Kicsiben gondolkodva

/ Kevin & Donna Philippe-Johnson Hogyan csökkentettük le az éves bevételünket 42.000 dollárról 6.500-ra című írása, melyet az anasztazia.hu-ról emeltem át: /

Középosztálybeli amerikai lévén, mindig nehéz volt megértenem hogyan sikerül talpon maradnunk, megélnünk, amikor olyan sok tényező dolgozik ellenünk. Hogyan élhetünk napról napra, amikor emelkednek az élelmiszerárak, a benzin ára, az autó biztosítása, az adók és az egészségügyi ellátás díja, miközben a munkanélküliség bizonytalanságával is meg kell küzdenünk? A múltban, amikor számításba vettem ezeket, reménytelenség érzése szorongatta a gyomromat. Sokminden van, amiről beszélhetnénk, hogy hogyan lehet megoldani ezeket a dolgokat, de úgy tűnik semmi sem szünteti meg a küzdelem és stressz lefelé húzó spirálját, amit emberek milliói tapasztalnak nap mint nap.

Sok dolgozó emberéhez hasonlóan az én életem is rendben ment a 80-as években. Jól fizető állásom volt (42.000 dollár évente) és bár nem élveztem a munkám, ipari tervezőként dolgozva, az hogy stabil fizetést kaptam hetente segített abban, hogy ne legyen panaszra okom. De aztán a 90-es években jött a hidegháború és ezután 10 év alatt kilenc elbocsátáson mentem keresztül. A szeptember 11-dikei esemény eljöveteléig nem sikerült stabillá tenni a megélhetésem a petrokémiai iparban akkor már több mint 10 éve. 3-4 hónapot dolgoztam, aztán újból munkanélkülivé váltam.

Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Az az életstílus, amiben felnőttem és hittem, már nem működött és nem volt még kész másik. Nyilvánvalóan senki sem tudott nekem ebben segíteni így úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az ügyeket és újradefiniálom az élethez való alapvető hozzáállásom.

Szerencsére kalandszerető feleségem van. Hozzám hasonlóan gondolkodott és ő is hajlandó volt drasztikus változtatásokat hozni az életünkben. Mint elkötelezett csapat, eldöntöttük, hogy kifundáljuk hogyan tudjuk túlélni a bizonytalan és nehéz gazdasági időszakokat. Mivel nem volt sok pénzünk, mert egyre nehezebb lett stabil munkahelyet találni, úgy döntöttünk, hogy átgondoljuk az alapvető igényeinket, ahhoz, hogy saját életet alakíthassunk ki, amely nem függ karriertől vagy teljes munkaidős állástól.

Számunkra ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy vidékre kell költöznünk. Ha szegények leszünk, gondoltuk, legyünk szegények vidéken. Így legalább tudunk saját terményeket termeszteni és le tudjuk csökkenteni a kiadásainkat. Később rájöttünk, hogy sokan mások is hasonlóan éreznek. Manapság már van egy kicsi, de növekvő mozgalom az országban, ami a "önkéntes, kreatív egyszerűség" (Voluntary Creative Simplicity) életstílus felé törekszik.

Először is azoktól a tényezőktől akartunk megszabadulni, amelyek lehúztak bennünket. Mindentől megszabadultunk, amire nem volt szükségünk és igyekeztünk kifizetni minden adósságunkat. Aztán felmondtuk az összes hitelkártyát, csak készpénzt használtunk, így hatékony pénzügyi tervünk volt, amely megtanított bennünket, hogyan követhetünk nyomon minden fillért. Ezzel a módszerrel végülis meg tudtunk spórolni egy keveset. (lásd a "Pénzt vagy életet", Joe Dominguez és Vicki Robin könyve).

