Szupergyom

/ Részletek Ran Prieur Superweed című, 4 részt megélt zine-jéből, ami gyakorlatilag kitesz egy könyvet. Ezeket az írásokat többnyire első nekifutásra írta meg és a stílusa gyakran indul ki személyes életéből és torkollik mély elmélkedésbe a metafizikáról, a civilizáció végéről és arról, hogyan élhetünk jó életet - csak a szokásos dolgok. Itt vannak a legjobb részek - fordítás általam: /

Superweed 1 (1997-1998)

Szóval a gazdagok a rosszfiúk, igaz? És a tulajdon minden gonosz gyökere. Nem hiszem. Szerintem a Gonosz Fáján a gazdagok és a vagyontárgyak csak a levelek, amik egy évszakon át magukba szívják az energiát, majd elhalnak, hogy újabb gazdagok és vagyontárgyak vegyék át a helyüket. Talán a tulajdon és a pénz fogalmai az ágak, amiket a Gonosz döfött ebbe a világba. Azt hiszem sokkal tovább kell keresgélnem, mire megtalálom a gyökerét. De van egy sejtésem: Azt gyanítom, hogy az általunk gonosznak nevezett valami egy tőről fakad azzal, amit komolyságnak hívunk; és a komolyság csak a humor egy ága - a humor találta fel a komolyságot, mert annyira vicces. Vagy mert feszültség nélkül nem lehetsz felszabadult.

[...]

Nem hinném, hogy a nyelv teremti a valóságot. A nyelv megszűri a valóságot, vagy lehorgonyozza, lecövekeli. Olyan, mintha mindannyian egy nagy sziklafalon másznánk és a szavak lennének a sziklafal repedéseibe bevert szegek, a nyelvek pedig a láncok és a létrák. És az emberek annyira sokat használták a szegeket, hogy már nem tudják, hogyan kell hegyet mászni. És a határtalan sziklákon egész kultúrák zsúfolódnak keskeny kis ösvényekre. És azok, akik tudják, hogyan kell beverni és kihúzni a szegeket, a saját érdekeiknek megfelelően manipulálják az ösvényeket. És ha az emberek olyan helyekre vernek be szegeket, ahol (az ő kultúrájukból) korábban senki sem járt, akkor "nagyoknak" hívjuk őket. Szerintem Jézus Krisztus egy hegymászó volt. És Szent Pál látta, hogy az emberek kezdik követni Jézust a köveken és megijedt, ezért bevert néhány szeget Jézus nyomában, és elnevezte kereszténységnek. A kereszténység központi tanítása, hogy Jézus volt az egyetlen hegymászó. Szerintem mindannyian hegymászók vagyunk. De én szeretnék még lógni egy kicsit a szegeken. Ahogyan Szent Ágoston mondta, "Uram, vedd el az én kísértéseimet... csak ne most."

[...]

Napjaink domináns mesemondói úgy adják elő, mintha a kőkori emberek alvajáró barmok lettek volna, nemzedékenként néhány mérföldet botorkálva az új földek felé. Pedig épp olyan okosak voltak, mint te vagy én, ha nem néztünk volna tévét, és mind születésüktől fogva megtanulták a túlélést a vadonban. Van egy könyv néhány fickóról, akik megszöktek egy szovjet munkatáborból és több ezer mérföldön keresztül gyalogoltak Szibérián, a Góbi sivatagon és a Himaláján át Indiába, hogy szabadok lehessenek. Ha az ipari Európa legyengült mintapéldányai képesek néhány év alatt átszelni Ázsia legzordabb éghajlatait, akkor a mezőgazdaság-előtti embereknek voltak olyan csoportjaik, akik lesétáltak északról Dél-Amerikába és vissza, hogy elmeséljék milyen, vagy akik kézzel készített hajóikon átkeltek az óceánokon, hordozva a nyelveket és a technológiákat. A becsléseinket a képességeikről a kulturális elfogultságunk szűri. Honnan tudjuk, hogy nem voltak képesek megérezni a Föld mágneses mezőit, vagy telepatikusan kommunikálni? Honnan tudjuk, hogy nem ismerték a repülést? Azt hisszük, hogy a cro-magnoni emberek okosabbak voltak, mint a korábbi emberszabásúak, mert ők voltak az elsők, akik kifinomult tárgyakat hagytak hátra. Azon tűnődöm, hogy mi van ha a cro-magnoniak őskori retardáltak voltak, akik az intelligenciájukat nem tudták az életre fordítani, csak élettelen dolgok készítésére. Bocsánat, másképp voltak tehetségesek: A korábbi emberszabásúak képesek voltak csodálatos, varázslatos életet élni, a cro-magnoniak pedig igen jó kőtárgyakat tudtak készíteni, például fegyvereket, amiket aztán arra használtak, hogy megöljenek minden más emberszabásút és lerohanják a világot, és megszüljenek engem, aki ebben a keserű siránkozásban pazarlom az életenergiámat arra, hogy mit tettünk.

[...]

De nem lehet, hogy a világ gyorsabban változik, mint korábban? Nem. Szerintem a világ sokkal óvatosabb, sokkal élettelenebb és sokkal szabályozottabb, mint valaha. Régen elszaladhattál csatlakozni a vándorelőadókhoz vagy a cigányokhoz. Képzeld csak el mi történne ma, ha a városodba jönne valaki, felállítana a parkban egy sátrat és elkezdene előadni egy színdarabot, vagy jósolni. Biztos, hogy lenne valaki, aki az ingatlan értékéért aggódva kihívná a rendőröket, akik mindenkit bevágnának a dutyiba és elkoboznák a cuccaikat.

