Túlnépesedés

Egyre többeket foglalkoztat a túlnépesedés jelensége és hogy mi lesz itt, ha 2050-re közel 11 milliárdnyian leszünk. De arról ritkán esik szó, hogy mi vezetett ide. Egyáltalán miért népesedtünk túl?

A világ népessége

Egy faj egyedszáma mindig összhangban van a számára elérhető élelem mennyiségével. Ha az egyedszám megnövekszik, az élelmiszer mennyisége lecsökken. Így az egyedszám is csökkenésnek indul. Mikor az egyedszám lecsökkent, az élelmiszer mennyisége újra növekedésnek indul. Ez magával vonja az egyedszám növekedését is. Ez egy örökké hullámzó, önszabályozó folyamat. Nincs szükség Istenre, hogy beavatkozzon, a rendszer magától működik. Kultúránk azonban a mezőgazdaság segítségével rájött, hogy győzheti le a rendszer negatív visszacsatolását. Ha többen lettünk, egész egyszerűen még több földet szántottunk be és még több élelmiszert termeltünk.

A népességnövekedés kultúránk születése óta folyamatos, de kétségtelenül az utóbbi évszázadban robbant igazán nagyot, amikor rátaláltunk az olajra, melynek segítségével a korábbinál elképzelhetetlenül több élelmiszert tudtunk előállítani: köszönhetően a gépesített monokultúrás mezőgazdaságnak, műtrágyázásnak, növényvédő szereknek és a motorizált logisztikának.

Következzen egy kis populációbiológia:

Van egy nagy dobozod, benne 10 egérrel és hetente adsz nekik enni. Egy nap azt találod ki, hogy mostantól minden héten egy egységgel több élelmet adsz, mint az előzőn. Következő héten 10+1 -et, aztán 10+2 -t, stb.

Az egérpopulációd növekedésnek indul. Egy idő után 20, majd 30, végül 100 egered lesz és kitöltik a dobozt. Figyelem, mindig lesznek éhező egyének, a növekedés közben is, mert az élelemeloszlás sosem egyenletes. Lesz akinek két adag jut, lesz akinek csak fél. De ez a populáció egészét tekintve nem számít.

Na most, ha 100 egérnél úgy döntesz, hogy a következő héten csak 100 egységnyi ennivalót adsz, és azután mindig... vagyis nem növeled az adagot, akkor csodák csodájára, az egérpopulációd egyedszáma 100 körül stabilizálódik (valójában statisztikailag ingadozni fog 95 és 105 között). A növekedés leáll. És az éhezők sem lesznek többen. Ha kitalálod, hogy következő héten nem 100, hanem 99 adagot adsz és mostantól csökkenteni fogod (szép lassan és folyamatosan) az adagot, az éhezők akkor se lesznek többen. Ha egy adott populáció számára nincs bőséges élelemmennyiség, többet kell dolgozniuk az élelem megszerzéséért és kevesebb idejük jut másra, köztük szaporodásra és az utódok nevelésére. A populáció egészének egyedszáma viszont csökkenésnek indul. Ez alapvető biológia, de valamiért úgy gondoljuk, hogy ez a törvény csak az egér, medve, antilop, bagoly, oroszlán, stb. populációkra érvényes, az emberre nem. Nem tesz velünk kivételt a gravitáció törvénye, nem tesz velünk kivételt az aerodinamika törvénye, de a populációbiológia törvénye valamiért igen.

Civilizációnk mostanáig a népességnövekedésre mindig az élelem növelésével válaszolt. És mindig újabb népességnövekedés volt a válasz. Amire mi ismét mindig az élelem növelésével reagáltunk és azzal indokoltuk, hogy sokan éheznek, ezért még több táplálékra van szükségünk (hányszor hallani ezt a médiában nyilatkozó "szakértők" szájából). De éhezők mindig voltak, most is vannak és a jövőben is lesznek. Sőt, ha nem lesz elegendő olaj, ami lehetővé teszi az élelemtermelésnek ezt a hatalmas volumenét (és ezáltal a mostani népességszámot), akkor nagy bajban leszünk.

