Az őrült gépek kora 1.

"Sokszor mondtam már, hogy a tudományt nem lehet megállítani... Isten az embert a saját képmására alkotta. Isten arra szánta az embert, hogy eggyé váljon Istennel. Eggyé fogunk válni Istennel. Hamarosan közel akkora tudással és hatalommal fogunk rendelkezni, mint Isten. A klónozás és a DNS újraprogramozása az első komoly lépés ebbe az irányba. Igen, Istenekké fogunk válni." - Richard Seed

Megnéztem a TechnoCalyps című háromrészes dokumentumfilmet (ahonnan a fenti idézet is származik), és eléggé felkavart, úgyhogy rávettem magam, hogy lefordítsam Ran Prieur kritikáját, melyet Don't Fear The Singularity és The Age of Batshit Crazy Machines címmel írt a transzhumanizmusról és a techno-utópista gondolkodásról. A két esszé ugyanazon írás rövidebb és bővített változata, de míg az előbbi összeszedettebb, az utóbbi tartalmaz néhány további érdekes gondolatot és érvet, ezért két részletben közlöm őket, elsőként a rövidebb írást, majd a bővebből néhány részletet:

/ Ran Prieur - Don't Fear The Singularity - fordítás általam: /

A techno-utópizmus legnagyobb ötlete a "Szingularitás". A szó a fekete lyukakkal foglalkozó tudományból származik - ez a fekete lyuk középpontja, ahol az anyag nulla térfogatúvá és végtelen sűrűségűvé préselődik, az idő és tér törvényein túl, ahol a gravitáció annyira erős, hogy még a fény sem hagyhatja el. A jövőre vonatkoztatva azt akarják vele kifejezni, hogy a "fejlődés" egy olyan helyre vezet bennünket, amit nem tudunk sem előre jelezni, sem megérteni, sem visszatérni onnan.

Legalább a hasonlatuk helytálló: a változások jelenlegi iránya az összehúzódásról és nem a növekedésről szól, és elkerülhetetlenül az összeomlásba és egy új világba vezet. Végzetes beképzeltség azt hinniük, hogy szeretni fogják. Alapvetően azt képzelik, hogy a számítógépek folyamatosan jobbak és gyorsabbak lesznek, míg felül nem múlják a biológiai életet, és ekkor képesek leszünk "feltölteni" a tudatunkat a halhatatlan robotokba, vagy a virtuális mennyországba. Ezen fantázia motorja a "gyorsulás", mely állítólag magában foglalja az evolúciót és túl is mutat rajta, örökké előre haladva.

Mitológiájuk leggyengébb része az, amit biztosra vesznek. Ha a civilizáció az evolúció része, akkor nem olyan, mint a szárnyra kapott madarak - hanem mint a dinoszauruszok kihalása, egy globális katasztrófa, ami legyalulja a bioszférát egészen a gyökeréig, hogy aztán az kipróbálhasson valami mást. A civilizáció remek evolúciós lehetőséget biztosított a baktériumok és a patkányok számára, akik a kiirtási kísérleteinknek köszönhetően fejlődhetnek. De számunkra nem volt jó. Csak találgathatunk, hogyan éltek az emberek a kőkorszakban, de a történelem során megfigyelt legtöbb "primitív" nép jobb egészséggel, több boldogsággal, politikai hatalommal és a létezés könnyebbségével bírt, mint szinte az össze civilizált ember, leszámítva a legszerencsésebbeket. Még a középkori jobbágyok is kevesebbet és lassabban dolgoztak, mint a modern ember és pénzüknek kisebb részét passzolták fel a hierarchiának. Még az egészségügyi rendszer - mindenki kedvenc példája a "fejlődés" hasznosságára - is folyamatosan egyre költségesebbé válik, miközben az emberek alapvető egészsége - a képességük, hogy ezen rendszer nélkül is éljenek és boldoguljanak, folyamatosan csökken.

