Gyakori kérdések a civilizáció kritikájáról

/ Ran Prieur - Critique of Civilization FAQ című írása, mely eredetileg 2005 áprilisában íródott, majd 2006 októberében átdolgozásra került. Az írás párjával, a Civilizáció kritikája mindent megváltoztat című esszével frontális támadást intéz a civilizáció mitológiája ellen - Mohari András fordítása: /

Mit értesz a „civilizáció kritikáján”?

Lényegében a civilizáció összefüggésekben való szemléletét; azt, hogy a környezete felől tekintünk rá, nem saját mitológiájának lencséin át. Például arra tanítanak bennünket, hogy a történelem előtti időkre átmeneti korként gondoljunk, amelyből feltétlenül a miénkhez hasonló világnak kellett „kifejlődnie”. Valójában legalább százszor tovább éltünk vadászatból meg gyűjtögetésből, mint földművelésből, és éppen a saját korunk mutatja az átmenetiség, a bizonytalanság és a rövidség minden jelét. A civilizáció kritikája új keretbe foglalja a dolgokat, így azután a „primitív” emberek emberi normának fognak látszani, a civilizáció pedig egy félresikerült rövid kísérletnek.

Egy másik példa: mondjuk, hogy betörök hozzád, megölöm a családodat, téged rácsok mögé zárlak, kidobom mindenedet, a saját ízlésemnek megfelelően átfestem a házat, és aztán mindezt „növekedésnek” hívom, mert eggyel több házam van, vagy pedig „fejlődésnek”, mert a saját cuccaim vannak a tieid helyén. Pontosan ezt teszi a civilizáció – a természettel, az élőlényekkel, a természeti népekkel, sőt még a civilizáció más ágaihoz tartozók emberekkel is.

Azért ennyire nem rossz a helyzet, ugye?

Közép- és Délnyugat-Ázsia sivatagjait, valamint a Földközi-tenger térségét valaha erdők borították. Az ősi birodalmak kivágták őket, a fát tüzelőnek használva fémet olvasztottak a fegyverek készítéséhez, és hajókat építettek, aztán mindezek segítségével leigázták a szomszédaikat. A történelem összes „sikeres” civilizációja a következő sémát követte: a Föld élőlényeit növekvő emberi népességgé alakították, amelynek aztán még több földet kellett meghódítania és kimerítenie a saját fennmaradásához, ezért rák módjára ezer kilométerekre terjeszkedtek, elpusztították az útjukba kerülő élőhelyeket és kultúrákat, végül aztán teljesen megőrültek, kimerítették a földjeiket, és összeomlottak.

Meghatároznád a „civilizáció” szót?

Nem tartom szükségesnek vagy éppen hasznosnak a pontos meghatározást. A „civilizáció” nálam ugyanúgy felcserélhető a „birodalom” szóval, mint William Kötkénél. Nagyjából a következőképpen határozom meg: a föld kimerítésének, a vagyon felhalmozásának, a hódításnak, az elnyomásnak, a központi irányításnak, valamint az élettől való elszigetelődésnek és elszakadásnak önmagát erősítő társadalmi sémája, amelyben mindezek a magatartások mentális, kulturális és fizikai műtermékekkel társulnak.

Az eke például egy olyan fizikai műtermék, amely a gabonatermesztés társadalmi szokása révén lehetővé teszi a talaj biomasszájának emberekké és gabonakészletté való átalakítását. Ez azután lehetővé teszi a „vagyon” nevű kulturális műtermék kialakulását, így egyesek képesek lesznek előírni másoknak, hogy mit csináljanak. Ezzel létrejön az „uralkodás” nevű kulturális műtermék, amelyet fizikai műtermékek – például kardok és puskák –, valamint kulturális szerepek – például katonák és rendőrök – támogatnak. Ez utóbbiak tovább erősítik az egész rendszert azzal, hogy még több földet hódítanak meg és fognak be az eke számára, és még több embert a földműves, a tulajdonos meg a katona szerepére. Ezenfelül a gazdálkodás révén az emberek a természettudatuk nélkül is életben tudnak maradni – valójában a természet ellenségnek tekintésétől függ az életük, ez pedig csak tovább erősíti a természetpusztítás szokását.

