A belső kozmosz

/ Részlet Piers Vitebsky - A sámán című könyvéből, mely egyike azon keveseknek, amik közvetlen módon mutatják be a sámánizmust és a sámán szerepét a természeti népek társadalmában. Hogyan működik a sámánista népek világképe a gyakorlatban, hogyan gyógyít a sámán?: /

A samanizmus sokarcú jelenség, amely különféle történeti és politikai háttérrel, különféle helyi hagyományokban jelenik meg, és együtt él, sokszor nehézségekkel, a nagy világvallásokkal. A sámáneszmék nem intézményesített keretben jelennek meg, s nem képviseli őket egy központi hatalom, mint a pápa vagy a dalai láma, s nincsenek nagy templomai, mint a hinduizmusnak. Mivel hajlékony, s képes az újdonságok befogadására, a samanizmus működhet a legtávolabbi erdőkben, a kínai császár udvarában vagy San Francisco belvárosában egy műhelyben. [...]

A samanizmus rendszerezése, szabályozása helyett a sámán figurájára kell figyelmünket összpontosítani. A sámán különböző területeket egyesít magában: a vallást, pszichológiát, orvostudományt, teológiát, amely területek a nyugati világban elhatárolódnak egymástól. Rendkívüli, személyes tapasztalatai során a sámán pszichológiai eszközöket használ, azonban szociológiai célok érdekében: a közösség gyógyítására és túlélésének biztosítására. A sámán pszichológiája is meghatározott szociológiailag: semmiféle tudatállapot nem létezik a történelem vagy a környező politikai és társadalmi szerkezet nélkül. Ha igaz, hogy a sámánok az egyetemes emberi lehetőséget használják ki, akkor a gyakorlat és a lehetőség értékelése állandóan változik.

A samanizmus nem csupán vallás vagy vallásos nézőpont, nagyon is hasznos és gyakorlati dolog. Bár a sámánok misztikusok, a világ alapvető rendszerét tapasztalják meg és saját kedvük szerint értékelik, minden, amit a sámán tesz, végső soron a világ valamely aspektusának a közösség érdekében való rendezésére irányul. A sámán lelke utazást tesz, hogy mások lelkét megmentse, hogy megküzdjön a démonokkal, hogy megszerezze az élelmiszert és más anyagi forrásokat. A kis szora [Sora] lány álmai magánélmények, de amikor sámán lesz belőle, tapasztalatait a szertartás meghatározott keretei között a közösség szolgálatába állítja. A szibériai sámán, Djukhade avatási látomásában a hét szikla nemcsak azt mutatta neki, hogy hogyan működik a világ, hanem azt is, hogy a sziklák hogyan szolgálnak az emberi technológia alapjául.

A sámánok és betegeik gyakran alig különböztethetők meg egymástól, mivel az álmodás általános emberi képessége válik a révülés specializált technikájává, és a sámán avatási betegsége képessé teszi, hogy hasonló betegségeket meggyógyítson a hozzá fordulókban. A társadalom minden tagja ugyanazon a kozmoszon és tájon osztozik. A sámánkultúrában nem csupán a sámán kiváltsága, hogy valakinek a külső tudati állapotát feltérképezze, hanem mindenki ezek alapján beszél az érzelmi és társadalmi kapcsolatokról. [...]

A nepáli sámán, amikor körülrepüli a katmandui völgyet, olvas az alant fekvő különféle helyszínekben összpontosuló jelekből, s ugyanakkor a beteg állapotára utaló tapasztalatokat szerez.

Amikor visszatér, előadja látomásos tudását a betegnek, amit a beteg már amúgy is tudott, de csak belsőleg, vagyis "tudat alatt". A beteg kaotikus érzéseit felváltják a képek, amelyeket fel lehet keresni, el lehet mondani és elemezni lehet, mint egy rendezett, feltérképezett geográfiai megjelenítést.

Ezt szimbolizálja a hely, amelyben a nepáli sámán megtalálhatja a beteg elveszett lelkét a halottégető völgyben, a mocsarakban, amint elrepül egy "magas szikla felett, egy magas fa felett, egy magas szirt felett, egy hatalmas földhányás felett, egy szakadék felett". A lélek megmentésével a sámán elviszi a beteget ebből a fizikai állapotból, amelyet ezek a vad, zaklatott helyek jelentenek, és az egészség állapotába hozza. Átvezeti a beteget az egyik metaforából vagy tudatállapotból egy másikba. A vadságnak is megvan a maga haszna. Ezek a helyszínek és tudatállapotok emlékeztetnek azokra, amelyeket maga a sámán is megtapasztalt az avatása során. Ahogy ez a sámánnal történt, a beteg is átváltozáson megy keresztül.

