A halott dédapád teszt

/ Részletek Ran Prieur néhány írásából - fordítás általam: /

A személyes takarékoskodás nem fogja megállítani a klímaváltozást. Csak akkor tenné, ha mindenkinek saját olajkútja lenne. Ekkor átszerelhetnéd a házad napelemesre, lezárhatnád a kutat és a földben hagyhatnád az olajat. A gyakorlatban viszont minden olajat (és földgázt, szenet, stb.) annak adnak el, akinek kell és senki sem beszél arról, hogy hagyjuk a földben. Az összeset el fogják égetni és amit te megtakarítasz, elégeti majd valaki más. Viszont el fog jönni az idő, amikor annyira drága lesz kitermelni a megmaradt olajat, hogy a megújulók olcsóbbak lesznek, és ekkor gazdasági okok miatt fogják a földben hagyni. Tehát a klímaváltozás csökkentésének legjobb módja, ha a pénzt megújuló energiák kutatására költjük, az olajat pedig arra használjuk, hogy kiépítsük a jelenlegi rendszer alternatíváit.

Az Adbusters Who the F**k Do You Think You Are (Ki a f*sznak képzeled magad) című írása majdnem teljes tévedés és üzenetének népszerűsége és feltétel nélküli elfogadása lehangoló. Itt a szöveg:

Hibáztatod Kínát. Hibáztatod Indiát. Hibáztatod Amerikát. Hibáztatod a vállalatok vezérigazgatóit, az olajvállalatokat, a homályos és zavaros "rendszert", a nemzetközi egyezményeket, a baloldal képmutatását, a jobboldal igazlelkűségét, a tanárokat, a gazdaságot, a szüleidet, a gyerekkorodat, a munkádat, a bankszámládat, a mentális egészségedet, a kormányt, mindenkit és mindent, kivéve magadat. Ébresztő! Ez nem vicc. Az ökológiai katasztrófa most zajlik, és a te öt-bolygónyi életmódod az elsődleges oka.

Az Adbusters-nek igaza van abban, hogy ha hátradőlünk és ujjal mutogatunk, anélkül hogy bármit is tennénk, az hiba. De az alternatíva, amit javasol, egy még nagyobb hiba. Ha felelősnek érzed a fentieket, akkor legalább szerveződhetsz és megváltoztathatod őket. De a saját életmódod megváltoztatása egyáltalán nem fogja megállítani az ökológiai katasztrófát. Még ha rá is tudnál venni egymillió embert, hogy kevesebb erőforrást használjanak, a felszabaduló erőforrásokat felhasználnák mások. Ahhoz, hogy fogyasztói oldalról, önkéntességgel állítsd meg a fogyasztást, a világ összes fogyasztóját be kéne szervezned. Olyan ez, mint a milliárd lyukból spriccelő tömlő. Nekiállnál meggyőzni egymilliárd embert, hogy fájdalommal küszködve fogják be ujjaikkal a lyukakat vagy inkább elzárnád a csapot?

Néhány évvel ezelőtt is írtam erről:

Ha a "zölddé" válásról gondolkodunk, szinte mindig azon gondolkodunk, hogy mit tehetnénk mint egyének, és szinte sohasem gondolunk a gyártás szabályozására. Képzeld csak el: ahelyett, hogy bűntudatot keltenénk 50 millió emberben, hogy eldobható Starbucks poharakat használnak, egyszerűen betilthatnánk az eldobható poharak gyártását és kész. Azért nem ezt tesszük, mert amikor 1953-ban Vermont törvényben tiltotta meg az eldobható üvegek használatát, a Gonosz erői megalakították a Keep America Beautiful nevű szervezetet, ami azóta is megakadályozza az ilyen törvényeket, és általában véve elhitetik velünk, hogy a hulladékkezelés "az egyén felelőssége, és nem a termelési folyamat része."

