Hogyan lehet mindig igazad

/ David Cain - How to Be Right All the Time című írása a Raptitude-ról. - fordítás általam: /

Tegnap szembejött velem egy ismerős idézet Twitteren:

Nem vallottam kudarcot, csupán találtam tízezer olyan módot, ami nem működik
- Thomas Edison

Aztán ma találkoztam egy ugyanennyire érdekes idézettel egy másik történelmi személyiségtől:

Nem vallottam kudarcot, csupán találtam tízezer olyan módot, ami nem működik
- Ben Franklin

Ó.

A teljes lendülettel tomboló információ korában gyakran látok ilyesmit. Felbukkan az igazság két változata, és az egyik épp annyira hihető, mint a másik.

Szóval csak fogjuk magunkat és választunk egyet? Gyanítom, hogy ez a helyzet. A kérdés valójában az, hogy melyiket hiszed el. És ha valamelyiket már elhitted, tudásnak nevezed-e majd?

Az információdarabkákat, főleg az idézeteket, meglehetősen könnyű elferdíteni. Az egyik leggyakoribb forgatókönyv ez: 1) valaki hall egy idézetet, ami megtetszik neki, 2) átfogalmazza úgy, hogy neki és másoknak tisztábbnak és szellemesebbnek tűnjön. Nem kell különösebben csalónak vagy hiúnak lennie hozzá. Én is biztos elkövettem már. Ezért találkozhatsz ezzel:

A rózsa az rózsa, bárhogy nevezzük is.
- William Shakespeare

sokkal gyakrabban, mint azzal, hogy:

Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
- William Shakespeare

ahogyan az a Rómeo és Júliában szerepel.

Hasonlóképp, sokkal valószínűbb, hogy azt ismered, hogy:

A vallás a tömegek ópiuma
- Karl Marx

a nehézkesebb és pontosabb idézet helyett:

A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A nép ópiuma.
- Karl Marx

ami persze nem pontosan egyezik azzal, ahogyan az Marx A hegeli jogfilozófia bírálatában című írásában megjelent. Az németül volt.

És különben is, mi ez az áporodott-hangzású cím? Azt hittem a hírhedt idézet Marx sokkal jobban ismert és frappánsabb című művéből, a Kommunista kiáltványból való. Teljesen biztos voltam benne. De hol "tanultam" ezt?

good_old_abe

A kultúra az idézhetőt, a csattanósat, az ízleteset öleli keblére. Fenébe a pontossággal. Ha az idéző úgy gondolja, hogy képes jobban csinálni, valószínűleg meg is fogja próbálni. Végtére is, mi célból társítsuk ezeket az okos idézeteket más emberekhez? Legyünk őszinték, hiteles történelemórát akarunk adni, vagy csak okosnak tűnni és mosolyra deríteni másokat? Azt tudom, hogy számomra melyik örömtelibb. Oda se neki, szegény Karl úgyse tudja meg.

Gyakran a lebutított idézet megőrzi eredeti jelentését, de attól még hamis. Nevezhetnék akár becsületsértésnek is. Azt állítjuk, hogy valaki mondott valamit, amit ő soha nem mondott. Emerson gyakorta áldozatául esik ennek.

Kíváncsi vagyok ki fogja a szabadságjogokat a mi szavaink (és tetteink) szerint értelmezni, ha már halottak leszünk és semmit se tehetünk.

10,000 Kudarc

Most már meglehetősen biztos vagyok benne, hogy valóban Thomas Edison volt, aki a tízezer kudarccal gúnyolódott, de az igazság az, hogy fogalmam sincs. Azt gondolom, hogy tudom, de a tudásom csak szóbeszéden alapul.

Elvégre mindkettőhöz találhatok forrást: Edison mondtaFranklin mondta.

Bízom benne, hogyha tovább követném a forrásokat, egyre biztosabb lennék, hogy Edison volt az. Edison a páratlan kitartásáról volt híres, és ez az idézet az erőfeszítéseire utal, hogy létrehozzon egy működő villanykörtét. Igen, ez az. Vagy legalábbis úgy érzem.

A gond az, hogy nem emlékszem, pontosan honnan is jött ez az érzés. Talán valahol a sorok között szedtem fel, de köztünk szólva nem emlékszem hol és biztosan nem találok róla bizonylatot.

Az egyetlen igazi forrás, a szorgos feltaláló halott és eltűnt, teljességgel visszafordíthatatlanul. Tehát amink maradt, az nem más, mint civakodás a bizonyítékokról.

Természetesen személyesen sosem találkoztam az illetővel, csak egy csomó szóbeszédet szedtem össze róla. Az egyetlen dolog, amim valaha is lehet, a bizalom. A hitemhez mindig találhatok még több támogatást okosabb és tanultabb emberektől. Valószínűleg össze tudnék kaparni annyi egyező véleményt, hogy nem lenne kétség az elmémben, hogy ezt a pimasz mondatot valóban Edison mondta sok-sok évvel ezelőtt. De nem számít mennyi bizonyítékot gyűjtök, nem más az egész, mint mások legjobb találgatásai - kiválogatva, mert egyeznek az enyémmel - és a végeredmény sosem lehet több, mint egy nagyon erős hit. Ha a szóbeszédet elfogadott és hivatalosnak-tűnő forrásokból szedem össze - nagy szavakkal írt egyetemi szövegekből vagy PhD-val rendelkező emberek előadásfoszlányaiból - talán képes lennék meggyőzni magam (és másokat), hogy biztosra tudom.

Tehát könnyedén meg tudjuk győzni magunkat arról, hogy valamit minden kétséget kizáróan tudunk, annyira, hogy gyakran inkább vitatkozunk valakivel, mintsem hozzátegyünk az érvelésünkhöz egy "talánt".

