Túlnépesedés tulajdonképpen nincs is?

Komoly demográfus szaktekintély, a világ egyik legszínvonalasabb sajtótermékének mondott, globalizációkritikus, francia Le Monde diplomatique-ban leír ilyet:

"50 év alatt a Föld népessége megduplázódott, az 1950-es 2,5 milliárdról 2000-re 6,1 milliárdra emelkedett. Az ENSZ átlagos becslése szerint pedig 2050-re eléri a 9,1 milliárd főt. De lehet-e túlnépesedésről beszélni? Ha mind a 9,1 milliárd fő az Egyesült Államokban telepedne le, a Föld többi területét parlagon hagyva, az Egyesült Államok népsűrűsége még mindig nem érné el Párizs környékének (Ile-de-France megye) népsűrűségét..."  - Gérard-Francois Dumont

A szerző a cikkében több szempontból is a tudósokra és a tudományra általánosságban is jellemző szűklátókörűségről tesz tanúbizonyságot, teljesen figyelmen kívül hagy mindent, ami az ő szakterületén kívül esik, többek között az ökológiát is. Mondatai mögött elfogultság és burkolt utalások tömkelege húzódik meg, míg a példák, amiket a saját kijelentésit alátámasztandó hoz fel, épphogy ellentmondanak neki.

Egy részlettel szeretnék reagálni Daniel Quinn - If they give you a lined paper write sideways (Vonalas füzetlapon, keresztben írj) című könyvéből, ami arról is szól, hogyan ismerjük fel a fentiekhez hasonló abszurd kijelentéseket. De mivel a könyv annyira jó, hogy nem bírtam abbahagyni a fordítást, így valójában még ennél is jóval többről :):

---

Daniel: Itt egy kérdés, amit az egyik olvasóm nem tudott kibogozni, de lefogadom, hogy most már nem lesz kihívás a számodra. Azt írja, hogy amikor 1999-ben megszületett a hatmilliárdodik ember, a National Review egy újságírója próbálta mindezt perspektívába helyezni és rámutatott, ha mind a hatmilliárdan Texasban élnénk, mindenkinek egy nyolcad holdnyi földterület jutna. És feltette a kérdést: nem tűnik túl nagy problémának a számomra, hát önnek?

Elaine: Uhum.

Daniel: Csak egy "uhum"?

Elaine: Nos, feltételezem, hogy a számítás pontos.

Daniel: Ezt én is feltételezem. Habár gyanítom, hogy a cikk szerzője Texas teljes területével számolt, nem a teljes lakóterületével, amibe nem tartoznak bele a folyók, tavak, utcák és autóutak.

Elaine: Kicsit bizonytalan vagyok, hogy mekkora is egy hold.

Daniel: Számítottam a kérdésre. Egy hold ~4000 m2 (az angol szövegben 1 acre = 43.560 sq.feet szerepel). Ennek a nyolcada 500 m2, körülbelül egy átlagos városi építési telek mérete. Egy négytagú család rendelkezne fél holddal, egy külvárosi parkoló területével.

Elaine: Oké.

Daniel: Sok hely.

Elaine: Igen.

Daniel: Így már perspektívában látod a népességünk helyzetét.

Elaine nem mond semmit.

Daniel: Gyerünk, Elaine. Mi a benne foglalt kimondatlan feltételezés ebben a "perspektívában"?

Elaine: Nyilvánvalóan a hellyel függ össze.

Daniel: Gondold át. Ez egy könnyű darab.

Elaine [gondolkodás után]: Egy négytagú család gond nélkül el tudna éldegélni fél holdnyi területen. Több millió amerikai él így.

Daniel: Ebben most nem fogok segíteni. Gondold át mit mondasz, szóról szóra.

Elaine [miután még többet gondolkodott]: Na jó. Rajta élnek a fél holdnyi földön, de nem belőle élnek.

Daniel: Nyilván nem. Mi történne, ha mindannyian megpróbálnának abból a fél holdnyi területből megélni?

Elanie: Az a tippem, hogy nem tudnának.

Daniel: Természetesen nem tudnának. Most akkor helyezzük perspektívába a hatmilliárd ember Texasba költöztetésének ötletét.

Elaine: Hatalmas mennyiségű élelmet kellene importálniuk.

Daniel nem szól semmit.

Elaine [néhány perc gondolkodás után]: Senki sem lenne odakint, akitől élelmet importálhatnának. A világ összes többi farmja lakatlan lenne. Texason kívül senki sem termesztene élelmet, senki sem takarítaná be, dolgozná fel, csomagolná be és szállítaná el.