Természetesen hiba volt "gonosz" szót használnom. A vállalatok csak gépek és pontosan azt teszik, amire tervezték őket: profitot termelnek, az externáliák figyelembevétele nélkül. Azért tervezték őket ilyenre, mert az emberek még mindig kezdők a nagy és komplex rendszerek tervezésében. És ahogy egy korábbi írásomban is írtam, azért alkalmazzuk a káros rendszerekre az erkölcsi ítélkezést, mert az őseink törzsekben éltek, ahol az erkölcsi ítélkezés működött, mivel szégyenbe hozta a célpontját. A kormányokra, vállalatokra és a bennük dolgozó emberekre viszont nem hat a megszégyenítés. De működik akkor, ha ezek a rendszerek szégyenítenek meg minket! Az alulról-felfele irányuló megszégyenítés hatástalan, a fentről-lefele irányulót viszont mindig használják. Ellen kell állnunk neki, mint minden felülről jövő hatalomnak.

Sosem mondtam, hogy az embereknek bűntudatot kellene érezniük az erőforrások felhasználása vagy bármiféle politikai ok miatt. Bűntudatnak akkor van helye, ha megcsaltad a feleséged. A politika kőkemény taktika. Taktikailag viszont semmi módját nem látom a jelenlegi rendszer megállításának vagy megváltoztatásának. De rengeteg módja van, hogy a repedésein át új rendszereket építsünk. Személy szerint én nagyon spórolós vagyok az energiával. Nem használok légkondit, tegnap a napon sütöttem a kenyeret egy szolár-sütővel, és úgy tűnik én vagyok az egyetlen Spokane-ben, aki biciklivel jár a Costco-ba. Hogy miért? Először is, hogy pénzt takarítsak meg, amit aztán más dolgokra költhetek, mint a jó szerszámok, az egészséges ételek és hogy ne kelljen dolgoznom. Másodszor pedig, hogy készüljek azokra az időkre, amikor a legtöbbünknek így kell majd élnie. Továbbá a külső energiáktól úgy érzem magam, mintha azoknak az energiáknak és a forrásaiknak a rabszolgája lennék, míg ha nélkülük is boldogulok, az szabaddá tesz.

Néhány olvasó vitatkozott a fenti kijelentésemmel, de nem változtattam meg a véleményem. Az olaj nem marad a földben mindaddig, amíg nem lesz más versenyképesebb alternatíva és a személyes takarékoskodásnak elenyésző hatása van arra, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Nagyobb általánosságban viszont azzal az erkölcsi értékrenddel sem értek egyet, ami azt képzeli, hogy a cselekedeteink majd varázsütésre megsokszorozódnak. Egy cselekedet mércéje nem az, hogy elméletileg mi történne, ha mindenki ezt tenné, hanem az, hogy mi fog történni, ha valóban megteszed.

Ide kapcsolódik Bruce Sterling javaslata a cselekedetek mércéjére, amit a Ribbonfarm Acting Dead, Trading Up and Leaving the Middle Class (Tetszhalottság, Minőségi Csere és Kilépés a Középosztályból) című bejegyzése is kifejt:

A halott dédapád teszt:

A takarékoskodó-zöld típusoknak az élet másról sem szól, mint a vízfogyasztás csökkentéséről, a szelektív hulladékgyűjtésről, a komposztálásról, az ökológiai lábnyom csökkentéséről és más olyan cselekedetekről, amiket az élettől való félelemmel teli, nem-generatív visszavonulás jellemez. Folyamatos egzisztenciális hibernáció.

A tetszhalotti viselkedést a legkönnyebben az alábbi teszttel vehetjük észre: ha olyasmit csinálsz, amit a halott dédapád jobban csinálna nálad, akkor a tetszhalottiság esete áll fenn. A halott dédapád nem használ vizet vagy műanyagot és valójában miközben beszélünk, nem csak a holmijait hasznosítja újra, hanem önmagát is. Ezt múld felül.

De a tetszhalottiság túlmutat a takarékoskodó-zöld viselkedésen. Míg a spártai egyszerűség erény, ha az egész életed értelmévé válik, az már probléma. A haldokló középosztály egy részének a takarékosság lett az életcélja.

