Vagyok, tehát gondolkodom

/ Részlet Derrick Jensen: A Language Older Than Words című könyvéből - fordítás általam: /

Gyakran arra vágyom, hogy bárcsak ott lehettem volna Descartes szobájában, mikor előrukkolt népszerű szólásával: "Gondolkodom, tehát vagyok". Szerettem volna rátenni a kezem a vállára, gyengéden megérinteni vagy orrba vágni vagy megfogni a kezét vagy megcsókolni és megkérdezni:  "René, barátom, nem érzel valamit?"

Korábban azt hittem, hogy Descartes híres mondása önkényes volt. Miért nem azt mondta, hogy "Szeretek, tehát vagyok" vagy "Lélegzem, tehát van tüdőm" vagy "Szarok, tehát biztosan ettem" vagy "Érzem a toll súlyát az ujjaimon és örvendezek a ténynek, hogy élek, tehát léteznem kell"? Később elkezdtem még ezeket a kijelentéseket is feleslegesnek érezni; bárkinek, aki a valódi világban él, az élet, maga a létezés, csodálatosan elégséges bizonyíték önmaga létezésére.

Ma már nem találom önkényesnek Descartes kijelentését. Kultúránk önimádatának megtestesülése. Ez az önimádat vezet a közvetlen tapasztalat aggasztó lenézéséhez és a test megvetéséhez.

Descartes próbált találni egy biztos pontot az univerzumban, egy darabka információt, amiben megbízhat. Azt mondta, hogy "Így hát azt feltételezem, hogy mindazok a dolgok amiket látok, hamisak; Meggyőzöm magam, hogy semmi sem létezett abból, amit csalóka emlékezetem jelent számomra. Úgy gondolom, hogy nem rendelkezem érzékekkel; Úgy képzelem, hogy a test, az alak, a kiterjesztés, a mozgás, a hely nem többek az elmém szüleményeinél. Mi tekinthető hát igaznak? Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a világon semmi sem."  [...]

Talán már te is játszottad ezt a játékot. A tizedik évfolyamon néha azzal ugrattam egy haveromat, hogy "Jon, az egész világ nem létezik. És jó ha tudod, hogy ebbe te is beletartozol. Nem vagy több, mint a képzeletem szüleménye. Mivel nem létezel, ezért bármit is teszel, az is az én akaratom eredménye". Mivel Jon jó barátom volt és mert másodéves középiskolások voltunk, a válasza egy meglehetősen egyenes ütés volt a karomra. Én mosolyogva hárítottam és azt mondtam, "Én akartam, hogy ezt tedd". A rend kedvéért odacsapott még egy párat, majd elhúzott a tornaterembe kosarazni.

Azt hiszem Descartes-nek nem volt egy közeli, Jon érzékenységével bíró barátja. Így hát, ahelyett hogy kosarazott volna, azon kapta magát, hogy addig erőltette az önimádat filozófiáját, míg eljutott a logikus, bár üres végköveztetésig. Rájött, hogy mivel ő gondolja a gondolatait - és mert kételkedett az univerzum létezésében - ezért neki léteznie kell, hogy kételkedhessen. "Gondolkodom, tehát vagyok." Eddig jó. De Descartes folytatta érvelését, a világ két részre dermedt számára, a gondolkodó, ez esetben Descartes (vagy pontosabban a testtelenített gondolkodási folyamata) és az, amire gondolt (vagyis minden és mindenki más). Ő, aki számít és mindenki más, aki nem.

Ha Descartes itt feladta volna, a többi filozófus feltehetőleg Jon-hoz hasonlóan reagált volna: erőszakosan és negatívan, amiért a szubjektív léten kívülre filozofálta őket. De nem adta fel. Ő és sok más filozófus végső soron egyetértettek abban, hogy ők mindannyian biztosan rendelkeznek szubjektív személyiséggel, csakúgy mint a politikai, gazdasági vagy katonai erők birtokosai, és emellett azt is eldöntötték, hogy akik nem beszélnek, vagy legalábbis akiknek a hangját nem akarják meghallani, azok biztosan nem.