Vagy itt van az autó, egy fizikai műtermék, amelynek gyártása és használata érdekében a (már meghódított) földet fel kell szaggatni a bányászathoz, be kell szennyezni ipari hulladékokkal, és el kell látni útburkolattal. Az autónak pedig az a hatása ebben a rendszerben, hogy fém falaival és szédítő sebességével elszigeteli, elvágja egymástól az embereket, akik így elveszítik a kapcsolatot a szomszédaikkal, valamint a világgal, amelyet pusztítanak. Ezenfelül az autók lehetővé teszik, hogy távolabb legyenek egymástól azok a helyek, ahová járnunk kell, így aztán kénytelenek vagyunk autózni, az autó birtoklásához pedig több ezer órányi munkát végezni.

Persze, mindenki tudja, hogy az autó rossz dolog. Ám mi a helyzet a civilizáció jó dolgaival, például a gyógyászati előnyökkel?

Az ipari medicina nagy része azért van, hogy azokat a betegségeket és sérüléseket kezelje, amelyeket eleve az ipari civilizáció okoz, például szívbetegségeket, rákot, autóbaleseteket; ezek a természetben ritkák, vagy nem léteznek. Többnyire nem is gyógyítja meg őket; csak annyit sikerül elérnie, hogy meghosszabbítja a betegségeket, amivel aztán az egészségügyi rendszer befolyását növeli, lehetővé téve életünk még teljesebb gyarmatosítását.

A primitív emberek nem csak 30 évig éltek, és talán nem betegeskedtek sokat?

A történelmi időkben megfigyelt nem civilizált emberek rendszerint jóval egészségesebbek a civilizált embereknél, és meglehetősen sokáig élnek. A történelem előtti embereknél csak a csontvázakra hagyatkozhatunk. Jared Diamond a következőket írta a The Worst Mistake in the History of the Human Race (Az emberi faj történetének legsúlyosabb hibája) című írásában:

A Spoon és az Illinois folyó találkozásának közelében levő Dickson Moundsnál a régészek mintegy 800 csontvázat ástak ki. Ezek képet festenek azokról az egészségi állapotban végbement változásokról, amelyek egy vadászó-gyűjtögető kultúra intenzív kukoricatermesztésre való átállását kísérték i. sz. 1150 környékén. A gazdálkodóknál az őket megelőző vadászó-gyűjtögetőkhöz képest majdnem 50 százalékkal több sérülés volt a fogzománcon – a rosszul tápláltság jeleként. Négyszer több volt a vashiányos vérszegénység (amint azt a csontok poroticus hyperostosis nevű betegsége jelezte), háromszor több az általában a fertőző betegségekre utaló csontkárosodás, és gyakoribb volt a gerinc degeneratív elváltozása, valószínűleg a sok nehéz fizikai munkától.

Egészében véve nem élünk mégis jobban a primitív embereknél? Nem küzdöttek állandóan az életben maradásért, nem harcoltak sokat egymás ellen?

Az igaz, hogy az elit országok érzelmileg egészséges szubkultúráiban az embereknek sok szempontból sokkal jobb, mint a legvadabb törzsekben élőknek. Egyes megfigyelt természeti társadalmak viszont utópiának tűnnek a civilizációhoz képest – politikai felépítésükre a kényszer hiánya és az egyenlőség jellemző, a küzdelmeik ritkán halálos kimenetelűek, az emberek erősek és boldogok, és naponta csak pár órát fordítanak az életben maradáshoz szükséges jelentőségteljes tevékenységekre, idejük többi részét játékkal és pihenéssel töltik.

Mi a helyzet az aztékokkal, a majákkal vagy az inkákkal, akik szigorú hierarchiában éltek, emberáldozatokat mutattak be, és növekvő népességük fenntartását hódító hadsereg segítette?

Ezeket a civilizációk közé sorolom, mert „fejlődő” gazdasági rendszerekhez kapcsolódó központosított elnyomó rendszereik voltak. Igaz, nincs éles határ civilizált és primitív között. Gyanúm szerint egyes észak-amerikai törzsek jó úton voltak afelé, hogy felülről lefelé szervezett összetett kormányzatot hozzanak létre, és hogy kimerítsék földjeiket. A lényeg azonban az, hogy az emberek mindenre képesek ezen a skálán: a természet pusztításától a segítéséig, az elszabadult növekedéstől az egyensúlyig, az elnyomástól a békés anarchiáig. Még ha csak egyetlen törzs élne is e skálák jobbik végén, az is azt bizonyítaná, hogy van lehetőségünk hasonlóan élni. Valójában sok törzs élt már így, és lenne rá képes újra.