Ugyanakkor erősek és egészségesek akartunk maradni, hogy ehhez a minimalist élethez szükséges munkákat el tudjuk végezni, ezért változtattunk az evési szokásainkon. Abbahagytuk az átlagos amerikai gyorsételek és előrecsomagolt szupermarketből származó termékek fogyasztását, helyette biotermesztésű teljes kiőrlésű árukat, nyers gyümölcsöt, zöldségeket, fermentált tejtermékeket, dióféléket, magvakat és csírákat, valamint elhagytunk az összes rágcsálnivaló ételt és a gyógyszerek fogyasztását. Elmentünk rendszeresen sétálni, elkezdtünk jógázni, és kertészkedni. Mivel nem akartunk tovább egészségügyi biztosítási díjakat fizetni, elindítottunk egy speciális (1000 dolláros) megtakarítási számlát sürgős esetre, ha valami elsősegélyre lenne szükség. És természetesen megszabadultunk a mobiltelefon-, a kábeltévé- és internet előfizetésektől valamint jelentősen lecsökkentettük a légkondícionáló használatát is. Az egyszerű élet ösvényére való lépés egy olyan folyamat elindítása volt, amely az életünk minden területére kihatott.

Végül találtunk egy kb. 2 holdnyi földet 35 mérföldre a várostól. Új víziónk által vezérelve, egy nyáron búcsút mondtunk a városnak, és véglegesen kiköltöztünk új helyünkre, ahol sátrat vertünk, hogy ott éljünk. Nagyon boldogan éltünk abban a sátorban egész nyáron, közben kitisztítottuk a földterületet és felépítettünk egy rusztikus stílusú kb. 11 nm-es szobát galériával. Mindig annyit haladtunk, amennyi pénzünk volt és amennyi építési anyagot el tudtunk vinni a régi platós teherautónk hátuljában. Bár sosem építettünk még semmit sem, kemény munkával megtanultuk a saját hajlék építésének minden csínját.

Ahogy a kis kinti épület formálódott, a következő egy föld alatti ciszterna építése volt, hogy összeszedje az esővizet, és végül, egy 3 szobás (kb. 46 nm-es) házikó építése. Mivel 9000 dollárt kölcsönkértünk a telekvásárlásra, továbbra is mindenféle állást elvállaltam (tervezés, tisztviselői állás, futár, mosogató, pékmunkás, stb.) míg Donna biokertészeti munkákkal, gyömölcsfák ültetésével és komposztálással foglalta el magát. Ő nagyon élvezi, ha új dolgokat tanulhat őshonos fákról, gyógynövényekről, amiket ő is termeszthet.

A következő pár évben megedződve a megélhetés és függetlenség megvalósításán erősebbek, egészségesebbek és képességeinkben magabiztosabbak lettünk, jobban bíztunk a saját szakértelmünkben. Ez a tapasztalat új energiával töltött fel bennünket. Megtanultuk, hogyan építsünk dolgokat, hogyan termeljük meg a saját élelmünket, felelősséggel kezeltük az egészségünket és mindenekfölött, megtanultunk újból nevetni és jól érezni magunkat. A saját magunk által termelt friss élelmiszer feletti öröm, látni azt, ahogy minden harmonikusan növekszik és fejlődik, saját kezeinkkel dolgozni és minőségi időt egymással tölteni mind lassan felváltotta azokat a költséges, hamis értékeket, amikkel azelőtt az időnket töltöttük.

Lassanként visszafizettük a földünk költségeit, befejeztük a házat, és sikeresen lecsökkentettük az alapvető költségeinket. Azt vettük észre, hogy a költségeink csökkentek miközben az életünk minősége növekedett. Amíg otthon voltunk, nem kellett utaznunk egy állandó állás miatt, igazán nem volt sok pénzre szükség. Az önkéntes egyszerűség életünk minden területén egyszerre volt hatékony és hozott fejlődést az életünk minden területén. Hamarosan beigazolódott mennyire nem éri meg teljes állásban dolgozni. Miután kiszámoltuk az állásba járással kapcsolatos összegeket, rájöttem, hogy a tisztán hazavitt összeg csak 3 dollár óránként. Ez már teljesen meggyőzött arról, hogy sokkal költséghatékonyabb otthon maradni, a saját élelmiszert termeszteni, saját tüzifát hasogatni és megsütni a saját kenyerem, mint nap mint nap a munkába utazni. Mégis szükségünk vol valamilyen bevételre.