Az ókori Rómában voltak "szerzetes" csoportok, olyan alapvetően nem-domináns vallások vagy kultúrák követői, akik elvonultak vidékre és a maguk módján éltek. Tudod mit tett ezekkel a "szerzetesekkel" a Római Birodalom, az autoriter hadállam, mely meghódította és rabszolgasorsba taszította Európát és a mediterrán térséget? Semmit. Még adót sem kellett fizetniük. Az USA lebombázza a házaikat és miközben próbálnak kiszaladni a lángok közül, agyonlövi őket.

[...]

Mi van, ha még csak most nyitogatjuk egy potenciális végtelen pokol kapuit? Mi van, ha kétszáz év múlva 1998 világa paradicsominak fog tűnni, mert még vannak vadon nőtt fák és az emberek még mindig rendszeresen kijárnak és megérintik más emberek bőrét, és az aszfalt olyan primitív, hogy a fű még ki tud nőni a repedései között. Az emberek még mindig olyan izgalmas és veszélyes dolgokat csinálnak, mint amilyen azoknak az öreg és zajos "autóknak" a vezetése, és még meg lehet betegedni, meg lehet sérülni, és teljes meglepetés hogy mi lesz a gyerekeidből. Még mindig vannak öreg, üres házak és titkos helyek, nyitott ablakok és törött dolgok, különféle országok, királyok, törvényen kívüliek és pigmeusok törzsei, vadlovak, tehervonatok, méhcsípések és zivatarok, áramkimaradások, tábortüzek, koszos utak, és rejtett strandok, ahol a hullámok energiáját még nem hasznosították, hanem kárba veszve csapódnak a partnak. Az emberek még mindig köpdösnek, véreznek és hánynak, szexelnek és szülnek, és valódi növényeket és állatokat esznek. Még el lehet tévedni az erdőben, bőrig ázni az esőben, vagy elveszteni mindent.

[...]

Erősen kételkedem a "megvilágosodás" népszerű elképzelésében, és a "bölcsességben" is. Olyan, mintha folyamatosan fáradt lennél, nem lennének benned heves érzelmek, nem bántanál meg senkit és bármi is történjék, megbékélnél mindennel. Ez pont úgy hangzik, mint egy ideális zombi rabszolgamunkás viselkedése.

[...]

Isaac Asimov Alapítvány-sorozatának klasszikus trilógiájában a babszámoló disztópikus hősök kikalkulálják, hogy a galaxis hamarosan egy "sötét korba" fog zuhanni - vagyis egy olyan korba, amikor az emberek hatalmi elit nélkül úgy élhetnek, ahogy akarnak és minden sokkal szórakoztatóbb és érdekesebb. Ezért hát a hősök felállítanak egy titkos alapítványt, hogy a galaxist minél gyorsabban visszakormányozzák a sápadtság fojtogató szorításába, a hasonszőrű technokraták számológép-nyomkodó markába. De a történelem eltér a számítógépes modelljeiktől - létezik egy anomália, egy Öszvérnek nevezett különleges ember, aki veszélyezteti tervüket. Úgyhogy megtalálják és megölik.

Egy ellenforradalom elindításáról fantáziálok, hogy az elkövetkező steril "aranykorban" megőrizzük a káoszt, és lerövidítsük az időt a következő "sötét korig", amikor boldogan élhetünk szalmakunyhóinkban, ahelyett hogy rabszolgák lennénk a korszak kőmonumentumainak építésénél. De aztán rájövök, hogy erre nincs szükség: az egész világmindenség a "káosz" feneketlen óceánja - azaz a komplexitás - örökké, türelmesen koptat és tör fel minden kőtömbbe zárt szűk világot.

[...]

Lenyűgöz, hogy a baktériumok kezdenek rezisztensek lenni az antibiotikumokra. A tudósok kitenyésztik és kifejlesztik a gyomirtó-szereknek ellenálló növényeket, hogy az ipari farmok egész földeket permetezhessenek le méreggel és csak a gyomokat öljék meg. De idővel a gyomok is ellenállóak lesznek, és kifejlődnek új gyomfajok, amiket "szupergyomoknak" hívnak és amiket nem képes megölni az ipari vegyszer. Ez a legcsodálatosabb dolog, amit valaha hallottam.

[...]

... napelemmel hajtott és számítógép vezette autók, amik sosem karamboloznak, önkéntes takarékoskodás az erőforrásokkal, ökológusok által hozott döntések, amik mindenkinek jók, a világon mindenki számára elérhető egészségügyi ellátás, oktatás, kényelem és biztonság, és minden tradicionális kultúra megőrzése. Erre vágyom? Nem! Én alkotást szeretnék és rombolást, káoszt, veszélyt és meglepetést, veszteséget, szenvedést és misztériumot, erőszakot, koszt és varázslatot. És te is. Gondolj azokra a könyvekre, filmekre és történetekre, amiket a legjobban szerettél. Azokra gondolok, amikért gyerekként vagy tinédzserkorodban különösen odavoltál, amikre ha visszagondolsz, megdobban a szíved. Milyen világok voltak azok? Kényelmes utópiák? Vagy karakán, extravagáns fantázia világok? És ha a képzeletedben erre vágysz, mi akadályozza meg, hogy a való életben is megvalósítsd?

[...]

Van még olyan, aki bizarr dolognak érzi, hogy az orvosi kezeléseket kibíró embereket "bátornak" nevezik? Azokat, akik azonos állapotban nem vetik alá magukat az egészségügyi rendszernek, nem nevezzük bátornak, ugye? Azért van ez, mert a páciensek, mint ahogyan a katonák is, részei az emberáldozat hosszan tartó ősi rituáléjának. Még azt a részét is visszahozták, amikor a főpap kivágja az áldozat még élő szerveit, hogy odaadja az elitnek.