Mi a helyzet az igazán vad törzsekkel, amelyek nyilvánvalóan primitívek?

A megrögzött primitivisták szerint együtt kell élnünk ezzel, szerintük hibái ellenére a vadászó-gyűjtögető törzsekben való élet a legtöbb, amire képesek vagyunk. Szerintem többre vagyunk képesek. De ha mégsem: a legjobbaktól a legrosszabbakig mindenkit figyelembe véve a primitív élet még mindig vonzóbb az ipari civilizációnál.

Azt olvastam, hogy a primitív embereknél arányaiban több a gyilkosság.

Persze, ha csak azt számítod gyilkosságnak, amikor az ember baltával fejbe ver valakit! A rendkívül összetett társadalmaknak ott van a sokkal hatásosabb és körmönfontabb gyilkolás luxusa. Én az összes rákbetegség miatti halált emberölésnek tekintem – vagy öngyilkosságnak, ha az áldozatok önként részt vesznek a bűncselekményben. A rák ritka volt az ipari kort megelőzően, a civilizáció előtti időkben pedig még ritkább. Az érzelmi kimerültség és a mérgező környezeti tényezőknek való kitettség okozza, a gyilkosok pedig az e tényezők kialakulását lehetővé tevő döntéshozók. A szívbaj nevű (ön)gyilkosságot a transz-zsírsavakból és egyéb szívbetegségeket okozó ételekből hasznot húzó vállalatok követik el – a részvényeseikkel együtt. A tüdőrák nevű (ön)gyilkosságot a cigarettagyártók követik el, akik nyereségük növelése érdekében egységesítik a nikotinadagot, és még több függőséget okozó anyagot használnak. Minden halálos autóbaleset emberölés, amelyet azok a különféle érdekcsoportok követnek el, amelyek tesznek róla, hogy ne legyen más választásunk, mint egész nap kocsival járkálni.

Ha már gyilkolunk, akkor én inkább a nyílt és őszinte gyilkolás mellett vagyok. Ha megölnek egy törzsi háborúban, akkor a halálod pillanatában valószínűleg kevesebbet szenvedsz, mint amennyit az iparosodott országok emberei szenvednek naponta, mert tudod, hogy miféle történetnek vagy a részese.

Romantizálod a primitív embereket? Tudod, nem tökéletesek.

Nem létezik „tökéletesség”. A tökéletesség egy növekedésre épülő társadalom ábrándja – ez a társadalom arra késztet bennünket, hogy az előttünk levő világot sose tekintsük elég jónak, így aztán állandóan nagyobb gazdagságra és hatalomra kell szert tennünk. A nem létező technikai utópia „tökéletes”. Én csupán észrevételt teszek mindarra, amit a civilizáció saját antropológusai dokumentáltak, és megjegyzem, hogy tökéletlen ugyan, de még így is kívánatosabb a „civilizált” életnél.

De nekem boldognak tűnsz. Hálásnak kellene lenned, hogy Amerikában élsz.

Olyan ez, mintha azt mondanánk egy sorozatgyilkosnak, hogy hálásnak kellene lennie, amiért áldozatai vérét ihatja, nem pedig azt, hogy ne öljön többé. Az elit országok lakóit olcsó élvezetekkel jutalmazzák azért, amiért hozzájárulnak a szegény országok lakóinak és a világ többi élőlényének gyilkolásához meg kirablásához. És még mindig nincsenek megelégedve. A státuszt és a pénzt hajszolják, létezésük ürességének leplezésére élvezetelvűséggel és játékszerekkel szórakoztatják önmagukat. Csak azért érzem értelmét az életemnek, mert elkezdtem átlátni az egész ámításon, és mert azon vagyok, hogy kitaláljam, mit tegyek ellene. Majd akkor leszek hálás, hogy Amerikában élek, amikor az Amerikai Birodalom több ezer szabad természeti közösségre bomlik fel, és lovagolhatunk a tönkrement autópályákon.

Azt szeretnéd hát, hogy mindannyian menjünk vissza a kőkorszakba?

