A sivatag zöldítése

/ A természetközeli gazdálkodási technikák alkalmazása Afrikában. Interjú Masanobu Fukuokával, készítették Robert és Diane Gilman - fordítás általam: /

Masanobu Fukuoka egyike a fenntartható gazdálkodás nagy úttörőinek, aki eljött a II. Nemzetközi Permakultúra Konferenciára. Pár nappal a konferencia előtt beszélgettünk vele, mikor az Abundant Life Seed alapítványnál tett látogatást, a Washington állambeli Port Townsend-ben.

Szeret úgy beszélni magáról, mint akinek nincs tudása, de könyvei, köztük a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) és a The Natural Way (A természetes út) sejtetik, hogy legalábbis bölcsesség a birtokában van. Gazdálkodási módja nem alkalmaz talajművelést, műtrágyát és növényvédő szereket, gyomlálást, metszést és rendkívül kevés munkaerőt igényel. Mindezt (és a magas hozamot) az ültetés gondos időzítésével és a növények kombinációinak gondos kiválasztásával (polikultúra) éri el. Röviden szólva a természetben végzett munka gyakorlatának művészetét magas szintű kifinomultságra emelte.

Ebben az interjúban kifejti, hogy az 1985-ben Afrikában szerzett tapasztalatai alapján, hogyan alkalmazhatók az ő természetes gazdálkodási módszerei a világ sivatagaiban.

Robert: Életének 50 munkával töltött éve alatt mire jött rá, milyen hatása lehet a mezőgazdaságnak?

Masanobu: Amint azt láthatja, én egy apró ember vagyok, de nagy szándék vezérelt, amikor az Államokba jöttem. Ez a kis ember egyre kisebb és kisebb lesz és már nem húzza túl sokáig, úgyhogy szeretném megosztani az 50 évvel ezelőtti ötletemet. Az én álmom olyan, mint egy luftballon. Lehet egyre kisebb és kisebb, vagy nagyobb és nagyobb is. Ha egy szóval kellene jellemeznem, talán a "semmisség" lenne az. Nagyban űzve magába foglalhatná az egész Földet.

Egy kis hegyen élek és kertészkedek. Semmiféle tudásom nincs és semmit se csinálok. Én úgy kertészkedem, hogy mellőzöm a földművelést, a trágyázást és a vegyszereket. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a Rodale Press gondozásában megjelent a One-Straw Revolution (Egy szalmaszál forradalma) című könyvem. Ettől a pillanattól kezdve már nem tudtam csupán a hegyekben maradni. Hét évvel ezelőtt, életemben először elrepültem Kaliforniába, Bostonba és New York-ba. Meg voltam lepve, mert azt hittem az Egyesült Államok mindenütt zöld, de számomra kietlen, halott földnek tűnt.

Aztán beszéltem az ENSZ sivatagokért felelős részlegének vezetőjével, a természetes gazdálkodási módszeremről. Megkérdezte, hogy meg tudná-e változtatni az én módszerem az iraki sivatagot? Az mondta, hogy fejlesszem ki a módszert, amivel a sivatagot zölddé lehet változtatni. Ekkor úgy gondoltam, hogy én csak egy szegény kertész vagyok, nincs se hatalmam se tudásom, úgyhogy azt válaszoltam neki, hogy nem tudom. De innentől kezdve úgy éreztem, hogy a sivatagok zöldítése az én feladatom.

Néhány évvel ezelőtt Európában utazgattam. Azt láttam, hogy Európa nagyon szép, sok természet megmaradt. De éreztem, ahogy 1 méterrel a felszín alatt, lassan jön fel a sivatag. Azon tűnődtem, miért. Aztán rájöttem, hogy a mezőgazdaságban követték el a hibát. A hiba ott kezdődött, hogy húst kezdtek termelni a királynak és bort az egyháznak. Mindenütt tehén, tehén, tehén, szőlő, szőlő, szőlő. Ezzel megváltoztatták a természetet, főleg a hegyek lejtőit. Ilyenkor következik be a talajerózió. A völgyek termőtalajának csak 20%-a maradt egészséges, a maradék 80% kimerült. Mivel a talaj kimerült, műtrágyára és növényvédő szerekre lett szükségük. Az Egyesült Államok, Európa és Japán mezőgazdasága a föld felszántásával indított. A földművelés a civilizáció kezdetéhez is kapcsolódik, és a hiba már itt elkezdődött. Az igazi természetes gazdálkodás nem használ sem földművelést, sem ekézést. A traktorok és eszközök használata elpusztítja a valódi természetet. A fűrész és a balta a fák, míg a földművelés és szántás a termőtalaj legfőbb ellenségei. Ha az emberek nem rendelkeznének ezekkel az eszközökkel, mindennek jobb élete lenne.