Az utóbbi csoportba természetesen a nők is beletartoztak: "Tanuljon a nő csendben és teljes alávetettséggel. De ne engedd, hogy egy nő tanítson, sem azt, hogy uralkodjon a férfi felett, hanem maradjon csendben." Beletartoztak az afrikaiak is, mert ők "különösen rondák és visszataszítóak, ha egyáltalán embernek nevezhetők azok az állatok," és mert "miközben beszélnek, a nyelvükkel finganak a szájukban." A lényeg, hogy ezek a gondolkodók úgy vélték, hogy "nagy kár, hogy az ilyen teremtmények is élvezhetik az ország gyümölcseit." A szubjektív személyek - azok akik valóban léteztek  - azonnal orvosolták a helyzetet azzal, hogy kiirtottak ezeket a "teremtményeket" és kisajátították a földjüket. Ugyanezt a logikát alkalmazták a indiánoknál, akik szintén olyan földön éltek, amelyre az európaiaknak fájt a foguk. Etikus volt ellopni a földjeiket, mivel ők csak "állatok, akik nem bírnak értelemmel, hanem az ösztöneik irányítják őket" és akik "kényszermunkára születtek." Beletartoztak a nem-keresztények is, akik mivel rosszul választottak vallást, nem számítottak teljesen emberinek. Beletartoztak a nem-kereszténynek született gyerekek is, akik mivel rosszul választottak maguknak szülőt, nem számítottak teljesen emberinek, és így őket is rabszolgává lehetett tenni. A szubjektív és racionális emberi lények definíciójából bárkit ki lehetett zárni, akiket a hatalmon lévők ki akartak zsákmányolni.

Ami a nem emberek (például az "állatok") világát illeti, Descartes-nek volt olyan kortársa, aki beszámolt arról, hogy "a tudósok teljes közömbösséggel vizsgálták egy kutya bántalmazását és gúnyt űztek azokból, akik sajnálták ezeket a teremtményeket, mintha éreznének fájdalmat. Azt mondták, hogy az állatok valójában óraművek; hogy a sírás, amit akkor hallatnak, amikor ütik őket, csak egy kis rugó hangja amihez hozzáértünk, de maga a test érzelmek nélküli. Szegény állatokat a mancsaiknál fogva felszögelték egy deszkára és élve felboncolták, hogy megnézhessék a vérkeringést, ami akkoriban nagy viták tárgya volt.

A bizonyosság keresése közben René Descartes a modern tudomány és filozófia atyjává vált. Még ha a filozófiája nem is volt a kizsákmányolás egyenes igazolása, a keresése már azelőtt végzetesen hibás volt, mielőtt nekilátott. Mivel az élet bizonytalan és mert halandók vagyunk, Descartes csak az absztrakció világában tehetett szert a keresett bizonyosságra. Azzal, hogy a tapasztalatot a testetlen gondolat illúziójára cserélte (a testtelen gondolat természetesen nem érhető el egy testtel rendelkező lény számára), az élő kapcsolatokat matematikai egyenletekre és ami a legfontosabb, az élet vad és kiszámíthatatlan folyamatában való részvételt irányításra vagy az irányítás kísérletére, Descartes vált a modern ember prototípusává. Ő fektette le a nyugati filozófia egyetlen és legfontosabb szabályát is: ha valami nem illeszkedik a modellbe, az nem is létezik.

Üdv az ipari civilizációban.

---

Fordítói megjegyzés:

Természetesen a gondolat vagy késztetés az ember fejében, hogy egy megkínzott élőlény fájdalmát intellektuálisan tagadja, nem a semmiből bukkan elő. Már évezredekkel Descartes előtt is mészároltunk le falvakat, irtottunk ki erdőket és építettünk őrült és beteg piramis-társadalmakat. Nem Descartes gondolatai eredményezték a civilizációt, csak felerősítették. Intellektuális szentesítése volt mindannak, ami már javában folyt.

Ha megvizsgáljuk a "gondolkodom, tehát vagyok" kijelentést, a benne rejlő kimondatlan feltételezés, hogy a fizikai lét alapvetőbb a tudatnál. Ha azt mondjuk, hogy "Budapesten vagyok, tehát Magyarországon", a kimondatlan feltételezés az, hogy Magyarország nagyobb, mint Budapest és tartalmazza azt. Ebből következik, hogy Descartes azt állítja, hogy néhány dolognak van fizikai léte és tudata, míg más dolgoknak csak fizikai létük van, de nincs tudatuk. Ezért hihette azt, hogy egy megkínzott kutya sikoltása nem több egy óra csörgésénél.