Bár lecsökkentettük a havi költségeinket kb. havi 540 dollár alá (jóval az amerikai létminimum alá), még mindig megoldást kellett találnunk arra, hogy milyen bevételhez jussunk anélkül, hogy teljes állásban kellene dolgoznunk. Amint sikerült drasztikusan lecsökkenteni a szükséges pénzmennyiséget, tudtam, hogy könnyű lenne valamilyen ritka foglalkozást űzni, mint rusztikus bútorok építése, gitározás borravalóért, egyszerű bútorkészítés, félállásban vázlatkészítés, irodai munka, vízvezeték szerelés, stb. Bárhogyan is, azért volt valami, amit nagyon szerettem csinálni… és ez a teljes kiőrlésű lisztből készült kovászos, kézzel gyúrt kenyér sütése a kinti fatüzelésű kemencénkben.

Mindig megosztottam a kenyerem a barátainkkal és a családdal, de az sosem jutott eszembe, hogy ezzel plusz pénzt keressek. Hamarosan rájöttünk, hogy nincs autentikus, kézzel készített kovászos kenyér a környezetünkben, és lassanként az emberek elkezdték kérdezgetni, hogy vehetnének-e tőlünk. Egy éven belül lett elég kenyérvásárlónk, hogy előteremtsük azt a kis pluszt, ami az egyszerű szükségleteink fedezésére kellett. És most még többre van szükség, mert barátaink és szomszédaink várólistára kerültek, hogy a kenyerünkből ehessenek. Tudják, hogy a kenyér nagyon különleges, mert biotermesztésű, friss, kézzel őrölt búzából készült és a veknik teljes egészében kézzel készültek, nagy szeretettel, gondoskodással a saját kinti kemencénkben.

Meg szeretnénk másokkal is osztani, hogy nagy piaca van ennek a speciális típusú kenyérnek, még egy olyan kisvárosban is, mint a miénk, mert különböző okok miatt, az emberek többsége nem tud, vagy nem akar saját magának ilyet sütni. Valójában akkora kereslete van ennek az egyedi kenyérnek, hogy az emberek még 4,50 dollárt (kb 850 Ft) is hajlandóak fizetni érte. Bárki, aki egy kis plusz pénzt szeretne keresni, mondjuk 50 - 100 dollárt (9500 – 18.900 Ft) vagy többet hetente, fontolja meg, hogy elsajátítja ezt az értékes szakmát, majd tanítsa meg és ossza meg ezt a helyi közösségével. Mi folyamatosan osztunk ki hasznos anyagokat a kovászos kenyér jótékony hatásáról, tájékoztató jellegű előadásokat ajánlunk a helyi közösségünknek és ingyenes kóstolókat rendezünk.

Az elosztási rendszerünk úgy néz ki, mint egy igazi pékség. Vannak állandó vásárlóink, akik egyszerre 6 veknit is vesznek, nekik frissen szállítunk havonta egyszer. A kenyérkészítés nagy előnye, hogy olcsón, istenien, finom, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret készíthetünk magunknak, ami segít csökkenteni az élelmiszerköltségeinket. Ez csak egy egyszerű példa arra, hogy egy ily értékes szakma hogyan tud támogató lenni akkor, amikor az ember kicsiben gondolkodik és él.

Míg az önkéntes egyszerűség kulcsa a „kicsiben gondolkodás”, sok ember mégis épp az ellenkezőjében hisz – „a nagyobb a jobb”. Például, az emberek gyakran modják nekünk, hogy be kellene fektetnünk egy sütödébe és még több kovászos kenyeret kellene gyártanunk. De ahhoz, hogy terjeszkedjünk, karriert építsünk a kenyérsütésből és eladásból, kölcsönt kellene felvennünk, hogy vásároljunk kereskedelmi méretű mixert, fagyasztót és hatalmas sütőket, hosszabb munkaidőben kellene dolgoznunk és egy sor bürokratikus engedéllyel, szabályozásokkal, díjakkal és korlátozásokkal kellene szembenéznünk. Végeredményképp az egyszerű, autentikus, kézzel készített kenyeret, amelyet a vevőink szeretnek, fel kellett volna áldoznunk a mennyiség és a pénz oltárán. Mindenki veszít csak a bankszakemberek és a bürokraták nem. Visszaesnénk a régi, jólismert csapdába, kölcsönt kellene felvennünk, és fel kellene áldoznunk a szabadságunkat és minőségi életünket a munka miatt. Ez jó példája az eredménytelenségnek.