[...]

Imádom a technológiát, ha átdefiniáljuk, mint az Élet egy új vadhajtása. Baloldali barátaim el fognak borzadni ha megtudják, hogy a genetikai kísérletezés szerintem klassz dolog. Csak akkor ellenzem, amennyiben része a tervnek, ami a komplex alulról-felfele szerveződő természet egyszerű, felülről-lefele irányítással akarja helyettesíteni. Imádkozom, hogy ámokfutásba kezdjen. Semmit sem szeretnék jobban, mint megérni a napot, amikor szárnyas, eszközkészítő patkányok csapnak le az én fotoszintetizáló-bundájú, tojásrakó nyulaimra, és elragadják őket a sötét elfek kővárosába, hogy elcseréljék kristályokra, amik feltöltik a vizet, amin a foszforeszkáló micélium él, ami a földbe vájt alagútvárosuk világításául szolgál, és ami felett tavasszal ugyanaz a micélium gombákat növeszt, amiket a patkányok elcserélnek a hegyi várakban lakó kecskeemberekkel, akik a gombákat arra használják, hogy megálmodják a számok embereinek kék világát és utasításokat kapjanak az organikus szuperszámítógéphez, amit a hegy gyomrában építenek, ami...

 

Superweed 2 (1998-1999)

Múlt éjjel sötétedés előtt érkezett két autónyi ipari ember és letáboroztak mellettem. Az ipari ember egy csodabogár! Harminc évig tartoztam közéjük és csak most kezdem megérteni magunkat. A táborozók estefele érkeznek, mert úgy választják meg a táborhelyeket és az indulási időket, hogy sietniük és rettegniük kelljen, hogy odaérnek-e sötétedés előtt. Ma reggel otthagyták a sátraikat és elhajtottak autóikkal valamerre, épp ahogyan a városban is mindennap otthagyják otthonaikat és elmennek dolgozni. Nem kétséges, hogy valami előre betervezett rituáléhoz mentek, ami az ipari társadalom rituáléit utánozza - talán egy "kirándulásra", ahol a túrázók az írásokban megtalálható kis és véges számú opció közül választanak egy "útvonalat" vagy egy "célt", elképzelik magukat ennek a célnak vagy útvonalnak a végén, majd pedig az elképzelt és a valós tapasztalat közötti különbségre összpontosítanak, és nem hajlandók elfogadni a különbséget, ami feszültséget okoz, és egész napi mozgásukat ez motiválja. Ó - és a kirándulás egy "nyomvonalon" halad, egy előre meghatározott úton, ami mindenkinek ugyanaz.

[...]

Kezdem úgy látni az életet, mint az elfogadás és a rutinmunka közötti döntések sorozatát. Minél kevésbé fogadom el magam körül a bogarakat, annál többet kell tennem a távol tartásukért. Minél kevesbé viselem el a padlón a koszt, annál több rutinmunkát kell végeznem, hogy tisztán tartsam. Szereted a koszos a padlót? Szeretsz takarítani? Egyiket sem? Tehát úgy döntöttél, hogy egyiket sem akarod szeretni és a pokolban fogsz élni. Én szeretem ha koszos a padló, egy bizonyos fokig, és azon túl pedig élvezem kitakarítani. Én azt választom, hogy a mennyben fogok élni. Nyah nyah nyah.

[...]

Odavagyok a graffitiért! Tegnap vidéken autóztam, megálltam egy vasúti sorompónál, és ahelyett hogy békésen néztem volna a fákat és mezőket, elragadtatva bámultam az elhaladó művészetet. Valaki, talán kétszer is áthágta a társadalmunkat lecövekelő, magántulajdont védő jogszabályokat, lopott egy festékszórót, bemászott egy, a vasút birtokában lévő helyre és megúszta, és a színek és formák gyönyörű szövevényét hagyta hátra, amik azt kiáltják: Élek! Valaki itt él! És hatalmas motorok húzzák ezt az underground hirdetőtáblát, több százezer mérföldön, városokon és vidékeken át, hirdetve a határtalan élet és szeretet üzenetét, mielőtt valami fickó, aki utálja a munkáját, lefesti. De előtte még ő is látja az üzenetet. Valaki él!

[...]

... ez a világ és benne minden egy játék: Nem versenyre gondolok; Úgy értem, hogy (1) a tudat beszűkülése, és (2) szórakozás. Ha te meg én sakkozunk, kártyázunk, vagy valami hasonlót játszunk, elfogadjuk, hogy átmenetileg megfeledkezzünk a szélesebb világról és csak a kitalált szabályok és szimbólumok egyszerűsített világára összpontosítsunk. Ha elég erősen koncentrálsz, képes vagy teljesen blokkolni azt a tudatot, hogy ez csak egy kitalált játék, hogy az eredeti célja a szórakozás, hogy ami benne történik, az nem túl fontos, hogy a többi játékos a barátod, hogy bármely pillanatban kiszállhatsz, és hogy megváltoztathatod a szabályokat.

És ha az egész életed azzal töltöd, hogy kávézókban lógsz, miközben Nobel-díjas lehettél volna, senki sem vallott kudarcot, legfeljebb a hatalom birtokosai, akik a játékot tervezték, ha azt akarták volna, hogy a Nobel-díjra hajts, mert nem tudták a játékot elég szórakoztatóvá tenni.

