Meghagyó permakultúra

/ Az eredeti írás a Leaving Babylon blogon jelent meg, Permadesign címmel - fordítás általam: /

A permakultúra a természet könyvének olvasásáról szól. - Toby Hemenway

Ahhoz, hogy az ember valaha is fenntarthatóan éljen ezen a bolygón, fel kell hagynunk azzal, hogy a fenntarthatóságra úgy gondoljunk, mint amit meg kell terveznünk. - Paula Hay

A permakultúra mostanra elérte azt, hogy már nem csak a gazdálkodás és kertészkedés egy másféle módját, hanem egy komplett eszköztárat nyújt azoknak, akik egész humánökológiák tervezéséről álmodoznak - olyan élőhelyekről és élelemtermelésről, melyek a természetes ökoszisztémákra jellemző sokszínűséggel, stabilitással és rezilienciával rendelkeznek. De van a permakultúra csodálatos világának egy szembetűnő hiányossága. A természet utánzását, amit szorgalmaz, nem terjeszti ki kellő mértékben.

"Figyeld meg mi történik a természetben és utánozd; alkalmazz már kialakult stratégiákat" írja Bill Mollison. Ahelyett, hogy küzdenénk az anyatermészet ellen vagy megpróbálnánk irányítani, kövessük útmutatásait. Elvégre is, elég régóta gondoskodik az életről - 3.8 milliárd éve, hogy pontosak legyünk. Evolúciós siker vesz körül minket; a fenntartható világ, amelyre vágyunk, itt van körülöttünk. Egészen biztos, hogy merítenünk kell a természet bölcsességéből ahhoz, hogy az emberi erőfeszítésekbe bölcsességet vigyünk.

Alkalmazzuk hát ezt a remek tanácsot a saját eszköztárunkra is. Tervezési szempontból mitől működőképesek a természetes ökoszisztémák? Mi, emberek, még épp csak kapisgáljuk a megértés felszínét. De azzal tisztában vagyunk, hogy a tó felett nem őrködik egy tervező, mozgatva az ebihalakat és lengetve a nádast, a bozótot sem igazgatja egy főnök, oda egy kis szedret, amoda pedig egy kis vadrózsát vezényelve. A permakultúrások mégis úgy viselkednek, mintha azt a beavatkozó Istent követnék, akihez az evangéliumi kereszténység ragaszkodik.

Vajon a természet az ökológiai rendszereket tervrajzok segítségével tervezi? Elképzel előre néhány milliárd évet, aztán megvalósítja? Egy kiégett rétet vajon tervszerűen alakít ki? Erre még gondolni is kár. A természet egész életen át tartó megfigyelése során egyre biztosabb vagyok abban, hogy a természet fejlődése során mindig a jelen igényeit és lehetőségeit veszi figyelembe, hogy apró lépésekkel működik és nem grandiózus tervek szerint, és hogy minden élő teremtmény egymásra utalt és egymáshoz alkalmazkodó táncán alapul, melynek kimenetelét nem lehet megjósolni.

"A permakultúra a jelenkor problémáinak megoldására, a természeti világba beépült mintázatokhoz fordul inspirációul", mondja Jan Martin Bang a mély tapasztalatokon alapuló, Eco-villages [Öko-falvak] című könyvében. Lehet, hogy eljött az ideje, hogy a permakultúra a figyelmét a meta-szintre fordítsa, és magát a tervezési folyamatot is a természetről mintázza? Örömmel látnám, ha a természet iránti csodálatunkat és leleményes tervezésének utánzását kiterjesztenénk a tervezésének módjára is.

Az alábbiakban közreadok néhány gondolatot, amik a permatervezés útmutatójául szolgálhatnak. Jómagam permakultúrás tudása csekély, korlázotott és befejezetlen. Így hát csak rámutatok egy hívogató élre, ahol a kreatív erők játszanak, arra várva, hogy még több ember csatlakozzon hozzájuk.

Hogyan tervez tehát a természet?