A „vissza” szó átverés. A változás bűvös abszolút irányát sejteti. Tegyük fel, hogy a munkaidő lejártával éppen indulnál haza, amikor a főnököd azt mondja: „Tehát vissza akar térni az otthonába? Nem tudja, hogy sosem mehet vissza? Csak előre mehet, hogy egyre többet dolgozzon nekem, hahaha!” Valójában minden mozgás előre irányul, előre haladva pedig tetszőleges irányban mehetünk, még oda is, ahol már voltunk.

Azt szeretnéd hát, hogy mindannyian menjünk előre a kőkorszakba?

A „kőkorszak” szó is átverés, amennyiben a haladás egy átmeneti állomását értik alatta, amelynek aztán logikusan jelen korunkhoz kellett vezetnie. Nincs biológiai alapja ennek a feltételezésnek. A cápák alig változtak az utóbbi 100 millió évben, és mi sikeresnek tartjuk őket, amiért máig összhangban élnek a saját helyükön. Az emberek egy-két millió évig összhangban éltek a természettel, aztán nem egészen tízezer éve néhányunk megpróbált valami mást, ami nyilvánvalóan nem működik. Tízezer év az egymillióhoz képest annyi, mint 36 másodperc az egy órához képest.

Jól van, jól van. Azt szeretnéd hát, hogy menjünk előre, és egyszerűen állapodjunk meg a vadászatnál, a gyűjtögetésénél, a tűz meg a kőeszközök használatánál, és lakjunk fűkunyhókban?

Szép lenne így élni, ám nem hiszem, hogy így lesz, legalábbis nem egyhamar. Nem kérem a civilizációban nevelkedett emberektől, hogy térjenek át vadászó-gyűjtögető életmódra, és én magam sem fogok áttérni rá. Felnőttként túl nehéz ezt megtanulni, és a természet mára túlságosan tönkrement ahhoz, hogy bárki könnyen megtanulhassa. Ha a civilizáció összeomlik, és az ember fennmarad, akkor talán néhány nemzedéken belül megvalósulhat az áttérés. De sok más lehetőség is adódik majd – legalábbis a fémhulladék eltűnéséig. A közeljövőben úgy kell élnünk, hogy az életmódunk tápláljon is bennünket egy halott világban, és újra életet is vigyen abba a világba. Azt hiszem, a permakultúrások jó úton haladnak.

Tehát a technika ellen vagy – technofóbiás vagy.

Imádom a technikát! A fungofóbiás fél a gombáktól, mindegyiket halálosan mérgezőnek hiszi, és nem akar megtudni róluk semmit se. A fungofil embert nagyon érdekelik a gombák, olvas róluk, megkóstolja őket, megtanulja, hogy melyik mérgező, melyik ízletes, melyik gyógyhatású, melyik milyen fával, növénnyel vagy állattal társul. Pontosan így vagyok én a technikával. Technofil vagyok!

Ugyanakkor minek neveznéd azokat, akik az erdőn keresztülrohanva válogatás nélkül megesznek minden gombát, mert szerintük a „gombák semlegesek”, tehát nincsenek köztük ártalmasak, így mindegyiket használni lehet, amennyiben jó célokra – például evésre – használjuk őket, nem pedig rosszakra – például mások fejbe verésére? Az ilyen embert veszélyes hülyének neveznéd. Majdnem ilyen azonban a „technikához” való mai hozzáállás. Még ennél is rosszabb. A civilizáció a legártalmasabb technikákat válogatja össze és fejleszti ki, semmibe véve vagy kirekesztve a tudatossággal, az elevenséggel és a hatalomban való egyenlő részvétellel társuló eszközöket, mert a civilizáció alapvető értékei szerint jó a hódítás, az irányítás, az erőszakos átalakítás, és mert a civilizáció hódítás, kizsákmányolás, gyilkolás útján „növekszik”, no meg úgy, hogy a tagjait érzéketlenné teszi az áldozatainak nézőpontjai iránt. Olyan ez, mint egy olyan világban élni, amelyben a „gomba” szónak még a meghatározását is úgy eltorzították, hogy a gyilkos galócán, a hegyeskalapú galócán és a fenyő tőkegombán kívül mást szinte nem is jelent, és aztán csodálkozunk, hogy miért olyan drága az egészségügy.

Például miféle technikát szeretsz?