Bukásra számíthatnak azok, akik meg szeretnének szabadulni a rendszer stresszétől és a pénzügyi rabszolgaságától úgy, hogy közben túl nagyban gondolkodnak. Tudnunk kell, hogy ezt az ipari társadalom és a kölcsönből élő intézmények programozták belénk, mind azzal a céllal, hogy kielégítsék a telhetetlen elképzeléseinket. Barátaim, nagyon nagy tudatosság kell, hogy ne essünk bele ezekbe a csapdákba. Ehhez nagy adag improvizációra és alternatív modellek megalkotására is nagy szükség van. Az „önkéntes egyszerűség” elnevezésű életstílus egy opció, mely valódi változást hoz.

A következőket értem ez alatt: sokan már nem gondolkodunk élethosszig tartó karrierben. Bármi okból is, de a dolgok változnak ebben az országban. Külső cégek szerződtetése, olcsóbb munkaerő költségek más országokban az amerikai munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. S bár a munka lehetősége továbbra is létezik, meg kell értenünk, hogy ez talán csak átmeneti időszakra vonatkozik. Miközben az ember továbbra is dolgozik a munkahelyén, karriert alakít, bölcs dolog felállítani egy túlélési tervet, ha szükséges, azokra a bizonyos periódusokra, amikor nincs állandó munkahelye.

Ez jelentheti valamennyi tartalék felhalmozását, egy kis parcella megvételét, ahol kis házikó, sátor vagy indiánsátor felállítása is lehetséges, vagy a városból kiköltözést vidékre, ahol az ember megtermelheti a saját eledelét. Idős nagyapám mondta mindig: „Ebben az országban minden baj akkor kezdődött, amikor az emberek feladták azt az igényt, hogy élelmiszereiket saját maguk termeljék.” És igaza volt. A mai fiatalok már azt sem tudják milyen az igazi étel, nemhogy azt, hogy hogyan kell megtermeszteni és elkészíteni! Ennek változnia kell! (Ez a másik ok, amiért népszerűsítjük a kovászos kenyér sütését. Ideje elkezdeni a „lassú étel” mozgalmat).

Kicsiben gondolkodni az egyik legintelligensebb és legcélravezetőbb dolog, amit tehetünk. Tudatosan lecsökkenteni az életvitelt az egyszerű alapokig a boldogsághoz vezető út titka. És ez olyan egyszerű. Mi a megoldás? Ez a mi tanácsunk elsősorban fiatalok számára:

"Ne menj bele hitelbe, ne gondolkodj karrierben (csak egy ok miatt dolgozz egy cégnél, azért, hogy fizetést kapj, amiért majd vehetsz egy földterületet és megtermelheted az élelmiszered), élj egy kis házban, adj túl a szükségtelen dolgaidon, csökkentsd le a havi szükségleteid, vond ki magad a modern technikai materializmus rabszolgaságba taszítása alól, maradj egészséges tornagyakorlatok végzésével, kövess egyszerű, teljes kiőrlésű gabonából készült étrendet, tanulj meg pár gyakorlati szakmát, gyakorold a művészetet és szolgáld a helyi közösséget. Tanítsd meg a gyermekeid arra, hogy hogyan értékeljék az igaz örömöket. Az evilági gazdagság tűnékeny: étel, egészség, fák, virágok, gyógynövények, termékeny föld, tiszta víz, friss levegő, barátok és művészet. Tanuld meg értékelni ezeket mindenekelőtt.”

