A világ megmentése

/ Ran Prieur néhány írása a közelmúltból - fordítás általam: /

A minap kaptam egy levelet egy olvasótól, melyben tanácsot kért, és miközben gondolkoztam rajta, felötlött bennem egy elmélet, hogy miért annyira boldogtalanok a fiatalok. Úgy értem, az nyilvánvaló, hogy a fő ok gazdasági, hatalmas visszafizethetetlen adósságaik vannak, pénzhez jutni viszont nagyon nehéz. De ezen felül úgy gondolom, hogy a nyugati középosztálybeli fiatalok (millennials generáció) egy olyan pszichológiai terhet cipelnek, amin nem osztoznak a világszerte küszködő többi emberrel: megörökölték a baby boomerek kultúráját a globális felelősséggel, de nem kaptak hozzá politikai hatalmat, hogy bármit is tegyenek.

Ez rímel az In The Dust of This Planet című podcast-ban kifejtett elképzeléssel, hogy a 80-as években mindenki egy globális atomháborútól rettegett, de sikerült elkerülnünk. Vagy inkább a világot irányító emberek eljátszották a nukleáris feszültség csökkentésének showját, miközben mi csak néztük (mivel a politika egy részvétel-nélküli látványossággá vált, mint a sport, csak még forgatókönyvszerűbb) és az atomháború veszélye továbbra is ott van. De a lényeg az, hogy most mind a klímaváltozás miatt aggódunk, és még csak a látszatát sem tudják fenntartani, hogy képesek lennének megállítani. De továbbra is azt kérik, hogy törődjünk vele, és továbbra is úgy tálalják a dolgot, mintha a hatalom és a felelősség megosztott lenne. Észbontó!

A kedvenc elképzelésem a podcastban, hogy van erő a nihilizmus érméjének másik oldalán. Egy rapper kabátján az egyik klippben az áll, hogy "in the dust of this planet" [a bolygó porában] és az üzenete az, hogy tudatában van, hogy széthullik minden és az életnek nincs nagyobb rendeltetésű értelme, és nem érdekli. A Bibliából a Prédikátor könyve a kedvencem, ami ugyanezt mondja: bármit teszel, nem ér semmit, de élni csodálatos dolog, úgyhogy találj örömöt bármiben, amit éppen teszel.

Azon is eltűnődtem, hogy mikor vált a "világ megmentése" ennyire népszerű mítosszá? Vajon gondolta ezt bárki a 13. században vagy akár a 20. század elején? A szuperhős képregények miatt lett népszerű? Vagy Föld látképe miatt az űrből? Kiváncsi vagyok, hogy a "világ megmentése" nem csak egy szeszély-e, globális gondolkodás egy kezdő módjára. Száz év múlva, amikor jobban értjük majd, hogy "a világ" (a definíciódtól függ) miképpen állandó, összetettebben tudunk majd globálisan gondolkodni.

---

Kaptam néhány hozzászólást a hétfői posztomhoz. Itt van Jed kommentjének rövidített változata:

Abban sem vagyok biztos, hogy a fiatalok boldogtalanok, de amennyiben azok, akkor szerintem ez az időskálák közötti eltérésből adódik. A fiatalok még csak rövid ideje vannak itt, elmerültek egy olyan világban, ahol a dolgok gyorsan történnek (online, media) és úgy érzik, nem tudják befolyásolni a dolgokat. Pedig tudják és teszik is, csak ahogyan a víz mossa a partot. A valódi társadalmi változás generációkon átívelő. Azok a változások maradnak meg, amiket az emberek megélnek és új formában adják át gyermekeiknek.

Ami a "világ megmentését" illeti, a 20. század előtt, még csak nem is éreztük igazán az egész világot, még kevésbé, hogy felelősek lennénk érte. Az atomfegyverek elterjedésévéel, a bálnavadászattal, az elefántcsont kereskedelemmel, az ózonlyukkal, stb., a gyakorlatban szembesültünk a ténnyel, hogy ebben mind benne vagyunk. Azt hiszem, hogy a felelősségérzet csak most fog elkezdeni erősödni (egyike azoknak, amit átadunk gyermekeinknek). A fiatalok, különösen az elitből, a világ körül lötyögnek, magától értetődőnek veszik, hogy bárhol élhetnek és valószínűleg fognak is. Egy világnak fogják látni az egészet, a gyerekeik még inkább és ez a perspektíva nagy hatással bír.

Ez nem jelenti azt, hogy jól fogjuk kezelni. Rengeteg rossz döntés születik majd nemtörődömségből, berögzült hiedelmekből, szűk érdekek túlzott befolyásából, tényleg széleskörű ellentétes érdekekből, stb. Továbbra is bele fogunk ütközni ezekbe a problémákba és fájni fog, miközben tanulunk. Némely hiba maradandó károkat fog okozni. De tanulni fogunk - lassan, sok megbánással, amit a következő nemzedék fiataljai nem igazán fognak megérteni, hacsak nem érdeklődnek a történelem iránt. Nem hiszem, hogy létezik gyorsabb vagy könnyebb út.