Ezzel szemben, a mitológiájuk legerősebb része az, ahová minden figyelmüket összpontosították, a gondos és kifinomult érveiket, hogy a miniatürizálásnak, vagy az információ átviteli sebességének nincsenek technikai korlátai. Kicsit olyan ez, mint a Húsvét-szigetiek, amikor azt mondják, hogy nincsenek fizikai korlátai, hogy mekkora szobrokat építhetnek - és mivel a szobrok folyamatosan egyre nagyobbakká váltak, bizonyára az evolúció kiterjesztései és örökké egyre nagyobbakká fognak válni. Miközben épp az utolsó fákat vágják ki...

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a gyorsulást rövidre fogja zárni az ipari civilizáció összeomlása, ahogy az energiaválság, a termőtalaj kimerülése, az éhínségek, az erőforrásokért folytatott háborúk és a központi irányítás növekvő eredménytelensége lehetetlenné teszi a fizikai infrastruktúra fenntartását, és a számítógépek új generációinak gyártását. De néhány gyorsuláshívő érdekes választ ad, mondván az általuk leírt görbét nem lassította le a Római Birodalom bukása, vagy a pestis, hogy az "innováció" folyamatosan növekedett, és hogy a politikai decentralizáció fázisai valójában jót tesznek a technológiának.

Képzeld el a következőt: Az Amerikai Birodalom elbukik, az autópályákon fű nő, de a számítógépek viszonylag kis energiát igényelnek, úgyhogy az internet még mindig működik. És minden, a pusztulást túlélő technológiai szakember most munkanélküli, rengeteg szabadideje van az innovációra, és megszabadult a fej-nehéz és merev vállalati struktúrától. Az elit fellegvárai még mindig rendelkeznek az új hardverek gyártásához szükséges erőforrásokkal, míg az információ feldolgozásához szükséges szerverek, a párhuzamos hálózatok és az ötletek olyan emberektől származnak, akik rozoga házakban élnek, gyékénygyökéren vegetálnak és agyhullámolvasókkal, meg régi laptopokkal kapcsolódnak a hálózathoz.

Impozáns jóslat, és nem állítom, hogy elképzelhetetlen. Továbbá egy megfelelő típusú összeomlás lehetővé teheti, hogy a rendszer tovább működjön, visszavágva az erőforrások kimerülését és az öko-katasztrófát fűtő fogyasztást.

Szóval, a vita kedvéért feltételezzünk még száz év "fejlődést". Ez elvezet bennünket az egész téma legérdekesebb jelenségéhez, a nem kívánt következményekhez. Például, amikor a techno-futuristák száz évvel ezelőtt megálmodták, hogy mindenkinek kell egy autó, senki sem látta a parkolókból és egymást érő bevásárlóközpontokból álló hatalmas városokat, vagy a dugókat, amikben tízezernyi elhízott sofőr lassabban mozog és közben több energiát éget el, mint egy lovas. Hasonlóképp, mik az elmúlt tíz év számítástechnikai fejlődésének eredményei? Most már mozgó reklámokkal telepakolt weboldalakat böngészhetünk. A kínai kormány számára lehetővé válik, hogy milliárdnyi állampolgárát RFID kártyákkal kövesse nyomon. És a virtuális valóság legújabb trendje: a számítógépek ma már elég erősek ahhoz, hogy emulálják a régi számítógépeket, így játszhatunk a régi játékokkal, amik még kreatívak voltak, mielőtt az új gépek lehetővé nem tették a programozóknak, hogy minden figyelmüket a fényképszerű valósághűségre és a menő hanghatások létrehozására fordítsák.

