A Magaslatok Istene

/ Michael Schultz - The God of High Places - fordítás általam: /

Akár veszélyes ez a tudás, akár nem, eljött az idő, hogy hallj róla. Az emberi faj jövőbeni életképessége érdekében nagyon fontos, hogy megértsük ezen Isten imádatának módszereit és indítékait. Én csupán egy mókus vagyok, aki az élet fájának lombjai közt ropogtatja a makkot, de a Magaslatok Istenéről szóló tudás már elkezdett terjedni, és el kell, hogy jusson a fa minden szegletébe, a gyökereitől a csúcsáig. Az első dolog, amit tudnod kell, hogy a Magaslatok Istene egy nagyétkű Isten. A második dolog, amit tudnod kell, hogy soha sem lakik jól. A harmadik pedig, hogy ha nem vagy része a kiválasztottaknak, jó esélyed van a vacsorájává válni. Miért vagyok én ezen a tányéron? - kérdezheted. Azért, mert a Magaslatok Istene áldozatokat követel.

Ez az ő lényege, és amikor azt mondom "ő", férfit értek alatta, mert a Magaslatok Istene a világmindenség maszkulin erejéhez igazodik. Pillanatnyilag ez az Isten saját örömére erőszakolja a Földet, számos követőjének segítségével, szerte a világon. Ha jobban tudsz tőle aludni, nevezheted ezt az Istent egy hasonlatnak is, és valóban metaforaként működik, minden tájon más alakban. De akárhogy is nevezik, az éhes, bélpoklos Isten mindig ugyanaz az Isten volt. Az emberiség történelme során voltak idők és kultúrák, amikor ez az Isten a hierarchia csúcsára emelkedett. Ő a Magaslatok Istene és a magas helyeken érzi magát a legjobban. Hogy elfoglalhassa ezeket a magaslatokat, hogy a legjobban szolgálhassuk, ajándékokkal kedveskedik azoknak, akik hajlandóak kivenni mindebből a részüket.

Elmesélem, mikor találkoztam először ezzel az Istennel, de ehhez hadd térjek vissza az akasha feljegyzéseimhez. A bimbódzó azték birodalom peremén történt és én egy földműves voltam. Ez volt az első mező, amit emberként bevetettem, a magokat gondosan ültettem és szépen fejlődtek. A kukoricám erős volt és jól nőtt, és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a hozam tetszeni fog majd az életem párjául választott nőnek. Nagy örömmel vártam a betakarítás idejét. Egy hónap volt hátra az aratásig, amikor eljöttek hozzánk az aztékok. Nem baráti látogatás volt. Felégették az összes terményünket és tudatták velünk, hogy ettől az évtől kezdve rajtuk múlik a túlélésünk. A földünk az övék lett, mi pedig a rabszolgáikká váltunk.

Fiatal és erős férfi voltam ekkor, a bosszú tüze fényesen lángolt a szívemben és sikerült összeszednem néhány társamat a a törzsünkből, hogy visszavágjunk az aztékoknak. Kevesen voltunk, ezért azokat a taktikákat használtuk, amit a keveseknek mindig használniuk kell, amikor a sokasággal állnak szemben. Lopakodva támadás, a helyismeret kihasználása a visszavonuláshoz, gyors rajtacsapások, hogy elláthassuk magunkat élelemmel. De túl kevesen voltunk és az aztékok végül ránk találtak és a nyakunknál fogva hurcoltak el városukba. Hatalmas tó közepén épült, hosszú hidak vezettek befelé. Soha sem láttunk ennyi embert egy helyen, mivel korábban mindig a saját határainkon belül éltünk.

De miután megtudtuk, hogy mi vár ránk, nehéz volt élveznünk a metropolisban látottakat. Mi voltunk az aratásért cserébe nyújtott áldozatok. A mi vérünkkel etetik Huitzilopochtli-t, ahogy ebben az időben és helyen a Magaslatok Istenét hívták. A nagyétkű Isten éhes volt, és mi voltunk a vacsora. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a történet jól végződött, de sajnos nem így történt. Felvezettek a központi piramis lépcsőjén, az engem megelőző több száz áldozat vére a lépcsőfokokat fakó és fényes vörös mintázatúra festette. Lefektettek az oltárra és a szívemet a mellkasomból, egy elképesztően díszes pompába öltözött pap vágta ki. Amint meghaltam, megértettem, hogy kinek is lettem én feláldozva és láttam az alattam elterülő egész várost. Gyönyörű és borzalmas pillanat volt.

A Magaslatok Istene elragadott engem, de a lelkem nem volt az övé, és láttam az őt szolgáló papok jussát. Életük során a papoknál a szó és a vagyonnal és hatalommal járó összes dísz, minden amit a Magaslatok Istene csak nyújtani képes. De a halálban... Erre nincsen szó és túl magas az ár, amit meg kell fizetni. Tudd, hogy nem várom el, hogy bármit is elhiggy ebből a történetből, ha az segít, tekintsd pusztán hasonlatnak. Engem már feláldoztak a Magaslatok Istene előtt. Voltam az asztalon, és az akaratom és testem legbelső magját ölték meg, hogy egy örökké éhes gyomor étkéül szolgáljon. Most már képes vagyok rá, hogy felismerjem ez az Istent, és nem utálom őt. Csak úgy gondolom, hogy undorító és tiszteletet nem érdemlő, szánalmas lény.