 

Superweed 3 (1999)

Ha földfelszínt gyémántok és arany borítaná, és földet csak úgy találhatnánk, hogy mély bányákat ásunk, akkor földbányáink lennének és a gyémánt és aranyházakban lakó emberek keserű irigységgel néznék a sárházak előkelően barna ragyogását, és egész életükben azért dolgoznának, hogy sárházban lakhassanak és cselédlányokat foglalkoztatnának, hogy seperjék ki a mocskos és egészségtelen gyémánt és aranyport az értékes döngölt padlókról.

A sárlakók rejtegetnék szégyenletes titkukat, hogy még mindig nem boldogok. Bűnösnek éreznék magukat és ambiciózus programokba kezdenének, hogy az egész világ számára elérhetővé tegyék a sarat. Elmennének a legszánalmasabban elmaradott helyekre, ahol az emberek gyémántokból és aranyból épített falvakban pihennek, amiket csak úgy felvettek a földről; lerombolnák a falvakat és modern sárlakótelepeket húznának fel; cserébe ezért a jótettért, hogy megtanítsák az embereknek a termelő munkát, bevágnák őket a sárbányákba és sárfeldolgozó üzemekbe. Ha bárki panaszkodna, felháborodottan ítélnék el őket, mint hálátlanokat azok, akik az egész életüket ledolgozták, hogy kiérdemeljék a kiváltságot, hogy sárban éljenek.

Azokat, akik azt állítják, hogy szívesebben laknának aranyban és gyémántban, és akik makacsul ellenállnának, hogy jobbá váljanak, lustának és ügyefogyottnak tartanák és lenéznék. Ha túl sokan válnának lustává, valahogy rá kellene venni őket, hogy a sárgyárakban dolgozzanak és kivegyék a részüket a közjóból. Végül egy ország elég gazdaggá válhatna ahhoz, hogy olyan építési előírásokat hozzon, hogy minden épületnek sárból kell lennie, így senkinek sem kell szégyenkezve tekintenie az aranyházakra, vagy ami még rosszabb, élnie bennük. Természetesen ha valaki olyan szerencsés, hogy egy ilyen sáros országban élhet, mélyen hálásnak kell lennie, és ki kell vennie a részét munkából, ami fenntartja ezt az irigylésre méltó sárosságot.

De most felfedeztünk valami újat! Miután még több erőfeszítéssel, még mélyebbre ástunk a bányákban, képesek vagyunk kitermelni egy olyan ritka és kifinomult anyagot, melynek pompás illatát csak a legfáradságosabb munkával képzett orrok képesek értékelni. Úgy van, - szar!  És ha megkétszerezzük tevékenykedésünket, talán eljön a nap, amikor mindenki, ha elég keményen dolgozik, kiérdemelheti a lehetőséget, hogy szarházban lakjon.

A hasonlat persze sántít: A világ amiben élünk, még ennél is abszurdabb és sátánibb. Ebben a világban a talajt ténylegesen beborító dolgok - a sár, a szalma, a kövek és még a szar is - jó alapanyagok a házépítéshez. És a föld mélyéből, hatalmas erőfeszítéssel kibányászott dolgok sokkal kevésbé értékesek, mint a sár.

Kellő erőfeszítéssel egy civilizáció képes előállítani a vasat, ami nem vág olyan jól, mint a hegyezett obszidián, de különösen jól lehet belőle fegyvereket készíteni, amikkel meg lehet sebesíteni és ölni más embereket, és kényszeríteni őket, hogy nekünk dolgozzanak és még több vasat készítsenek. Ekkor aztán elő tudjuk állítani az acélt, amivel fűteni ugyan nem lehet és kényelmes házakhoz se használható, de nélkülözhetetlen a hatalmas irodaépületekhez, ahonnan még több acél gyártását és még több munkás kényszerítését lehet vezérelni.

Fúrhatunk olajat, amit ha növényekre permetezünk, nem fognak jobban nőni, de használható a vasból és acélból készült szerkezetek meghajtására, amik azt a látszatot keltik, mintha munkaerőt takarítanának meg, miközben megsokszorozzák a munkaerő-igényes alapanyagok és módszerek iránti keresletet.

És az utóbbi időben, mérhetetlen erőfeszítéseinknek hála, létrehoztuk a létező legfejlettebb dolgot: a plutóniumot, ami egy annyira értékes anyag, hogy megöl minden élőlényt akihez hozzáér, és az egyetlen felhasználása a bombakészítés, amikkel több millió embert lehet egycsapásra megölni, ha nem hajlandóak nekünk dolgozni.

[...]

Ez a véleményem a domináns New Age mozgalomról: Olyan az egész, mintha egy gonosz tudós lennék, aki fogva tartja a patkányokat, akiket a születésüktől fogva jutalomfalatokkal és elektrosokkal arra idomít, hogy útvesztőkben futkossanak. Aztán elkezdi őket kristályokkal, pszichedelikus gombákkal és jóga-légzés tanfolyamokkal jutalmazni, és azon kapják magukat, hogy spirituális-útvesztőkben futkosnak a következő dimenzióba, az asztrális testük pedig az Egy Útvesztőbe, amit az Útvesztő Mester vibrációs táplálékkal jutalmaz.

Nem azt találják, hogy kiszabadultak a laboratóriumból és játszadoznak a fűben.

