Pénz mint fájdalomcsillapító

/ Venkatesh Rao - Money as Pain Relief című írása - fordítás általam: /

Mostanában elmélkedtem egy kicsit a pénzzel kapcsolatos alábbi négy elképzelésről és arról, hogy általában miért esik nehezemre, hogy az életcéljaimat pénzügyi szempontok szerint fogalmazzam meg.

1. A klasszikus kereskedői elképzelés, hogy az emberek csak két dolgot vesznek: boldogságot és megoldásokat problémákra
2. Az elképzelés, hogy a "pénz egy megoldandó probléma" (Nem tudom ez honnét származik)
3. Az elképzelés, hogy pénzt csak a központi bank tud teremteni, és mindenki másnak abban kell gondolkodnia, hogy hogyan tud pénzt szerezni valaki mástól. (ezért köszönet Dorian Taylor-nak)
4. A népi bölcsesség, ami (az első elképzeléssel ellentétben) azt mondja, hogy a pénz nem boldogít

Ha összerakjuk ezt a négyet, egy egész jó kis elméletet kapunk arról, miért találja az emberek többsége nehéznek, hogy pénzt teremtsen szerezzen az igényeire. És arra az érdekes következtetésre juthatunk, hogy az összes pénz fájdalmat csillapít.

Pénz mint szimbólum és megoldás

Az értékesítés heurisztikussága, tapasztalatom szerint igaz. Egyelőre hagyjuk a boldogság kérdését és kezdjük a "megoldások problémákra" piacával.

Ez elég szépen egyezik a második ötlettel, ha úgy értelmezzük, hogy "a pénz, amire úgy érzem, hogy szükségem van, egy problémát jelképez, amit meg akarok oldani."

Néhányat ezen problémák közül tudatosan felismerünk és helyesen olyanokként azonosítjuk, amiknél a pénz nem csak egy szimbólum, hanem maga a legjobb megoldás.

Valószínűleg vannak okos módjai, hogy benzint szerezzünk a kocsinkba pénz nélkül, és vannak felfedezésre váró érdekes életmódok, ahol (újradefiniálva a problémát) autó nélkül is boldogulhatunk, de jó esély van rá, hogy fizetni a benzinért a pillanatnyi problémára a legjobb megoldás. Lehet, hogy futunk egy kört a legjobb árért vagy kuponokat váltunk be, de alapjában véve a pénz jelenti a megoldást a problémára.

Ez esetben tehát 40 dollár "egy tank benzin megszerzésének" problémáját jelképezi és oldja meg. Ha nincs 40 dollárunk, de szükségünk van egy tank benzinre, a 40 dollár megszerzése egy új problémává válik. Valakinek, aki bevételi gondok miatt csak egyszerre csak gallont engedhet meg magának, a benzin lehet, hogy egy 4 dolláros probléma.

Ez mind hétköznapi közhely, és a nagyon elkeseredett helyzetben lévőket leszámítva, nem vált ki különösebben heves érzelmeket. A jelképező összeg és a megoldás összege megegyezik.

Ezek az földhözragadt problémák egyéni szinten nem a legérdekesebbek (bár nagyobb léptékben azzá válhatnak). A pénz akkor kezd érdekes lenni, ha érzelmi kérdéssé válik.

Akkor válik érzelmivé és érdekessé a pénz, amikor a problémát jelképező összeg nem annyi, mint a problémát megoldó összeg. Az is lehet, hogy az utóbbi egyáltalán nem is pénz.

Pénzt szórni problémákra

Sok esetben mikor úgy érezzük, hogy pénzre van szükségünk, valójában nem vagyunk hajlandóak szembenézni a problémával vagy a mögötte lapuló ellenérzéssel.

Ezek gyakran azok a dolgok, melyeket "piszkos munkának" érzünk. Amiket fárasztónak találunk elvégezni, amik nem nyújtják a kreativitás és a produktív jóllét érzését. Olyan dolgok, amiket nem tudunk odaadással csinálni. Melyek aktívan fájdalmat okoznak.

Nekem ebbe a kategóriába tartozik a papírmunka, a weboldalakkal való bíbelődés, hogy normálisan jelenjenek meg a különféle böngészőkben, a könyveim elkészítése, az idegesítő, de szükséges meetingek, a szolgáltatásaim tukmálása.