De hogy lehet az, hogy a fejlett nyugaton ahol sok az élelem, nem nő számottevően a népesség (vagy éppenséggel csökkenő tendenciát mutat), míg a szegény országokban ahol kevés az élelem, jelentős a növekedés? Itt biztos valami ellentmondás van. Pedig nincs. Ne legyen kétségünk afelől, hogy az emberek mindenütt élelemből vannak. Nem lehetnek másból. Nem kövekből vannak, nem levegőből. A törvény, miszerint ha növeled az elérhető élelemmennyiséget a populáció is nő, nem szól arról, hogy a növekedés helyileg hol történik és azt sem állítja, hogy a növekedésnek mindenhol egyenletesnek kell lennie. A törvény a populáció egészéről szól. A területi eltérésekért több tényező lehet felelős:

  • Egyrészt az, hogy az élelmiszert árucikként kezeljük (ahelyett, hogy például szolgáltatásként tekintenénk rá), ezért a fejlett országokban megtermelt felesleget exportáljuk, vagy segélyszállítmányok formájában juttatjuk el a "rászorulóknak". Mivel az élelmiszert árucikké tettük, a gazdáknak anyagi érdekük, hogy olyan sokat termeljenek, amennyit csak tudnak. Ugyanis minél többet termelnek, annál több pénzhez jutnak. Ha nincs rá igény helyben, majd megveszik máshol.
    Érdemes kitérnünk még arra is, hogy gazdasági szempontból az exportáló országok érdekeltek abban, hogy fenntartsák és fűtsék az importra szoruló országok populációit, hiszen azok így biztos vásárlókká válnak. A helyi környezet eltartóképessége fölé nőtt népességüket nem tudják fenntartani import nélkül, tehát muszáj továbbra is megvenniük és kívülről behozniuk a többletet.
  • Másrészt az, hogy az élelem csak az egyik (de kétségtelenül a legfontosabb) faktor a populációk egyedszámát illetően. Vannak más faktorok is, melyek az élelemmenyiség mellett befolyást gyakorolnak az egyedszámra. Ilyen például az egészségügy, az adott népcsoportra jellemző társadalmi struktúra, a kulturális szokások és sok egyéb.
    Mikor egy afrikai országba elvisszük az egészségügy és a gépesített mezőgazdaság áldását, a halandóság radikálisan csökkenni, az elérhető élelmiszer mennyiség pedig radikálisan nőni fog. A születésszám csökkenése viszont a társadalmi struktúrák sokkal lassabb változása miatt (pl. családmodell, munkapiac, stb.), jóval később követi ezt. A népesség ezalatt az idő alatt robbanásnak indul. És míg a születésszám le nem csökken (ami egyes helyeken hamarabb, más helyeken lassabban, akár több száz év alatt történik meg), létrejön a “demográfiai csapda”: a képen szürkével jelölt intervallum, ahol a tényleges populációrobbanás történik.

Demográfiai csapda

Ezen területek megnövekedett népessége már jóval meghaladja környezetük eltartóképességét. Ezért amikor jön egy rossz év és elviszi a termést, ezek a régiók éhínségeket és demográfiai katasztrófákat élnek át. De mi nem hagyjuk cserben őket, küldünk nekik segélyt és segítünk fenntartani a magas, erőforrásaikat meghaladó népességszámot. Ugye milyen jótékonyak vagyunk?

Kultúránk emberei ekkor szokták feltenni a következő kérdést: Ezek szerint azt javaslod, hogy hagynunk kéne, hogy emberek milliói éhezzenek és haljanak éhen, miközben megmenthetnénk őket? Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani Daniel Quinn egy írását:

Volt egyszer egy ember, aki ott állt a háza mellett és nézte amint az porig ég. Egy szomszéd nő odarohant segíteni és látta, hogy az ember körül több kanna is sorakozik, tele folyadékokkal. Azt kérdezte:
- Miért hagyja, hogy leégjen a háza?
- Nem hagyom - mondta az ember - Hanem tehetetlenül nézem.
- De miért nem önti rá a tűzre azt a sok folyadékot? - akarta tudni a nő.
- Azért mert ez nem víz, hanem olaj.
- Az mindegy - mondta a nő - Valamit muszáj tennie! Öntse rá, aztán lássuk meg, mi történik!

Én nem hagyom, hogy az afrikaiak éhezzenek. Tehetetlenül nézem, miközben éheznek. Élelmet küldeni az éhínségbe, épp olyan lenne, mint olajat önteni a tűzre - távolról sem segítene, csak rontana a helyzeten. Ha azt mondanám, hogy hagyom, hogy éhezzenek, az azt feltételezné, hogy Istennek képzelem magam. Márpedig én nem vagyok Isten. Valamit hagyni nem egy passzív cselekedet. Afrika népének sorsa nem az én kezemben van. Nem én döntöm el, hogy éljenek-e vagy haljanak. Épp ez Elvevő kultúránk sajátossága: el akarja venni Isten kezéből a világ irányítását.

Azért meg kell jegyezzem, hogy ez nem jelenti azt, hogy ha a szomszéd házban éhezne egy család, nem adnék nekik. Ők nem egy éhínség kellős közepén élnek - az éhínség egy regionális ökológiai katasztrófa - csak egy családi krízist élnek át, így ha segítenék, az a legkevésbé sem lenne olaj a tűzre.