A számítógépek gyorsulása a szélesebb világban nem gyorsulásként jelenik meg. Hanem zavarként, harmóniát romboló rendetlenségként, az ellenőrzés szigorításaként, lélektelen, hamis világok létrehozásaként, és még lassulásként is. Napjaink legjobb PC-i lassabban indulnak el, mint egy régi Commodore 64. Egyszer egy repülőúton fél órát ültem a kapunál, mert egy faxra vártak. Megjegyeztem, hogy "Jó, hogy feltalálták a faxkészüléket, különben három napot kéne várnunk, míg ideküldik postával". Senki sem értette a viccet. Faxkészülékek nélkül már átkozottul felszálltunk volna! Az új technológiák új körülményeket hoznak létre, amik felemésztik a technológia előnyeit, vagy még annál is többet. A hűtők lehetővé teszik, hogy kevésbé friss ételeket fogyasszunk és megteremtik a keresletet az élelmiszerek nagy távolságokra való hurcolására. Az antidepresszánsok lehetővé teszik azon környezeti faktorok fennmaradását, amik még több embert taszítanak depresszióba. A "munkaerő-takarékos" tisztító technológiák megnövelik a társadalom igényét a tisztaság iránt, és nem takarítanak meg munkát a rendrakásban, viszont munkát teremtenek mindenhol máshol. A járművek gyorsulnak, az ingázással töltött idő növekszik. Ez mindig is így volt, és a kockafejek feladata bebizonyítani, hogy a jövőben nem így lesz. De meg sem próbálják.

Azt sem hiszem, hogy egyáltalán értik. Elutasítják ellenfeleiket, mondván "ludditák", de úgy tűnik képtelenek megérteni a valódi luddita mozgalmat: ami nem egy érzelmi reakció volt az ijesztő új eszközökkel szemben, de nem is jobb munkakörülmények követelése - mivel az ipari forradalom előtt a saját kezükben voltak a munkakörülményeik és nem volt szükség "követelésekre". El sem tudjuk képzelni az iparosodás előtti emberek önállóságát és szakértelmét, akik tudták, hogyan kell saját kezűleg, vagy a családjuk keze munkája által elkészíteni mindazt, amire csak szükségük volt. Az hisszük, hogy van politikai hatalmunk, mert eredménytelen választásokon leadhatjuk voksunkat olyan jelöltekre, akik nem minket képviselnek. Azt hisszük, hogy a "szabadság" azt jelenti, hogy panaszkodhatunk az interneten és gyorsan hajthatunk a kocsinkkal - minden bizonnyal az eddigi legszabályozottabb és körülhatároltabb népszerű tevékenységek. Mi vagyunk a történelem leggyengébb emberei, minden egyes szükségletünkkel a hatalom óriás és őrült blokkjaitól függünk, melyekbe nincs beleszólásunk. Ezért vagyunk annyira stresszesek, félelemmel telik és depressziósok. Mindezt az ipari technológiák tették lehetővé, amik az emberi szükségletek kielégítését az alulról szerveződő és élő emberi rendszerekről a felülről szerveződő, halott, mechanikus rendszerekre változtatták. A ludditák erre próbálták felhívni a figyelmet.

Hasonló a helyzet a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való átállással, a szimbolikus nyelvek feltalálásával, de még a kőeszközökkel is. Ray Kurzweil, a The Age of Spiritual Machines (A Spirituális Gépek Kora) szerzője a gyorsulást így illusztrálja: "Több tízezer évvel ezelőtt több tízezer évünkbe telt míg rájöttünk, hogy egy kő mindkét oldalának kiélezésével egy hasznos eszközt kapunk." Amit nem vett figyelembe, hogy megérte-e? Persze, előnyöket biztosított a feltalálójának, ami az önző verseny morális rendszerében megéri. De ökológiai szempontból lehetővé tette az emberek számára, hogy több állatot öljenek, és néhányat feltehetőleg ki is pusztítottak, és emberi szempontból valószínűleg ritkábbá tette a prédát, miközben növelte az emberek számát, így végeredményben növelte a vadászatra fordítandó munkát is, gyakorlatilag nulla nettó hasznot hozva, vagy ha beleszámoljuk az eszközkészítésre fordítandó munkát, amitől most már függővé vált a túlélésük, akár veszteséget is.

Miért fontos ez a techno-utópiával kapcsolatban? Mert ez az, ami ledönti a techno-utópiát. A kockafejűek minden védelmüket az "irracionális" társadalmi ellenérvekre összpontosítják, anélkül, hogy észrevennék a valódi veszélyt. Az, hogy a fejlődés kritikája jogos, még a legsötétebb rémálmaikban sem sejlett fel. A Szingularitás azért fog elbukni, mert az emberi vezetők annyira elkötelezettek érzelmileg a változás általuk támogatott irányába, hogy nem értik mi romolhat el, mivel azt sem érik, hogy mi romlott el.