Ez elvezet a harmadik elképzeléshez: teremteni vagy szerezni a pénzt.

Paradox módon minden tevékenység, amit nem szívesen csinálok, a "pénz elvételéhez" kapcsolódik. Nem hinném, hogy ez véletlen egybeesés. Épp azokat a problémákat érezzük "pénzszórásnak", amik lehetővé tennék, hogy magunk szerezzünk pénzt.

A "szórni" a megfelelő ige. Mivel erős ellenszenv van bennünk az adott munkával kapcsolatban, szeretnénk elkerülni a probléma mélyebb vizsgálatát és analizálását. Megérteni az egészet és megtalálni a megoldás leghatékonyabb módját a dolog fájdalmas része. Így inkább csak futtában elemezzük a problémát és szórunk valamennyi pénzt, a nagyjából megfelelőnek tűnő irányba. A klasszikus siránkozás ilyenkor: "Bárcsak fizethetnék valakinek, hogy megcsinálja helyettem." Csak a pénztárcánk és magának a pénz szórásának a fájdalma szab határt annak, hogy mennyit is szórunk.

Mivel pontos célzás helyett sietve és elfordult tekintettel szórunk, az eljárás nem hatékony. Ezért lehet az, hogy az a valaki, aki megközelítőleg a megoldás irányába áll, és nem ódzkodik a munka elvégzésétől, el tudja "venni" tőlünk a pénzt. Ha túl precízen céloznánk, a másik fél nem találna kellően vonzó profitot.

A benzines példával ellentétben, ahol az elköltött pénz pontosan annyi, mint amennyit szerinted a megoldás ér, a "szórt pénz" másképpen működik. A szórt pénz mennyisége azzal arányos, hogy számodra mennyi fájdalmat jelképez. (Van "szórt pénz" a benzinpiacon is, de általában nemzeti, semmint egyéni szinten).

A marketing nehézsége

Ez azt jelenti, hogy a probléma-megoldó gazdaság egy "szórd szét a pénzt anélkül, hogy odanéznél" gazdaság. Ahhoz, hogy több bevételed legyen, mint amennyit elszórsz, másoknak megközelítőleg a te irányodba kell szórniuk a pénzt. És neked egy részét tovább kell szórnod egy másik irányba. Az egésznek valamelyest pontatlannak kell lennie és az embereknek számos különféle dologtól kell ódzkodniuk (és fordítva, különböző ellenszenvek legyőzésében kell jeleskedniük).

Ez arra is magyarázatot ad, hogy miért olyan nehéz a marketing és az értékesítés. Az ellenszenvek zónájában kell üzengetni. Olyan dolgokról próbálsz beszélni, amikre a vevőjelöltek próbálnak nem gondolni.

Azt akarod, hogy az emberek megközelítőleg a te irányodba szórják a pénzt. Minél több ellenszenvük van a problémával kapcsolatban, melyre te képviseled a megoldást, minél kevésbé pontos a szórás, annál több lehet a profitod. De ha túl nemtörődöm módon céloznak, lehet hogy a melletted álló fickót záporozzák meg, vagy olyan helyekre szórják a pénzt, ahová nem érsz el.

A marketing annak a problémája, hogy rávegyük a vevőjelöltet, hogy elég óvatosan célozzon ahhoz, hogy a pénz közelebb essen hozzánk, mint bárki máshoz, de ne túl óvatosan, mert akkor nem lesz elég vonzó az árrés. A marketing azért nehéz, mert a vevőjelölt általában jobban vagy kevésbé akar odafigyelni, mint szeretnénk.

Másképp fogalmazva pont a megfelelő fajta célponttá akarunk válni. Ami azt jeleni, hogy növelnünk vagy csökkentenünk kell az ellenszenvet.

Célponttá válni

Ha az emberek pénzt szórnak egy mélyen gyökerező ellenszenvre válaszul, amire gondolni sem akarnak, vajon merre fognak célozni?

Esély van rá, hogy arra, ahol a szorongással társított irányban az önbizalom bármi jelét látják.

Ha önbizalmat sugárzol, lehet hogy te leszel az. Okkal lehet.

Lehet "hamis önbizalmat" sugározni. De ebbe ne menjünk bele.