Pillanatnyilag irdatlan sebességgel alakítjuk át bolygónk biomasszáját emberi masszává. Ez történik minden egyes alkalommal, amikor megtisztítunk egy földdarabot a vadvilágtól és beszántjuk az ember élelméül szolgáló terményekkel. Az a földdarab, ami eddig több százezer fajt és több tízmillió egyedet látott el biomasszával, mostantól teljes termelőképességével embertömeget, szó szerint emberi húst fog termelni. Ahogy a biodiverzitást pusztítjuk olyan, mintha egy toronyház tetején állva téglákat húznánk ki az alattunk lévő épületből. Csak idő kérdése, hogy mikor dől el, vagy mikor húzunk ki egy olyan alapvető rendszert fenntartó téglát, ami híján az egész építmény összeomlik.

De nem szükségszerű, hogy így legyen. Nem muszáj folyamatosan növelnünk az élelemtermelést. Nem muszáj az élelmiszert árucikként kezelnünk. Nincs olyan törvény a világegyetemben, ami azt mondaná, hogy így kell tennünk! Egyik másik élőlény sem tett még így.

Kultúránk a problémára általában az alábbi két megoldási javaslatot lobogtatja:

  • Ha mindenki olyan szinten élne, mint a fejlett nyugat (mindenki túljutna a demográfiai csapdán), akkor a népességrobbanás problémája magától megoldódna és a népesség stabilizálódna. Több száz éve hitegetjük magunkat ezzel és ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt mi elképzeltük, akkor könnyedén elő tudjuk rántani a bűnbakokat: "Ezek az emberek a hibásak! Nem azt teszik amit mondtunk nekik!"
    Ne felejtsük el,  hogy a népesség fenntartása már 6 milliárd ember esetén is naponta közel 200 faj kiirtásával jár. Ha mindenki úgy élne mint mi, 4 Földnyi biomassza sem lenne elegendő. Nem beszélve arról, hogy hányan lennénk mire mindenki eléri a fejlett nyugat szintjét.
    Ez a javaslat arról is megfeledkezik, hogy azért élhetünk ilyen kényelemben, mert hatalmas méretű mezőgazdasági országok, elszegényedett, rabszolga sorsban tengődő lakossággal ellátnak minket olcsó erőforrásokkal. Erre épül a világgazdaság. Soha nem élhet mindenki olyan színvonalon, mint mi.
    Tehát ebben reménykedni a realitások teljes figyelmen kívül hagyása.
  • A másik elképzelés, hogy be kellene vezetnünk a globális születésszabályozást. Hozni kell egy törvényt, amit mindenki elfogad a világon és ezután majd csak egy gyermeket vállal, vagy egyet sem. Ezzel csak az a gond, hogy az emberiség még soha sem cselekedett egy emberként. És soha nem is fog. Nem lehet olyan szabályokat hozni, amiket mindenki betart. Az emberek mindenképp ki fogják elégíteni az alapvető biológiai szükségleteiket, melynek része, hogy szaporodjanak és továbbadják génjeiket.

Ahelyett, hogy ilyen irreális elképzelésekkel hitegetjük magunkat, inkább a gondolkodásunkat kellene alapjaiban megváltoztatnunk: azt ahogyan a világot és benne a mi szerepünket látjuk. Apránként. Lépésről lépésre, elméről elmére. Ez talán a leghatékonyabb és leggyorsabb mód, amit tehetünk.
Az első lépés, hogy megértjük az okokat, hogy miként lettek ilyenek a dolgok.

Az írás alapjául Alan D. Thornhill Ph.D. evolúcióbiológus és Daniel Quinn Food Production and Population Growth című előadása szolgált.

Kapcsolódó bejegyzés:
Napfényből vagyunk (Az ősi napfény utolsó órái)

15 thoughts on “Túlnépesedés

  1. A cikk adós maradt annak megválaszolásával, hogy miért stagnál vagy csökken a gazdag ipari országok népessége. Pedig engem érdekelne. Nagyon.

    Ha esetleg kitérnél erre, azt megköszönném.
    köszi

    1. Reméltem, hogy választ adtam a kérdésre, amikor arról írtam, hogy a rendszerben lévő élelmiszer mennyiségén felül milyen más faktorok hatnak az egyedszámra:

      “Az élelem csak az egyik (de kétségtelenül a legfontosabb) faktor a populációk egyedszámát illetően. Vannak más faktorok is, melyek az élelemmenyiség mellett befolyást gyakorolnak az egyedszámra. Ilyen például az egészségügy, az adott népcsoportra jellemző társadalmi struktúra és sok egyéb.”