Nem akarok kilovagolni a fizikai világból a vertikális megvalósításba. Én a vertikális megvalósításból szeretnék kilovagolni a fizikai világba. Imádok test lenni. Szeretnék még több tízezer életet. Szeretném szagolni a korhadó ősi levelek illatát, arcomon érezni az eső kopogását, hallgatni a távoli mennydörgést, palacsintát enni, sétálni a forró homokban, sütkérezni a napon, tüsszenteni, vérezni, izzadni, szarni és dugni. De ehelyett egy klimatizált épületben találom magam, figyelmem az információtovábbítás szabályaira összpontosítva, amik mindannyiunkat klimatizált épületekben tartanak, figyelmünket az információtovábbítás szabályaira összpontosítva.

[...]

Pusztán az "önző" szó definíciójának finomhangolásával, a civilizált embereket az egész ismert történelem egyetlen önző lényévé tudom tenni. Ha egy leopárd megöl és megeszik egy antilopot, az általa felfogható legnagyobb jót szolgálja: éhesnek érzi magát és örömet okoz neki az üldözés és az evés, és talán valamennyire még a többi leopárd érdekével is tisztában van. Nem tapasztalja vagy érti meg az antilop érdekeit.

Ha én az ingatlanom előtt elhaladó bicikliút építése ellen küzdök, tisztában vagyok vele, hogy több ezer ember érdekét szolgálja, akik majd használni fogják, és én mégis az ingatlanom eladási értékének szűkebb érdekét tartom szem előtt. Ez az önzőség. Csak a civilizált emberek szolgálnak szűkebb jót, mint amit felfogni képesek.

[...]

Hitler egyszer azt mondta, hogy mindenképpen meg fogja nyerni a háborút - ha veszít, az azért lesz, mert a szövetségesek egy még az övénél is nagyobb hadigépezetet építettek. Mond ez neked valamit? Eltelt ötven év és még mindig nem fogtuk fel. 1999-ben a világ vezetői közül hány hallhatta meg ezt az éleslátó gondolatot anélkül, hogy gúnyolódtak volna, vagy értetlenül álltak volna előtte?

[...]

Természetesen beszűkült kultúránknak a metafizikája vagy mitológiája is beszűkült. A "termodinamika törvényei" azt mondják, hogy az energia nem keletkezhet a semmiből, és hogy a világegyetem lassan és visszafordíthatatlanul haldoklik, ahol a halál azt jelenti, hogy az anyag és az energia eloszlása egyenletessé válik. Hogy a világegyetem alapvetően egy élettelen és tudattalan cucc, és csak akkor létezhet fény, melegség, tudat, Nap, Föld és élet, ha ezen cucc összesűrűsödik és összetömörödik.

Mostanra az asztrofizika már felszedte a poszt-modernizmust és vannak fekete lyukaink - ahol az anyag annyira összesűrűsödik, hogy soha többé nem tágulhat ki, ami nem bocsájt ki fényt, hanem magába szívja a fényt, a saját, elzárt-univerzumába, remélhetőleg örökre.

[...]

1999. december 31. Kevesen gondolták volna, hogy az ezredforduló utolsó napja teljesen átlagos nap lesz - az emberek ugyanúgy a megszokott rutinjuk szerint élnek, mint bármely más napon. Volt valaha a képzeletben vagy a történelemben olyan civilizáció, mely az évezredenként egyszer bekövetkező naptárváltást ennyire kevés felhajtással ünnepelte volna meg? Még a számítógépek is igyekeztek összehozni egy globális rituális rendbontást, és az emberek a millenium-előkészületi energiájuk nagy részét arra fordították, hogy ezt megakadályozzák, és azon munkálkodtak, hogy ez az alkalom annyira eseménytelen legyen, amennyire csak lehetséges.

1000-ben még a legrosszabb rémálmaikban sem gondolták volna, hogy a gyerekeiknek varázslatos eszközeik lesznek, amik a meleget, a fényt és a vizet az otthonukba viszik, és hogy több millió életnyi rettegést töltenek majd ezeknek az eszközöknek az absztrakt világában, nehogy elromoljanak akár egy napra is.

3000-ben már annyira fejlett lesz a technológia, hogy az emberek aggódni fognak, ha egyetlen parányi porszem is bejut a házaikba, hogy elég egy böffentés az utcán és egész hátralévő életedre kiközösítenek a társadalomból, hogy az egész fejlett világ rémülten és szánakozva fogja bámulni, ha valaki a primitív vidéken, megkarcolja magát és vérzik?

[...]

Csak most álltam neki a Gyűrűk Ura második kötetének, és rájöttem, hogy mindannyian Mordorban vagyunk. A mi történelmünk során a Gonosz Erő a maga gonosz varázslatával réges-rég meghódította az egész Földet, és az Elfek és a régi "varázslatok" csak néhány szürke területen maradtak fenn a fikcióban, a marginális tudományokban és a "paranormális" jelenségekben.

Gondor és Rohan harcosai csak "terroristákként" és "anarchistákként" élték túl, abban a hitben, hogy a kormány legyőzhető fegyverekkel, a technológia bombákkal, a kapitalizmus pedig betört ablakokkal. A fizikai területért, a pusztítás és konzerválás fegyvereivel vívott háború egy csapda, természetéből fakadóan megnyerhetetlen, és már rég elvesztettük. De a mentális területért vívott háborút, a domináns tudat alatt tomboló alkotás és terjedés fegyvereivel, nem lehet elveszteni.

 

Superweed 4 (2002)

Ahogyan öregszem, egyre inkább a rendszeren kívülre kerülök és szinte mindenki más egyre beljebb. Nem tudom miért.

[...]

