A tudomány illúziója

Masanobu Fukuoka - One Straw Revolution című könyvének 5. fejezete, több részletben. – fordítás általam: /

[Előzmény: Az okosságnak álcázott ostobaság]

Kúszó felhők és a tudomány illúziója

Ma reggel citrusok dobozait mosom a folyónál. Ahogy a lapos sziklán görnyedek, érzem a kezeimmel az őszi folyó hűvösségét. A szömörce vöröslő levelei a parton élesen elütnek a tiszta, kék őszi égtől. Lenyűgöz az ágak éggel szembeni váratlan pompája.

Ebben a hétköznapi jelenetben egy egész világnyi tapasztalat van jelen. A csobogó vízben, az idő múlásában, a folyó jobb és bal partjában, a napsütésben és árnyékokban, a vörös levelekben és a kék égben - mind szerepelnek a természet szent és néma könyvében. És az ember egy karcsú, merengő nádszál.
Amint megkérdezi, hogy mi az a természet, azt is meg kell kérdeznie, hogy micsoda az a "mi" egyáltalán, és mi az ember, aki azt kérdezi, hogy "micsoda az a mi"? A vég nélküli kérdések világába vész.

A próbálkozásában, hogy világosan megértse, mi tölti el őt csodával, mi nyűgözi le, két lehetséges út áll előtte. Az első, mélyen magába nézni, önmagába, aki felteszi a "mi a természet?" kérdést.

A második, megvizsgálni a természetet az ember nélkül.

Az első út a filozófia és vallás felségterületére vezet. Üres tekintettel bámulva nem természetellenes azt látni, hogy a víz felülről lefelé folyik, de nem ellentmondás az sem, ha úgy tűnik, hogy a víz egy helyben áll és a híd az, ami folyik.

Ha viszont a második utat követjük, a kép különféle természeti jelenségekre bomlik; a víz, az áramlás sebessége, a hullámok, a szél és a felhők, mind a megfigyelés tárgyaivá válnak, ami további kérdésekhez vezet, amik végtelenül terjednek szét minden irányba. Ez a tudomány útja.

A világ egykor egyszerű volt. Csak futólag vettük észre, hogy nedvesek lettünk a harmatcseppektől, miközben egy réten kószáltunk. De attól fogva, hogy az emberek nekiálltak tudományosan megmagyarázni azt az egy csepp harmatot, az értelem végtelen poklába zárták magukat.

A vízmolekulákat hidrogén és oxigén atomok alkotják. Az emberek valamikor azt hitték, hogy a világ legkisebb részecskéi az atomok, de aztán kiderült, hogy az atom belsejében van egy atommag. Most felfedezték, hogy az atommagban még kisebb részecskék vannak. Több száz fajta nukleáris részecske van és hogy hol lesz a vége eme pillanatnyi világ vizsgálatának, senki se tudja.

Azt mondják, hogy az elektronok épp úgy keringenek rendkívül magas sebességgel az atomban, mint az üstökösök a galaxisban. Egy atomfizikus számára az elemi részecskék világa épp oly hatalmas, mint maga a világegyetem. Ugyanakkor sikerült kimutatni, hogy a mi galaxisunkon kívül számtalan más galaxis van még. Így egy űrkutató szemében a mi galaxisunk végtelenül apróvá zsugorodik. A tény az, hogy azok, akik szerint egy vízcsepp egyszerű, vagy egy szikla mozdulatlan és semleges, boldog, tudatlan bolondok, és a tudósok, akik ismerik a vízcseppet és a hatalmas univerzumot és akik számára a szikla egy nyüzsgő világ, melyben az elemi részecskék rakétákként szállnak, okos bolondok. Ha egyszerűen nézzük, a világ valós és közel van. Ha komplexen nézzük, a világ ijesztően elvonttá és távolivá válik.

A tudósoknak, akik örvendeztek, mikor elhozták az első követ a Holdról, kevesebb fogalmuk van a Holdról, mint a "Hány éves vagy, Mr. Hold?"-at éneklő gyerekeknek. Basho [a híres japán haiku költő, 1644-1694] a telihold tükröződését nézve egy nyugodt tó vizében, képes volt megragadni a természet csodáját. A tudósok, amikor kimentek az űrbe és körbetrappoltak az űrcsizmáikban, nem tettek mást, csak tönkretették a Hold pompáját több millió szerelmesnek és gyermeknek a Földön.