Talán azon tűnődsz, hogyan lehet felismerni ennek az Istennek a ténykedését mai világunkban. Az igazság az, hogy mindig elvegyül a tömegben. Kinek a véleménye számít? Hol van a piramis? Ne felejtsük el, hogy akiknél a szó, azok rendelkeznek a tervek végrehajtásához szükséges hatalommal. Akiknél a szó, mindig áldozatokról beszélnek, de önmagukat sohasem áldozzák fel. Eljutottunk a pontig, amikor a papok globálissá váltak, ez az egyik oka, hogy a történelem jelen időszaka miért van tele válsággal és változással. Tudod még követni? Rájöttél, kik a papok?

Nos, ha még most sem világos, adok még egy kis gondolkodási időt, addig kifejtem, mi az oka, hogy a papok képesek elvegyülni a tömegben. Képzelj el egy emberekből álló piramist, a felfele vezető út mindenki más hátán mászva vezet. A piramis tetején, ahonnan a legjobban lehet szónokolni, átvitt értelemben szinte mindenki más vállán állsz. A papok hatalma abban rejlik, hogy el tudják hitetni a terhet tartókkal, hogy ez egy teljesen magától értetődő dolog. Az azték birodalomban az istenek által követelt véráldozat, egyszerűen az élet része volt. Csak úgy képesek a papok ebbe pozícióba kerülni, hogy az istenektől való félelem felhasználásával, egyben tartják a piramist. A jó erkölccsel és lelkiismerettel rendelkező emberek azt mondják majd, "A dolgok ilyenek, nem változtathatunk a dolgok rendjén."

Ez a fő oka, hogy a Magaslatok Istene uralni képes egy kultúrát. Azok, akik hatalmat akarnak, megküzdenek érte, és még azok is, akik nem akarnak, fenntartják a struktúrát ami ezt lehetővé teszi, mert elhiszik, hogy mindez teljességgel természetes. Nos, eljött az ideje, hogy lerántsuk a leplet a Magaslatok Istenéről. A bélpoklos Isten napjainkban a piacokat uralja. Papjai a felhőkarcolók termeiben ülnek szerte a világon, ahová a köznép nem léphet be. A papok és különös Istenük kedve szerint szolgálunk, mert elhisszük, hogy a piac az, "ahogyan a dolgok vannak". A fejlett országokban csak most kezdődnek áldozataink , de a "fejlődő" világban már régóta zajlanak.

A hívők elitje ezt a globális papságot az emberi kultúrában elérhető legnagyobb befolyáshoz juttatta. Miközben a világ a gazdasági válsággal küzd, a papok rendje a világ erőforrásainak mind nagyobb és nagyobb részét fogyasztja. És mi megengedjük mindezt, mivel tudtunkon kívül arra neveltek, hogy elhiggyük, a piac láthatatlan keze a természet törvényeiből fakad. Az igazság azonban az, hogy a láthatatlan kéz a Magaslatok Istenének keze, és ez napról napra egyre világosabban látszik. Ez az a kéz, ami elvesz a szociális hálóból és a bankigazgatók zsebébe tesz, ami elvesz az éhes gyermekektől és a kereskedők zsebébe tesz, ami elveszi Földünk közös forrásait és bankbetétlufivá alakítja a kiválasztottaknak. A papságnak.

Fontos megjegyezni, hogy az elit nem egyenlő a papsággal, néhányan valóban erőszakkal vagy világrengető ötletekkel kerülnek a csúcsra, de ők a kisebbség és nem ők hozzák a legtöbb döntést. A piramis tetején többnyire vér és korrupció van, függetlenül attól, mennyire szépen szőttek a jelmezek. A döntések, amiket ebben az előnyös helyzetben hoznak, alapvetően két irányba húznak. Hogy a piramis alján lévők ne ismerjék fel, hogy a tetejét szolgálják, miközben ők is oda igyekeznek, és hogy a világ erőforrásai a bélpoklos Isten szolgálóinak kezében összpontosuljanak. Még mindig az ő eledelei vagyunk, és mindaddig azok leszünk, amíg a papok törekvései sikerrel járnak.

De a játszmának még nincs vége, és azok, akik a játékszabályokat írták, rettegnek attól, hogy egyszer csak úgy döntünk, hogy abbahagyjuk a játékot. Fedezzünk fel új módokat a bolygó forrásainak felhasználására, nem csak egyes kiváltságosok, hanem mindenki javára. Ismerjük fel, hogy a természet rendszereivel egyensúlyban kell élnünk, és nem a kárukra. Vegyük észre, hogy a piramis alapjai lévén, a mi saját cselekedeteink azok, amik fenntartják azt. Nézzünk a Magaslatok Istenének szemébe és mondjuk azt, "LÁTLAK TÉGED."

Én csak egy mókus vagyok az élet fáján, de láttam a Magaslatok Istenét. A szívembe néztem és rájöttem, korábbi életeim során a nagyétkű Isten eledele voltam. Amire képtelen vagyok, hogy csöndben rettegve várjam, míg ezen csillapíthatatlan étkű Isten, soha véget nem érő lakomáján, mindannyiunkat felfal áldozatául. Nem félek a Magaslatok Istenétől, voltam már az oltárán. Lehet, hogy újra oda jutok, de a tragédia az, ha nem állsz ellen, mikor látod, hogy kevesek kapzsiságából nyert hatalmával trónol. Rohadjon meg.

LÁTLAK.

2 thoughts on “A Magaslatok Istene

Comments are closed.