[Forrás: Ribbonfarm, fordítás általam]

Sterling ötlete tehát az, hogy ha bármi olyat teszel, amit a halott dédapád a sírban jobban csinálna nálad, akkor elpazarolod az életed. Kevesebb erőforrást használsz? A dédapád semennyi erőforrást nem használ, és ha beszélhetne hozzád, azt mondhatná, "Ne olyan dolgokat csinálj, amikre egy halott is képes. Te élsz - csinálj valami olyat, amire csak az élők képesek!"

Természetesen maximálisan támogatom az ipari és fogyasztói társadalomból való kilépést, de nem az öko-puritanizmus miatt. Ha megtanulsz kevesebb energiából és kevesebb pénzből élni, akkor erősebbé válsz. Több strukturálatlan időd lesz kifejleszteni a belső motivációt, több mentális tered függetlenül gondolkodni és több olyan képességed, amik az ipari gazdaság további hanyatlásával mindenkinek a javára válhatnak. Ne a "világot mentsd meg", hanem légy egy eljövendő jobb világ magja.

 

Mivel hivatkoztam a Ribbonfarm bejegyzésére, jobb ha hozzáteszem, hogy nem mindenben értek egyet vele. Tetszik az ötlet, hogy a középosztályt egyszerre hagyjuk el mindkét irányba [bizonyos téren szegényedés, más téren gazdagodás: a számodra igazán fontos dolgokban legyél nagyon igényes, a többiben pedig add le az igényeidet. - a ford. megj.], de szkeptikusnak kell lennem a drága eszközök beszerzésével kapcsolatban is. Anne azt írja:

A minőségi csere csak akkor ésszerű, ha erős elhatározás van benned, hogy néhány dologban különösen jó akarsz lenni, ami ellenkezik az amerikai középosztály dilettáns kultúrájával. Szeretjük azt hinni, hogy bárki lehet jó kertészkedésből, hajóépítésből, tőzsdézésből vagy írásából, csak egy kis gyakorlat és néhány jó "....kezdőknek" könyv kell hozzá.

Erről eszembe jut valami, amit az utazásom során vettem észre. A legtöbb embernek sokkal több gyakorlati képességről szóló könyve van, mint amennyit valaha megtanul. Ez rendben van, ha összeomlásra építesz közösségi könyvtárat, de attól tartok, hogy az emberek azt gondolják, "Bárcsak tudnám, hogyan kell ezt csinálni, ezért veszek a témáról egy könyvet és az majd rávesz, hogy megtanuljam." Ez nem így működik. Ha valami, hát akkor az olvasás arról, hogy hogyan kell csinálni, adni fog egy hamis elégedettségérzetet és agyoncsapja a motivációdat, hogy tényleg csináld. Azt javaslom, hogy mindaddig ne olvass "hogyan-kell" könyveket, amíg olyan erős késztetést nem érzel, hogy már semmi sem tud megállítani.

De van az eszközökkel kapcsolatban egy mélyebb kétségem  is. Vegyük az "It Might Get Loud" című filmet. The Edge [a U2 gitárosa és billentyűse - a ford. megj.] a legfejlettebb elektronikus effekteket használja és amikor kikapcsolják őket, totál bénán játszik. Eközben Jack White szándékosan vacak gitárt használ, mert így fejlesztheti a képességét, hogy még ezen is jól játsszon. A PBS csatorna Rock and Roll dokumentumfilmjében van egy rész, ahol egy zenekar felkutatja és megszerzi ugyanazt a keverőt, amit New Order is használt a legütősebb albumán, és azt hiszik, gyerekjáték lesz használni, de rájönnek, hogy fájdalmasan nehéz. Ernest Hemingway, amikor kézi írógépet használt, két szóközt hagyott minden szó után, hogy lelassítsa magát. Tom Waits arról híres, hogy a zenészeit hideg szobába rakja, hogy jobban játszanak. Vagy vegyük a rozoga eszközöket, amiket George Lucas használt az eredeti Csillagok Háborúja forgatásánál, és hasonlítsuk össze a menő CGI-vel, amivel az előzményeknél rendelkezett. Arra célzok, hogy bizonyíték van rá, hogy kreatívabbak vagyunk, amikor nehéz körülmények között dolgozunk, tehát a "jó" eszközöknek megvan az a veszélye, hogy ha könnyedebbé teszik a munkát, csökkentik a kreativitást.