      “Mikor egy afrikai (vagy tetszőleges) országba elvisszük az egészségügy és a gépesített mezőgazdaság áldását, a halandóság radikálisan csökkenni, az elérhető élelmiszer mennyiség pedig radikálisan nőni fog. A születésszám csökkenése viszont a társadalmi struktúrák sokkal lassabb változása miatt (pl. családmodell, munkapiac, stb.), jóval később követi ezt. A népesség ezalatt az idő alatt robbanásnak indul. És míg a születésszám le nem csökken (ami egyes helyeken hamarabb, más helyeken lassabban, akár több száz év alatt történik meg), létrejön a “demográfiai csapda”: a képen szürkével jelölt intervallum, ahol a tényleges populációrobbanás történik.”

      A gazdag ipari országok korábban estek át ezen a csapdán, a fejlődő világ még most itt benne van.
      A mezőgazdaság monokultúrásításával (sok élelem), majd az egészségügy fejlődésével (alacsony halandóság ám még magas születésszám) a népesség nálunk is robbanásnak indult (Az európai kontinens népessége pl. az 1700-as évek 100 milliójáról mára 700 millió fölé nőtt, jelenleg is nő, ezúttal a bevándorlás miatt), majd a születésszám csökkenése, a társadalom
      struktúrájának, a családmodellnek és a munkapiacnak az átalakulása lefékezte. Az élelmiszertöbbletünket pedig exportálni kezdtük a szerintünk rászorulóknak.

      (A belinkelt ábra a demográfiai csapdáról az Egyesült Királyság népességének robbanását mutatja, de alatta ott vannak piciben más országok görbéi is.)

  2. Sajnos nem érzem meggyőzőnek a válaszod.
    A fejlett országok pont azért különlegesek, mert nem érték el a maximumot. Most is lehetne népességrobbanás, hisz jelentős erőforrástöbblettel rendelkeznek, ennek ellenére még sincs. Ezt én nem értem.

    1. Mit értesz maximum alatt? Magyarországon pl. csökken a népesség és "mindössze" tízmillióan vagyunk. De már ez is jóval meghaladja a maximumot, ha maximum alatt a környezet eltartóképességét értjük. Ez az ország az olaj felfedezése és a monokultúrás totalitárius mezőgazdaság bevezetése előtt nem tudott eltartani ennyi embert. És a jövőben sem fog tudni. És ez "nyugaton" sincs másképp. Ezt a népességszámot mindenütt csak a környezetünk és más élőlénytársaink rovására tudjuk fenntartani. Még ha ezt externáliaként is kezeljük (vagyis máshol, másvalaki fizeti meg az árát, máshol "esszük fel" a biomasszát, nem itthon).

      Válaszomban pont arra próbáltam rámutatni - ezek szerint sikertelenül 🙁 -, hogy miért nincs mégsem jelenleg népességrobbanás nálunk, miközben erőforrástöbblettel rendelkezünk. Mivel a születésszámunk a családmodell és a gazdaság átalakulása miatt lecsökkent a halálozási arányunk közelébe (már nem kell nagy család a megélhetéshez, az individualizmus kultúrája lettünk, gazdaságilag sem vagyunk érdekeltek a nagy családban, ellenben a "harmadik világgal").

      Ha tudsz angolul ajánlom a bejegyzésem végén belinkelt videót Alan D. Thornhill evolúcióbiológussal (jelenleg az USA belügyminisztériumának tanácsadó biológusa). Magyar vonatkozásban pedig tudom ajánlani Meszlényi Attila bejegyzését az itthoni túlszaporodásról: http://dolgaink.tk/2010/09/02/magyar-tulnepesedes/

    2. Még annyit hozzátennék, hogy a bejegyzésemmel épp arra szerettem volna rámutatni, hogy nem számít hol történik a népességnövekedés, ebben nincsenek országhatárok. Helyi külnöbségek adódnak, ahogy az egérdobozban is, mindig vannak éhezők és vannak akik dupla adagot esznek. Szerintem nagyon ráfókuszáltál a helyi különbségekre és azok okaira (ami kétségkívül érdekes téma), de ettől még a civilizáción belül a népességnövekedés jelenleg is töretlen, mivel minden áldott évben több élelmiszert termelünk, mint az előzőben. Minden más szabályozó faktor csak az élelmiszer után következhet. Ha nem lenne ennyi élelmiszer, nem lenne ennyi ember. Ha nem növelnénk minden évben a mennyiséget, csak szintentartanánk, a növekedést sem lenne mi fűtse tovább.