Hogy lehet az, hogy az emberek a tudományt hasznosnak hiszik az emberiség számára?

A gabonát eredetileg itt őrölték a faluban egy kőmalommal, amit lassan, kézzel forgattak.

Aztán épült egy vízimalom, összehasonlíthatatlanul nagyobb lendülettel, mint a régi kődaráló, hogy kihasználja a folyó áramlásának erejét.

Néhány évvel ezelőtt épült egy duzzasztógát, hogy hidroelektromos energiát termeljen és épült egy elektromos meghajtású malom.

Mivel szolgálja ez a fejlett gépezet az emberi lények javát? A rizs lisztté őrléséhez először fényezik a rizst, vagyis fehér rizst készítenek. Ez a gabona hántolásával jár, a csíra és a korpa eltávolításával, ami a jó egészség alapja, és csak a maradékot tartva meg [Japánul a maradék írásjele, melyet kasu-nak ejtenek, a "fehér" és a "rizs" tövekből áll össze. A korpa jele, nuka, pedig a "rizs" és az "egészség" szavakból.] Ez az egész technológia nem tesz mást, mint hogy a teljes gabonaszemeket nem teljes melléktermékekké alakítja. Ha a túl könnyen emészthető fehér rizs válik a napi főtáplálékká, az étrend tápanyaghiányos lesz és táplálékkiegészítőkre lesz szükség. A vízkerék és az őrlőgyár elvégzi a munkát a gyomor és belek helyett, ezért a szervek ellustulnak. Ugyanez van az üzemanyaggal is. A nyers olaj akkor keletkezik, amikor ősi növények szövetei mélyen a föld alá kerülnek és hatalmas nyomás és hő hatására átalakulnak. Ezt az anyagot ássák ki a sivatagban, pumpálják a kikötőbe egy csővezetékben, majd hajóztatják el Japánig, ahol egy óriási finomítóban benzinné és olajjá finomítják.

Vajon melyik a gyorsabb, melegebb és kényelmesebb, ezt az olajat égetni vagy a ház előtti cédrus és fenyő ágait? [jelenleg a világ legnagyobb részén nincs elég tűzifa. Fukuoka érvelése implicit tartalmazza a fák ültetésének szükségességét. Tágabb értelemben szerény és közvetlen válaszokat javasol a mindennapi élet igényeire.] Az üzemanyag ugyanaz a növényi anyag. Az olaj és a benzin mindössze hosszabb utat tett meg, míg ideért.

Most azt mondják, a fosszilis üzemanyagok nem elegendőek, hogy atomenergiát kell fejlesztenünk. Nem olyan egyszerű felkutatni a szűkös uránércet, radioaktív üzemanyaggá sűríteni és elégetni egy hatalmas nukleáris kemencében, mint száraz leveleket égetni egy gyufával. Arról nem is beszélve, hogy míg a levelek után csak hamu marad, a nukleáris tűz több ezer évig veszélyes hulladékot hagy maga után. Ugyanez az elv érvényesül a mezőgazdaságban is. Ha kövér rizsnövényeket termesztünk elöntött parcellákon, a növényt könnyedén megtámadják a kártevők és az betegségek. A  "továbbfejlesztett" vetőmagfajtákat használóknak rovarirtó vegyszerekre és műtrágyákra kell támaszkodniuk.

De ha kisebb, ellenálló növényeket termesztünk egészséges környezetben, nincs szükség ezekre a vegyszerekre. Ha az elöntött rizsföldet ekével vagy traktorral műveljük meg, a talaj oxigénhiányos lesz, a talajszerkezet lebomlik, a giliszták és más élőlények elpusztulnak és a föld keménnyé és élettelenné válik. Amint ez bekövetkezik, kénytelenek leszünk minden évben megforgatni a földet.

De ha olyan módszert alkalmazunk, melyben a föld természetes módon magát műveli, nincs szükség ekére vagy kapálógépre. Hogyha kipucolunk az élő talajból minden szerves anyagot és mikroorganizmust, szükségessé válnak a gyorsan ható műtrágyák. Műtrágyákat használva, a rizs hamar és magasra nő, de vele együtt a gyomok is. Így gyomirtókat kezdünk alkalmazni és hasznosnak gondoljuk őket.