Az egyik kedvencem a hódgát. Emberek is felépíthetnék, de könnyebb behozni néhány hód „vállalkozót” a munka elvégzésére. A hódgát szép tavacskát hoz létre, növeli a talajvíz szintjét, átmenetileg tárolja a földekről lefolyó vizeket, megakadályozza a szárazságot és az áradásokat az alsóbb szakaszokon, és miután sok évig gyűjtötte a máskülönben elmosódó szerves anyagokat, az élet változatosságát és gazdagságát növelő láp vagy mező lesz belőle. És ha erre azt mondod, hogy „ez nem technika”, akkor csak megerősíted a véleményemet, miszerint a „technika” meghatározását annyira eltorzították, hogy csak az ártalmasakat tartalmazza – a halott gépeket, amelyek lehetővé teszik a hatalom elidegenedett és közönyös összpontosítását.

Egy másik nagyszerű technika a vályog (cob), azaz a homok, agyag és szalma keverékének építőanyagként való felhasználása. A vályog elnyeli és szétsugározza a hőt, és több száz évig is kitart. Ezenfelül itt vannak a fatüzelés terén feltalált újdonságok – például az Ianto Evans-féle rakétakályha –, amelyek majdnem tökéletesen tiszták és hatékonyak, ugyanakkor mégis egy alulról fölfelé szerveződő társadalmi rendhez tartoznak. A permakultúrával foglalkozók újra felfedezik az esőerdők lakóinak mesteri módszereit: úgy helyezik el a gyümölcs- és diófákat, a bogyóbokrokat és az évelő vagy maghullatással szaporodó talajtakaró növényeket, hogy azok harmonikusan együttműködjenek egymással, és kis gondoskodással is bőséges táplálékot teremjenek, miközben még termékenyebbé is teszik a talajt.

Jó gépi technika a bicikli; olcsó és elég egyszerű ahhoz, hogy az ember önálló lehessen, és hatékonyabban mozoghasson bármelyik szárazföldi állatnál. Ma még azonban nem lehet tudni, hogy képes lesz-e gyártani őket egy kényszerítő eszközöket nem alkalmazó fenntartható társadalom. Nem találok semmi kivetnivalót a távcsövekben, a kőépületekben, a vitorlás hajókban, a burkolatlan utakban, a kerámiákban vagy a hulladékfémből készült kézi eszközökben sem.

Persze majdnem minden „primitív” technika nagyszerű. Nem romantikus, hanem komoly gyakorlati okokból: közel tartanak bennünket a földhöz, így észben tartjuk a többi élőlény szükségleteit és szempontjait. Nem kell hozzájuk energiát és erőforrásokat behozni általunk nem ismert – és ezért elpusztítható – helyekről. És az elnyomást nem alkalmazó társadalmakkal társulnak: ha mindenki hozzájuthat a szükséges eszközökhöz, ha bárki építhet szállást, gyújthat tüzet, fonhat kosarat, áshat ki gumót, ejthet őzet, cserezhet bőrt és készíthet ruhát, akkor a hatalomnak nincs mivel engedelmességre bírnia bennünket.

Nem több fejlődést akarnak azonban a fejletlen országok lakói?

Egyesek azt akarnak, de ettől még nincs igazuk. Ha elveszem az ennivalódat, és adok egy kis heroint, akkor talán több heroint akarsz majd. Akiket elvágtak a természetes életformától, és akiknek az értelmetlen szegénységükből csak az értelmetlen gazdagságot – a csillogó játékszereiket élvező fejlett világbelieket – mutatják kiútként, azok hajlamosak lesznek azt hinni, hogy boldogítani fogják őket a játékszerek. Tévednek. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a „fejlett” országokban magasabb az öngyilkosságok aránya.

És sokuknak nem kellenek a játékszereink – a hatalomban való egyenlő részvételt akarnak, földreformot szeretnének, és el szeretnék űzni a birodalmi központokat gazdagító gyarmati kormányokat. Tudják, hogy a „fejlődés” szörnyű feltételekhez kötött kölcsönöket jelent, amelyek a helyi elitet gazdagítják, az embereket pedig az önellátó helyi gazdaságokból a vállalatok rabigájába kényszerítik.