Az is lehet, hogy az önbizalomhoz az általunk képviselt munkával szemben nincs bennük elég ellenszenv, és ebben az esetben lehet, hogy növelnünk kell a szorongásukat a félelemkeltés taktikájával. Ebbe se menjünk most bele.

Beszéljünk a marketingről inkább mézesmadzag és korbács nélkül*

Jó eséllyel akkor fogunk önbizalmat sugározni, ha valami olyat csinálunk, amit produktívnak és értékesnek érzünk. Nem kell a problémáikról beszélnünk vagy szembesíteni őket a szorongásaikkal. Csak a megkönnyebbülés egy forrását kell képviselni abban, ami egyébként számukra egy könyörtelen, nyers, kimondatlan szorongás.

Ha olyan dolgokat csinálsz, amik számodra produktívnak és értékesnek tűnnek, jó eséllyel értéket teremtesz. Nem pénzt. Értéket. Nem te vagy a Központi Bank. És jó esély van rá, hogy olyan dolgok ezek, amiket akkor is csinálnál, ha nem vonzanák az irányodba szórt pénzt. Ezek a tevékenységek azokon a területeken vannak, ahol sikerült legyőznöd a saját ellenszenveidet és képes vagy odaadással csinálni.

A látványos értékteremtés puszta ténye elegendő, hogy másoknak boldogságot okozzon, mert a boldogság egy fontos fajtája a szorongástól és fájdalomtól való megszabadulás. A boldogság az, ahogy mások megtapasztalják az általad létrehozott értéket, ami enyhíti fájdalmukat.

Azonban sajnálatos módon, van itt egy kis pénznembeli probléma. Az emberekre nem szoktunk fájdalomcsillapítóként gondolni. Az emberek egyének, akikhez természetes módon vagyunk hajlamosak kapcsolódni, és nem pedig "megoldások problémákra".

A természetes forma, amivel az emberek bármiféle nekik adott fájdalom-enyhítő boldogságot viszonoznak, olyan dolgok mint a bizalom, hála, hűség, és a kapcsolati tőke más formái, amik értékesek, de nem lehet őket pénzre váltani, csak újra-befektetni. Ezek a boldogság természetes pénznemei.

A pénz nem a boldogság természetes pénzneme. És sajnos nincs átváltási ráta bizalomról vagy hűségről dollárra.

A fájdalomcsillapítás kiszervezése

Úgy lehet rávenni az embereket, hogy pénzt szórjanak (ahelyett vagy amellett, hogy bizalmat, hálát, stb. adjanak), ha az általunk képviselt megkönnyebbülést részben egy objektív formába externalizáljuk. Az emberek dolgokra szórják a pénzt, nem emberekre. Tehát olyan dolgokat kell csinálnunk, amik a személyünk által képviselt fájdalomcsillapítást testesítik meg.

Tehát az első és az utolsó elképzelés összeegyeztethető. A pénz, kapcsolati tőke értelmében nem boldogít. Azonban mégis vásárolható vele boldogság, fájdalomcsillapító tabletták externalizált formájában.

Ami azt jelenti, hogy a "megoldások problémákra" és a "boldogság" (abban az értelemben, ami pénzért kapható) valójában nem két külön kategória.

Mi a helyzet a boldogság olyan fajtáival (akár pénzzel, akár kapcsolati tőkével fizetünk értük), amik nem tűnek "fájdalomcsillapítás" típusúnak? Tényleg mindig csak azért fizetünk, hogy elkerüljünk valamiféle fájdalmat? Minden barátokkal eltöltött éjszaka csak "menekülés" az egyedüllét fájdalma elől? Minden menet a vidámparkban csak "menekülés" az unalom fájdalma elől?

Mi a helyzet a vággyal? Származhat a pénzszórás vágyból és nem ellenszenvből?

Ez egy kényes kérdés és azt hiszem, hogy a válasz az, hogy ha pénzt adunk ki, az ellenszenv.

Ha egy olyan vágy motivál, amit nem lehet bármely nyilvánvaló módon kifejezni a fájdalom-ellenszenv párossal (akár magunknak, akár empátián és kapcsolaton keresztül valaki másnak), általában azt fogjuk tapasztalni, hogy tökéletesen teljesíteni lehet pénz igénybevétele nélkül is.