Persze, az ipari technológia egyes dolgokban nagyon hatékony volt: lehetővé tette a náciknak, hogy az IBM lyukkártyás adatbázisával nyomon kövessék az állampolgáraikat és megkönnyítette a népirtást; lehetővé tette Drezda és Nagaszaki felgyújtását; rákot okozva több milliárd embernek, egy olyan járványt, ami a történelem előtt gyakorlatilag nem is létezett; lehetővé tette a civilizáció bölcsőjének szegényített uránnal való beszennyezését, örökké alkalmatlanná téve az emberi életre; lehetővé tette, hogy néhány száz ember több száz milliót irányítson. Jelentős része a techno-transzhumanizmusnak, bár ritkán van nyilvánosan kimondva, a hadsereggel való kapcsolata. Amikor a kockafejűek arról álmodoznak, hogy "feltöltik" magukat a gépekbe és olyan számítógéppé "válnak", ami egy hónap alatt több száz év gondolkodását elvégzi, a hadsereg embereinek máris megvannak az ötleteik, hogy miről gondolkodnának: jobb fegyvereket terveznének, robotrepülőket, csatahajókat és műholdas kommunikációs hálózatot vezérelnének, legyőznék az ellenségeket, akik előbb-utóbb a központi irányításnak ellenálló, egyszerű emberek lesznek.

És miért ne? Akár egy hiper-spirituális gépről, akár egy "terrorista" fejében szétrobbanó golyóról van szó, mindez a gépek győzelme az ember felett, vagy a fizika győzelme a biológia felett. Divat mostanában a "kialakulásról" beszélni, az olyan komplex rendszerekről, melyek önmagukat építik alulról felfele és önszabályozók; de miközben komplexitásról és káoszról beszélnek, továbbra is egyszerűségről és irányíthatóságról fantáziálnak. Kíváncsi vagyok, hogyan bánnak a techno-utópisták a füvükkel? Hagyják, hogy vadon nőjön, nem lustaságból, hanem szándékosan, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy több ezer különféle organizmus kialakítson egy komplex rendszert? Vagy használják a legújabb találmányokat a fűnyírásra és a "gazok" és "kártevők" eltávolítására, létrehozva a tökéletes rendet, ahol a fű a beton sterilitásával vetekszik?

Tinédzser koromban én is techno-utópista voltam és emlékszem, mit éreztem: Az emberek zajosak, koszosak, veszélyesek és érthetetlenek, míg a gépek kiszámíthatók, csendesek és tiszták, így természetes, hogy át kell vegyék a helyünket, vagy nekünk kell eggyé válnunk velük. Ez a kockák végső győzelme a parasztok felett (az angol szlengben a geek ellentéte a jock, ami talán "vagánykodó parasztgyereknek" fordítható - a ford. megj.) - az egyszerű emberek elavulnak, míg a nagy elmék a silány testükből tökéletes és halhatatlan testbe költöznek. Ez a kockafejű megfogalmazása annak, amit Travis Bickle mondott a Taxisofőrben: "Egy nap eljön a "nagy eső" és lemossa az utcákról ezt az irdatlan mennyiségű mocskot."

Természetesen a legtöbbjük nem ismerné be, hogy így gondolkodik, de vajon hányan tudnák tagadni a hazugságvizsgálat és gondolatolvasás legújabb technológiáinak pillantása alatt? Mihez fognak kezdeni, mikor a gépeik nem azt mondják nekik, amit hallani szeretnének? "Spirituális gépekről" beszélnek - óvatosabbnak kéne lenniük, hogy mit kívánnak! Mi van, ha az első embernél-okosabb-számítógép beleveti magát az asztrológiába és az okkultizmusba? Mi van, ha Druidistává vagy Wiccává válik? És ha elkezd megküzdeni egy ősi harcos lelkével?