Amit mi, fehér emberek keresünk, az a világgal - nem feltétlenül a gyökerek, bogyók és állati nyomok világával, hanem bármely előttünk elterülő világgal - való azonosság, amit elvesztettünk. De mivel belénk van építve az elidegenedés, képtelenek vagyunk rátalálni az azonosságra, még a legmélyebb vadonban is. Most, hogy jobban belegondolok, sok "fehér" embernek kellett lennie a civilizáció keleti ágában is, különben nem találták volna fel azt a sok a spirituális tradíciót, a pillanatban való jelenléttel.

[...]

...most már nem hippik élnek az erdőkben, hanem anarchisták a városok peremén. Miért? Miért nincsenek modern radikális könyvek amik azt hirdetik, hogy a vadonból küzdjünk  a rendszerrel?

Szerintem azért, mert az emberek okosabbak lettek. A '60-as évek csak  felkészülés volt arra ami következik és a felkészülés célja az, hogy kiküszöbölje a hibákat. Napjaink radikálisai már nem egyszerűsítik és idealizálják a természetet, mint ahogyan a '60-as években tették (bár a konzervatívok azt hiszik, hogy igen). Kiderült, hogy a vadonban túlélés nehéz. Ha nem tanulod meg a nagy részét gyerekként, felnőttként a hosszútávú túlélést a vadonban legalább olyan nehéz megtanulni, mint profi szinten sakkozni, vagy klasszikus zenét játszani. De a városban a rendszeren kívüli túlélés viszonylag sima ügy. Továbbá ha korunk háborúja az emberi tudatért zajlik, akkor a város az ahol a dolgok történnek. Illetve ha te furcsa vagy, netalán valamilyen deviáns vagy underground mozgalom tagja, a város biztonságosabb hely, mert elvegyülsz a hozzád hasonló emberek ezrei közt, míg vidéken és a vadonban, elég ha meglátnak, már ki is szúrtak. Vagy az infravörös kamerák képesek bemérni akár egyetlen, az erdőben rejtőzködő embert is, viszont a városi egymillióból képtelenek megtalálni azt az egyet, aki keresnek.

[...]

Chellis Glendinning az "ősi mátrixunkról" ír, a természet-alapú társadalmak mély hovatartozás érzéséről. Nos, nekem egy anti-ős-mátrixom van, egy olyan társadalomhoz tartozónak érzem magam, ami csak minden más élet kifosztása által létezhet, melyben csak úgy maradhatok életben, ha kizsákmányolok másokat vagy ha engem zsákmányolnak ki. Ez a pusztulásra ítélt világ az otthonom, és a természet állhatatos világa számomra zord, idegen hely, ahol néhány napnyi eső végezne velem.

Most már értem, hogy miért mondják a civilizáció pártfogói, hogy "nem mehetünk vissza". Azt értik alatta, hogy "Én nem mehetek vissza, és ha tehetném se akarnék, mert a civilizáció az a hely, ahol otthon érzem magam." Pontosan ugyanígy érzek én is, de én nem követem el azt a hibát, hogy a személyes érzéseimet kivetítsem az egész emberiségre.

[...]

Amikor az "ökotópiásokat" kritizáltam [A civilizáció felfalja önmagát 3. részében - ford. megj.], nem Ernest Callenbach Ecotopia című könyvére gondoltam, mivel akkor még nem olvastam. Egy olyan társadalmat képzeltem el, melyben mindenki feszült, gazdag, fehér liberális, akik csillogóan új bicikliken és elektromos vonatokon közlekednek, biztonságos "világzenét" hallgatnak, komoly és fontos könyveket olvasnak, akik mindig egyenesen ülnek, tökéletes étrend szerint étkeznek, amitől sosem finganak, akik kesztyűt húznak ha megmetszik a szilvafát vagy kitépik a gyomokat, ugyanazzal a hideg fanatizmussal, amivel a technó-utópisták az utolsó biológiai életet pusztítják, hogy megtisztítsák a világot a felsőbbrendű gépek számára.

Aztán elolvastam az Ecotopiát és nagyon tetszett! A benne szereplő emberek inkább hasonlítanak a zsémbes anarchistákra és vidéki csodabogarakra, és a kultúra hangos és karakán. Hogy a könyvben leírt technológia és gazdaság fenntartható lenne-e a valóságban, azt nem tudom. De az utódaink ki fogják deríteni azzal, hogy kipróbálnak valami hasonlót.

Még az anarchisták is beleesnek az előre elrendelés csábító tekintélyelvű szokásának, hogy az ő elméleteik szerint, hogyan kellene élnünk. De még ha helyesek is a elméleteid, egészségesebb ha nem utasításként, hanem előrejelzésként, vagy ami még jobb, lehetőségként fogalmazod meg őket: "Gyerünk, próbáld ki ezt, de ha azt találod, hogy nem működik, itt a magyarázat, hogy miért; és ez a másik út, amiről azt tanították, hogy képtelenség, működhet."

Én még több lehetőséget szeretnék nyitni és nyitva tartani. Egy "harmadik út" alatt valami olyat értek, ami más, mint az általunk ismert civilizáció és a természeti népek, és azt remélem, hogy nem csak egy harmadik út van, hanem egy háromszázadik és egy háromezredik is.

[...]

A gondolkodásom egy nagy hibája, hogy azt feltételezi, hogy sokan olyanok, mint én, pedig nem. Gyakran arra gondolok, hogy valami hiba folytán kerültem ebbe a világba. Most 35 éves vagyok és még mindig újra és újra meglepődöm azon, mennyire nincs az emberekben önfegyelem, hogy ha valami hatóság nem mondja meg nekik, hogy mit tegyenek, hogyan hullik darabokra az életük. Olvasom a Cometbus 48. számát, a Vissza a Földhöz részt, ami szembeszáll az ellenforradalom kultúrájának földvásárló trendjével és rámutat, hogy ez csak egy újabb példa a gazdag fehér ember kiözönlésére a tönkretett városokból, hogy még több helyet tegyenek tönkre. És ebbe a nagy történetbe sok olyan ember apró története vegyül, akik kellő külső struktúra nélkül egyenesen a kábítószer és bűnözés világába csúsztak le.