Daniel: Bravó... A szünet alatt egy kicsit kutakodtam. Egy négyzetmérföldnyi (~2.6 km2) termőföld körülbelül ezer embert tud ellátni. Ha kivágnánk Texas összes erdejét és a teljes földterületet művelés alá vonnánk, 262 millió embert tudna ellátni. Tehát...?

Elaine: Tehát a hatmilliárd ember Texasban nem élne hanem éhezne.

Daniel: De bőven jutna hely házakra, teraszokra és úszómedencékre.

Elaine: Igen. Ez volt a National Review írójának fejében.

Daniel: Hogy őszinte legyek, meglepett, hogy az elején annyira könnyen elfogadtad ezt valószínű víziónak.

Elaine: Miért? A National Review-nál is mindenkinek valószínűnek kellett tűnnie - és az olvasóiknak is.

Daniel: Igaz, de vedd figyelembe az eredeti kérdést, amivel felvezettem neked. A kérdező azt mondta, "Számomra ésszerűnek tűnik, hát önnek?" Tudhattad volna, hogy az én válaszom az lesz, hogy "Nem, számomra nem tűnik annak."

Elaine: Tudtam én. [Egy kicsit gondolkodik.] De ez nem változtat a tényen, hogy számomra ésszerűnek tűnt. Akkor még.

Daniel: Ha szeretnél megtanulni úgy gondolkodni, mint egy marsi antropológus, akkor sokkal gyanakvóbbnak kell lenned a folyamatosan elénk rakott, ésszerűnek-tűnő javaslatokkal kapcsolatban. Mint ez a mostani, hogy Texasban kényelmesen elférne az egész világ népessége. Biztos vagyok benne, hogy több tízezren egy szempillantás alatt elfogadták a kijelentést, és hogy további milliók is elfogadnák, ha ugyanígy tálalnák nekik.

Elaine: Minden bizonnyal igazad van.

Daniel: Gyakorlatilag próbálom megtörni benned a szokást, hogy automatikusan azt mond, "Igen, ez ésszerűnek tűnik. Elfogadom." Arra próbállak megtanítani, hogy egy pillanatra állj meg és mond azt, "Igen, ez ésszerűnek tűnik. De valóban az?"

Elanie [egy kis töprengés után]: Megértem amit mondasz, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg... Úgy értem... megtanultuk, hogy akkor álljuk meg, ha valami nem tűnik ésszerűnek. De ha valami annak tűnik...? Az biztos, hogy nem állhatsz le minden egyes pillanatban, amikor valami ésszerűnek tűnik.

Daniel: Természetesen igazad van.

Elaine: Tehát az a kérdés, hogy mikor kell megállni, nem igaz? Honnan tudod, hogy mikor kell megállni?

Daniel: Ez egy nagyon jó kérdés. És valójában nagyon hasznos is.

Elaine: Miért hasznos?

Daniel: Egy olyan irányba terel, amit nem láttam előre, nem készültem fel rá, hogy felfedezzük. Lássuk, el tudom-e magyarázni... Ha követnél egy őslakos vadászt az erdőben, ő olyan dolgokat látna, amik számodra szó szerint láthatatlanok. Felismerne jeleket a sárban, amikhez neked igazán oda kéne figyelned, hogy egyáltalán meglásd. Zavarokat látna a fűben, amik számodra észrevehetetlenek.

Elaine: Ez biztosan így van.

Daniel: Ugyan ez igaz lenne akkor is, ha a vadász követne téged a bevásárlóközpont női részlegére. Te azonnal meg tudnád különböztetni a valóban jó ruhákat a vacakoktól, amire ő kétség kívül képtelen lenne. Észrevennéd, amint egy hivatalnok személyes telefonbeszélgetést folytat. Anélkül, hogy gondolkoznál rajta, nyilvánvaló lenne számodra a különbség egy személyes és egy üzleti beszélgetés között, míg a vadász számára nem.

Elaine: Igaz.

Daniel: Azokat látjuk meg a minket körülvevő dolgokban, amikre megtanultunk odafigyelni. A te életkörülményeid nem igénylik, hogy észrevedd a finom jeleket a porban. A vadász életkörülményei nem igénylik, hogy észrevegye a különbséget a szépen elkészített ruhák és a vacakok között.

Elaine: Igaz.

Daniel: Én megtanítottam magam arra, hogy észrevegyem Kultúra Anyánk hangját, mindabban amit olvasok vagy hallok. Tudod mit értek Kultúra Anya alatt.

