Szűkösség vagy bőség?

/ Economy, Ecosystem, Elohim címmel jelent meg egy remek írás a Mythodrome-on. Részlet az esszéből, saját fordításban: /

Mért kellene [földet művelnünk], amikor oly sok mongongo dió van a világon? — Dél-Afrikai busmanok

Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. —Názáreti Jézus (Lukács 12:27-29, Károli Gáspár fordítása)

Száz vagy még több különféle, az összeomlást figyelő blog és weboldal hírforrására iratkoztam fel. Olajcsúcs, gazdasági válság, a természet pusztulása, túlnépesedés, politikai polarizáció, stb, stb. Minden napom egy csésze forró kávéval és körülbelül egy órán át, a borzalmak megfigyelésével, a szorongás és a lorazeprám (nyugtató) között ingadozva szokott indulni.

Az utóbbi időben azonban elkezdett csökkenni a világvége-hívők gondolataimra gyakorolt hatása. Nem arról van szó, hogy már nem hiszem, hogy ránk szakadna az ég - abszolút ránk fog szakadni, és úgy gondolom, hogy akinek van csak egy csöppnyi józan esze, az látja ezt. Egyszerűen csak többé már nincs meg bennem ez az érzés. Amióta komolyan foglalkozni kezdtem a nyugati mitológia tanulmányozásával, a "világvége" egy halványodó valóság lett számomra. [...]

Gazdaságok és ökoszisztémák

Évekkel ezelőtt olvastam Michael Rotschild Bionomics: Economy as Business Ecosystem (A gazdaság, mint üzleti ökoszisztéma) című könyvét és nagy hatással volt rám. A könyv központi témája, hogy a gazdaságok valójában önszerveződő jelenségek, amik a természetben megfigyelhető mintákat követik. Idézet az előszóból:

A kapitalizmus, a piacgazdaság, a szabad vállalkozás rendszere - vagy hívd aminek akarod - nem tervezés eredménye. Ahogyan a földi élet esetében, itt sem volt szükség tervezésre. A kapitalizmus egyszerűen csak megtörtént és továbbra is meg fog történni. Egészen spontán. Ha nem nyomják el, a kapitalizmus virágzik, mert egy természetes jelenség. Így rendezkedik be a túlélésre az emberi társadalom, egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező világban.

A kapitalista gazdaságot a legjobban úgy érthetjük meg, ha élő ökoszisztémaként tekintünk rá. A természetben megfigyelt kulcsjelenségek: verseny, specializáció, együttműködés, kizsákmányolás, tanulás, növekedés és néhány további - az üzleti életben is központi szerepet játszanak. Sőt, a globális ökoszisztéma és a modern ipari társadalom felemelkedésében szembetűnő párhuzamokat fedezhetünk fel.

. .

Az itt leírt analógia szerint a vállalatok olyanok, mint az élőlények, összetett belső hierarchiára épülnek. Az egyik a populációkat, egyéneket, szerveket, szöveteket alkotó sejtekre épül, míg a másik az iparágakat, vállalatokat, részlegeket alkotó munkacsoportokra. Néhány élőlény és néhány vállalat, mint amilyen a baktérium és az egyéni vállalkozások, aprók, de roppant nagy számban és változatosságban találhatók meg, míg mások, mint a kék bálna és az IBM, hatalmasok és kevés van belőlük.

Mérettől függetlenül, minden életforma a specializálásra törekszik, olyan túlélési módokat keresve, ahol csak néhány közvetlen versenytárssal kell szembenéznie. A fej-fej melletti verseny elkerülése - a vadonban és a piacon is - változatosságot eredményez, viszont elősegíti a kölcsönös függőséget. A kölcsönösen előnyös kapcsolatok gyakoriak a fajok között, és az üzleti életben is visszaköszönnek, ahol a legtöbb kapcsolat a kölcsönös jövedelmezőségen alapul. A verseny és az együttműködés két jelensége idővel egyrészről változatosságot és bőséget teremtett a földi ökoszisztémában, másrészről összetettséget és termelékenységet a globális piacgazdaságban.