  • A természet nem a végcélra, hanem a soha véget nem érő utazásra összpontosít. Nem tűz ki célokat, hanem inkább iteratív lépésekben halad előre. Magának az utazásnak a megtapasztalása is része annak, ami a folyamatot vezeti.
  • A természet "próbálkozással és kudarccal", spirálokkal, hurkokkal és hulladékmentes ciklusokkal dolgozik. A legalapvetőbb spirális gyógynövény kertek elmékeztetnek a teremtés mögöt rejlő spirális ciklusokra. Amikor mi, emberek, bizonytalanság mellett alkotunk, belül ezek a folyamatosan kibontakozó spirálok vezetnek minket.
  • A természet a jelenből bontakozik ki, abból ami itt és most van. A pillanatból lesz a jövő, nem pedig előrejelzésekből és tervekből. A jelen pillanat magába foglalja a kikelő magvakat.
  • A természet a kezdeti feltételekből kiindulva szervezi önmagát. Az önszerveződés egy olyan, manapság elcsépelt kifejezés, amiről kevesen tudják, hogy mit jelent valójában. A szoftvermérnökök a fejlődő adaptáció töredékeit beépítik grandiózus "Isten szerinti" terveikbe, és önszerveződésnek nevezik. Kockázatosnak tűnik az önszerveződést a "mesterséges élet" társaságára bízni; csak akkor tudjuk magunkévá tenni, ha a valódi életen beül értjük meg és alkalmazzuk.
  • A természet a teljességből a teljességbe mozog. Ápolni a földet annyit tesz, hogy most ápoljuk, olyannak amilyen, a teljessége ellenére. Végtére is, még a tönkretett föld is pulzál a saját életétől, a saját logikájától, a makacs teljességétől, az integritásától. Tervrajzok mentén haladni, láncfűrészekkel és buldózerekkel, nagyban felszaggatni a "meglévőt", hogy a saját akaratunk szerinti tervekkel helyettesítsük..., nem egy újabb, ezúttal a gyógyítás nevében okozott seb? A természet arra tanít, hogy "a teljesség mindig egy olyan speciális folyamat révén jön létre, melyben az új struktúra közvetlenül a korábbiból alakul ki, oly módon, hogy megőrzi a régi struktúrát és így az újat harmonikussá teszi." (Christopher Alexander)
  • A természet az apró és lassú, a fokozatos és kis lépésekben haladó és nem pedig az átfogó terveket alkalmazza. Ahogyan Christopher Alexander megjegyezte, "az élő struktúrák mindig lassan keletkeznek, egymást követő átalakulásokkal a meglévőből, fokozatosan..." Sok apró lépésből új struktúrák jelennek meg. Lehet, hogy ha a földdel egy nagyon lokális és lassan érő kapcsolatot alakítunk ki, az jobban szolgálja az életet, mint a grandiózus tervek alkalmazása, látszólag bármennyire is jó szándékúak azok?
  • A természet magokat ültet, aztán hagyja őket növekedni, hogy meglássa, mi történik.
  • A természetben ingadoznak a stabilitás periódusai, ahol az élőlények esélyt kapnak a fejlődésre és a sikerre, és a nagyon stresszes időszakok, ahol a kevésbé reziliens organizmusok kigyomlálódnak és megfogyatkoznak.
  • A természetben mindenki tervező - a sündisznó, az oposszum, az almafa és a tölgyfa, a mályva és a penész, az emberrel együtt, aki mellettük él. Az állatok, növények és mikrobák rátaláltak, hogy mi az, ami működik, mi az, ami megfelelő és fontos, mi az, ami tartós itt a Földön. Az ökoszisztéma társ-tervezők és kollégák közössége. Nincs egy főtervező, aki megmondaná, hogy mit tegyenek a többiek.
  • A természet tervezői mind egymásra reagálva fejlődnek; az önszerveződés egyik aspektusa az együtt-alkalmazkodás, ami a ciklusok és a kölcsönös érzékenység révén működik. "A tervezés csak akkor alkalmazkodó, ha kis lépésekben történik, és minden egyes lépés figyelembe veszi a meglévő struktúrából érkező visszajelzéseket." (Oyvind Holmstad)
  • A természet tervezői utánozzák egymás mintáit. A lepkék egy madár szemét utánozzák, hogy megvédje őket a ragadozóktól, az emberek a levél kifinomultságát utánozzák egy jobb napelem kifejlesztésekor. Az élet elvei mutatják az utat: alulról építkezz, önszerveződj, maximalizálás helyett optimalizálj, használj szabad energiát, öleld kebledre a diverzitást, alkalmazkodj és fejlődj, használj élet-barát anyagokat és folyamatokat, vegyél részt a szimbiózisban, gazdagítsd a bioszférát. A túlélés záloga abban rejlik, hogy mi vesz körül bennünket.