Az igazán „fejletlen” emberek – akiket nem szakítottak ki a természetes életformából – sosem irigykednek a civilizációra. Esztelennek tartják, és csak erős kényszer hatására választják. Az emberek kényszer híján valójában az ellenkező utat választják. Benjamin Franklin írta:

Hiába is neveltünk fel indián gyermeket nyelvünkre és szokásainkra tanítva, mert ha egyszer indián rokonait meglátogatván elkalandozik, akkor semmivel sem lehet rábírni a visszatérésre. És … ha bármely nembéli fehér fiatalok indiánok fogságában éltek egy ideig, hiába váltották ki őket barátaik, hiába próbálták minden elképzelhető gyöngédséggel rábeszélni őket az angolok közt maradásra, mert hamarosan mégis megundorodnak a mi életmódunktól s a vele járó erőfeszítésektől, fájdalmaktól, és az első adandó alkalommal ismét az erdőbe szöknek, ahonnan azután már nem lehet visszatéríteni őket.

De a civilizált azt is jelenti: udvarias, előzékeny, békés, nyitott gondolkodású, kulturált, tanult stb. Mindezek ellen vagy?

A „civilizált” szó efféle használata átverés. Az élet elpusztítása, a mészárlás, a hódítás, a bebörtönzés, a kínzás tipikus magatartás a civilizációban, más társadalmakban azonban ritkábban fordulnak elő. Az arawak indiánok ajándékokat vittek Kolumbusznak, ő pedig lemészároltatta a gyerekeiket, és megetette őket a kutyákkal. Melyik kultúra volt „civilizált”? Az úgynevezett „civilizált” viselkedés csak a civilizáció központjaiban gyakori, a védett elit körében. És még a legnagyobb gondolkodóink is alig érnek a tipikus vadászó-gyűjtögető nyomába, aki ezernyi növény- és állatfajt ismer, tudja, hol élnek, milyen kapcsolatban vannak egymással, mire jók. A fizikai világ mögötti szellemi világ bennszülött felfogása – akár igaznak tartod, akár nem – sokkal mélyebb és összetettebb, mint a nyugati vallás rideg tantételei és elvontságai.

Minden primitív ember tud menedéket rögtönözni, vadon élő ehető növényeket találni. A civilizált emberek nemcsak a primitív, hanem a civilizációs készségeknek is híján vannak – legtöbbünk még egy videomagnót sem tud beállítani, vagy olajat cserélni a kocsiban. Mi vagyunk a valaha élt legszánalmasabb és legtehetetlenebb emberek. Ez jó hír! Akármilyen csodálatosnak tartod is a lakásodat és a tévéshow-idat, az a világ egy gumiszoba a világegyetem többi részéhez képest.

Ha a primitív emberek annyival jobbak a civilizáltaknál, akkor miért veszítenek állandóan?

Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy ha meg tudlak verni, akkor biztosan jobb vagyok nálad. Egy hadviselésre és hódításra összpontosító ország mindig le fog győzni egy olyan országot, amelyik pihenésre és játékra fordítja az energiáját. Az évezredek óta összezsúfolva élő emberek közt járványok törtek ki, amelyekkel szemben részleges védettséget szereztek, míg az elszigetelt törzsek tagjainak nincs védettségük, így kettejük találkozásába az utóbbi belehal.

Persze, de ha ennyire érzékenyek az invázióra, a járványokra, a térítő misszionáriusokra, az alkoholizmusra, a tévéfüggőségre, akkor nem az következik ebből, hogy ha mindannyian ismét úgy élnénk, mint ők, akkor abban a pillanatban visszazuhannánk a civilizációba, amint valaki a rossz technika feltalálásával elkezdené meghódítani az embereket, éppen úgy, ahogy legutóbb is történt?

Ez nem fog tüstént bekövetkezni, mert elfogyott a civilizációt hajtó üzemanyagok – a termőtalaj, az erdők, a könnyen kinyerhető fémek és olaj – nagy része. Termőtalaj és erdők azonban újra lesznek majd, tehát ez hosszú távon egy erős érv az egyszerű primitivizmus ellen. A civilizáció egy érzelmi pestis; akik már ki voltak téve neki, azok ellenállóbbak vele szemben. Vagy ki tudjuk alakítani magunkban az állandó védlemet – ekkor különbözni fogunk minden korábbi természeti nép embereitől –, vagy nem tudjuk kialakítani, és akkor arra leszünk kárhoztatva, hogy az egészség és a pusztító betegség korszakain essünk át egészen a kihalásunkig.

A civilizáció nem része az evolúciónak?

