal, nem bírunk leszállni a túlélés futópadjáról. Ezért egyre több és több cuccot készítünk, ahelyett hogy felnéznénk, fellélegeznénk és élveznénk azt a sok csodát, ami egy tudatos, intelligens, a túlélés mesterévé lett állat számára megadatott. Talán az olajcsúcs és a visszatérés egy olyan korba, ahol az erőforrások drágák és a munkaerő bőséges, emlékeztetnek majd, hogy az élet a mesterségesen keltett birtoklási vágynál sokkal többről szól.  Talán el tudjuk hagyni a birtoklás és pazarlás iránti kicsinyes megszállottságunkat és végre felnövünk.

Források

1. Hubbert, M. King, “Nuclear Energy and the Fossil Fuels,” Drilling and Production Practice, 1956.
2. Hubbert, M. King, U.S. Energy Resources, A Review As Of 1972.1974
3. Campbell, C.J., The Essence of Oil & Gas Depletion, 2003.
4. Oil production numbers from US DOE and Energy Information Administration.
5. Duncan, Richard C., The Peak of World Oil Production and the Road to the Olduvai Gorge. www.hubbertpeak.com/duncan/
6. US EPA.
7. www.lifeaftertheoilcrash.net/
8. American War Library.

---

Fordítói megjegyzés:

Szeretném hozzátenni az íráshoz, hogy bár szimpatikus a szerző optimista hozzáállása, úgy vélem nem hangsúlyoz eléggé sok olyan tényezőt, amik igen is valós veszélyt jelentenek.

Egyik ilyen, hogy az "ember, mint faj" távolról sem ért még el arra szintre, hogy ne okozzon számára problémát a túlélés. A fejlett világ egy részén lehet, hogy igen, de a szegényebbik felén ma is napi kevesebb mint 1 dollárból küzdenek a túlélésért. Azért élhetnek egyesek olyan szinten ahogy, mert mások olyan szinten élnek ahogy, ezt ne felejtsük el.
Továbbá nem számol a gazdasági-politikai erővonalak mentén húzódó konfliktusokkal. A csökkenő olajtermelés világában a gazdag országok meg tudják vásárolni, vagy erővel elvenni maguknak amire szükségük van, így sok országra még nagyobb nyomor vár, mint eddig. Ez újabb konfliktusok és tömeges népvándorlások katalizátora lehet.
A klímaváltozás, az intenzív öntözés és a szennyezés miatt egyre fogyatkozó vízkészletek, és ezáltal az egyre növekvő sivatagosodás és talajerózió valós veszélyt jelent az élelemtermelésre, ahogyan a fogyatkozó olaj is, hiszen a legtöbb olajat nem a közlekedésre használjuk el. A közlekedésen, fűtésen, gyárakon valóban tudnánk spórolni, de mi lesz a legalapvetőbbel: a gépesített, műtrágyázott, gyomirtózott, monokultúrás mezőgazdasággal, ami a jelenlegi népességszámot fenntartja? Valószínű, hogy a kitermelt olaj egyre nagyobb részét fogjuk majd élelemtermelésre használni és még kevesebb jut majd minden egyébre.
A Hemenway által remélt takarékosabb, szabadabb világ és egy tudatosabb, kertművelő kultúra csak egy alacsonyabb népességszám szintjén valósulhat meg. Ami azt jelenti, hogy sokan lesznek, akik igen nehéz idők elé néznek.

Bár a civilizáció összeomlása valóban nem történik olyan egyszerűen és gyorsan mint azt egyes elvakult apokalipszis-hívők képzelik, úgy gondolom valósak az előttünk tornyosuló nehézségek.

Meszlényi Attila így fogalmazta meg:
"Az apokaliptikus jóslatok beteljesülését hiába várjuk – már beteljesültek. Ahogyan egyes teológusok szerint a teremtés napjai alatt évmilliókat kell értenünk, ugyanúgy a világvége sem egyperces kataklizma, látványos hollywoodi borzalmakkal, hanem századokig tartó folyamat, amit lassúsága folytán nem érzékelünk. Beleszülettünk, természetesnek vesszük, és szorgosan dolgozunk rajta tovább."

Ha nem vakít el a nagyvárosi élet reklámokkal teli csillogása, a fogyasztás mámora és az általunk teremtett virtuális valóság, ha körbenézünk a világban és odafigyelünk, láthatjuk a változást. Az hanyatlás korszakában élünk, így néz ki.

2 thoughts on “Apokalipszis mégsem

  1. "1965-ben a világ 12 millió hordó olajat fogyasztott. Ez hamarosan 30 milliónál fog tetőzni. Úgy becsülik, hogy 2040-re a termelés 12 millió hordóra fog visszaesni – vissza az 1965-ös szintre."

    Ez hibás lehet, meg kellene nézni az eredetiben, szerintem milliárd hordóról lehet szó, hiszen napi 85 millió hordó körül fogyasztunk, ami éves szinten valóban 30 milliárd körül van.

    Egyébként köszönet a fordításért, a fordító kiegészítéseivel egyetértek, az eredeti szerző számos ponton elköveti ugyanazt a hibát, amit szerinte a katasztrófahívők, csak ő túl rózsásra festi a képet.

Comments are closed.