És most ellenállok a késztetésnek, hogy tovább találgassak, vagy hogy kitörjön belőlem egy magvas és tökéletlen tanács. Ez szembe menne mindazzal, amit írtam. A következő lépések az együttműködők közösségéből fognak kikerülni, olyan emberekéből, akiket a szükség mozgat, hogy a perma-dizájnt alulról szerveződő, biologiai metaforák segítségével kiterjesszék egy sokkal folyamatosabb irányba. Úgyhogy visszafogom magam és inkább elmondok egy történetet. Hátha rávilágít a mondandóm lényegére.

Volt egy asszony, aki egy tanfolyam keretében permakultúrás tervezőket hívott a városi telkére. Ők több vonzó tervet is készítettek a család számára, ő úgy döntött, hogy az egyiket jelentős költségek és erőfeszítések árán megvalósítja. Mikor minden elkészült és szép volt meg jó, azt vette észre, hogy a kertje köszönőviszonyban sincs gyermekei valóságával, akik végigtapostak az ágyásokon és lezúzták a szerencsétlen káposztákat. Végül a kert nagy részét visszaalakították gyeppé. Vajon ad ez a család a permakultúrás tervezőknek egy újabb esélyt? És a föld?

Befejezésül, ismételten Christopher Alexander szavait idézem.

A 20. század általános nézete az építéssel kapcsolatban célorientált és mechanisztikus volt, elsődleges célja a végeredmény és nem a folyamatok önmagában való jósága. Az építésre úgy tekintettek, mint egy bizonyos végeredmény eléréséhez szükséges módszerre. Az építész által rajzolt terv - a főterv - volt a cél, a művészet nevében. A célhoz vezető folyamatot önmagában nem tartották fontosnak, csak annyira, amennyire segítette (vagy akadályozta) a kívánt cél elérését.

A mechanisztikus szemlélet túlontúl leegyszerűsített, célorientált megközelítése, melyet korunkra megtanultunk elfogadni, megbénította az építészetet. Az építészet mechanisztikus szemléletében az épületre elsősorban úgy tekintünk, mint egy kívánt végállapot tervére, és nem fordítunk kellő figyelmet az útra vagy a folyamatra, hogy egy épületet úgy építsünk meg, hogy valami eredendően szépet hozzunk létre. De ami a legfontosabb, hogy a célorientált szemléletet mögött rejlő és azt megtámogató, jóformán változások nélküli, statikus világkép, egész egyszerűen nem valós. Mint világfelfogás, egyértelműen képtelen leírni a dolgokat olyannak, amilyenek valójában. Bénító hatása van az építészetünkre és a tervezésünkre, mert nem igaz a közönséges, hétköznapi tényekre. Valójában minden folyamatosan változik, növekszik, fejlődik. Az emberi test változik. A fák leveleket növesztenek és a levelek lehullanak. Az úton repedések keletkeznek. Az emberek élete hétről hétre változik. Az épület a széllel, az esővel, és a föld mozgásával együtt mozdul. Az épületeket, utcákat és kerteket miközben lakják folyamatosan változtatják, néha javítják, néha lerombolják őket. A városok az idők során több száz vagy akár több millió ember együttműködésének áramlásaként jönnek létre.