A biológiai evolúció az összetettebb, változatosabb és gazdagabb élet felé halad. Az életben maradásra való „alkalmasságot” az határozza meg, hogy egy adott élőlény mennyire jól illeszkedik bele az egészbe; hogy mennyire jól tartja fenn az életben maradásához szükséges ökoszisztémát. A civilizáció az ellenkező irányba, az egyformaság és az élettelenség felé halad; ugyanazt az egy kultúrát állítja minden kultúra helyére, az élőhelyeket pedig monokultúrás gazdaságokkal és burkolt utakkal váltja fel. A „legrátermettebb fennmaradásának” civilizált mítosza a versenytársak kiirtásáról és az ökoszisztéma kiszipolyozásáról szól, hogy aztán jó nagy egyformaságot lehessen létrehozni. A civilizáció „haladása” evolúcióellenes. Csak egyetlen dologra hasonlít az evolúciós folyamatban: egy katasztrófára, valami olyasmire, ami a legjobban alkalmazkodni képes fajok kivételével mindent eltöröl a föld színéről, újrakezdésre kényszerítve ezzel az evolúciót.

Az emberi civilizáció azonban nem folytatása legalábbis az ember evolúciójának, melynek során lejöttünk a fáról, felfedeztük a tüzet és a kőeszközöket, megnőtt az agyunk, kifinomultabb eszközöket készítettünk, és így tovább egészen máig?

Nem. Az ember változása egy ponton átváltott a többi élőlénnyel együtt való evolúcióról az ellenük irányuló antievolúcióvá. A történet leggyakrabban így hangzik: egy-két millió éve „emberré” váltunk, foglaltunk magunknak egy ökológiai fülkét, amelyben örökre ott maradhattunk volna, vagy folytathattuk volna az evolúciónkat más, minket az egésszel egyensúlyban tartó utakon. Ám a gabonatermesztés feltalálásával egyesek szörnyen rossz irányba fordultak, és magukkal rántották az egész világot.

Más történetek szerint a rossz fordulat még korábban következett be, talán a szimbolikus nyelvvel, vagy a munkamegosztással, vagy akár a tűz megszelídítésével, és annál a pontnál aztán elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb nagyjából oda lyukadjunk ki, ahol most vagyunk. Mindenesetre a következő kérdés az, hogy képesek vagyunk-e egyensúlyra képes fajjá fejlődve kijutni ebből a pokolian kellemetlen helyzetből.

Az emberek eredendően rosszak?

Inkább azt mondanám, hogy eredendően veszélyesek. Viselkedésünket javarészt a kultúra határozza meg, ezért sokkal képlékenyebbek vagyunk a többi állatnál – képesek vagyunk kialakítani nagyon jó és nagyon rossz viselkedésmintákat is.

Nem tudnánk felépíteni egy modern technikával teli jó és békés civilizációt, amely egyúttal fenntartható is?

Talán tudnánk. Csakhogy a mi „technikánk” kifejlesztése a hódítás, a központi irányítás, a korlátlan kizsákmányolás, valamint a mindezek elviselését lehetővé tevő érzéketlenség közepette történt. Azért olyan a technikánk, amilyen, mert erősíti ezeket a szokásainkat. Erősíteni fogja ezután is. Még ha fúziós berendezések hajtanák az autóinkat, akkor is elszédítene bennünket a sebességük, és akkor is lehetővé tennék, hogy egymástól távol éljünk – holott nekünk gyalogtempóra kellene lassítanunk, hogy megismerhessük a természetet, és közelebb kellene élnünk egymáshoz, hogy megismerhessük a szomszédainkat. Nem elszigetelést, hanem megosztást támogató eszközökre van szükségünk, és központi igazgatást nem igénylő energiaforrásokra, valamint olyan energiára, amely elég kis mennyiségekben használható ahhoz, hogy bepiszkoljuk a kezeinket, és behatóan ismerjük azt, amit csinálunk.

Tom Brown egyszer azt kérdezte Osonó Farkastól (Stalking Wolf), hogy miért nem zavarja a hideg. Osonó Farkas azt felelte: „Mert valóságos.” A primitív életet éppen az teszi elevenebbé, ami kényelmetlenebbé is. Hogyan tartsunk fenn élvezettel egy olyan társadalmat, amely megvéd bennünket ettől az elevenségtől, és megtagadja tőlünk a fokozódó „haladás” izgalmát is?

A civilizáció emberek milliárdjait élteti. Ha ellene vagy, akkor ezzel nem ezeknek az embereknek a halálát kívánod?