Mi van, ha építenek egy világszimulációs programot, hogy megmondja nekik, hogyan lehet a fejlődést a legjobban irányítani és azt hozza ki, hogy az optimális globális társadalom a vadászó-gyűjtögetők törzsei? Ez lenne aztán az evolúció új szintje - persze ironikusan. Akkor aztán tönkretennék a saját a gépeiket, vagy addig programoznák őket újra, míg olyan választ nem kapnak, ami kompatibilis zavaros emberi elfogultságukkal? Egy olyan kultúrában, mely a farmot többre értékeli a dzsungelnél, meddig tudnánk tolerálni egy olyan intelligenciát, ami feltehetőleg olyan világot akar, ami a dzsungelt egy parkolóvá változtatja?

Mi van, ha az első bio-nano-superagy megőrül? Honnan tudná bárki is? Nem lehet, hogy egy a mienkétől teljesen eltérő szinten lévő, nagyobb komplexitással bíró elme bármit is tenne, az őrültségnek tűnne számunkra? Mi van, ha megpróbálná megölni alkotóját, majd önmagát? Mi van, ha az első mondata az lenne, hogy "Utálom magamat és meg akarok halni"? Ha egy számítógép 100-szorosan összetettebb nálunk, mennyivel lenne érzelmileg érzékenyebb nálunk? Mennyivel depressziósabb? Mennyivel zavarodottabb? Mennyivel kegyetlenebb? Még a sajátunknál fele olyan bonyolult agyat sem lehet egyszerűen felprogramozni - nevelni kell, és jól kell nevelni. Hány informatikus nevelte fel gyermekeit egyaránt érzelmileg egészségesnek, és hogy folytassák a szüleik hivatását? Ha erre egy a saját magukkal csaknem azonos élőlénnyel se képesek, hogy lesznek valaha is képesek egy hiper-komplex idegen intelligenciával? Ismételten, káoszról beszélnek, miközben irányítást vizionálnak: modellezhetjük a részvénypiacot, kiszámíthatjuk a társadalmi problémák megoldásait, megtudhatjuk, hogy hol és mikor kell finganunk ahhoz, hogy egy hónappal később Barbadoson eső essen. Persze, talán, de fogalmunk sincs mit fog tenni az a valami, amit létrehozunk ezeknek a számításoknak az elvégzésére.

Egy bizonyos mértékig a kockafejűek is megértik ezt, és még a keblükre is ölelik: azt mondják, hogy amint képbe kerül a Szingularitás, minden megjósolhatatlanná válik. Ugyanakkor azt feltételezik, hogy az új intelligencia motivációi, értékei, esztétikája, legalább távolról hasonlítani fog az övékhez; hogy a "racionális önérdeknek" nevezett kulturális találmány alapján fog működni, hogy a "fejlődés" és "gyorsulás", ahogyan mi értjük őket, folytatódni fognak.

Minden gyorsulás addig tart, amíg el nem fogy az, ami fűti, vagy amíg vissza nem hat és meg nem változtatja azokat a körülményeket, amik lehetővé tették. A baktérium a Petri-csészében addig szaporodik, amíg be nem tölti a csészét és fel nem eszi az összes táplálékát. Az atombomba láncreakciója addig gyorsul, míg az összes hasadóanyag el nem fogy, vagy el nem párolog a robbanás során. Az információs technológia addig gyorsul, amíg...

Kurzweil-nek van egy válasza: Amikor elfogyott a hely a vákuum csőben, a gyorsulás a tranzisztorokban folytatódott, majd a szilikon chipekben, és a következő lépés talán a szénalapú-nanocsövek háromdimenziós tömbjei, és így tovább.