Amennyiben a gabonát lóherével együtt vetjük, és minden szalma és szerves maradvány visszakerül a földre talajtakarásként, a növények gyomirtók, műtrágyák vagy érett komposzt nélkül termeszthetők. Kevés olyan dolog van a földművelésben, amit nem lehet száműzni. Érett trágya, gyomirtó, rovarirtó, gépesítés, mind szükségtelenek. Ha olyan körülményeket teremtünk, hogy ezek szükségessé válnak, akkor szükség lesz a tudomány erejére.

Földemen bemutattam, hogy a természetes gazdálkodás a modern tudományos mezőgazdasághoz mérhető hozamot ér el. Ha a semmittevés mezőgazdaságának eredményessége összemérhető a tudományéval, a munkaerő és erőforrásigénye pedig a töredéke, akkor mégis mi haszna van a tudományos technológiának?

 

Relativitáselmélet

Felnéztem a fényes, napsütötte őszi égre, végigpásztáztam a környező mezőket és le voltam döbbenve. Az én földemen kívül az összes földön egy betakarító gép vagy kombájn rohangált. Az elmúlt három évben ez a falu a felismerhetetlenségig megváltozott.

Ahogyan arra számíthatunk is, a fiatalok a hegyen nem irigylik a gépesítésre való átállást. Élvezik a csendes, nyugodt betakarítást a régi kézi sarlóval.

Aznap este, ahogy befejeztük a vacsorát, egy tea mellett eszembe jutott, hogy régen ebben a faluban, amikor még mindenki kézzel kapált, valaki elkezdett tehenet használni. Nagyon büszke volt, hogy egyszerűen és gyorsan tudott végezni a szántás nehéz feladatával. Húsz évvel ezelőtt, amikor megjelent az első mechanikus kultivátor, a falubéliek összegyűltek és komolyan megvitatták, melyik a jobb, a tehén vagy a gép. Két vagy három éven belül nyilvánvalóvá vált, hogy a gépi szántás gyorsabb, és anélkül hogy a sebességen és kényelmen túlra tekintettek volna, a gazdák elhagyták igavonó állataikat. Egyszerűen csak azért, hogy hamarabb végezzenek a munkával, mint a szomszéd mezőn dolgozó gazda.

A gazda nem veszi észre, hogy  mindössze egyetlen tényezővé vált a modern mezőgazdaság sebességet és hatékonyságot növelő egyenletében. Hagyja, hogy a mezőgazdasági berendezések értékesítő ügynöke gondolkodjon helyette.

Eredetileg az emberek felnéztek a csillagos éjszakai égboltra és lenyűgözte őket az univerzum végtelensége. Mára a tér és az idő kérdéseit teljes egészében a tudósokra hagyták.

Azt mondják, Einstein a fizikai Nobel díjat a relativitáselméletének felfoghatatlansága iránti tiszteletből kapta. Ha az elmélete világosan elmagyarázná a relativitás jelenségét a világban és így felszabadítaná az emberiséget a tér és az idő korlátaiból, egy kellemesebb és nyugodtabb világot hozva el, akkor dicséretes lenne. A magyarázata azonban zavarba ejtő, és ettől az emberek azt hiszik, hogy a világ bonyolultsága túl van valamennyi lehetséges megértésen. Inkább a "béke és az emberi lélek megzavarása" címet kellett volna odaítélni neki.

A természetben a relativitás világa nem létezik. A relatív jelenségek elképzelése az emberi értelem által megtapasztalható struktúra. A többi állat az osztatlan valóság világában él. Amennyire az intellektus relatív világában él valaki, annyira téveszti szem elől az időt az idő mögött és a teret a tér mögött.

– Talán azon tűnődtök, miért piszkálom egyfolytában a tudósokat - mondtam, és kortyoltam egyet a teából. A fiatalok mosolyogva néztek fel, arcuk ragyogott a lobogó tűz fényében. – Azért, mert a tudós szerepe a társadalomban hasonló a diszkrimináció szerepéhez a saját elménkben.

[Folytatás: A szalmaszál forradalom]