Miért nélkülözhetetlen ez a folyamat-szemlélet? Mert a "dizájn" eszméje, a ... képzeletbeli jövő rajzai, a ... jövőbeli végállapot perspektívájának akvarelljei irányítják érzékelésünket, hogy mit kell tennünk - annak ellenére, hogy közük nincs az élő környezet jelenlegi természetéhez vagy a gondjaikhoz vagy a lehetőségeihez. És társadalmilag elmaradottak, mivel szükségképpen csökkentik az emberek részvételét a saját világuk állandó alakításában.

5 thoughts on “Meghagyó permakultúra

    1. Mindenek elott annyit, hogy igen elgondolkodtatott a fenti cikk a 'meghagyo permakulturarol'. Es nagyon pozitivan hatott ram. Aztan a hozzaszolasok alatt 'almaleves' megjegyzese, miszerint o egy elkotelezett dzsungelgyaros. Ez nagyon megfogott, mert mi is (a ferjem es en) ilyen dzsungelt szeretnenk teremteni, meghagyo permakultura szerint.
      Ti (cikk iro es almaleves) hogyan kezdtetek hozza? Egeszen attol a ponttol erdekel, hogy megfogant a gondolat a fejetekben. Mi volt az elso lepes?

      Koszi,ha idot szakitotok a valaszadasra. Kitty

      1. Városi kiskert révén én csak mérsékelten vagyok a dzsungel híve. Most ott tartok, hogy a permakultúrás tervezés alapelveit (pl. zónák, társítások, tájolások) próbálom szabadabban alkalmazni és megtalálni a kompromisszumot az irányítás és a szabadon elvadulás között.

        Az első lépés nálam is az volt, hogy abbahagytam a fűnyírást és feladtam az elképzelést, hogy mindenhol steril és szépen karbantartott gyepnek, ágyásoknak, stb-nek kell lennie. Inkább fűszerspirál, gyümölcsfák, körülöttük-alattuk sok bokor, gyomok, gyógynövények, méhlegelő és otthagyott korhadt fadarabok és kövek, minél több bogár, madár és egyéb élőlény szereti a kertet, annál jobb. A stratégiám az, hogy elindítok egy löketet abba az irányba, amerre menni szeretnék (minél több ehető növény), aztán hagyom, hogy a dolgok maguktól történjenek. Megfigyelni és csak néha beavatkozni ott, ahol elkerülhetetlen. Egyébként pedig a cikkben felhozott példát is igyekszem megszívlelni és hagyni egy részt a gyerekeknek, ahol kedvükre garázdálkodhatnak 🙂

        De még nagyon az elején járok, ahogy Almaleves is írta, évek, ha nem évtizedek kellenek, mire kialakul valami. Jelenleg az invazív fajok a nagy dilemmám, van néhány olyan növény, amit valaki valamikor behozott a környékre és annyira terjednek, hogy kiszorítanak gyakorlatilag minden mást.

      2. Én speciel nagyon egyszerűen kezdtem hozzá.
        1. Ösztönös lustaságom felélesztettem. Aztán megnéztem, elolvastam pár, a fentihez hasonló írást, filmet és döntöttem.
        2. Elkezdtem a fűnyírást hanyagolni
        3. Ültettem sok mindent, aminek a nagy része kipusztult, ami maradt, abból pedig néhány szem termést lehet legelni 🙂
        4. Viszont a dzsungel az megmaradt, kertünk jelenleg is olyan mint egy erdőrészlet. I love it!
        5. Ha termelni akarsz, sokkal jobban el kell köteleződnöd, mint nekem. Bár most az erkélyen nő a rukkola 🙂 Tavaly gyerekgyártás miatt szétzilálódott minden, így most kezdem a fonalat ismét felvenni.
        6. Fontos: csak akkor kezdj bele, ha tényleg szereted a vad természetet, mert az olyan lesz, ha elengeded a kezét. Egy idő után szépen beáll, de az nem napok, hetek, hanem hosszú évek, évtizedek. És addig meg kell vívni a csatákat a családdal, a szomszédokkal, a hatóságokkal, meg minden nagyokossal.

Comments are closed.