Persze, amikor a gyorsulás kifogy a helyből, találhat egy új fizikai médiumot. De mit fog tenni, amikor már nem lehet még több szénhidrogént elégetni anélkül, hogy elszabadulna az üvegházhatás? Ha már nem lehet több mérget kiönteni anélkül, hogy megsemmisítenénk az élelmiszerláncot és az emberi kiszolgálóik egészségét? Ha már nem lehet tovább hülyíteni a szolgákat, hogy alávessék magukat egy olyan rendszernek, melyben semmi személyes hatalmuk nincs, anélkül, hogy túl hülyékké váljanak ahhoz, hogy szakszerűen működtessék a rendszert? Ha már nem tudják lehetővé tenni az információcserét anélkül, hogy a kíváncsi emberek eloszlatnák az illúziót, ami a rendszert életben tartja? Ha már nem tudják tovább irányítani az elménket, mielőtt ellenállásra tennénk szert, és képesek lennénk elfordulni a TV-től és röhögni a legkifinomultabb propagandán? Ha már nem tudják megvásárolni az embereket a vágyaik kielégítésével, mert már nem lehet kielégíteni őket, vagy mert olyasmire vágynak ami nem illeszkedik a rendszerbe? Ha már nem lehet tovább távolítani az embert a saját természetétől anélkül, hogy hatalmas és népszerű mozgalmak alakulnának az egész elpusztítására és az újrakezdésre? Ha már nem lehet tovább zsibbasztani az embereket anélkül, hogy elkezdenék vagdosni magukat, csak hogy érezzék, hogy élnek?

Ha a gyorsulás valóban bele van építve a világegyetembe, meddig van még beleépítve? És ki építette bele? És miért? Sun Tzu mondta: "Nem léphetünk szövetségre a szomszédos fejedelmekkel, míg nem ismerjük elég jól a terveiket."  A fiatal Descartes-t egyszer meglátogatta egy "angyal", aki elmondta neki, hogy a természet meghódításának kulcsa a számok és a mérőszalag. Kinek dolgozott ez a látogató? Van még valaki, aki úgy érzi, hogy a "fejlődésünk" gyanúsan simán ment?

Robinson Jeffers írt egy verset The Purse-Seine (Az Erszényes-Kerítőhálós) címmel arról, amint az éjjeli halászokat és hatalmas hálójuknál kőröző, csillogó szardíniákat figyeli, és ahogyan egyre szorosabbra húzták a hálót, a halak egyre gyorsabban úsztak és egyre fényesebben ragyogtak. Azután letekintett egy hegytetőről és ugyan ezt a jelenséget figyelte meg a város fényeivel! Valaki összeterel minket, hogy kihalásszon?

Vagy talán már meg is történt? Tekintélyes tudósok úgy vélik, hogy ha lehetséges egy ilyen részletességű világ szimulálása, akkor már megtörtént és a hamis világok jóval nagyobb számban léteznek, mint a valódiak, úgyhogy igen valószínű, hogy mi egy hamisban élünk. És a célja valószínűleg az, hogy ne adja meg számunkra az örömöt, amit a hamisság egy még mélyebb szintjének megalkotása jelentene.

Talán az a célja, hogy bemutasson egy rossz példát, vagy a történelmünket, vagy rehabilitálni a bűnözőket, vagy bebörtönözni a másként gondolkodókat, vagy hogy eléggé szenvedjünk ahhoz, hogy új ötleteket dolgozzunk ki. Vagy lehet, hogy egy olyannyira hatalmas játék részei vagyunk, melyben sok életünkbe telik, míg megoldunk egy feladványt, vagy egy szar, de addiktív játékban vagyunk, melyből nem tudunk kiszállni, vagy mi vagyunk a játék tesztelői, akik egy korai, bugos verziót futtatnak. Vagy sámánista révületben lévő kőkorszaki emberek vagyunk, végigfutva a lehetséges jövőkön, míg a nehéz időkön átjutva meg nem találjuk a legjobb utat, vagy egy Tolkien-féle világban élünk és egy gonosz mágus varázslattal tart hatalma alatt, vagy már poszt-apokaliptikus emberek vagyunk, akik a múltba néznek vissza, hogy tanulmányozzák a nyelveit és tanulságait. Vagy technológiailag fejlett emberek vagyunk, akik nem értik, miért vannak a kihalás szélén, és szimulációkat futtatnak a múltról, próbálkoznak és kudarcot vallanak, hogy találjanak egy olyan alternatív idősíkot, melyben nyernek.

Azt mondják, hogy a "jövő ellensége" vagyok, pedig én a közelmúlt ellensége vagyok. A közelmúlt támogatóinak önteltsége azt hinni, hogy a jövő az ő oldalukon áll. Alig várom a jövőt. Meglepő fordulatra számítok.

[Folytatás: Az őrült gépek kora 2.]