Emberhez méltó élet?

/ Az egyik kedvenc részem Daniel Quinn - Izmael című könyvéből: /

Az Elvevők bármikor is találkoztak vadászó-gyűjtögetőkkel, akik olyan helyet foglaltak el, melyet ők maguknak akartak megkaparintani, megpróbálták elmagyarázni nekik, miért kellene felhagyniuk az életstílusukkal, és miért kellene Elvevőkké válniuk. Így győzködték őket: „Ahogy ti éltek, az nemcsak, hogy nyomorúságos, de helytelen is. Az embert nem arra teremtették, hogy így éljen. Ne harcoljatok hát ellenünk! Csatlakozzatok a forradalmunkhoz, és segítsetek nekünk, hogy a világot az ember Paradicsomává változtassuk!”
– Így van.
– Te a… a mindentudó misszionárius szerepét játszod… én pedig a vadászó-gyűjtögető emberét fogom játszani. Magyarázd meg nekem, hogy az az élet, amelyet én és a népem kielégítőnek találtunk évezredekig, miért zord, undorító és visszataszító!
– Szent Isten!
– Figyelj ide, majd én elindítalak!… Bwana, te azt mondod nekünk, hogy az a mód, ahogyan mi élünk, nyomorúságos, helytelen és szégyenletes. Azt mondod, hogy az embereknek nem ilyen életet szántak. Ez zavarba hoz bennünket, Bwana, mert évezredekig úgy tűnt számunkra, hogy ez jó mód az életre. De ha ti, akik a csillagokba utaztok, és szavaitokat a gondolat sebességével külditek körbe a világban, azt mondjátok, hogy nem az, akkor nagyon erősen oda kell figyelnünk a mondanivalótokra.
– Nos… én úgy veszem észre, hogy ez számotokra jónak tűnik. Ez azért van, mert tudatlanok, műveletlenek és ostobák vagytok.
– Pontosan így van, Bwana. Arra várunk, hogy ti felvilágosítsatok bennünket. Áruljátok el nekünk, hogy miért nyomorúságos, ocsmány és szégyenletes az életünk!
– Azért, mert úgy éltek, mint az állatok.
Izmael zavartan vonta össze a szemöldökét. – Nem értem, Bwana. Úgy élünk, ahogy a többiek. Elvesszük a világtól azt, amire szükségünk van, a többit pedig békén hagyjuk, épp úgy, ahogy az oroszlán meg az őz cselekszik. Az oroszlán meg az őz szégyenletes életet él?
– Nem, de az azért van, mert ők csak állatok. Az embereknek nem helyes így élniük.
– Ó – mondta Izmael –, mi ezt nem tudtuk. És miért nem helyes így élnünk?
– Azért, mert ha így éltek… akkor nem irányítjátok az életeteket.
– Izmael felém bökött a fejével. – Milyen értelemben nem irányítjuk az életünket, Bwana?
– Nem irányítjátok mindenek közt a legalapvetőbb szükségletet, a táplálékkészletet.
– Nagyon zavarba hozol, Bwana. Mi, ha éhesek vagyunk, elmegyünk és keresünk valami ennivalót. Milyen irányításra van még szükség ezen kívül?
– Jobban tudnátok irányítani, ha ti magatok ültettétek és neveltétek volna.
– Hogyhogy, Bwana? Mit számít az, hogy ki ülteti és neveli a táplálékot?
– Ha ti magatok ültetitek és nevelitek, akkor biztosan tudjátok, hogy az ott lesz.
Izmael gyönyörűséggel vihogott. – Igazán ámulatba ejtesz, Bwana! Mi így is biztosan tudjuk, hogy az ott lesz. Az egész élővilág táplálékból áll. Azt hiszed talán, hogy el fog osonni az éj leple alatt? Hova menne? Mindig ott van, napról napra, évszakról évszakra, évről évre. Ha nem így lenne, mi ketten nem lehetnénk itt, hogy beszélgessünk róla.
– Na igen, de ha ti magatok ültettétek és neveltétek volna, akkor tudnátok irányítani, hogy mennyi táplálékotok legyen. És akkor elégedetten mondhatnátok: „Nos, idén több yamgyökerünk lesz, idén több babunk lesz, idén több eprünk lesz.”
– De Bwana, ezek a dolgok bőségesen teremnek, anélkül, hogy mi a legcsekélyebb erőfeszítést tennénk. Miért bajlódnánk azzal, hogy elültessük azt, ami amúgy is megterem?
– Na igen, de… soha nem fogytok ki semmiből? Soha nem kívánjátok azt, hogy de jó lenne most egy yamgyökér, közben pedig azt veszitek észre, hogy nem terem több vadon?