Elaine: Igen. Kultúra Anya... a megszemélyesítése mindannak a kollektív tudásnak, ami a szüleinktől, a tanárainktól, a tankönyveinkből, a filmjeinkből, a televíziós kommentátorainktól származik.

Daniel: És az újságainkból, beleértve a Scientific American-t és a National Review-t.

Elaine: Így van.

Daniel: Azonnal felismertem Kultúra Anya hangját a National Review észrevételében, hogy az egész világ népessége kényelmesen elférne Texas határai között. Látod miért?

Elaine: Nem vagyok biztos benne.

Daniel: Tippelj.

Elaine [egy kis gondolkodás után]: Kultúra Anya meg akar nyugtatni, hogy minden amit teszünk, az rendben van. Nincs miért aggódnunk, ha hatmilliárdnyian leszünk.

Daniel: Mivel, nézd, mind a hatmilliárd elférne Texasban és még maradna is hely! Rögtön feltűnt, hogy Kultúra Anya meg akar minket nyugtatni. Ezért álltam meg, hogy megvizsgáljam. És amint elkezdtem megvizsgálni, csak néhány pillanatba telt, hogy felismerjem abszurditását.

Elaine: Oké. Azt nem mondhatnám, hogy ez sokat segít rajtam. Azt mondod, hogy megtanítottad magad, hogy felismerd Kultúra Anya hangját a dolgokban amiket olvasol vagy hallasz. De hogyan segít ez énrajtam?

Daniel [egy perc gondolkodás után]: Azt hiszem mondhatjuk, hogy a vadász, miközben mozog az erdőben, valami olyan dolgot keres, ami felkelti figyelmét és jelzi, hogy mi történik körülötte. Amikor te megvizsgálsz egy blúzt vagy ruhát, valószínűleg vannak olyan dolgok, amik jelzik számodra a minőségét.

Elaine: Igen, azt hiszem.

Daniel: Én is figyelemfelkeltő dolgokat keresek. Vagy amint már mondtam, megtanítottam magam, hogy észrevegyem őket. Nem kell keresnem őket, maguktól előbukkannak.

Elaine: De mik azok?

Daniel: Nem tudok listát adni rólunk - még sosem jutott eszembe, hogy készítsek egyet. Ahogyan haladunk, talán képesek leszünk összeállítani egyet.

Elaine: És ebben az esetben mi volt az, ami felkeltette a figyelmed?

Daniel [egy kis gondolkodás után]: A nyilvánvaló céltudatossága. Azt értem ezalatt, hogy a kijelentés egyértelműen egy burkolt érvelést tartalmaz. Ha valaki azt mondja, hogy ha sorba állítanád a világ összes autóját egy autópályán, kétszer körbeérnék a földet, az nem tartalmaz burkolt érvelést. Nem állítja azt, hogy ezt valóban meg lehetne tenni. Semmi különlegeset nem sugall az autókról, az utakról vagy a Föld kerületéről. Csak egy számítást végez, hogy bemutassa, mennyi autó van a világon. Az író, aki azt állítja, hogy Texas kényelmes lakhelyéül szolgálhatna hatmilliárd embernek, sugall valamit, azt állítja, hogy ezt meg lehetne valósítani.

Elaine: Rendben. De nem vagyok biztos benne, hogy felismerném a burkolt kijelentést.

Daniel: Dehogynem ismernéd fel. Nézzük, ki tudok-e találni néhányat... Itt van egy, amit azt hiszem egy francia katona mondott a 17. században: "Isten a nagy zászlóaljak oldalán áll, nem a kicsikén."

Elaine: Aham.

Daniel: Biztos vagyok benne, hogy észreveszed, mi a burkolt nézet, amit ez a kijelentés tartalmaz.

Elaine: Igen. Azt állítja, hogy a csatatéren, Istennek semmi köze ahhoz, hogy ki nyer vagy veszít.

Daniel: Természetesen. Hadd gondolkozzam még egy kicsit... II. János Pál pápa azt mondta, "A társadalom hatalmas része nem tudja, hogy mi helyes és mi helytelen." A burkolt állítás az, hogy...?

Elaine: Hogy ő tudja.

Daniel: Hát persze... A kezdetektől fogva azt mondom, hogy a feladatunk az, hogy az emberek szavai mögé tekintsünk, hogy megértsük az implicit elképzeléseket, amik a szavakat létrehozták.

[Folytatás: Kulturális téveszme]

Kapcsolódó bejegyzés:
Túlnépesedés