---

Julian Assange a Google Is Not What It Seems -ben [A Google nem az, aminek látszik] elmeséli, hogy meginterjúvolta néhány ember a Google-tól, akik politikailag semlegesnek tűntek, de kiderült, hogy az amerikai külpolitikai apparátust képviselik. Azt állítja, hogy a Google régóta szövetségben áll ezekkel az emberekkel és a világnézetükkel:

Minden jel szerint a Google vezetői őszintén hisznek a felvilágosult multinacionális vállalatok civilizáló erejében, és úgy látják, ez a küldetés együtt jár a világ józan és "jótékony szuperhatalom" általi igazgatásával. Azt hangoztatják, hogy a nyitottság erény, de minden nézőpont, ami megkérdőjelezi az amerikai külpolitika szívében található és azt mozgató kivételezettséget, láthatatlan marad számukra. Ez a "don't be evil" [ne légy gonosz] áthatolhatatlan banalitása. Hisznek benne, hogy jót tesznek.

Biológiailag arra vagy hangolva, hogy egy törzs része légy, és egy jó törzsben mindenkinek van szava: a tudatosságod kiterjed az egész törzs érdekeire, és a politikai befolyásod hatással van az egész törzs viselkedésére. Ma, a liberális médián át, a törzs amivel törődünk, az egész világ. Ugyanakkor a globális politikai befolyásunk egész pontosan zéró.

A kormány szerepe, a nagy médiával karöltve, hogy egy hatalmas pufferteret hozzon létre, egy kocsonyás membránt a tömeg és a dolgokat valóban befolyásoló erők között. A mi oldalunkról a membrán úgy néz ki, hogy a politikusok meghallgatják az embereket és megoldják a problémákat - vagy még gyakrabban, képtelenek megoldani. Az ellenvélemények szerint a politikusok rossz emberek, de ezek a hangok is részei a show-nak. Amikor Obama 180 fokos fordulatot tett a Guantánamo-öböl ügyében, azt hallod, hogy cserben hagyta a választókat, de nem hallod a még aggasztóbb értelmezést: az Egyesült Államok elnöke felett van egy láthatatlan hatalom, akinek koncentrációs táborai vannak.

A membrán másik oldala szintén illúzió, és ez visszavezet az Assange cikkhez: a csúcson lévő embereknek, ahhoz hogy működni tudjanak, meg kell szűrniük a valóságról alkotott képüket, hogy jófiúknak tűnjenek. Tehát az egyik szinten a világot pár száz, hatalommal bíró ember irányítja, akik mind ismerik egymást, de egy mélyebb szinten a világ felett azok a történetek uralkodnak, amiket egymásnak mesélnek, miként kell megformálniuk a valóságot, hogy a tetteik jónak tűnjenek:

A világot az a történet irányítja, hogy a globális léptékű döntéseket felülről (vagy a középpontból) kell meghozni, hogy az alulról (vagy a peremvidékről) jövő döntések veszélyesek; hogy a politikai stabilitás értékesebb a politikai részvételnél; hogy a "gazdasági fejlődés" (a definíciója túl bonyolult ahhoz, hogy itt most belemenjünk) jó dolog; és - amit a legérdekesebbnek tartok -, hogy az átlagemberek életének minősége azzal növelhető, ha megszüntetjük a fájdalmukat és cuccokat adunk nekik, nem pedig érdekes döntési lehetőségeket.

---

A hétfői posztot az "érdekes döntésekkel" fejeztem be. Ez jelentős hatással volt a gondolkodásomra, részben Sid Meier híres definíciója által, miszerint egy jó játék érdekes döntések sorozata, és részben egy email-en keresztül, amit több mint egy éve kaptam Owen-től és még sosem tettem közzé. Itt van egy része:

A játéktervezésben olyan döntésekről beszélnek, amiknek értelmük van. Ha az ember döntési lehetőség elé kerül, de úgy érzi, muszáj valamelyik ágat választania, az nem igazi döntés. Ezt kell választanod, mert a másik lehetőség hülyeség. Vagy ha egy döntési ág választása semmilyen észlelhető következménnyel nem jár. Bármit választhatsz, úgy se számít. Egyfolytában ilyen jellegű döntéseket tesznek elénk. Mennyire legyen átsütve a steak? Gél- vagy portablettát tegyek a mosogatógépbe?

Ez fontos, úgyhogy megfogalmazom a saját szavaimmal. Ha a döntés nincs hatással az életutadra, mint a Coca Cola vagy Pepsi, akkor érdektelen; és ha az egyik lehetőség nyilvánvalóan hülyeség, mint hogy az úton tartsd a kocsit, vagy belehajts az árokba, akkor szintén érdektelen. De vedd el az emberektől az érdekes döntés lehetőségét hosszú időre, és elkezdenek nyilvánvalóan hülye döntéseket hozni, csak hogy úgy érezzék, élnek. Másképpen fogalmazva: inkább csinálunk hülyeséget, amit magunk választunk, mint a helyes dolgot, amit mások választottak nekünk. Azt hiszem ez sok viselkedésre magyarázatot ad, ami egyébként értelmetlennek tűnik, és ezért lesz képtelen még a legjóindulatúbb központi irányítás is, hogy kialakítson egy jó társadalmat, vagy akár egy jó családot.

One thought on “A világ megmentése

Comments are closed.