Ha viszont megfordítjuk a szórendet, "vagyok, tehát gondolkodom", az azt jelenti, hogy a tudat nagyobb, mint a fizikai lét és tartalmazza azt. Ez az animizmus vagy pánpszichizmus: minden amit látunk, valamiféle tudat megtestesülése és semmi sem létezik anélkül, hogy ne lenne mögötte valamiféle tudatosság.

3 thoughts on “Vagyok, tehát gondolkodom

  1. Jensen ezt egy kicsit túlfilozofálta. Pedig a valóság pusztán ez:

    Az emberiség feladata előkészíteni az utódaiknak az élőhelyét. Az utódai nem embergyerekek lesznek, hanem a robotok. Ha ilyen kontextusból vizsgáljuk a kérdést, minden a helyére kerül.

    A 'Gondolkodom, tehát vagyok!' is ezt szimbolizálja, a gépek öntudatra ébrednek, onnantól lesznek élők.

  2. Descartes, mint egy létező, azt mondja, hogy saját létezését gondolati úton bizonyítottnak találja.
    ezzel még nem akarja megkülönböztetni magát se állattól, se embertől, se semmilyen létezőtől

    a gondolkodása nem jogosítvány a létezéstudatának a kinyilvánítására,
    hanem egy olyan eszköz, képesség, valami, ami szükségszerűen a létezésére, annak vizsgálatára irányul, ....másra nem is tudna

    "ha valami nem illeszkedik a modellbe, az nem is létezik" :
    szerintem ez az emberi természet alapvető tulajdonsága, hogy szükségszerűen így gondolkodjon...amennyiben a gondolkodásában is a kényelemre törekszik...mint az ipari civilizáció...mint annak gondolkodásmód-módosító ereje 🙂

    "minden amit látunk, valamiféle tudat megtestesülése és semmi sem létezik anélkül, hogy ne lenne mögötte valamiféle tudatosság.":
    én hiszek ebben. szerintem ennek a teremtő tudatnak a mi (ember) egyéni tudatunk is részese;
    gyenge de kitüntetett része van benne

    Descartes az értelmét arra használta, amire minden ember: dobozba zárni a létezés titkát. semminek ne legyen végtelen értelme....jobb=egyszerűbb=kényelmesebb rendszerben ítélni...
    ha az ember semmiben nem lenne biztos, nem lenne egy önkényes rendszere, amiben origóba szúrhat körzővel, akkor megbolondulna vagy semmire sem akarna semmilyen hatással lenni

    egy gondolkodó márpedig akar!

    Descartes...szerintem ő is az egyéni-világok, a végtelen világok, a titkok gyilkosa...emberként élt 😀

    1. Olyan érzésem van, mintha csak a bejegyzés egy részére reagáltál volna, vagy csak egyes mondatokra és nem az egészre, a mondanivalójára. Amit az elején írsz, azzal a legkevésbé sem értek egyet. Descartes bár a létezését bizonyítja gondolati úton, a logikából amivel teszi, egyértelműen következik ez a megkülönböztetés (és ő maga is levonja, a kortárs gondolkodókkal egyetemben). Ennek a gondolkodásmódnak a továbbvitele szülte a tudományos gondolkodást és kapcsolta magasabb fokozatba a mi kis civilizációnkat.

      Szerintem az emberi természetnek nem alapvető ismérve a kényelemre törekvés (akár gondolkodásban, akár a fizikai kényelmet illetően) és ebből következőleg a civilizáció. Eleve bajosnak érzem azt is, hogy egyes kérdéseket az emberi természetre való hivatkozással hárítsunk. Az emberi természet roppant képlékeny. És a legkevésbé sem hinném, hogy a civilizációval párhuzamosan létező nem civilizált népekre igaz lenne, amit írsz.

      Az utolsó kijelentésedet pedig ha magamra venném, ki is kérhetném magamnak, mivel a "minden emberbe" én is beletartozom, az itt idézett szerzők és a jó pár hasonló blog írójával együtt; és egyáltalán nem gondolom, hogy azon munkálkodnék, hogy dobozba zárjam a létezés titkát vagy létrehozzak egy kényelmes, önkényes rendszert körzővel a közepén. Épp ellenkezőleg, szeretném kinyitni azt a dobozt és elhajítani a körzőt, és megnézni, mi lesz belőle. Hatása ennek is lenne 🙂

Comments are closed.