Vigyázat: Lehet Hogy Totális Hülyeség

Talán a "talán" a rejtvény megoldása. Legalábbis felelősségteljesnek megoldásnak tűnik. De oly gyenge. Hogy tudnál embereket inspirálni azzal, hogy "A nagyszerű Ben Franklin lehet, hogy egyszer azt mondta, 'Minden megtakarított penny egy másikat fial'. Nos, lehet, hogy nagyszerű volt."

Nyilvánvaló, ha közölni akarunk valamit, ahhoz egy kicsit csalnunk kell. Bizonyos mértékben ténynek kell beállítanunk a véleményünket. De talán nem árt megjegyeznünk, hogy minden mellett amit mondunk van egy csillagocska - egy apró betűs rész minden kimondott és leírt mondatunk mellett, ami hozzáteszi: "Vigyázat: Lehet, hogy ez egy totális hülyeség."

Robert Anton Wilson író, aki önmaga jellemzése szerint "mindennel kapcsolatban agnosztikus", szokta mondani: "Az univerzumban van egy talán". Azt hiszem ez egy jó mottó. Van itt egy érdekes paradoxon: ha állítunk egy tényt, és kiegészítjük egy "talánnal", azonnal pontosabbá válik.

Az agnosztikus kifejezésnek nem feltétlen kell az Istenben való hitre utalnia. Bármely hittel működik. Alkalmazható a hitre, hogy a telített zsírsavak ártalmasak, vagy hogy a te korodban már nem célszerű beülni az iskolapadba, vagy hogy nem lennél elég kitartó mindennap meditálni. Mindannyian egész mentális környezeteket építünk fel a hiedelmekből, amik számunkra olyan szilárdnak tűnnek, mint a tények. Nem mintha lenne különbség a kettő között.

Az agnosztikus hozzáállás nem azt jelenti, hogy úgy döntünk, nem foglalunk állást, hanem hogy beismerjük magunknak, hogy valamiképpen, az élet összes láthatatlan torzításán és illúzióján keresztül - nem is beszélve pusztán az emberi léttel járó gyarlóságról - nem igazán lehetünk az igazság birtokában.

Az objektivitás mítosza

A tudomány roppant segítőkész. Nagy rajongója vagyok. Jó abban, hogy bizonyos hiedelmeket illetően száműzze az ember kételkedését, mert képes meggyőzni, hogy sokan mások is - javarészt fehér köpenyes, okos emberek, akik jók az elfogultság száműzésében és a feltételezések ellenőrzésében - szintén erre a következtetésre jutottak, tehát nyugodtan élhetünk vele tovább.

A tudományos módszer úgy működik, hogy megvizsgál egy kérdést, egy meglévő hiedelmet (amit hipotézisnek neveznek), majd sokszor leellenőrzi, hogy megnézze, valóban érdemes-e hinni benne. Végül, amikor valami már elégszer ellenőrzésre került, kellően biztosak lehetünk benne, hogy hozzáadjuk az úgynevezett emberi tudás törzsanyagához, ahonnan a jövőben nyugodtan meríthetünk. Ha egyszer már felkentük a tudás rangos címével, hajlamosak vagyunk elhagyni bármiféle talánt a témával kapcsolatos gondolatainkból.

A tudományt arra használjuk, hogy megerősítse a világegyetem bővülő, kollektív modelljét, ami látszólag bármely egyénen kívülállóan létezik. Évszázadokon át számos, különböző hátterű különféle ember járult hozzá a következtetéseivel. Ahogy halad az idő, az új felfedezések finomítanak rajta és az univerzumról alkotott képünk egyre teljesebbé és egyre kevésbé misztikussá válik.

A tudomány állítólag objektív tények gyűjteménye, mentes az egyéni elfogultságtól és véleményektől, mert nem lenne tudomány a tudomány, ha sok különböző ember nem jutott volna ugyanarra a következtetésre. Ha nézed, ahogy felkel a Nap, valószínűleg tudatában vagy, hogy önmagában nem kel és nyugszik, csak a te nézőpontodból, a Föld felszínén tűnik úgy. Tisztában vagyunk vele, hogy forog a Föld, és úgy tűnik, mintha az ég forogna körülöttünk. De tudunk róla "objektíven" gondolkodni és el tudunk képzelni egy kék üveggolyót, amint egy sárga labda körül kering, pedig a saját szemünkkel sosem láthatjuk.

Az objektivitás, akármilyen sziklaszilárdnak és kívülállónak tűnik is, valójában téveszme. Egy absztrakció, amit egy esendő ember alkalmaz a saját szubjektív nézőpontjából. Bár szép és tanulságos lenne, nem tudunk kilépni a szemgolyóink mögül és vetni egy objektív pillantást.

De semmi gond, ez nem változtat túlságosan a dolgokon. Nem hiszem, hogy felforgatná a világot. Az élet továbbra is olyannak fogja mutatni magát, amilyennek mindig is, és amint mondtam, egy kicsit muszáj csalnunk és úgy tennünk, mintha többnyire tényekkel lenne dolgunk, különben nem tudnánk funkcionálni. Egyébként is, már hozzászoktunk. A mindennapi élet gyakorlata szempontjából az egyetlen valódi különbség a tudat, hogy minden ténymegállapítás és bizonyosság mellett örökké jelen van egy villogó csillagocska.

Ha eszembe jut, hogy így gondolkozzak, tapasztalok némi változást az emberekkel való kapcsolatomban. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy elharapom a nyelvem, mielőtt valami olyat mondanék, hogy "Majd én megmondom, hogy is van ez." Eszembe jut, hogy függetlenül attól, hogy fogalmazom meg, sosem mondhatok többet annál, minthogy "Így látom ezt én."

És ez furamód felszabadító. Végre igazam lehet.