Rothschild meglátásai néhányakat bizonyára megerősítenek hitükben, hogy a szabad piac a szűkös erőforrások felhasználásának leghatékonyabb módja; míg másokat undorral tölt el, mert úgy gondolják, hogy a szabad piacok megrövidítik a szegényeket a szűkös erőforrásokhoz való hozzáférés jogában. Mindkét reakció alapjául a szűkösség feltételezése szolgál.

Az egész nyugati civilizáció, az első naptól kezdve, a szűkösség legyőzéséért folytatott rögeszmés-kényszeres küzdelemről szól. Valójában ez az egyetlen célja. A természetet egy rideg, mélységes mélységnek látjuk, ahol csak folyamatos szenvedéssel és fájdalommal lehetséges a Föld kincseinek kierőszakolása. A Nyugat célja, hogy végleg megszerezze a Föld összes kincsét, és hogy megnyerje a szűkösség elleni háborút, elpusztítva ezáltal forrását. A szűkösség egy önbeteljesítő jóslat, egy pozitív visszacsatolási kör.

A gazdaságok azért működnek úgy, ahogy az ökoszisztémák, mert az emberek ökoszisztémán belüli működésre fejlődtek ki. Szó szerint ez van a DNS-ünkben. De mivel elköteleztük magunkat a szűkösség elképzelése mellett, képtelenek vagyunk ténylegesen utánozni a természet bőségét. A gazdaságunk az ökoszisztéma elferdült változata, csak homályosan tükrözi a valóságot, olyasvalami, ami csak a sémákat a tényekkel összetéveszteni képes fajok között alakulhat ki.

A nyugati civilizáció szakítása a vadászás-gyűjtögetés folytonosságával teljes mértékben kognitív esemény volt, ami a világ érzékelésének drámai változását eredményezte, de ez nem változtatta meg a Föld, a világegyetem, vagy bármi más alaptermészetét. A szűkösség elképzelése annyira be van épülve a világnézetünkbe, hogy bármely más elképzelés idegennek, vallásosnak, mágikusnak, egy rakás szarnak tűnik.

Rotschild alapvető megfigyelése helytálló, de hiányos. A természet működésének alapja csak akkor a szűkösség, ha így akarjuk látni. Ha minden feltalálás forrása a hiányérzet, akkor az afrikai busmanok nem érzik a hiányt - máskülönben folyamatosan új dolgokat találnának fel. Ez nem a "feltalálás kudarca". Hanem a bőség megtapasztalásának bizonyítéka.

Az élet fája

És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját. (Mózes 13:22-24, Károli Gáspár fordítása)

A nyugati mitológia a fenti idézetben nyíltan láttatja a szűkösség alapján való gondolkodás és a civilizáció felemelkedése közötti kapcsolatot.

Az élet fája a halhatatlanságot jelképezi, az "örök élet" képességét. Mi nyugatiak, ezt mindig egy jövőbe mutató végtelen egyenesként értelmeztük, pedig az olvasni még nem tudó emberek, akiktől ez a történet eredetileg származik, nem rendelkeztek a végtelen lineáris jövő képzetével, és a halálról alkotott elképzelésük sem úgy nézett ki, mint a miénk. Ehelyett számukra az "örökké élni", egész egyszerűen az általuk ismert élet folytatódását jelentette. [...]

