Az olajcsúcs és az ipari mezőgazdaság

/ Ran Prieur írása az olajcsúcsról és a mezőgazdaságról, fordítás általam: /

Stuart Staniford közzé tett egy terjedelmes írást, melyben rámutat arra, hogy az olajcsúcs valójában segíti az ipari mezőgazdaság térhódítását, legalábbis rövid és középtávon. A hosszú távú trend az emberközelibb földművelés irányába mutat. Ha feltételezzük, hogy Staniford meglátásai helyesek, akkor azt jósolhatjuk, hogy az olajcsúcs a megafarmokat még nyereségesebbé fogja tenni, mivel a munkaerőköltségeiket leszorítják és bár többet költenek olajra, az élelmiszer ára rohamosan növekedni fog. Ám ha az ár növekszik, kevesebbet adnak majd el belőle, mivel kevesebb ember tudja megfizetni. És ha kevesebbet adnak el, akkor nem fognak újabb és újabb földet vásárolni és eke alá hajtani. Az olajalapú ipari-mezőgazdasági vállalatok ezért fúziók és felvásárlások révén lesznek egyre nagyobbak, míg az összes általuk felhasznált földterület a gazdaság hatására csökkenni fog. Egy szint után ezek a földterületek olyan emberek számára fognak élelmet termelni, akiknek nem futja a megacégek profitjára. A kormányzati támogatások csak lassíthatják a folyamatot, és csak addig, amíg a kormányoknak van elég pénzük arra, hogy ilyen támogatásokat finanszírozzanak.

Tehát az ipari mezőgazdaság egyre inkább a gazdagokat fogja etetni, de mi fognak enni a többiek? Nem leszünk egyik pillanatról a másikra önellátóak, de fokozatosan egyre kevesebb olajalapú ételt fogunk venni és egyre nagyobb hányadát fogjuk magunk megtermelni. Elképzelhető, hogy a babot és a tököt magad termeszted, de a búzát a kovászos kenyérhez és a csirketáphoz megveszed majd. Azok akik sem megfizetni, sem megtermelni nem tudják az élelmüket, odavesznek - nem valószínű, hogy az éhezéstől, hanem inkább mindazon rossz dologtól, ami a szegényekkel egy összeomló társadalomban történik, mielőtt még éhezni kezdenének.

De lehet az ipari mezőgazdasággal versenyezni? Nincs rá szükség! Staniford azt állítja, hogy az "ipari mezőgazdászok elképesztően hatékonyak", de ez csak akkor igaz, ha a hatékonyságot pénzben mérjük, egy olyan világban ahol az olaj olcsó, az emberi munkaerő viszont drága. Ha nincs állásod, a saját munkaerőd ingyen van és ha organikusan termelsz, olajat sem kell vásárolnod. Az igaz, hogy a profitért dolgozó kis mezőgazdász cégek nem nyerhetnek a nagyokkal szemben. De míg az ipari mezőgazdaság monopolizálódik az egyik, folyamatosan csökkentő piaci szegmensben, addig a bizalmon alapuló kertészeti gazdaság meghódítja a piac másik, növekvő szegmensét.

Michael (egy hozzászóló) egy rémisztő lehetőséget hoz fel: képzeljük el, hogy az ipari agrárium képes lenne helyettesíteni az olajat bioüzemanyaggal! Vagy, hogy képesek lesznek a hatalmas napenergia erőművekből nyert energiával közvetlenül élelmet szintetizálni. Ez elvezetne minket minden jóérzésű ember rémálmához, ahhoz amiért a jobboldaliak utálják Al Gore-t, a baloldaliak pedig a Monstanto-t. Félünk egy olyan társadalomtól ami globális, elnyomó és fenntartható: egy összeomlás-biztos disztópiától. Ha még tovább akarunk menni, feltételezzük, hogy ez a rendszer ellenáll a klímaváltozásnak és figyelmen kívül hagyjuk Joseph Tainter elméletét is a rendkívül komplex társadalmak összeomlásáról. Ekkor úgy tűnne, örökre végünk van. Ez egy olyan világ lenne, ahol az ipari mezőgazdaság eteti az egyre növekvő gazdag réteget, a szegénységet felszámolnák, a "gazdagok" lennének a "mindenki", ők sétálnának a napelemmel működtetett fűnyírók mögött, ők végeznék a sivár irodai munkát, ők játszanának a videojátékokkal, amikben a tetteknek legalább értelme és hatása van és vásárolnák a mag nélküli élelmet, elvéve az egyetlen esélyünket, hogy a magokat félretéve akár egy kis rést üthessünk totális rabszolgaságunkon.

Ezen a ponton már csak egy kártyánk marad: a pszichológiai fenntarthatatlanság. Ha nincs szabad kezünk a munkánkban, rosszul végezzük; ha a társadalmunk az életet értelmetlenné teszi, le akarjuk dönteni. Úgy hiszem, hogy a Tea Pártiaknak (Tea Party) is ez a tudattalan indítékuk. Ők érzelem alapján jutottak el oda, ahová az Unabomberek értelem alapján: utálják ezt a világot és tönkre akarják tenni.

Vannak az emberi leleménynek jobb módszerei is egy rossz rendszer ledöntésére. De ha kudarcot vallunk, a másik forgatókönyv még rosszabb. Ha egy tech rendszer az emberi döntéstől függetlenné válik, de továbbra is szüksége van az emberi jelenlétre, életünk bennragadhat a totális bezártság és tiszta horror világában - csakúgy, mint napjainkban az állatok az üzemi gazdaságokban. Ha a biotechnológiának sikerül megfordítania az öregedést, talán haláltól sem menekülhetünk. Addig fognak kínozni míg kiég a nap, de csillagközi kolóniákkal akár örökké.

Nem hiszem, hogy ez megtörténne. Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy mindaddig, míg az ipari mezőgazdaság erősödik, ezen az úton járunk és így vagy úgy, de más irányt kell vennünk. Az alternatív utak nem merülnek ki abban a néhányban, amiket már kipróbáltunk. Magasabbra is tehetjük a lécet, törekedhetünk permakultúrás élelem erdőkre, decentralizált manufaktúrákra, 100% -ban alulról-felfelé építkező társadalmi rendszerekre és globális tudatosságra.