Hogyan szálljunk ki: kritikák és válaszok

/ Ran Prieur: How to Drop Out: criticism and response. 2009 december - Mohari András fordítása: /

[Az eredeti írás itt található: Hogyan szálljunk ki?]

Nem képmutatás az általad megvetett rendszer erőforrásait használni?

Nem. Képmutatás az, amikor rossznak nevezed azt, amit mások csinálnak, miközben te magad is azt csinálod. Sosem mondtam, hogy erkölcsi hiba részt venni a mai rendszerben. Nézetem szerint tragikus kollektív eltévelyedésről van szó, amelyből meg kell találnunk a kiutat. Taktikailag viszont helytelennek tartom, ha valaki a kelleténél nagyobb mértékben járul hozzá a rendszerhez, ám mindenkinek mások a taktikai lehetőségei. Tudom, hogy vannak, akik jobban megrekedtek, mint én, és viszonylagos szabadságom birtokában megpróbálok segíteni nekik.

Különben is, mi rossz van abban, ha olyasminek az erőforrásait használod, amit ellenzel? Hadifogságba esve talán nem kísérelnél meg úgy élelemhez jutni, hogy közben azért elkerüld a kényszermunkát? Ahogy az esszében írtam: nem a tisztának maradás vagy a bűntudat elkerülése a lényeg, hanem az alkalmazkodás és a szabadabbá válás.

Nem ellentmondás a függetlenségről papolni, miközben elfogadod mások segítségét?

Persze, hogy nem. Összezavart bennünket a „függőség” szó sokféle jelentése. Szerintem jó dolog egyenrangú társakra támaszkodni, barátokra és családtagokra, akikkel egészséges viszonyt ápolsz, és nekik is jó, ha rád támaszkodnak. A függőségnek azt a fajtáját ellenzem, azt a fajtáját szeretném végképp eltörölni a Föld színéről, amikor valaki válaszút elé állít, és szót kell fogadnod neki, mert különben megtagad tőled valamit, amire szükséged van. A „kiszállás” lényege az, hogy elszakadunk a mások fölötti hatalom rendszerétől, és helyette a másokkal együttműködő hatalom rendszerére támaszkodunk.

Dehát használod az internetet!

Ismétlem, a rendszerrel való érintkezés a függetlenségünk fenntartása végett kerülendő. Tehát egészen addig használni fogok mindenféle hasznos mellékterméket vagy erőforrást, amíg kevés hátránnyal jár, vagy épp semennyivel. Az internet hatékony eszköz a szövetségesek keresésére és az emberi tudat átalakítására, így egy ilyen erőforrást naná, hogy fel fogok használni. Ahogy William Kötke mondta, nemcsak elfogadható, hogy felhasználjuk a jelenlegi rendszer erőforrásait a következő felépítésére, hanem ideális esetben az összes erőforrását erre használnánk.

A kiszállás elitista dolog, hiszen nem mindenki teheti meg.

Dehogynem, csak nem rögtön. Azt hiszem, évezredek kellenek még ahhoz – ha nem hal ki közben az ember –, hogy mindannyian fenntartható, elnyomástól mentes társadalmakban éljünk. Addig is mindegyikünknek meg kell tennie minden tőle telhetőt, és meg kell ragadnia minden alkalmat a szabadabbá válásra. Az a legfontosabb, hogy ha szabadabb és függetlenebb leszel, akkor erkölcsi kötelességed, hogy ne kihasználd, hanem segítsd a többieket.

Nem potyázásnak hívják azt, ha másoknál laksz, de nem fizetsz nekik?

De, annak hívják, mert egy rabszolganyelvet használó rabszolgakultúrában élünk! A 20. század előtt természetes volt, hogy a nagy családok tagjai ugyanabban a házban éltek, és sokuk nem feltétlenül lakbér fizetésével segítette a háztartást – ha egyáltalán fizettek lakbért. Szélsőséges már maga a gondolat is, hogy fizetni kelljen a lakhatásért; a hatalom koncentrálását szolgálja: ha már van hatalmam („tulajdon” formájában), akkor a kevesebb hatalommal/tulajdonnal bíróknak még többet kell adniuk nekem. Pont fordítva fogjuk fel a dolgot! Az állítólagos „tulajdonos” az, aki potyázik: törvény adta jogán hasznot húz abból, hogy nem engedi meg egy másik embernek, hogy természetes jogával élve helyet foglaljon magának ebben a világban, szállást építsen, élelmet gyűjtsön, és együttműködő közösségben éljen. (Nem mintha a lakbért kérők rossz emberek lennének. Sokan kényszerű helyzetükből adódóan kénytelenek lakbért kérni, hogy legyen miből fizetniük a náluk hatalmasabb embereknek.)

Mi lenne, ha mindenki kiszállna? Akkor ki után guberálnál?

Gyakorlatilag nem az a baj, hogy sokan próbálnak másként élni, hanem az, hogy nem elegen. A kukák még mindig tele vannak jó cuccokkal, amelyek veszendőbe mennek a szemétlerakókban, mert senki sem guberálja össze őket. Nagyon sokan még mindig az előre elkészített szemét kajákat eszik, ahelyett hogy egészséges ételeket főznének maguknak; vagy kocsival járnak, nem biciklivel. A világ tele van olyan emberekkel, akiknek a képességeivel és tudásával fel lehetne építeni a paradicsomot, de még csak neki sem láthatnak, mert elveszítenék a parancs-struktúrákban való adatmozgatásból, a figyelemelterelő kütyük gyártásából vagy az elit számára való fölöslegtermelésből álló munkájukat. E szerepek elhagyásával könnyebbé válik majd az élet, nem nehezebbé.

Az egészségügy nem mesterségesen keltett igény. Szükség van rá.

Jó egészségügyre szükség van, ám az ipari orvoslás – amelyet „egészségügynek” neveztetnek velünk – hatalmas kiadások árán többet árt, mint használ. Jó könyv e témában Ivan Illichtől a Medical Nemesis. Egy másik jó könyv Leonard Sagantől a The Health of Nations, amelyben bizonyítékokkal szolgál arra, hogy az egészségi állapotban és a várható életkorban bekövetkezett modern kori előrelépéseket nem a „fejlett” orvostudománynak vagy a jobb higiéniának köszönhetjük, hanem társadalmi és pszichológiai tényezőknek.

Mi van, ha elcsap egy autó? Remélem, a doktorok és a nővérek nem szálltak ki.

Remélem, hogy kiszálltak! Már most ki vagyok zárva az amerikai egészségügyi rendszerből, mert olyan drága, hogy csak a gazdagoknak telik rá. Ha elcsap egy autó, talán inkább megpróbálok elbújni a mentősök elől, aztán hazamászok, és botokkal meg rongyokkal sínbe rakom a törött csontokat, mintsem hogy százezer dolláros adósságba verve magam gyakorlatilag rabszolga legyek életem végéig.

Viszont ha több orvos és nővér „szállna ki”, ha a gyógyítás iránti érdeklődésüket magukkal vinnék a pénzgazdaságon kívülre, akkor hasznosabb szolgálatot tehetnének, mint most. Minél kevesebb pénzre lenne szükségük, annál jobban megengedhetnék maguknak, hogy ne kérjenek pénzt a betegektől. Az igaz, hogy a nagy pénzekkel rendelkező ipari orvoslás ideális akkor, amikor elüt egy autó, viszont az orvoslás más formái is megfelelően kezelik az akut sérüléseket, a krónikus betegségek gyógyításában pedig még sokkal jobbak is… és ha mindenki úgy próbálna élni, ahogyan én élek, akkor pár évtized múlva nem is lennének autók!