Ez a gondolat lapul az elképzelés mögött, hogy a legjobb örömök az életben ingyenesek. Bizonyos értelemben ezek a tiszta örömök. Élvezetük nem okoz fájdalmat máshol, sem nekünk, sem valaki másnak. Így hát nem kell pénznek mozognia ahhoz, hogy segítsen megvalósítani őket.

Habár ezek a tiszta örömök nem olyan gyakoriak, mint hinnénk. A naplementék lehet, hogy ingyen vannak, de valószínűleg valakinek el kell viselnie némi fájdalmat ahhoz, hogy eljuttasson minket egy jó naplemente-néző helyre, tehát valahol pénznek kell szóródnia.

Vágyak és szorongások

Van itt a pénznek egy érdekes értelmezése. A közgazdaságtanban általában adósságként tekintünk a pénzre. Nevezetesen olyan adósságként, melynek a jövőbeli "növekedésbe" (értékteremtésbe) vetett remény a fedezete.

De ha egyetértünk abban, hogy egy képzeletbeli világban, ahol csak tiszta vágy van és nincs fájdalom, nem lenne szükség pénzre, a pénz-mint-remény nem értelmezhető.

A pénz-mint-fájdalomcsillapító viszont igen. Ha a gazdaságban forgó összes pénz az általunk elkerülni próbált összes fájdalom összegét képviseli, és nem az összes jövőbeli és remélt vagyont, egy csomó dolog hirtelen értelmet nyer.

Annyi pénzt nyomtatunk, amennyi a kollektíven megtapasztalt fájdalmat jelképezi.  [a gazdasági növekedés lehet, hogy nem más, mint a fájdalmunk növekedése? - a ford. megj.] Ha találnánk egy isteni hatalommal bíró földönkívülit, aki képes lenne hitelt érdemlően garantálni, hogy megoldja minden fájdalommal kapcsolatos problémánkat, feléje szórnánk az összes pénzünket, és nem körbe-körbe egymásnak.

És ez némi bizakodásra is okot adhat. Az ellenszenv és a fájdalom hajlamos inflálódni. Tehát ha a nemzeti adósságot (Amerikában azt hiszem 16 billió dollár vagy valami hasonló) úgy értelmezzünk, mint Nettó Nemzeti Fájdalom, ha képesek leszünk egy kicsit fékezni az ellenérzéseinket és minden téren pontosabban célozni, talán csökkenthetjük az adósságot.

Ez általában véve azt jelenti, hogy olyan érték-teremtő dolgokat csinálunk, amik másoknak lehetővé teszik a pontosabb célzást, az enyhülés valódi érzetén és nem pedig hamis reményeken vagy előidézett félelmeken keresztül.

Természetesen fókuszálhatunk arra, hogy kiterjesszük az általunk legyőzött ellenérzések zónáját, ami a pénzgazdaságból (vagy fájdalomgazdaságból) való lassú visszavonulás egy módja. Hívhatod alacsony-pénztartalmú diétának. Hasonlóan működik, mint az alacsony-szénhidráttartalmú diéta, ami az emocionális evés (lásd. étel mint fájdalomcsillapító) okozta cukorbevitel szélsőséges ingadozásait olyan tápláló ételekkel helyettesíti, amik tisztább örömök forrásai és nem a fájdalomcsillapítás különféle módjai.

De van ebben egy bizonyos fokú önzés és a hatékonyság hiányának egy mintázata is. Lehet, hogy én jobb vagyok néhány ellenérzés és fájdalom legyőzésében, mint te és fordítva. Talán mindketten jobban járunk ha azokra a területekre összpontosítunk, amik az erősségeink és a többire pénzt szórunk. A pénzgazdaság nem csak a fájdalomgazdaságot jelképezi. Hanem az egyéni fájdalmak kezelésének kollektíven hatékony megközelítését is.

Ha jól csináljuk, a pénzzé tett érték még több értéket teremt és idővel mindannyiunknak egyre kevesebb pénzre lesz szüksége.

---

* Az amerikai politikai életben "carrot and stick"-ként ismert idióma. Amikor a számukra kedvező döntésre először finoman próbálják meg rábeszélni a másik felet (pl. pénzzel, adókedvezménnyel, stb.), de ha ez nem jön be, akkor marad a bot, amivel jól odacsapnak.