Vigyetek haza a bolygómra! A Cometbus, amiben megbízok, ugyanazt a történetet meséli, mint a domináns társadalom: hogy a valós életben a legtöbb ember számára csak két út létezik, az állandó munkahely, egy autó és egy lakáshitel, vagy irány a drogok és a börtön.

Én egy másik úton járok. Úgy értem, néha elmerülök az addiktív viselkedésekben, de nem olyanokban, amik nagy valószínűséggel tönkre vágnák az életemet; és hajlandó vagyok stabil állásban dolgozni, de alacsony a stressz-tűrő képességem és nem színlelek lelkesedést, és ez a jelen időben és helyen szinte minden lehetőséget kizár. Az emberek általában bátornak tartanak, de szerintem elég óvatos és félénk vagyok. Csak hát, nekem a nagy stressz olyan, mintha elevenen égetnének el, a lelkesedés színlelése olyan, mintha csípőfogóval feszegetnék a körmeimet, a strukturálatlan idő pedig mennyei érzés, mintha az égen, felhőpamacsokon lebegnék.

Néhányan azt hiszik, hogy ahogyan én élek az luxus, hogy ez csak  bizonyos előnyöknek köszönhetően érhető el, és hogy ezek nélkül az életemet értelmetlen bérmunkával tölteném, mint bárki más. De ahogyan én élek az szükségszerűség és sokkal inkább az információ, a társadalmi tolerancia tették lehetővé semmint a pénz, és ezek mindenki számára elérhetőek, és nélkülük már halott lennék vagy börtönben ülnék.

Ezért tudok együtt érezni a legrosszabb kitalált és valós bűnözők közül is néhánnyal, mert érzem, hogy olyan emberek, mint én, csak nem kaptak elegendő lazaságot és érzelmi támogatást, hogy megtanuljanak figyelmes és segítőkész módon különbözni. De emlékeztetnem kell magamat, hogy a legtöbb bűnöző egyáltalán nem olyan, mint én. Olyanok, mint a vállalatok vezetői, erősen leegyszerűsített elmék, akik csak pénzhez és státuszhoz akarnak jutni, bármi módon, de mivel szegények, a számukra elérhető módok gyakran vezetnek halálhoz vagy börtönhöz. Ha így gondolok rájuk, hogy az utcai bűnözők valójában csak a vállalati vezetők szegény verziói, az sokkal ijesztőbbé teszi az utcai bűnözőket! Tényleg képesek megölni egy dollárért!

[...]

A számítógépes játékokban beléphetek egy mitikusan gazdag világba, ahol a tetteimnek van hatása, és ez olyan két különféle dolog, amit sosem kaphatok meg a civilizációtól. A tetteidnek azért nem lehet hatásuk, mert az egész játék az alulról felfele irányuló erő blokkolásáról szól. Amint lesz egy megbízható és blokkolhatatlan mód ahol átjuthat az erő, láncreakciót fog beindítani, ami véget vet a világnak, ahogyan most ismerjük.

Amit általában "hatalomnak" nevezünk, a tekintélyelvű felülről-lefele irányuló hatalom, valójában anti-hatalom, pusztán az elevenség aktív blokkolása. Az egyetlen mód, hogy ne élet-ellenesen használjuk, ha egyáltalán nem használjuk, mint a katona, aki nem hajlandó tüzet nyitni, az igazgató, aki lemond a profitról, a parancsnok, aki azt mondja az embereknek, hogy tegyenek amit jónak látnak. És ha ezt teszed, azonnal kirúgnak az állásodból. Látod? A hatalom sosem volt a tiéd.

De megértem miért vágynak az emberek az ilyesféle hatalomra. Mi ad nagyobb elégedettséget, részt venni a katasztrófában, vagy kudarcot vallani a megakadályozásában? Nem meglepő, hogy az emberek mindig is cimboráltak az gonosszal, mert az egész civilizációba bele van építve, hogy csak a gonosz lehet sikeres. Az igazi csoda nem az, hogy oly sokan vannak akik a gonosszal cimborálnak, hanem ha van egyvalaki, aki nem. És ez nagy reménységgel tölt el.

[...]

Azt gondolom, hogy képesek vagyunk megtanulni a fejlett technológiákat többé kevésbé kiegyensúlyozottan használni. Az autó és a tévé szóba sem jöhetnek, de mi a helyzet a kovácsokkal és a fémeszközökkel, a távcsövekkel és a kőkastélyok építésével? Tudom, hogy a múltban a munkások mind rabszolgák voltak, de talán konszenzusos rendszerrel is megvalósítható lehet. Mi a helyzet a vitorláshajókkal és a lovaglással, az óceánok és kontinensek átszelésével? Mi a helyzet az utazókkal és kalandorokkal, nem a Földdel ápolt mély kapcsolat helyett, hanem annak kiegészítéseként?

És itt egy veszélyes kívánság, de tényleg azt kívánom, hogy mielőtt ez a rendszer összedől, a géntechnológia hozzon létre egy csomó furcsa új állatot, vagy támasszon fel kihalt állatokat, mint mitikus szörnyeket.

[...]