Természetesen rájöttünk, hogy mindenkinek kreatívan, saját magának kell kidolgoznia a saját tervét a környezetének adottságaihoz alkalmazkodva, pláne, ha még gyermekeket nevelnek. (Nekünk 6 felnőtt gyermekünk van.) De „kicsiben gondolkodva” oly sok lehetőség adódik, és minél többet tudunk használni, annál nagyobb szabadságot élhetünk meg minden újabb évben.

Ha valaki azt javasolta volna nekünk 10 évvel ezelőtt, hogy van egy módja annak, hogy hogyan éljünk kettesben jóval kevesebből a magunk kis kunyhójában, megvegyük a saját szabadságunk, feladjuk az állandó munkahelyet, kevesebb órát dolgozzunk, boldoggá, egészségessé, hitelmentessé, önmagunkban bízva, félelem és életbiztosítás nélküli életet kialakítva fogunk élni, biztosan őrültnek tartottuk volna. Ez egy csodálatos, radikális változást hozó utazás volt számunkra, és mi már tapasztalatból tudjuk, hogy megfelelő elképzeléssel, türelemmel, önfegyelemmel és bátorsággal LEHETSÉGES egy ilyen valóság megteremtése.

Az önkéntes, kreatív egyszerűség gyorsabban terjed, mint az infláció. Azoknak, akik megtehetik, ahelyett, hogy túl nagyban gondolkodnának és mindig a több pénzt hajszolnák, hogy boldogságra és biztonságra leljenek, a választ a görög filozófus, Diogenész, szavaival adhatjuk meg: "Igaz szabadság a minimum szükségletben lakozik."

Kevin és Donna honlapja angol nyelven: http://earthstar.newlibertyvillage.com/

Kapcsolódó bejegyzés:
Hogyan éld túl az összeomlást és mentsd meg a Földet

2 thoughts on “Kicsiben gondolkodva

  1. Nem tudom Amerikában hogy van, de azt tudom, hogy itt Romániában jogilag ha két cipót is eladsz naponta, adózható tevékenységnek számít, ehhez minimum iparengedély muszáj, illetve vannak bizonyos fix összegei ennek az engedélynek, mint mindenféle szociális adó, ami elől nem bújhat ki az ember. Ha saját célra tartasz disznót, ha levágod, fizetned kell érte egy bizonyos adót. Szóval kell a pénz.
    A másik gondolatom, hogy manapság talán az egyik legnehezebb vállalkozás létrehozni ezt az egyszerűségre törekedő életformát. Mert legtöbben akik váltani szeretnének, benne vannak már mindenféle évtizedekre terjedő bankkölcsönökben, amikből ebben a nehéz gazdasági rendszerekben egyenesen lehetetlen kiszállni. Legtöbbünkben az egész csak egy fajta utópisztikus űrutazásnak hat ez az egyszerű életforma.

    1. Természetesen ezt sem lehet egy az egyben importálni máshonnan, ahogyan semmit sem. Ez csak egy irányról, egy gondolatváltozásról és azt követő fokozatos életmódváltozásról szól, ahhoz próbál pozitív energiát adni és ez szerintem jó. (pl. ha van is bankkölcsönöm, a visszafizetésére törekedjek és eszembe se jusson felvenni egy újabbat.)

      Magyarországon sorra alakulnak az alternatív pénzek, a helyi barter-közösségek és egyelőre látszólag gondtalanul működnek, pedig adó szempontból, ha úgy akarják nézni, teljesen illegálisnak is tűnhet a dolog. A saját célra termelők itt még nincsenek annyira megnyomorítva, mint leírásod alapján Romániában, de talán még a helyi közösségben értékesítők sem, főleg ha bartereznek, mert az kifelé nem is látszik. Abban igazad van, hogy az állam keze mindenhová elérhet. Ha túl sokan szállnak ki, akkor megadóztják a kiszállást, a levegővételt, akármit. De az emberek mindig próbálkoznak...

Comments are closed.