 ---

Fordítói megjegyzés:

Meszlényi Attila remek bejegyzésében felhívja a figyelmet arra, ami mellett a legtöbben elszaladnak, mégpedig hogy nem szabad összekevernünk a hatékonyság és a takarékoskodás fogalmát. A Jevons-paradoxon csak a hatékonyságról szól és semmit sem mond a takarékoskodásról. Az egyre hatékonyabb technológiák valóban nem eredményeznek alacsonyabb felhasználást, mert könnyebben és relatíve olcsóbban juthatunk hozzájuk, ami ahhoz vezet, hogy egyre több helyen és egyre többet fogjuk használni őket. A hatékonyságnövelés azért eredménytelen, mert nem takarékoskodni, hanem növekedni akarunk. A technológia nem fog takarékoskodni helyettünk. Ha egyszercsak mindenki takarékoskodni kezdene, az alacsonyabb fogyasztást, alacsonyabb keresletet jelentene, ami magával rántaná a termelést is, és kisebb környezetterheléssel, szeméttel, kibocsátással, stb. járna. Persze amíg a népesség folyamatosan növekszik és amíg a rendszer növekedésre épül, elmosódik a kettő közötti különbség. Jelenleg elképzelni sem tudjuk, hogy a gondokat ne még több fogyasztással, hanem kevesebbel oldjuk meg.

Felmerülhet a kérdés, hogy az önkéntes takarékoskodás alternatívája nem egy olyan rendszer lenne-e, ami kényszerítést alkalmaz, vagyis szabályozással orvosolja a problémát. Tehát végeredményben úgyis takarékoskodni fogunk, csak nem önként, hanem kényszerből, és ha nem önként tesszük, azzal csak a kormányzat kezébe adunk még nagyobb hatalmat. Szerintem ez a gondolatmenet csak részben helyes. Talán sok ezer év múlva az ember (újra) megtanulja, hogyan lehet központi kormányzat nélkül élni. De amíg a kormány létezik, az egyetlen dolog amiben tényleg a hasznunkra lehet, az az iparágak szabályozása. Nem a fogyasztókat kell szabályozni, hanem a gyártókat. Sokkal hatékonyabb és gyorsabb, mint az egyéni törekvések.

Az átlagember azonban, mivel nem hajlandó az önkorlátozásra, sosem támogatna egy olyan kormányt, ami akár gyártói, akár fogyasztói oldalról akadályozni akarja őt egyre növekvő igényei kielégítésében. A gondolkodásmód megváltozása nélkül a szabályozás sem vezetne eredményre, a nép egyszerűen megpróbálná kijátszani vagy lerombolni ezeket az intézményeket. Persze a csökkenő energia ettől még a népesség egyre nagyobb hányadát fogja takarékosabb életmódra kényszeríteni, ám az emberek ezt nyomorúságként fogják megélni. (Ezt a folyamatot már ma is láthatjuk.)

Tehát a lényeg: bár a takarékoskodás elkerülhetetlen (és kívánatos), a motiváció több szempontból sem mindegy. Nem mindegy, hogy önként tesszük azért, mert azt gondoljuk, hogy mindenkinek így kellene tennie és akkor megmentjük a civilizációt, a Földet  (vagy még inkább: ezt az életmódot); vagy azért tesszük, mert a kormányzat rákényszerít; vagy esetleg azért, hogy kiszabadítsuk magunkat a gépezet szorításából és felszabaduló energiánkat még több ember kiszabadítására és egy jobb világ építésére fordítsuk.

One thought on “A halott dédapád teszt

  1. A megnyugvás kulcsa a kognitív disszonancia. Akármit is cselekszik az ember (rákényszerülve vagy önszántából), előbb-utóbb kialakul a magyarázat is, amivel majd önmagát igazolja, hogy helyesen cselekedett.

    Jók a posztok - szeretem olvasgatni

Comments are closed.