A húgom elvesztette az állását és hamarosan Ádám is. A domináns média még nem ejtette ki a szót, de gazdasági válságban vagyunk. Én imádom! Kisebb a forgalom, több a házfoglalási lehetőség és egyre többen kényszerülnek rá, hogy újraépítsék a közösséget és az önellátást. De kicsit olyan ez, mintha leugranánk egy magas épületről és azt mondanánk "eddig jó". Még hátra van az éhezés, az eldurvult rendőri bánásmód, valamint a kockázat, hogy az elkeseredettségünk egy új autoriter kormány táptalajául szolgál. Én egész meg vagyok elégedve a régivel, Bush folyamatos kontárkodásával. Azok, akik azt hiszik, hogy ez rossz, nincs képzelőerejük, vagy nem ismerik a történelmet. Bush szorítása a lakosságon sokkal kisebb, gyengébb és ügyefogyottabb, mint Hitleré, Sztáliné vagy Maoé volt. A történelem során soha nem volt még ilyen széles háborúellenes mozgalom a háború tényleges kezdete előtt, és Bush nálam teljes bizalmat élvez. Ami aggaszt, hogy meggyilkolják és valaki sokkal hozzáértőbb folytatja a munkáját.

Nem tudjuk, milyen szerencsések vagyunk. Minden amit Bush tesz - az irakiak megölésével együtt - ugyanúgy zajlott lassan és csendben Clinton alatt is, és a kevés tiltakozót megszégyenítették, kinevették és figyelmen kívül hagyták. Két nap múlva részt veszek egy tiltakozáson több tízezer emberrel együtt. Olyan érzés, mintha egy olyan házban lettem volna, ahol egy a halálos altatógáztól mindenki félálomban volt és nem akart tudni róla, és nem is remélhettem, hogy valaha is felébreszthetem őket, kétségbeesetten vártam, hogy mind meghalunk -- de ekkor valaki felgyújtotta a házat! Az emberek ébredeznek, körbenéznek és felugranak. A falakon áthatol a tűz. Sokan fognak meghalni, de ezelőtt mind odavesztünk volna, most viszont lesznek túlélők.

Sokféle jövőt látok. Látom Dubya Dubya III-at [utalás George "Dubya" Bush-ra, minden idők leghülyébb elnökének karikatúrájára - a ford. megj.], a lefele szálló atombombákat, ahogyan az amerikai, izraeli és iszlám jobboldal mind haldoklik és irigyen próbálja magával rántani a világot. Látom, hogy a válság addig erősödik, míg a szegények birkatürelmük végére érnek és fizikai erővel veszik vissza, amit a rendszer ellopott tőlük és a gazdagoknak adott, de azt is látom, hogy a gazdagok tragikus módon nem értik és a rendszer nem változik, nem azonnal. Vírusos járványokat látok, a termények elvesztését, aszályt, fagyoskodó, éhes és beteg embereket mindenfelé. Ugyanakkor látom a jó oldalát is annak, amink van,  a barátaim a vacsorájukat szövetkezetekben veszik, az emberek összejönnek filmeket nézni, könyvet olvasni és sétálni a napon, és látom az akaratot és a szükséget, hogy ez folytatódjon. 

Próbálom kitágítani az elmémet és egyaránt szem előtt tartani az elkerülhetetlen összeomlásokat, és az életet, ami megy tovább. A történelem és az emberi lélek szélesebb a mi kis elképzeléseinknél. Orwell és más spekulatív írók legcinikusabb jóslatai valóra válnak, de lépj hátra egy lépést és ezek a trendek csak vékonyka szálaknak tűnnek életünk szövetében, más olyan apró és nagy csodák szálaival együtt, amiket sosem sejtettünk.

Kapcsolódó bejegyzés:
A civilizáció felfalja önmagát

4 thoughts on “Szupergyom

  1. Néha nehezen tudom eldönteni azt, hogy az egyszerű dolgok utáni vágyunk, miben különbözik egy posztapokaliptikus világtól?

    Az igaz egyébként, bármi jön, az izgalmas lesz. Ha a génmódosított, elszabadult hibridek uralta világ, mutáns emlőshüllői fognak ránk bámulni, akkor elégedettek lehetünk, ugyanis valóban az evolúció inasaivá sikerült válnunk. Kontár, de lelkes és kitartó.

    1. Nekem van egy roppant egyszerű vágyam. Szeretnék sétálni, csak úgy csatangolni a világban, anélkül hogy lépten-nyomon kerítésekbe, kordonokba, szögesdrótokba és magánterületekbe botolnék.
      Talán ezért is oly vonzó a civilizált ember számára a fantasy világ (és a civilizáció előtti idő), mert ott nem vagy korlátozva a szabad mozgásban. Sétálhatsz, kirándulhatsz, bejárhatsz egész vidékeket, országokat, kontinenseket.

      1. Budapest 3. kerület. Flóra utca. / Sétáltam a minap. A hegyen lezárták ezt az utcát. Egyik végén kerítés, másikon kapu. Az önkormányzat nem tesz ez ellen semmit. A környék lakói tiltakoznak, csodálkoznak és kerülnek.
        Én persze gyalog nem kerülök kilómétereket, kerítést és kaput ugrálok át. A bent lakók néznek, gondolom, gyanakodva. Talán előbb utóbb rámuszítanak valamit valakit.

    2. 3000-ben már annyira fejlett lesz a technológia, hogy az emberek aggódni fognak, ha egyetlen parányi porszem is bejut a házaikba
      Inkább egyre kevésbé lesz izgalmas. A fenti idézettel értek egyet. Merthogy az entrópia felé haladunk.

Comments are closed.