  3. Lehet, hogy nagyon korlátoltnak tűnök. Meglehet, az is vagyok. Ellenben akkor sem értem, hogy miért nem szaporodik a gazdag?
    Ha a magyar társadalmat nézem, a gyermekvállalás a szegény és iskolázatlan családokban a legmagasabb. Az iskolázottságot minden kontextusban pejoratív jelzőnek tartom, mivel az un. oktatásban töltött évek, kevés kivételtől eltekintve kiesnek az ember életéből. Gyakran kényszerpálya, néha valódi börtön.
    A szegények kevés időt töltenek szervezett keretek között zajló tanulással, a gyermekvállalási hajlandóságuk mégis sokkal magasabb. Vagy éppen ezért.
    Lehet, hogy náluk az általad emlegetett indivídum ezért nem fejlődik tökélyre? Az intellektuális fejlettség mércéje az, hogy a kapott információk alapján, szabadon dönteni tudsz a gyermekvállalásról és a mai tendenciák azt mutatják, hogy a döntésed legtöbb esetben nemleges.
    Tudatosságról azonban szerintem szó nincs, egyszerű félelem áll emögött. Reszketsz, hogy nem lesz elegendő pénzed, elmulasztasz klassz bulikat, nem lesz időd törődni magaddal. Vagy ezekről nincsen szó?
    Egyszerűen felkészítenek arra, hogy eldönthesd, akarod-e vállalni a gyerekkel járó macerákat, továbbá a jövővel járó bizonytalanságokat. A szabadság ez esetben a felelősségvállalás hiányát jelenti.
    Ennek a válasz az, hogy felelősen eltöröltük a jövőt. Ha csak a ma létezik, akkor minek holnap gyermek?
    Az szerintem egyértelmű és te sem tagadod, hogy a jól szituált párok sem azért nem vállalnak gyermeket, mert azt gondolják nem lesz elég táplálék számára.
    Talán Daniel Quinnél olvastam, hogy a problémáink egy része abból fakad, hogy az ember konzerválni akarja magát (talán nem így fogalmazott, de nekem ezt jelentette). Meg szeretne rekedni huszonévesen, bebiztosítani magát a jövő ellen. Háború folyik a ráncok ellen, komoly harcok folynak a nyugdíjas évek biztonságáért, a megszerzett vagyonért, stb. Egy gyermek, aki a régmúltban a biztonságot, az öregkori támaszt és a felelősség megtapasztalásának forrását jelentette, mára egy óriási bizonytalansági faktorrá vált. Hangsúlyozom, hogy főként az indivídumok körében.
    Ahogy te is említed, a nagycsalád ideája eltűnt, helyébe a megmerevedett és állandó szórakozás kultúrája lépett.
    Szóval belép a népesség problematikájába számos egyéb új tényező, ami a látszólag eltörölt eltartóképességi korlát szerepét hivatott átvenni. Ha ezt összefoglalóan a személyiség felértékelődésének nevezzük, akkor nem járunk el pontosan. Sokkal szerencsésebb önszerveződő kulturális gátnak hívni. Ami egyenesen következik a dolgok természetéből. Valami olyasmi, mint a természetben a túlságosan specializálódott fajoknak nagyságrendekkel nagyobb esélyük van a kihalásra, mint az élőhelyek (és feltételek) széles körét elfogadni képes fajok esetében.
    Az emberiség valahol mélyen, tudat alatt nem hisz abban, hogy a még több ember (és a még több munka) segíti a faj fennmaradását. Természetesen ez nem direkt módon van így, hanem a kollektív tudatalattinkban játszódik le a folyamat. Talán egy olyan kísérlet vagyunk a természetben, amelyikben az a kérdés, hogy egy faj képes-e elhárítani a szokásos evolúciós törvények által kiszabott halálos ítéletet. Ha nem vagy képes megakadályoznod a túlnépesedést, akkor kihalásra vagy ítélve.
    Egyetértek, ez a végén túlságosan meredek fejtegetések, de ki tudja, hátha igaz?

    1. Amikről írsz, azok az én olvasatomban a népesedés társadalmi faktorai. Ha az élelem mennyisége már nem korlátozó tényező, akkor szóba jöhetnek más tényezők, mint amilyen a társadalom felépítése, szokások, családmodell, gazdasági kényszerek (karrier, egyre későbbre tolódó gyermekvállalás, stb) és szerintem nem tagadhatjuk le a rendszer olyasfajta önszabályozódását sem, hogy a civilizáció ipara által árasztott mérgek lassan terméketlenné tesznek minket.

      Amit viszont nem értek, hogy azt írod, hogy tudatosságról szó nincs amikor a gyerekvállalásra nemet mondunk, pusztán félelemről. Ugyanakkor úgy gondolod, hogy ez egy kollektív tudatalatti döntésfolyamat eredménye lenne. Én nem hiszem, hogy "az emberiség" valahol mélyen kollektíven így és így gondolná. Számomra ez sokkal inkább egy általunk felépített rendszer sajátosságaiból, kereteiből és lokális anomáliáiból áll össze. Ez a civilizáció alapvetően mindenhol túlnépesedett és alapvetően mindenhol az élelmiszerbőség volt az oka. Épp úgy fenntarthatatlan Magyarország, Németország, vagy India és Kína népességszáma. Annyi a különbség köztünk, hogy mi hamarabb átjutottunk a demográfiai csapdán, mivel mi vagyunk a rendszer elnyomó oldalán, nem pedig az elnyomotton.
      Az, hogy melyek azok a társadalmi faktorok, amik a nyugati fejlettség és társadalmi komplexitás szintjén lelassítják vagy leállítják a folyamatot számomra részletkérdésnek tűnik, mivel irreális elvárás azt feltételezni, hogy az egész bolygó eljuthat erre a szintre és akkor meg leszünk mentve (ezt kifejtettem a bejegyzésben).