A civilizáció kívánja ezeknek az embereknek a halálát, hiszen olyan szokásoktól teszi függővé az életüket, amelyek szükségszerűen éhínségben vagy ökológiai katasztrófában végződnek. Én csak hírnök vagyok. Senkit sem ölök meg azzal, hogy tévedésnek tartom a civilizációt, mint ahogy te sem tudsz senkit megmenteni azzal, hogy azt gondolod, fennmaradhat a civilizáció. Valójában életeket próbálok menteni, amikor kiszakítom az embereket a fenntarthatatlan életmódhoz kapcsolódó gondolkodásmódjukból, hogy aztán megtanulhassák az összeomláson átsegítő életmódokat.

Ellenzed a civilizációt, de mi mellett vagy? Sosem jutsz sehová pozitív jövőkép nélkül.

Miből gondolod, hogy el akarok jutni bárhová is? Csak a civilizáció bűvöletében élő embereknek van szükségük a nem létező jövő izgalmas látomására, hogy ösztönözze őket. Az egyensúlyban élő kultúrák nem érzik szükségét a „jövő látomásának”, mert elfogadható a jelenük. Inkább az őseikre figyelnek. Azt mondanák: „Szörnyű hibákat fogsz elkövetni, ha nem ismered őseid szokásait” – és igazuk is lenne.

A jövőre vonatkozó látomásaink mind tévesnek bizonyultak. A technikai utópiától a hitleri Ezeréves Birodalmon és a Vízöntő korán át egészen Bush Ázsiát „felszabadító” keresztes hadjáratáig mindegyik vágyálmok és hazugságok keveréke, amely arra ösztönzi az embereket, hogy olyasmi felé meneteljenek, ami végül valami egészen másnak bizonyul.

A jövő látomásai hazugságok, és a hazugságokat igénylő kultúrák nem bírnak fennmaradni. Ha az emberek egy megnyugtató ábrándot fognak választani a felelősségvállalás helyett – ahogyan az amerikaiak tették, amikor Reagant választották meg, nem pedig Cartert –, akkor már most kudarcra vannak ítélve.

Én azonban a civilizáció teremtménye vagyok. Elvesztettem a kapcsolatot bennszülött őseimmel, és vannak látomásaim a jövőről szép számmal, amik ha „sikerrel” járok, arra ösztönzik majd az engem követőket, hogy teljesen nevetségessé tegyék magukat, miközben a világ egészen váratlan irányba tart. Lelki szemeimmel látom, amint a kőkorszaki, középkori, modern és „bűvös” technikák együtt táncolnak a vadonban és a romok között.

Lehetséges, hogy a civilizáció csak egy kellemetlen korszak az ember evolúciójában, egy szükséges lépcsőfok az emberi létezés magasabb szintje felé?

Talán új, az egésszel való együttműködésre alkalmasabb formában kerülünk ki a civilizációból. De nincs okunk feltételezni, hogy szükség volt a több ezer évnyi gyilkolásra és elnyomásra – hacsak az nem, hogy könnyebb elfogadni ezt a gondolatot, mint azt, hogy szükségtelen volt.

És nincs okunk „magasabb szintűnek” nevezni az új formát, nincs okunk függőleges hasonlatot alkalmazni a harmóniára – hacsak az nem, hogy ragaszkodunk az egyenes vonalú, korlátlan és abszolút értékű „haladáshoz”, amely teljes egészében a civilizáció műterméke. Olyan minivilágokat teremtünk, amelyekben ez igaz: ötödik osztályból hatodikba lépés, egy játékbeli karakter szintjének növelése, előléptetés alelnökké vagy nyilvános rendes tanárrá. A valóságban azonban semmi sem halad így.

A valóságban körkörösen haladnak a dolgok – az évszakok, a nap, a bolygók, a vándorló madarak. Vagy pedig prérifarkas módjára játékosan helyről helyre vándorolnak, mellőzve mindenféle számegyenest. Ha az előbbihez hasonlítunk, akkor összetettségen és összeomláson fogunk áthaladni körkörösen, akár egy erdő, amely növekszik egy darabig, aztán leég. Ha az utóbbihoz hasonlítunk, akkor csak egy ronda helyre tévedtünk, ahonnan hamarosan egy tetszetősebb helyre vándorlunk, aztán pedig…

---

Mi van, ha igazad van? Na és aztán? Mit számít mindez?

Lásd a második részt: A civilizáció kritikája mindent megváltoztat.