Mivel az én gazdaságom nem alkalmaz sem szántást, sem műtrágyázást, sem vegyszereket, sok rovar és állat él a farmon. A rovarirtó szer arra való, hogy egy bizonyos rovarfajt elpusztítson, és ez felborítja a természet egyensúlyát. Ha békén hagyjuk, a tökéletes természet vissza fog térni.

Robert: Hogyan alkalmazta a módszereit a sivatagokban?

Masanobu: A vegyszeres mezőgazdaság nem tudja megváltoztatni a sivatagot. Még traktorral és hatalmas öntözőrendszerrel sem képesek rá. Eljutottam arra a felismerésre, hogy a sivatag zöldítéséhez természetes gazdálkodás kell. A módszer roppant egyszerű. Csak el kell vetned a magokat a sivatagban. Itt egy kép az etiópiai kísérletről. Ez a terület 90 évvel ezelőtt gyönyörű volt, és most úgy néz ki, mint a coloradói sivatag. Adtam 100 különböző fajtájú növénymagot az etiópiai és szomáliai embereknek. A gyerekek elültették a magokat és három napon át öntözték. Mivel magas a hőmérséklet és kevés a víz, a gyökerek gyorsan lemennek. Most a nagy daikon retek nő ott. Az emberek azt hiszik, a sivatagban egyáltalán nincs víz, de még Szomáliában és Etiópiában is van nagy folyó. Nem arról van szó, hogy nincs víz, csak egész egyszerűen a föld alatt marad. 2-4 méter mélyen meg lehet lelni a vizet.

Diane: Ön csak addig öntöz, amíg kicsíráznak a magok, azután magára hagyja a növényeket?

Masanobu: Továbbra is szükségük van vízre, mondjuk tíz napig vagy egy hónapig, de nem szabad túlöntözni őket, hogy a gyökerek mélyre nőjenek. Manapság Szomáliában az embereknek házi kertjeik vannak.

A projekt az UNESCO segítségével, nagy befektetéssel indult, de jelenleg csak néhány ember foglalkozik a kísérlettel. Ezek a tokiói fiatalok nem sok mindent tudnak a földművelésről. Úgy gondolom, hogy jobbat teszünk, ha tej és liszt helyett inkább magokat küldünk Szomáliába és Etiópiába, de nincs rá mód. Az emberek Etiópiában és Szomáliában el tudják vetni a magokat, még a gyerekek is képesek rá. De az afrikai kormányok, az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország, nem magokat küldenek, hanem kizárólag azonnali élelmiszert és ruhát. Az afrikai kormány ellehetetleníti a házi kerteket és a kistermelőket. Az elmúlt 100 év során a vetőmag hiánycikké vált.

Diane: Miért teszik ezt ezek a kormányok?

Masanobu: Az afrikai kormányok és az Egyesült Államok kormánya azt akarják, hogy az emberek kávét, teát, gyapotot, mogyorót, cukrot termeljenek - mindössze öt vagy hat fajtát exportra, és keressenek pénzt. A zöldség az csak élelmiszer, nem hoz sok pénzt. Azt mondják, hogy ők majd biztosítják a kukoricát és búzát, úgyhogy az embereknek nem kell saját zöldségeket termeszteniük.

Robert: Vannak az Egyesült Államokban olyan vetőmagfajták, amik jól éreznék magukat Afrika sivatagos részein?

Masanobu: Ami azt illeti, ma reggel ebben a városban (Port Townsend) láttam néhány növényt, köztük zöldségeket, dísznövényeket és gabonákat, amik megélnének a sivatagban. A daikon retek még jobban is nőne ott, mint az én földemen, és az olyanok, mint az amaránt és a pozsgás növények is nagyon jól meglennének.

Robert: Tehát ha az Egyesült Államok, Japán és Európa valóban akarna segíteni az afrikaiaknak és megállítani a sivatagosodást, akkor ön azt javasolja, hogy vetőmagokat küldjenek?

Masanobu: Amikor Szomáliában jártam, azt gondoltam, hogy ha lenne itt tíz termelő, egy teherautó és néhány mag, könnyedén lehetne segíteni embereken. Az év felében nincs semmi zöldjük, nem jutnak vitaminokhoz, és így természetesen megbetegednek. Már azt is elfelejtették, hogyan kell a zöldségeket elfogyasztani. A leveleket eszik és nem az ehető gyökeret.

Tegnap elmentem az Olympic Nemzeti Parkba. Le voltam nyűgözve, szinte sírtam. Élt ott a föld! Úgy nézett ki a hegy, mint Isten ágya. Az erdő olyan élőnek tűnt, amilyet még Európában sem találni. A kaliforniai vörösfenyők és a francia rétek szépek, de ez a legjobb! Az itt élő embereknek van vizük, tüzelőjük és fáik. Olyan, mint az édenkert. Ha az emberek itt valóban boldogok lennének, ez a hely maga lenne a megvalósult Utópia.