      Téged úgy látom a társadalmon belüli, mikroszintű, egyéni döntések okai érdekelnek jobban, én pedig inkább makroszintről próbálok közelíteni. Mivel kevés ismerettel rendelkezem szociológiából, így nem tudok vitába szállni. Nyilván sok társadalmi oka van annak, hogy miért csökken a népességszám a gazdagab rétegekben és ehhez képest miért növekszik az alsókban (még a fejlett nyugaton belül is), de én távolról sem nevezném ezt önszerveződő kultúrális gátnak, vagy az emberiség kollektív felismerésének. Nekem ez inkább (az ebben a vonatkoztatási rendszerben hozott) racionális döntések sorának tűnik. Azt nem tudom elképzelni, hogy egy olyan "kísérlet" lennénk, amiben az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e megakadályozni a szokásos evolúciós törvények által kiszabott halálos ítéletet. Evolúciós szempontból annyiban vagyunk különbek a többieknél, hogy a géneken kívül még egy replikánst hordozunk, a mémeket, vagy másképpen mondva kultúrahordozó faj vagyunk. Képesek vagyunk olyan kultúrát létrehozni, ami összhangban tud működni az ökológia törvényeivel, de olyat is, ami nem. Az evolúció itt is "kegyetlenül" fog szelektálni. Azok a kultúrák és szociális berendezkedések, amik nem felelnek meg ennek a kritériumnak el fognak tűnni.

      Ha távolról nézzük a dolgot, az emberi faj több, mint 200.000 évig összhangban élt a természettel (ha a Homo habilist és Homo erectust is beleszámoljuk, akkor 3 millió évig). Az ember a törzs nevű szociális szerveződésben fejlődött ki, ez az ami az "evolúció ajándéka", ami biztosan működik. De természetesen a változás sohasem áll le, folyamatosan zajlottak kísérletek (és zajlanak jelenleg is) új társadalmi berendezkedések létrehozására. A civilizáció (egy hierarchikus kísérlet) egy ezek közül. Evolúciós időtávlatból nézve ez a 10.000 év, mióta a mi kísérletünk zajlik, egy szempillantás. Szomorú tény azonban, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb és pusztítóbb hatása van az életközösség többi részére nézve.

  4. engem egy dolog érdekel: szeretném magam jól érezni és szeretnék tartalmas életet élni.
    ehhez mindenképpen szükséges az, hogy a körülöttem lévő világ is megtalálja a maga harmóniáját, mely jelen esetben ahogy látom el van veszve (ahogy a macska is a fán:)
    Ha csak és kizárólag az erőforrások nagysága szab gátat a növekedésnek (lélekszám), akkor igazából semmit nem kell tennünk, mint megvárni míg elfogynak.
    Ha ez még sincs így, akkor csakis a társadalmi folyamatok megértése és az emberi attitűd megváltoztatása jelenti a megoldást.
    Engem egyébként Quinn nem győzött meg az újmódi törzsek elméletével.
    Jól hangzik, csak kivitelezhetetlen. Nincs mögötte szellemi háttér, ideológia, amelyik képes legyőzni az uralkodó civilizáció nagyon egyszerű érveit:
    1. ha közénk tartozol, kényelmes és könnyű lesz az életed
    2. nem találtak ki még ennél jobbat

    Amíg ez fennáll, ne is várd, hogy sokan fognak csatlakozni az új világ eszméjéhez.

    Sok emberrel beszélgettem a témáról, említettem nekik az olajcsúcsot, a környezeti pusztításokat, a pozitív visszacsatolások ördögi spirálját és még sok egyebet. Azt látom, hogy még az is, aki hajlandó meghallgatni komolyan és valamennyire el is fogadja a szavaimat, az is kételkedve elutasítja azt, ha a saját jelen kényelméből fel kell adnia valamit. Ez egyszerűen nem megy. Jövőbeli sorcsapások réme nem tántorít el senkit a mai örömöktől.
    Sajnos ezek a tények. Tehát szerintem ki kell dolgozni egy valóban reális alternatívát és azt egy komoly ideológia alapvetésbe kell csomagolni.
    Talán akkor lesz bármire esély, enélkül csak a várakozás izgalma marad...