– Igen, ebben is van valami. De nálatok nem ugyanez a helyzet? Ti soha nem kívánjátok azt, hogy de jó lenne most egy yamgyökér, közben pedig azt veszitek észre, hogy nem terem több a földjeiteken?
– Nem, mert ha azt kívánjuk, hogy de jó lenne most egy yamgyökér, elmehetünk a boltba, és vehetünk egy konzervnyit belőle.
– Igen, erről a rendszerről hallottam valamit. Áruld el nekem a következőt, Bwana! Az a yamgyökér-konzerv, amit az áruházban vásároltok – hány ember dolgozott közületek azon, hogy azt a konzervet odategye elétek?
– Ó, hát több száz, gondolom. Termelők, betakarítók, teherautó-sofőrök, pucolók a konzervgyárban, a berendezéseket működtető emberek, a konzerveket dobozolók, a dobozokat kihordó teherautók sofőrjei, azok, akik kicsomagolják a dobozokat az áruházban és így tovább.
– Már megbocsáss, Bwana, de ez úgy hangzik, mintha elmebajosak lennétek; mindezt a munkát elvégezni csakis azért, hogy bebiztosítsátok, soha nem érhet csalódás benneteket a yamgyökér ügyében. Az én népemnél, ha mi megkívánunk egy yamgyökeret, egyszerűen elmegyünk, és kiásunk egyet – ha pedig egyet sem találunk, akkor találunk valami mást, ami éppoly finom, és nem kell több száz embernek azon dolgoznia, hogy a kezünkbe tegye.
– Nem érted a lényeget.
– Bizonyára így van, Bwana.
– Nézd, a lényeg a következő – sóhajtottam. – Ha nem irányítjátok a saját táplálékkészleteteket, akkor a világ kénye-kedvének kiszolgáltatva tengetitek életeteket. Nem számít, hogy mindig volt elég. Nem ez a lényeg. Nem élhettek az istenek szeszélyeinek kiszolgáltatva. Ez egyszerűen nem emberhez méltó élet.
– Na de miért, Bwana?
– Nos hát… idefigyelj! Egy nap elmentek vadászni és elejtetek egy őzet. Ez eddig rendben van. Óriási. De nem ti irányítottátok, hogy az őz ott legyen, ugye?
– Nem, Bwana.
– Másnap elmentek vadászni, és nincs egy őz se, amit elejthetnétek. Ez még soha nem fordult elő?
– De biztosan, Bwana.
– Na hát ez az. Mivel nem ti irányítjátok az őzet, nincs őz. Tehát mit tesztek?
Izmael vállat vont.
– Csapdába ejtünk néhány nyulat.
– Pontosan. Nem kellene nyulakkal beérnetek, ha őzet akartok.
– És ezért szégyenletes az életünk? Ezért kellene lemondanunk egy olyan életmódról, amit nagyon szeretünk, és el kellene mennünk a ti gyáraitok egyikébe? Mert nyulat eszünk, amikor nem találunk őzet?
– Nem. Hadd fejezzem be! Nem ti irányítjátok az őzet – és a nyulakat sem ti irányítjátok. Tegyük fel, hogy egy nap elmentek vadászni, és nincs se őz, se nyúl. Akkor mit csináltok?
– Akkor eszünk valami mást Bwana. A világ tele van táplálékkal.
– Na igen, de figyelj csak! Ha ti mindebből nem uraltok semmit… – megvillantottam a fogaimat felé. – Nézd, nincs biztosíték arra, hogy a világ mindig tele lesz táplálékkal, ugye? Felétek soha nem volt szárazság?
– De bizonyára volt, Bwana.
– Nos, mi történik olyankor?
– A füvek elszáradnak, az összes növény elszárad. A fák nem hoznak gyümölcsöt. A vad eltűnik. A ragadozók megfogyatkoznak.
– És veletek mi történik?
– Ha a szárazság nagyon súlyos, akkor mi is megfogyatkozunk.
– Úgy érted, hogy meghaltok, ugye?
– Igen, Bwana.
– Há! Ez a lényeg!
– Szégyenletes meghalni, Bwana?
– Nem… Megvan. Nézd, a következő a lényeg: Azért haltok meg, mert az istenek kénye kedvének kiszolgáltatva éltek. Azért haltok meg, mert azt gondoljátok, hogy az istenek gondoskodni fognak rólatok. Az állatoknál ez így van rendjén, nektek viszont ennél bölcsebbnek kellene lennetek.
– Nem kellene az istenekre bíznunk az életünket?
– De nem ám! Önmagatokra kellene bíznotok az életeteket. Az az emberhez méltó életmód.