Az élet fájától való eltiltás, a nyugodt, bőséges kőkorszaki lét végét jelenti. Az én-mások, a jóság-gonoszság, a bőség-szűkösség dualizmusával bekövetkezett kognitív váltás egyszerűen összeférhetetlen a vadászó-gyűjtögető életmóddal - annyira összeférhetetlen, hogy a Kerúbok és a villogó pallos lángja őrzik, hogy ez a fajta megismerés még véletlenül se juthasson vissza az édenkertbe. Az a fajta élet, amit ezek az emberek ismertek véget ért, és a szűkösség ellen vívott fenntarthatatlan küzdelem került a helyébe. Kulturális fejlődésünk minden egyes lépcsőfoka, a vadászás-gyűjtögetéstől a birodalomig, egy kísérlet volt a szűkösség felszámolására; a földművelés; majd a gabonák tárolásával a letelepedés; a társadalmi hierarchiák felemelkedése, a szűkösség elleni tartalékokért hatalmas erőforrásokat követelő királyok, és a tartalékokból részesedésért cserébe hűséget ígérő parasztok; a mezőgazdaság eszközei, hogy még több élelmet erőszakolhassunk ki a földből; a háború fegyverei, hogy legyőzhessük azokat, akik veszélyeztetik a király tartalékait; a termelés és fogyasztás még hatalmasabb módszerei; és így tovább.

Mindez a rettegésen alapul, és mindez épp annak megteremtése, amelytől rettegünk. A világ leggazdagabb emberei továbbra is harácsolnak, mert még mindig félnek. Valahol a kollektív tudatalattinkban ismerjük ezt a félelmet, és tudjuk, hogy egy logikus következtetés felé vezet bennünket. A "fenntarthatóságra" való törekvéseink is a szűkösségtől való rettegésünkből fakadnak - és ezért fognak kudarcot vallani.

De vegyük észre a mitológiát. Az élet fáját nem vitték el a Földről, ahogyan a édenkertet sem. Még mindig itt vannak.

A tény, hogy a gazdaságok spontán, nem tervezetten és az ökológiai rendszerek mintájára alakulnak megmutatja, hogy belénk van drótozva, hogy természetes, evolúciós korlátok között működjünk. A valódi fenntarthatóság - ami a félelem nélküli bőség megtapasztalása - bennünk van. Az üzlet és a gazdaság fontosak, de nem azért, amiért a hangosbemondókat kezükben tartók gondolják. Azért fontosak, mert emberi természetünket láthatjuk viszont bennük; ott vagyunk; máris 99%-ban összhangban a Földdel - ha képesek lennénk kidobni a szűkösségtől való félelmünket, megtalálhatnánk a visszavezető utat.

Bőség

A legtöbb dolog amit teszünk, a szűkösségtől való félelmünkből fakad. Félünk, hogy fázni fogunk télen; hogy nem lesz elegendő élelmünk; hogy nem lesz elegendő pénzünk, vagy elismerésünk, vagy státuszunk, vagy bármi. Aligha tehet valaki élvezetből dolgokat, mert erre egyszerűen nincs idő. [...]

Való igaz, hogy a világunk a szakadékba zuhan, és az úgynevezett “megoldások” egyike sem fog segíteni, mivel nem jutnak el a szűkösség problémájának gyökeréig.

Ha üzenhetnék valamit, az ez lenne: egy hétre hagyd abba az aggódást. Nem lesz semmi súlyos következménye annak, ha mindössze egy hétig nem aggódsz. Azon a héten verj ki a fejedből minden aggodalmat és csinálj olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek: rajzolj, írj, túrázz, látogass meg valakit, akit rég nem láttál, vagy akármi. Minden nap végén írd le azt a három dolgot, ami aznap boldoggá tett. Aztán nézd meg, hogyan fogod érezni magad a hét végén. Nézd meg, nem fedezel-e fel új lehetőségeket, vagy valami jó, új ötletet. Ezek a lehetőségek, ezek az új ötletek – ezek lesznek a bőség magjai, ugyanazé a bőségé, mint a kőkorszaki kertben, amik úgy fognak nőni, mint a gyom, hacsak el nem nyomjuk őket.

És ki tudja, talán ezek a gyomok lesznek majd a bőség kertjének alapjai.