    1. Egyetértek, hogy az egyik lehetőség, hogy megvárjuk, hogy elfogyjanak az erőforrások (már elfogytak) és átéljük a hanyatlást (most kezdjük átélni). Pontosabban úgy gondolom, hogy ez nem az egyik, hanem az egyetlen lehetőség, az elkerülhetetlen. Amiben én lehetőséget látok, (vagyis azt, hogy miért nem mindegy mostmár minden), hogy az összeomló társadalomból, vagy azután mi alakul ki. Abban is egyetértek veled, hogy a problémák gyökereinek megértése, amik feltárásában szerintem Quinn elég jó munkát végzett, és az emberi attitűd megváltoztatása jelenthet megoldást, illetve az egyetlen lehetőséget.

      Az uralkodó civilizáció elveit jelenleg nagyon nehéz legyőzni. Én sem vagyok sikeresebb ismerőseim között az érveimmel, de nem tudok más utat... Amiben bízni próbálok, hogy ha azok, akik eddig profitáltak a rendszerből és érdekeltek voltak a fenntartásában már nem profitálnak belőle többé, hamar megvonják támogatásukat a rendszertől, és megnyilhatnak valami új felé.

      Én attól tartok, hogy újra előadjuk azt, amit már sokszor az összeomló rendszerek során, hogy a hatalmat egy még koncentráltabb hatalmi elit, vagy őrült diktátor kaparintja meg, aki elhiteti a néppel, hogy egy bizonyos népcsoport, vagy ország, vagy akárki a felelős a jelenlegi problémákért és még véletlenül sem mi magunk. Na ez az a világ, amiben én nem szeretnék élni. És ezt szerintem csak úgy kerülhetjük el, ha minél több emberrel megértetjük, hogy mi vezetett ide, mi az amire fel kell készülniük és miért. Ezért idítottam ezt a blogot is.

      Nem gondolom, hogy egy közös nagy új ideológiára lenne szükségünk. Épp elég volt már ezekből. Amire valóban szükség lenne, hogy felismerjük, hogy az életnek nincs (és valójában semminek sincs) egyetlen helyes útja. Egy szükségszerűen lecsökkent népességszám mellett/után én a globális kultúra megszünését vagy jelentős átalakulását várnám, egy sokkal sokszínűbb, lokális kapcsolatokra épülő, természetközelibb világot, melyben az emberek felismerik az életközösségben betöltött szerepüket és ennek megfelelően élnek. Ahhoz, hogy legalább az esélyét megadjuk ennek és annak hogy elkerüljük a legrosszabb forgatókönyvet, szerintem minden bevethető eszközre és erőnkre szükség lesz. Abban nem értek egyet Quinn-el, hogy csak az elmék megváltoztatása elegendő lenne, hiszen attól, hogy mi magunk "kiszálltunk", a rendszer gépezete percről-percre, óráról-órára tovább pusztítja az életközösséget és éli fel utódaink jövőjét, nincs időnk megvárni azt, amíg mindenki felébred, vagy amíg elérünk egy kritikus tömeget. Szerintem a fentieken felül szükség van aktív és passzív ellenállásra is. Arra, hogy minden szinten megvonjuk a támogatásunkat ettől a rendszertől. Hogy kialakuljon az "ellenállás kultúrája". Változtatnuk kell saját életmódunkon is, megélhetést kell találnunk a "civilizáción kívül". Erre egy lehetőség a Quinn által ajánlott törzsi vállalkozások világa, de nem szükségszerűen ez az egyetlen (nincs egyetlen helyes út! 🙂 )

  5. az igaz, de amit leírtál, az már maga is ideológia 🙂
    ami meg az ismerősöket illeti, ahogy a Bibliában van, jobb 10 oroszlán, mint 7 milliárd birka 🙂
    Tehát azokat kell megtalálni, akik látnak, gondolkodnak és tenni is akarnak. Most kevesen vannak, de az első nagyobb jajj után majd kissé megnő a számuk.
    Az ideológia estében én is ezt állítom, hagyni kell mindenkit szétszéledni. De egy alap kell, hogy legyen. Óvd a környezeted vagy hasonlók. Enélkül nehéz lesz bármit tenni.

    1. Egyetértek (így nem lesz miről vitatkoznunk 🙂 )

      Bár amit az élet egyetlen helyes útjáról, illetve annak nemlétéről írtam, azt én nem nevezném ideológiának. Sokkal inkább tekinteném egy olyan valóságnak, melynek felismerése elvezethet egy fenntartható kultúrához. A Beyond Civilization-ben remekül meg van fogalmazva:

      "Az, hogy valaminek nincs egyetlen helyes útja nem az élet egy útja, nem jobban mint az, hogy ha tudjuk, hogy egy tojás megfőzésének nincs egyetlen helyes módja, az nem a tojás megfőzésének egy módja.