A betegség, amelyet egyszer meggyógyítottak, pozitív értelmezést kaphat: mint egy amerikai indián orvosságos ember mondta:

A fehér ember orvosságával csak arra az útra juthatsz vissza, ahol azelőtt voltál, azonban az indián orvosságtól sokkal jobban leszel!

A tudatnak vagy szellemnek a legtöbb emberben kiaknázatlanul rejlő különleges tulajdonságai vannak. Igaz, hogy a lélekrepülés a sámán számára lehetővé teszi, hogy más valóságokat is megismerjen, a felfedező utazás túlzott hangsúlyozása azonban a sámánságot hamis színben tüntetné fel. A sámán elkötelezett, hogy mások nehézségein segítsen, s a sámánavatás szenvedései az egész közösség szenvedése. A sámánelőadás egyesíti a külső és belső világot, az egyén és a társadalom világát, a tudatban vagy a testben lévő világot és körülötte a kozmoszt.

A párbeszéd gyógyító ereje

A sámángyógyítás egyik formája a beteg és valaki más közötti párbeszéd, ez lehet a sámán vagy az egyik szellem. A szora samanizmusban ez a párbeszéd igen hosszúra is nyúlhat. Ugyanez történik a pszichoanalízisben, ami ugyancsak "beszélgető gyógyítás". A szora beteg egy szakember közvetítésével beszélget a halottal, mint ahogy a pszichoanalitikus betege beszél a specialistának az életében szereplő más, nem jelen lévő személyekről.

A lélek belefoglalása nemcsak azt jelenti, hogy a testet a lélekkel kapcsolatban látják, hanem hogy a személyt mást személyekkel összefüggésben szemlélik. [...] A pszichoterápiához hasonlóan a szora samanizmus is a párbeszédre épül, amely a gyászolók és a között a személy között zajlik, akikre figyelmük összpontosul. A pszichoanalízis esetében azonban a párbeszéd idején a másik beszélő fél nincs jelen, csak az analitikus játssza el a halvány helyettes szerepét. A klinikai pszichiátria a nyugtatók és a sokkterápia alkalmazásában nem használja gyógyító technikaként a párbeszédet.

A leopárdok vidéke vagy a pszichózis vidéke?

A szora táj gazdag teret szolgáltat lakói életével és tudatával kapcsolatos asszociációkra, a képzelet szárnyalására. A falu és a körülötte elterülő rizsföldek a völgy mélyén az ősök szellemeinek lakhelye, akik támogatják, plántálják leszármazottaikat azáltal, hogy saját lelkük erejét a növekvő gabonába táplálják. A meredek lejtők dzsungeleiben laknak a fák és a sziklák szellemei, akik megtámadhatják az embereket, hogy maguk közé rántsák őket.

Mindegyik szellem egy bizonyos halálmódot képvisel, tehát ha valakit megöl a leopárd, akkor a Leopárd Szelleméhez csatlakozik, és az ő lakhelyére költözik. Innen jön elő, hogy csatlakozzon más, korábbi leopárdáldozatokhoz, s az igazi leopárdokkal együtt támadják meg az arra járókat, karmolják össze őket, csapják le őket mancsukkal.

A szora samanizmus nagy részét jelenti a halottakkal való beszélgetés, mikor is megpróbálják meggyőzni őket, hogy legyenek inkább jóindulatú ősök, mint az ellenséges dzsungelszellemek képviselői.

A szora sámán betegei a sziklákba és fákba felhalmozott emberi tudattól szenvednek inkább, mint skizofréniától vagy elmebajtól. A pszichiáter vagy a pszichoanalitikus betege a személyes szimbolizmus elszigetelt világában él, amelyet legjobb esetben is csak orvosával oszthat meg. Ezzel ellentétben a szora mentális térkép megegyezik a táj fizikai térképével, amelyben az emberek járnak-kelnek, dolgoznak vagy megtárgyalják napi dolgaikat. Ez szélesebb értelemben a társadalmi rend térképe is. A halottakkal folytatott párbeszéd összehoz egy csapat embert, akik megegyeznek abban, hogy melyik szellem hol tartózkodik, s melyikkel ki egyesült.

Ez a közösség az, amely mind a személyes élményeket, mind a társadalmi rendet szabályozza és tovább viszi. A nyugati világ hagyománya számára a tapasztalat szerkezete nagyrészt a tapasztaló tudat szerkezetén alapul, számos alfajával együtt, mint tudatos és tudattalan, vagy ego, id és szuperegó. A szorák számára a tudat nem oszlik részekre, hanem inkább az emberi élmények szerkezete alapul a külső világ szerkezetén, amelyet a tudat felfog.