Izmael megrázta a fejét. – Ez valóban szomorú hír, Bwana. Időtlen idők óta az istenek kezei közt élünk, és – nekünk legalábbis eddig úgy tűnt – jól élünk. Az istenekre hagytuk a vetés és termesztés minden munkáját, gondtalan életet éltünk, s úgy tűnt, hogy mindig van elegendő a számunkra a világban, mert – íme – itt vagyunk!
– Igen – mondtam neki komolyan. – Itt vagytok, és nézz végig magatokon! Nincs semmitek. Meztelenek és otthontalanok vagytok. Biztonság, kényelem, lehetőségek nélkül éltek.
– És ez azért van, mert az istenek kezei közt élünk?
– Pontosan. Az istenek kezei közt semmivel sem vagytok fontosabbak, mint az oroszlánok, a gyíkok vagy a bolhák. Ezeknek az isteneknek a kezei közt – ezeknek, akik az oroszlánokról, a gyíkokról és a bolhákról gondoskodnak – teljesen közönségesek vagytok. Számukra ti is csak ugyanolyan állatok vagytok, mint a többi, akiket etetniük kell. Várj egy pillanatot – mondtam, és becsuktam a szemem néhány percre. – Ez nagyon fontos. Az istenek nem tesznek különbséget köztetek és más teremtmények között. Nem, nem egészen erről van szó. Várj. – Újból munkához láttam, aztán megpróbáltam ismét. – Íme: Amiről az istenek gondoskodnak, az elég ahhoz, hogy állatként éljetek – ezt elismerem. De hogy emberként éljetek, arról nektek kell gondoskodnotok. Azt az istenek nem fogják megtenni helyettetek.
Izmael döbbenten nézett rám. – Úgy érted, hogy szükségünk van valami olyasmire, amit az istenek nem akarnak megadni nekünk, Bwana?
– Úgy látszik, igen. Ők megadják nektek azt, amire ahhoz van szükségetek, hogy állatként éljetek, azt azonban nem, amire azon felül az emberi léthez szükségetek van.
– De hát ez hogy lehet, Bwana? Hogy lehet az, hogy az istenek elég bölcsek ahhoz, hogy megformálják a világegyetemet, a földkerekséget és a földkerekség életét, de nem elég bölcsek ahhoz, hogy megadják az embereknek azt, amire az emberré váláshoz szükségük van?
– Nem tudom, hogy lehet, de így van. Ez a tény. Az ember az istenek kezei közt élt hárommillió évig, és hárommillió év elteltével semmivel nem volt jobb helyzetben, nem tartott előrébb, mint a kezdetekkor.
– Igazán, Bwana, ez különös hír. Miféle istenek ezek tulajdonképpen?
– Ezek, barátom, hozzá nem értő istenek. Ezért kell teljes mértékben kivennetek az életeteket a kezeik közül. A saját kezeitekbe kell vennetek az életeteket. – mondtam nevetve.
– És azt hogyan csináljuk, Bwana?
– Mondom, hogy hozzá kell fognotok a saját táplálékotok termesztéséhez.
– De min fog ez változtatni, Bwana? A táplálék táplálék marad, függetlenül attól, hogy mi ültetjük és neveljük, vagy az istenek.
– Pontosan ez a lényeg. Az istenek csak annyit ültetnek, amennyire szükségetek van. Ti többet fogtok ültetni, mint amennyire szükségetek van.
– Mi célból, Bwana? Mi a jó abban, ha több táplálékunk van, mint amennyi szükséges?
– A fenébe! – kiáltottam. – Megvan!
Izmael mosolygott és azt mondta: – Szóval mi a jó abban, ha több táplálékunk van, mint amennyi szükséges?
– Ez hát az egész istenverte lényeg! Ha több táplálékotok van, mint amennyi szükséges, akkor az isteneknek nincs hatalma felettetek!
– Fittyet hányhatunk rájuk.
– Pontosan.
– Na de mégis, Bwana, mit tegyünk ezzel a táplálékkal, ha nincs rá szükségünk?
Félreteszitek! Félreteszitek, hogy keresztülhúzhassátok az istenek számításait, amikor ők úgy döntenek, hogy most rajtatok az éhezés sora. Félreteszitek, így aztán ha szárazságot küldenek rátok, azt mondhatjátok: „Én aztán nem, az Isten verje meg! Én nem fogok éhezni, és ez ellen nem tehettek semmit, mert az életem most már a saját kezeim között van!”

Kapcsolódó bejegyzések:
Szűkösség vagy bőség
Izmael
A civilizáción túl
Ádám meséi