      Az, hogy tudjuk, hogy az életnek nincs egyetlen helyes útja, még nem mondja meg nekünk, hogyan is kellene élnünk, akárcsak az, hogy ha tudjuk, hogy a lefekvésnek nincs egyetlen helyes időpontja, még nem mondja meg nekünk, hogy mikor is kellene lefeküdnünk."

      Amikor az új közös ideológiát említetted, én épp ezért másra gondoltam, de az igaz, hogy ezt is nevezhetjük ideológiának. Kérdés, hogy mit nevezünk annak. Ahogy a "Vallásaink: vajon az egész emberiség vallásai?" című beszédében mondta Quinn, az emberiségnek anno volt egy közös, egyetemes vallása (nevezhetjük ideológiának), ami az animizmus volt. A fenti gondolaton túl az alapja csak annyi, hogy a világ szent hely és az ember ehhez a világhoz tartozik. Ha ezt elfogadjuk alapnak, akkor elindulhatunk egy civilizáción túli világ felé.

      De hangsúlyozom, bár a fentiek már bizonyitottak az emberi faj létezésének elmúlt 3 millió évében, nem kell mindenkinek ezt elfogadnia, ki lehet találni mást is, ha az működőképes, fenn fog maradni. A civilizációval épp az a baj, hogy világosan látszik, hogy nem működőképes.

  6. Bár időben kicsit eltérünk, mégis hozzászólnék a témához. Az egyik fentebbi kérdés kapcsán, miszerint miért a szegényebb népcsoportokra jellemző a nagyobb gyerekvállalási hajlandóság, szerinte az egyik válasz, hogy nekik a gyereknevelési idő nem jelent akkora anyagi kiesést, mint egy gazdagnak. Legalábbis, ha tegyük fel valaki sokat keres, akkor nehezen szánná rá magát, hogy erről a keresetről lemondjon(ez főként a nőkre jellemző manapság az egyre elterjedtebb önállóság miatt, hiszen nekik nagyobb időkiesés), mégpedig a klasszikus bizonytalanság, esetleg az önzés - szebb megfogalmazásában - függetlenség miatt. Tehát összegezve a magasabban képzett rétegek drágábbnak tartják az időt, és fontosabbnak a szabadságot, mint az alacsonyabban képzettek.
    Az alapvető téma érdekes, és egyetértek azzal. A megoldással is, amit javasolsz, hogy szinten kellene tartani az élelmiszergyártást, viszont sajnos az ember maximalizmusa erre alkalmatlan. Ha tegyük fel te termesztenél a kertedben 5 m2-en burgonyát, és valaki azt mondaná, hogy ne termessz, csak 1 m2-en, holott te tudod, hogy bőven meg tudod termelni az 5m2-nyit is, akkor kicsit kellemetlenül érintene nem? Amíg az ember nem képes a hosszabb távú lemondásra, és a "jó lesz valamire" elv mentén halad, addig nehéz a szinten tartás is.

    1. Szerintem nem kell, hogy valaki megmondja, hogy mit termessz és mit nem. Egy kultúrális változásra van szükség, mert a jelenlegi (globálissá vált) kultúrán és gazdaságon belül nincs megoldás. Ha az élelmiszerre nem árucikként tekintenénk, hanem mondjuk szolgáltatásként, akkor nem lennénk közvetlenül érdekeltek abban, hogy a lehető legtöbbet termeljük meg eladásra és exportra és elkezdődhetne egy változás. De ez is csak egy lehetőség. Azzal nem értek egyet, hogy az "ember maximalizmusa" alkalmatlan lenne egy másfajta életmódra vagy gondolkodásra. Ebben a kultúrában ez valóban így van, de az emberi faj nem egyenlő ezzel a kultúrával.

  7. A burgonyás példámmal inkább a mennyiségre céloztam, ha valamiből tudod, hogy képes vagy többre is, akkor jobb esetben nem törekednél a többre? (bár itt már ez egyéniségfüggő, mert a szorgalmasabbak törekednének, a lustábbak lehet megelégednének a kevesebbel is)
    Egyébként valóban, ha szolgáltatásként tekintenénk az élelmiszerre, mint például az ivóvíz szolgáltatására, akkor talán mindenki számára elfogadhatóbb lehetne a túltermelés csökkentésére tett intézkedések magukévá tétele, azonban ehhez szerintem az kellene, hogy meg legyen határozva egy "maximum" földméret, amit termelésre lehet használni, és attól vagy semmiképpen, vagy csak nagyon indokolt esetben lehetne eltérni. Ha nem tiszta közjavakként tekintenének a földre, hanem elfogadnák, hogy egyszerűen közjószág, és van rivalizálás (a kizárhatóság itt most absztrakt tényező), akkor ésszerűbb intézkedéseket tehetnének mind állami, mind regionális szinten. Bár ez csak egy feltételezés.

Comments are closed.