A sivatagban élő embereknek csak egy csészéjük, egy késük és egy fazekuk van. Vannak családok, akiknek még késük sincs, úgyhogy kövekkel törik a fát, amit aztán mérföldekre kell cipelniük. Le voltam nyűgözve, hogy milyen szép az itteni vidék, de ugyanakkor megszakadt a szívem, amikor a sivatagi emberekre gondoltam. Akkora a különbség, mint a menny és a pokol között. Úgy gondolom, hogy a világ egy nagyon veszélyes pont felé közeledik. Az Egyesült Államok olyan hatalomra tett szert, hogy elpusztíthatja a világot, de akár segíthetne is rajta. Vajon értik az emberek ebben az országban, hogy miközben segítenek a szomáliaiaknak, el is pusztítják őket? Azzal, hogy kávé és cukortermesztésre kényszerítik és közben etetik őket. A japán kormány is így tesz. Ruhákat oszt, az olasz kormány pedig makarónit küld. Az Egyesült Államok kenyérevőkké akarja őket tenni. Az etiópiaiak főtt rizst, árpát és zöldségeket esznek. Örömmel lennének kistermelők. De az Egyesült Államok kormánya azt mondja nekik, hogy dolgozzanak, úgy dolgozzanak, mint a rabszolgák egy nagy kávéfarmon. Azt mondják, hogy keress pénzt és akkor majd boldog lehetsz.

Egy japán professzor kollégám, aki Szomáliában és Etiópiában járt azt mondta, hogy ez a világ pokla. Azt mondtam neki, hogy "Nem, ez a mennyország kapuja". Ezeknek az embereknek se pénzük, se élelmük, mégis nagyon boldogok. Az ok, amiért ennyire boldogok, hogy nincsenek iskoláik és tanáraik. Örömmel cipelik a vizet és örömmel aprítják a fát. Ez nem olyasvalami, ami a terhükre van; hanem tényleg élvezik. Dél és három között nagy a forróság, de azon kívül szellő fúj és nincsenek legyek vagy szúnyogok.

Az Egyesült Államok ahelyett, hogy a távoli világűrbe megy, inkább a sivatagokba szórná a magokat az űrsiklóiról. Fel lehetne használni a nagy cégek repülőgépeit is és azokról is vethetnének.

Diane: Ha csak kiszórnák a magokat, lenne elegendő eső, hogy kicsírázzanak?

Masanobu: Nem lenne elegendő, ezért én beburkolva vetném el a magokat, így nem száradnának ki és nem ennék fel az állatok. Sokféleképp lehet beburkolni a magokat. Használhatunk tapasztott földlabdát, vagy kalciumot.

Az én földemen van minden: gyümölcsfák, zöldségek, akác. Ahogyan a földemen is, a sivatagokba is össze kell válogatunk a fajtákat és mindet egyszerre vetni. Közel 100 fajta oltott fát vittem magammal, fajtánként kettőt és szinte mindegyik, közel 80%-uk megmaradt. Azért említettem a repülőgépet, mert amíg csak kísérletezünk, kis területet használunk. De nekünk hatalmas területet kellene gyorsan bezöldítenünk. És mindezt egyszerre kellene tennünk! Össze kell válogatnunk a növényeket, fákat; ez a siker leggyorsabb módja.

Egy másik ok, amiért ezt mondom, mert gyorsan kell cselekednünk, a világ már kevesebb, mint 3%-a zöld, az egész Föld haldoklik. Az oxigén hiánya miatt az emberek boldogtalanokká válnak. Tavasszal a növényekből származó oxigéntól érezzük magunkat boldognak. Széndioxidot lélegzünk ki és oxigént lélegzünk be, és a növények épp fordítva. Az ember és a növények kapcsolata nem csak az étel, hanem a levegő megosztásáról is szól. Úgyhogy az, hogy Szomáliában fogytán van az oxigén, nem csak az ottaniak problémája, hanem a mienk is. Mivel Afrika földje gyorsan pusztul, ezt mindenki meg fogja érezni. A folyamat nagyon gyorsan zajlik. Nincs időnk a tétovázásra. Most kell tennünk valamit.

Az etióp emberek örülnek a szélnek és a fénynek, a tűznek és a víznek. Miért kell ennél több az embereknek? A mi feladatunk az, hogy úgy gazdálkodjunk, ahogyan Isten teszi. Ez lehet a módja, hogy elkezdjük megmenteni ezt a világot.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az emberiségnek fogalma sincs a természetről

2 thoughts on “A sivatag zöldítése

  1. Gyorsan le kellene fordítanod az egy szalmaszál forradalmát, mert nagyon ülteték már. Mondjuk így is teszem, de még kicsit össze-vissza.)

    1. Úgy tudom, hogy egy ideje már készül a fordítása, ezért nem álltam még neki 🙂 Majd ha a könyv végére értem megérdeklődöm az illetőtől hogy áll, és ha kell besegítek.

Comments are closed.